Kutyás blog

Már elég régóta adós vagyok egy búcsúbloggal egy olyan kutyának, aki ugyan nem itt halt meg a menhelyen, mégis megérdemli, hogy megemlékezzünk róla.

Morzsa egy igazán különleges kutya volt, külsőleg és jellemre egyaránt. Pici tacskóláb, mellé hengeres bojlertest és egy kissé staffordos fejforma. Méretre is valahol a két fajta között helyezkedett el, úgyhogy sohasem tudtuk besorolni, hogy ő most voltaképp kistestű vagy közepes testű kutya.

Most ismét egy olyan blog következik, ahol hiányozni fog a bevezető rész. Ennek oka, hogy annyi minden történt, ráadásul éppen az egymást követő napokon, hogy úgy érzem jobban át tudom adni  a történetet, ha nem egy bevezetőben írom ki magamból. Ez a hét az utóbbi idők legnagyobb érzelmi hullámvasútjába vitt minket.

Ezen a héten egy kora reggeli órában tudtuk meg, hogy 5411 ember minket tartott érdemesnek arra, hogy a munkánkat támogassa! Szavakkal nem kifejezhető, hogy mekkora hálát és boldogságot érzünk!
Ez az összeg további támogatásokkal kiegészülve elegendő lehet ahhoz, hogy fedezzük a kiadásainkat a következő évre, valamint, hogy a tartozásaikat is rendezzük. Sajnos nem tudtunk még olyan évet kezdeni, ahol a szeptemberi, októberi hónap ne az adósségrendezésről szóljon.

A heti blogot ismét nem szokványos módon kezdem: a bevezetőt elhagyom, hogy inkább a napi eseményekre koncentrálhassak, és ne emeljek ki egyetlen témát sem.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban preferálom a bevezető helyett azt, hogy a napok legfontosabb témáját elemzem kissé hosszabban. Úgy érzem, hogy ezáltal az olvasókat talán egy picit közelebb hozom a menhelyi hangulathoz. Ráadásul így lehetőségem van több témát is egyszerre kiemelten kezelni. Ez a mostani blog is ilyen lesz.

A héten ismét annyi minden történt s menhelyen, hogy inkább nem választottam bevezető témát, pedig lett volna lehetőségem válogatni. Mégis inkább sorrendben tálalom az idei év állattartási kultúráját kiválóan demonstráló történeteket. Olvassák figyelmesen!

Hétfő

Alexa önkéntesünk ezen a héten is kitett magáért, ugyanis szinte minden napot kinn töltött a menhelyen. Köszönjük neki!

Pontosan 10 évvel ezelőtt, májusban érkezett hozzánk egy fiatal testvérpár Subasáról. Még a mai napig emlékszem a történetükre. Mi a Bambusz és Barka nevet adtuk a két fél évnél idősebb lánynak, mert a gazdája nem nevezte el őket sehogy. 

A történet az volt, hogy két Tappancsos kutyát szeretne leadni, bár már akkor furcsa volt, hogy semmilyen adatokat nem tud róluk. Amikor teljesen bekábítva érkeztek a menhelyre, akkor derültek ki vérlázító furcsaságok róluk. 

A héten a blogom témája ismét az írásom végére kerül, mert a téma, amiről beszélni szeretnék, épp a hétvégi nyílt napon esett meg  A téma számunkra már agyonrágott csont, de sajnos még mindig hihetetlenül aktuális!

Hétfő
Önkéntesünk, Alexa ma ismét a menhelyi állatokra szánta az idejét. Ő az a fiatal lány, aki hosszú évekkel ezelőtt lelkes Tappancsos táborozó kis hölgy volt. Alig várta, hogy elérje a megfelelő kort ahhoz, hogy végre önkéntes is lehessen. 

Blogom bevezetője ismét az írásom végére tolódott, hiszen a hétvégén érkezett hozzánk Bogáncs, akinek a reakciója a menhelyi életre nagyon mélyen megérintett. Róla szól leginkább a blogom ezen a héten.

Sokat gondolkodtam, hogy legyen-e bevezető témája a blognak, de úgy döntöttem végül, hogy ezt most mellőzöm. 
Ennek az a prózai oka van, hogy egyik ámulatból estem a másikba, hogy milyen különféle indokkal, esetenként indok nélkül mondanak le a tulajdonosok a "kedvencükről". Persze történt itt a héten sok érdekes élettörténet, de úgy a legegyszerűbb, ha kronologiai sorrendben beszámolok a hét eseményeiről.

Hetek óta szeretném blog témának a hőséget és a vele járó mindenféle csúf élősködő elleni védekezést, de valahogy mindig úgy alakult, hogy nem sikerült róla írnom.

Kezdem talán azokkal a lényekkel, amik a legvisszataszítóbbak egy kutyás számára, és sajnos az éghajlat eltolódással nem csak nyáron, hanem télen is kell ellenük védekezni. 

Nehéz hétről-hétre új blogtémákat keresni, főleg olyanokat, amelyek eddig még nem voltak. 

Szerettem volna ez alkalommal egy kis prevenciós olvasmánnyal készülni. A szúnyogok és a legyek lettek volna most a téma, igaz ez is már volt, de minden évben újra aktuális.

Aztán úgy hozta az élet, hogy a héten záróra előtt nem sokkal befutott egy segítségkérő látogató, és olyan kérése volt, amit úgy érzek, hogy el kell mesélnem.

Ezen a héten a mondandóm a blog végére tolódik, ugyanis a hét vége körül érkezett egy kutya a gondozásunkba, akinek a története felvet számomra néhány kérdést...

Hétfő
Nagy fába vágtuk a fejszénket a kolléganőmmel, a raktárkonténert kezdtük el átpakolni. Sajnos úgy adódott, hogy minden összefogott ellenünk, és eléggé szaggatottan haladt a pakolás és szortírozás. Ezt már sokszor elmondtam, hogy nagyon sokszor előfordul, hogy a tervezett napunk fenekestől felfordul.

Minden héten igyekszem a bevezetőmet a blog aktuális témájához igazítani. Ez most sem lesz másképp, mert erről az apró, de igen fontos dologról szerintem még nem sokat beszéltem. 
Ez az apró dolog (azaz inkább kettő) a bűzmirigy, ami a kutyák hátsó részén elhelyezkedő kisebb borsó nagyságú mirigy.

Funkciókát tekintve is elég sokrétű: 
Segíti a széklet ürítését
Információt hordoz
Bevethető, mint önvédelmi eszköz, a neve ugyanis hűen tükrözi a szagot amit áraszt.

Ezen a héten egy olyan menhelyi lakónkþol kellett váratlanul búcsúznunk, aki sohasem állt túl közel ahhoz, hogy gazdihoz kerüljön. A heti blogban az ő életéről olvashatnak elsősorban.

Sajnos nagyon sokan azt gondolják, hogy ez a hely itt Amerika, ahol az állatvédők elvesznek állatokat azoktól akik rosszul tartják, elkoboznak, büntetnek, eszköz van a kezükben. És természetesen a menhely mindenhol egy feneketlen kút, ahová kecskét, madarat, kutyát, rágcsálót. lovat, mindent biztonságba lehet helyezni korlátlan számban.

Ez a hét nem bővelkedett eseményekben, melyek érdekfeszítőek lennének az olvasók számára, mégis azt mondom, hogy cseppet sem mondható, hogy unalmas héten vagyunk túl.

Azt már sokszor leírtam, hogy a menhelyen gyorsan pörögnek az órák: takarítás, etetés, napi teendők ellátása, egy kis pakolászás és vége is van a napnak. 

Van amikor nem sok hívás érkezik, és van amikor egész nap csörög. Korábban kész látványosság, ingyen program volt a menhely, mindenki jött, amikor kedve tartotta, és nézelődhetett. 

Vannak napok, amikor sokkal nehezebb telefont kezelni, mint máskor. Ez függ a hívást fogadó lelki állapotától, a hívások számától, de leginkább a hívó fél mondandójától.

Volt egy nap a héten, ami sokkal nehezebben viseltem: sok hívás volt, mindenki szabadulni akart a saját kutyájától. A legtöbben azért, mert állítólag külföldre költöznek. Mintha oda nem vihetnék az állataikat.

Volt azonban egy hölgy, aki különösen érzéketlen volt, bár állítólag csak "valaki" nevében intézkedett. Ez is érdekes: "valakinek" nincs telefonja, hogy a saját ügyeit személyesen intézze?

Ezúttal ismét eltekintenék a bevezető írásától, hiszen mondandóm így is elég hosszúra nyúlt. Ezen a héten is érkeztek szép számmal segítségre szoruló kutyusok döbbenetes törtenetekkel.

Anyagi korlátai szinte mindenkinek vannak, olyanoknak is, akiknek nem kell minden fillér elköltését százszor végiggondolnia.
A probléma az, hogy nagyon sokan a kutyatartást is úgy kezelik, hogy ha jut rá, akkor jut, ha nem hát úgyis jó.