Lám-lám kedves tappancsos érdeklődők, megint vasárnap délután van, és én írom és írom menhelyünk legfrissebb eseményeit. Figyelem, már kezdem is.

Megérkezett a hóesés is, bár sem mi, sem a kóbor cicák nem várták. A létszámunk csökkent valamivel, de még mindig helyhiánnyal küszködünk. Azért pár cicán most is tudtunk segíteni. Íme a beszámolóm az elmúlt két hét eseményeiről.

Ezen a héten már rutinosan vetettük bele a munkába magunkat. Éltük a szokásos mindennapjainkat, mindenki tette a maga dolgát. Hogy mi minden zajlott a menhelyen? Megtudhatjátok a következő beszámolómból.

Új év=mélyvíz! Máris kénytelenek voltunk belelendülni az évbe, ugyanis napokig szakadatlanul csörögtek a tappancsos telefonok. Voltak akiknek elveszett a kutyájuk, mások találtak vagy láttak a környezetükben idegen kutyát, illetve be szeretnék juttatni a sajátjukat, vagy éppen valamiért vissza kénytelenek hozni a menhelyre a régebben örökbe fogadottat. Menhelyünk kutyapalettája igazán színes és sokoldalú!

Figyelem, indul a menhelyi történések blog idei évadja.

Kellemesen teltek az ünnepek, mind a cicáknak, mind nekünk. Amolyan cica-stop volt most nálunk a túlzsúfoltság csökkentése végett, és hála istennek csökkent is a létszám. Ez időtájt csak a legszükségesebb esetben vállaltuk el az ideiglenes befogadást, és akinek csak tudtunk, annak enélkül segítettünk. Hiába, kevesen vagyunk, annál több a macska, és nem lehet őket zsúfoltan tartani, hiszen ha kitör valami vírus, akkor mindegyik cica megbetegszik.

A 2011-es év utolsó hetéről írok. A beszámolóm írásakor már a 2012-es évben vagyunk, ezt is megértük. Már előre jelzem, hogy a heti blog rövidre, ünnepire fog korlátozódni. Tehát kezdem az idei (azaz a tavalyi) év, utolsó napjainak a történéseivel.

Beszámolóm idején, Karácsony másnapját írjuk. Még ilyenkor sem lehet lazítani. Nincs mese, ha vasárnap délután van akkor menetrendszerint íródik a menhelyi hét ezen történése.

- Úristen, a húgod macskáitól már nyávogást hallucinálok! – nevetett a lány, majd ment tovább. De úgy egy óra múlva, amikor már sötét volt, és már nagyon vacogtam, megint megláttam őket. Gondoltam, még egy próbát megér, és megint rájuk kiáltottam.

- Komolyan mondom, macskanyávogást hallok! – mondta a lány.

Egy napon nagyon rossz döntést hoztam, legalábbis először azt hittem, hogy szörnyen nagy bajba keveredtem. Elindultam otthonról, bár már nem tudom, hogy ez pontosan hol volt. Meg voltam fázva, úgyhogy anyukám mondta, hogy ne menjek túl messzire, azzal a szomorkás hangjával, mintha tudta volna, hogy nagyon beteg vagyok, és nem segíthet rajtam. Mondogatta, hogy ezen minden kiscica átesik, de napról napra reménytelenebbül csengett a hangja, ami engem is elszomorított. Éreztem, hogy felpuffadok, nagyon csikart a hasam, mintha belül mozgott volna valami. Meg aztán állandóan könnyezett a szemem és emellett még folyton tüsszögtem is. Mondogatta mama, hogy majd meggyógyulok magamtól, és el is hittem neki.