Kutyás blog

Nagyon sokszor előfordul, hogy kritika éri az örökbefogadási feltételeinket. 
A legtöbször az szokott lenni a probléma, hogy az emberek elmondása szerint “túl bonyolultak vagyunk”. 

Kezdjük ott, hogy korábban még úgy történt az örökbefogadás, hogy az emberek kijöttek időpont foglalással, vagy anélkül a menhelyre nézelődni. A nézelődés persze ritkán vont maga után örökbefogadást, hiszen nagyon sok ember inkább csak szétnézni szeretett volna, mint örökbefogadni. Éppen emiatt különválasztottuk a nézelődést az örökbefogadástól. 

A héten Muki átesett a lépeltávolításon. A műtét jól sikerült, ugyanakkor nagyon izgultunk érte. Hazakerült Nimród kutyánk a jogos tulajdonosàhoz, ami elég vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk. További részletek a blogban. 

A héten egy szívmelengető történetbe futottunk bele, amiről a blogom végen fogok beszàmolni. 
Sok minden történt nálunk az elmúlt egy hétben. Perec vizsgálatra utazott, neki az állapota aggodalomra ad okot, illetve Muki is gyengélkedik az emlősor eltávolítása után. Hogy mi ennek az oka, arról részletesen beszámolok lentebb.

Hétfő
Évek óta a menhely külső területe be van kamerázva, ami annak köszönhető, hogy nagyon sokszor az emberek szemrebbenés nélkül raktak ki kutyát a területünkre, vagy ami számomra a legbosszantóbb, az adományládába. 
Bizonyám, nem először szembesültünk vele, hogy valaki úgy oldja meg a kutya elhelyezését, hogy egyszerűen berakja abba a ládába, ahova mások az àllatoknak szànt élelmet rakják. 
Sajnos egy kameránk azonban valamilyen oknàl fogva meghibásodott, és mi hiába próbáltuk újraindítani, nem sikerült. 

Ez a hét az átlagosabbnál csendesebbnek bizonyult már ami a blogírást illeti. 
A blognak ugyanis kutyákról, érdekes témákról, eseményekről kell szólnia, nem pedig arról, hogy a dolgozók takarítottak, etettek, itattak, gyógyszert osztottak, betegkutyát ápoltak, noha a mindennapjaink zömét ez teszi ki.
A blogomban mindig az újdonságok szerepelnek: a beérkező kutyák bemutatása, hogy mikor ki és miért volt orvosnál. 

Úgy tűnt, hogy ezen a héten végre minden jól alakul. Több kutyusunk is ment orvosi vizsgálatra, csupa jó hírekkel tért vissza a gondozónk, így joggal lehettünk optimisták. 
A heti munkánkat egyik napon egy önkéntes csapat segítette, továbbá a hét végén gazdihoz kerülhetett két kutyusunk is. Nyílt napra is készültünk, tehát minden adott volt, hogy sikeres hetet zárjunk. És a hétvégén mégis olyan pofont kaptunk, hogy még most is a sírás fojtogat... 

Ezen a héten van az Állatok Világnapja. Ez nekünk abból a szempontból is nagyon szerencsés, hogy ilyenkor nagyon sok iskola és óvoda gyűjtést szervez a menhely állatok számára. Arról már korábban is írtam, hogy számunkra az eledel mindig sarkallatos pont. 

A héten nagyon sok minden történt velünk. Jók, rosszak egyaránt. 

Elveszítettük egy régi menhelyi lakónkat, egy másikról pedig megtudtuk, hogy gyógyíthatatlan betegsége van. Emellett persze tennünk kellett a dolgokat úgy, ahogy eddig is…

Hétfő

Hétfő

Pár hete egy spicc jellegű kutya érkezett hozzánk a menhelyre, akinek a története elég szövevényes volt, és akkor még nagyon diplomatikusan fejeztem ki magam.

Amikor azt hinné az ember, hogy már olyan nagy meglepetés nem érheti, akkor bizonyítja az élet, hogy bizony tud olyat produkàlni, ami még nem volt. Ilyen Benny története is, aki a héten került a gondozásunkba, nem akármilyen háttértörténettel…

Hétfő

Frédi nagy utat tett meg nálunk. Nem annyira fizikailag, inkább fejben. Ő Bordányból került hozzánk, egy félős, kiszolgáltatott kutyusként, akit elvettek a gazdájától rossz állattartás miatt. 

A hétre is jutott két olyan történet, hogy ha nekem valaki ezt önkéntes koromban meséli, biztos nem hiszem el. Persze azóta már sok-sok év eltelt, és sajnos már ott tartunk, hogy mindent fenntartással kell kezelni, amit mondanak. 

Egyszerűen döbbenet, hogy emberek, akik a leghétköznapibb életet élik, barátságosak, kedvesek, otthon mégis úgy bánnak. Kutyájukkal, mint egy tárggyal. 

Nos, erre két példát is hoztam a hétről. 

Hétfő

A heti bevezetőm egyúttal a hétfői napunk beszámolója, hiszen új kutya érkezett a gondozásunkba, nem is akármilyen háttértörténettel…

Hétfő

Reggel segítség kérő telefonhívást kaptunk. A bejelentő szerint az éjszaka a viharban beszökött hozzá egy kis termetű, idősebb kutyus, akit a saját kutyái megtámadtak az udvaron.

Ismét tudott az élet tanulságos esettel szolgálni, sajnos. Tekintve azonban, hogy a blogomat kronológiai sorrendben írom, így az esetet akkor kívánom részletezni, amikor mi is szembesültünk az esettel. 

Akik követik a tevékenységünket, ők jól tudják, hogy nagyon sok kutyát fogadunk be. A kóbor kutyák mindig előnyt élveznek, és ha engedi a kapacitás, akkor várólistáról, bejelentési sorrendben, gazdától is fogadunk be feleslegessé vált kutyákat. Mi több, a szegedi ebrendészettel is együttműködünk. 

A héten egy nagyon rövid kitérőt teszek a blogomban, annak apropóján, hogy ismét egy husky jellegű kutyának volt segítségre szüksége. Ennek okán eszembe jutott egy korábbi vádaskodás, amit annyira etikátlannak éreztem, hogy hosszú ideig nem tudtam rajta túllépni. Most erről szól (ismét) a blogom egy szegmense. Természetesen a hét további eseményeit is bemutatva.

Ez a hét egy kicsit nekem a balesetes tacsi, Cápi körül forgott, hiszen átmenetileg hozzánk költözött, ahol nagyon gyorsan felvette a ritmust. Az ő fejlődéséről, illetve a hét további eseményeiről olvashatnak a legfrissebb blogomban.

A héten egy nagyon rossz állapotú, idős kutya, Topi került a gondozásunkba, valamint egy balesetes tacsit is fogadtunk, aminek óriási visszhangja lett az interneten. A többség nagyon támogató, és kedves, együttérző volt, de sajnos akadtak olyanok, akik úgy látták jónak, hogy egyszerűen támadnak minket. Hogy miért?
Mert megírtuk, hogy a kiskutya balesetet szenvedett. És voltak olyanok, akik azt gondolták, hogy ez üres vádaskodás. Pedig puszta tények. Aki kíváncsi a részletekre, a blog végén tájékozódhat

Egész héten a tikkasztó hőség miatt szenvedtünk mindannyian, noha a menhelyen, erdős környezetben közel sem tűnik olyan perszelőnek a nap sugara. Ennek ellenére minden ki van száradva, és sáskák tömkelege pattog a forró homokon, bármerre is megyünk. Korábban is voltak, de biztosan nem ennyien.
Már milliószor írtam arról, hogy mennyire fontos a kutyáknak lehetőséget nyújtani arra, hogy le tudják magukat hűteni. Ők ugyanis nem izzadnak, csak a talppárnájukon párologtatnak, valamint lihegnek.

Hazakerült két kutyus is ezen a héten, akik veszettségi megfigyelés miatt kerültek hozzánk. Nem azért, mert bárkit megharaptak, hanem azért, mert érvényes oltás nélkül voltak közterületen, és ez már önmagàban elég a megfigyelés elrendeléséhez. Ilyenkor a gazdának ki kell várnia a két hetet, majd oltási könyvvel, oltással ellátva kerülhet vissza a kutya a tulajdonoshoz. Ha nincs mikrochip azt is pótoljuk. 

Kitérek arra is, hogy miért is kerülhetnek ezek a kutyák haza…

Erre a hétre is az élet szolgáltatta számomra az aktuális témát. Most a blogomban arról fogok bővebben beszélni, hogy az emberek mennyire hajlamosak tárgyiasítani a velük élő állatot, valamint arról, hogy mennyi téves elképzelés van a munkánkkal kapcsolatban. Hogy pontosan mik ezek, arról bővebben a blogom aktuális részében fogok írni.