Kutyás blog

Pajtás után újabb kutya került hozzánk vissza, akinek hasonlóan rövidre sikerült a pályafutása. Ebben az esetben azonban Hektor és leendő társa már megismerkedett a menhelyen, otthon azonban a család mégis arra a döntésre jutott, hogy másnap visszahozza. Az elmondásuk szerint Hektor úgy viselkedett, ahogy a menhelyen sohasem. Séta közben minden más állatot meg akart támadni, és rá is mordult otthon a saját kutyájukra. Mivel nem voltam ott, nem tudhatom mi történt, de a menhelyi ismerkedés jól sikerült.

Sokakban sajnos semmi érzelmi reakciót nem vált ki egy állat szenvedése, míg mások azért nem mernek ellátogatni soha egy menhelyre sem, mert félnek mit fognak ott látni, és attól, hogy azt nem fogják tudni elviselni, feldolgozni.

Nagyon mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött. Volt örömteli örökbefogadás, hétvégi nyílt nap, adománygyűjtéssel egybekötve, ahol sok-sok érdeklődő nézhette meg testközelből a munkánkat, a menhelyi állatokat.

Ez a hét az Állatok Világnapja jegyében telt. Sok helyen voltunk, hiszen városszerte rendezvények voltak, amik arra hivatottak, hogy egy kicsit megemlékezzünk az állatokról, és felhívjuk a felelős állattartásra a figyelmet. Egyik legfőbb küldetésünk a felelős állattartás népszerűsítése, ami generációk múlva hozhat eredményt.

Azok közé tartozom, akik azt vallják, hogy az évszakoknak van illatuk, ami mutatja az eljövetelüket. A héten sokszor hűvös reggelre ébredtünk, és éreztem is azt a bizonyos "tél illatot". Már biztos, hogy vége a nyárnak, a strandidőnek és a hőguta helyett gyorsan a fagyhalál lesz a közelgő ellenség.

Míg a bent, vagy a kint-bent tartott kutyák maximum pár órára, vagy egy-egy séta alkalmával vacognak, addig mások csak az idő enyhülésében, a tél gyors végében bízhatnak.

Csütörtök van, az eső szakad, mindenki elázva. Rohanok, mert bármelyik pillanatban jöhet az állatorvos. Általában ez a hét legfeszültebb napja, hiszen az oltások mellett rengeteg adminisztráció is van. Göngyölítem a papírhegyeket. Hatalmas ugatásra leszek figyelmes, szólnak, hogy kutyát hoztak. Egy kedves fiatal hölgy volt, egy halálra rémült shar-pei kannal, akit Sándorfalván talált egy hónapja. Le akarta adni a menhelyen. Mivel a várólistánkon tolongás van, így elmondtam neki, hogy milyen lehetőségei vannak, és hogy azonnal sajnos nem tudunk neki segítséget nyújtani.

A heti beszámolóm főszereplője Dzsinó (Dinka), akinek példája szintén jól mutatja, hogy milyen példákból okulva vezettük be a szigorú(bb) örökbefogadási szabályokat. De kezdjük a legelején, hiszen úgy igazságos, ha megismerjük Dzsinó teljes történetét.

Valamikor még a Tappancsos dolgozói karrierem elején történt, hogy reggel egy kutyát találtunk az egyik fához kötve. Egy barátságos dobermann keverék volt, akihez egy szép beszámolót és cafatokra vagdosott oltási könyvet is mellékelt a gazdi.

A heti beszámolómat egy hétvégén készített fotóval nyitnám, ami sokat elmond arról, hogy mit jelent csapatban dolgozni. Sokáig gondolkodtam, mi is lenne a megfelelő kép, de azt hiszem, ennél beszédesebbet nem találhattam volna: Önkéntesünk, Alexa egyik dolgozónkkal, Icuval Barátot és Kalandort simogatja. Barát hosszú ideig agresszióval reagált mindenre: ha beléptünk a területére, ha el akartuk venni az edényét, ha hozzá akartunk érni. Minden más élőlényt az ellenségének tekintett, legyen az ember, vagy kutya.

Vannak olyan élethelyzetek a menhelyen, amikor komolyan nem találunk szavakat arra, ahogy az emberek viselkednek. Hogy csak a nem is olyan régen visszakerült Hektort említsem, akinek gazdájának állt feljebb, hogy nem virágcsokorral köszöntöttük, mikor arrogánsan közölte, hogy "hoztam a kutyát, mert elköltözök". Arról már nem is beszélnék, hogy a gondos gazdi szívférgesen hozta vissza azt a kutyát, aki negatívként távozott a menhelyről. 

Fél évvel ezelőtt egy szemtelenül fiatal, optimista, pályakezdő tanár jelentkezett hozzánk állatgondozónak, mert a szakmájában még nem talált munkát, és hasznosan szerette volna tölteni az idejét. Én minden erőmmel próbáltam őt lebeszélni, hiszen Hódmezővásárhelyről átjárni korán reggel embert próbáló feladat, másnak is beletört a bicskája, de ez a fiatalember elég makacs volt. Annyit mondott, hogy ő azért megpróbálná...

A heti beszámolómat egy igen szomorú történettel kezdeném. Van az úgy, hogy a  karanténban egy talpalatnyi hely sincs, és hevesen dobogó szívvel rohanunk munkatársunk elé, mert kutyát talált az erdőben, de nem tudjuk hová elszállásolni. Az én történetem most így kezdődne, de sajnos nem ez a teljes igazság. Amikor felértünk a karanténba, hogy Reni és Ricsi újonnan felfedezett kutyájának helyet vadásszunk, akkor eszméltünk rá, hogy a pár hete mentett Vili a saját helyét adja át most a következő bajba jutottnak. Vili ugyanis éppen ma feladta a harcot.

Úgy tűnik, hogy a pár évvel ezelőtt örökbefogadott Hektor retúrjegyet váltott a menhely és gazdája között. 2014-ben fogadták örökbe Sándorfalvára, és most minden előjel nélkül, a legnagyobb arrogancia kíséretében dobták vissza a menhelyre. Azért mondom, hogy dobták vissza, mert szinte dobták őt. A történetet ledöbbent munkatársaim mesélték, mert aznap én épp szabadnapomat töltöttem.

Ami egyik kutyának áldás, az a másiknak bizony könnyen átok. A menhelyi kutyák élvezik a nyarat, a verőfényes napsütést, a kerti locsolók, hatalmás fák nyújtotta hűvöst, a tiszta, hideg vizet, amiben ha kedvük tartja, akkor csobbanhatnak. Amíg a menhelyet a héten valódi stranddá nyilvánítottuk (csak a jégkrémes kocsi hiányzik!), addig ebben a napsütésben egy kutya majdnem a halálát lelte. Ő Vili, az idős, vak, mihálytelki bokor alá tévedt apró termetű kutya.

Nem indult éppen jó szájízzel ez a hét, ugyanis Kókusznak a gazdijelöltjei sorra eltűntek. Valahogy rendszerint így járnak a kölykök, akiket az emberek már sokkal hamarabb lefoglalnak, mint ahogy látogatható. Meglátnak egy cuki fotót egy kutyáról, és a család már tudja, ő kell!

Sok menhely fél a bull típusú kutyák tartásától. Hogy okkal, vagy ok nélkül, azt mindenki döntse el maga. Én azoknak a táborát gyarapítom, akik tartanak ettől a típustól, sok volt a rossz tapasztalatom. Emberekkel nem agresszívek, viszont más kutyákkal olykor kiszámíthatatlanul viselkednek, épp emiatt vannak fenntartásaim. A fajta kétség kívül sokat szenved emiatt, gyakorta kerülnek rossz kezekbe, aminek a következményei akár végzetesek is lehetnek. Ismerek persze kivételesen nyugodt, kiegyensúlyozott bull típusú kutyát is, de a legtöbb, akivel találkoztam átmenet a két szélsőség között.

Közkívánatra a mostani blogomat a próbanaposok kérdéseiből, reakcióiból állítottam össze a teljesség igénye nélkül. A leírtak több év próbanaposainak legjobb pillanatai, sőt néha a dolgozókéi is, akik esetleg fültanúi voltak a beszélgetésnek.

Bevezetőnek annyit, hogy a nehéz fizikai munkára való tekintettel (talicskázás, cipekedés, kutyák hordozása) elsősorban férfiakat keresünk. Emiatt közfelháborodás tárgya is lettünk, holott azért hölgyek is jelentkeztek szép számmal. Csak néhány közülük:

Most először indult menhelyi gyermektábor nálunk, így nagy izgalmakkal vágtunk neki a hétnek. A gyerekek az ismerkedést a menhellyel egy körsétával kezdték, ahol képet kaphattak a működéssel, az itt élő kutyákkal kapcsolatban. Mindenki nagyon érdeklődő volt, és sok-sok kérdéssel érkeztek. Voltak, akiknek már nem volt idegen az állatvédelem, míg mások csak most ismerkedtek vele.

Jövő héten indul az első Tappancsos gyermektábor a menhelyen, aminek köszönhetően sok dolgunk akadt. Természetesen a nagy szervezkedés mellett szem előtt tartottuk, hogy a kutyák életét minél kevésbé zavarja meg a sok előkészület. Tettük a dolgunkat, ahogy szoktuk, és emellett készülődtünk.

Akik rendszeresen olvassák a blogot, azok tudják, hogy a hirtelen segítségre szoruló balesetes, idős, bajban lévő kutyákat, és kölyköket a lehetőségeinkhez mérten azonnal fogadjuk, hiszen az életük múlhat rajta.

A vihar sok kutya életében maga a pokol. Vannak, akik képesek teljesen figyelmen kívül hagyni, vannak, akik ici-pici helyekre zsúfolják be magukat, míg másik pánikrohamot kapnak, és menekülnek a világból, még maguk sem tudják, hogy hová. A kutyák érzékelik a légnyomás változást, az időváltozást, ahogyan a hangokra is sokkal érzékenyebbek, mint az ember. Sok kutya életében a tűzijáték maga a megtestesült rémálom, gyakran ilyenkor a kedvenccel kell maradni,mert képes, és magában is kárt okoz.

A heti blogomban ezúttal Bogár történetét szeretném bemutatni, akinek sokáig neve sem volt, csak egy száma. Egy másik állatvédő szervezet által üzemeltetett gyepmesteri telepről került gazdához, akik éveken át szeretetben nevelték őt, nevet adtak neki, de végül megváltak tőle, elköltöztek. Azt gondolták, hogy a kutyának az a legjobb megoldás, ha nem kerül vissza a gyepmesteri telepre, így inkább új gazdát kerestek neki, akit meg is találtak a szomszéd személyében.