Kutyás blog

2009 óta vagyok aktív részese a menhelyi életnek. Bátran állíthatom, hogy a munka egyik legnehezebb része az emberekkel a kommunikáció.

Azt gondolom, hogy az évek alatt már elég sok rutint szereztem, és nem is vagyok az a nagyon érzékeny típus, mert ebben a szakmában az nem igen engedhető meg. Az érzékenységet itt úgy kell érteni, hogy alkalmanként azok az emberek akik nem rögtön kapnak segítséget, sokszor kétségbeesésükben olyan dolgokat mondanak, amit nem gondolnak át.

Még mindig a hóval, a jéggel, a csúszós utakkal harcolunk. Noha a városban már járhatóak az autóutak, járdák, de a menhelyi bekötőút egy valódi jégpáncéllal fedett akadálypálya. Maga a küzdelem bejutni, amin az enyhe napközben hőmérséklet annyit segít, hogy még egy adag olvadt hó tud ráfagyni éjjel az egyébként is mókás útra. Miután sikerült besiklani mindenkinek, akkor kezdhetjük el a napi teendőket. 

Ez idei év nagyon rosszul indult a számunkra. Elveszítettük Szepit, de a héten legalább magyarázatot kaptunk a hirtelen halálának okára. Nem mintha ettől könnyebb volna elengedni, de legalább tudjuk, hogy miért veszítettük el. 

Sajnos a héten újabb két kutyus kelt át a szivárványhídon, ami teljesen aláásta a hangulatot a menhelyen, és a szép új évbe vetett hitünket. 

Ettől függetlenül mennünk kell tovább, mert a mentésre váró kutyáknak nem mondhatjuk azt, hogy nem segítünk, mert nem vagyunk olyan mentális állapotban. 

Ezen a héten annyi minden történt velünk, hogy még nekünk is, aktív résztvevőknek nehéz volt követni az eseményeket. A hó, az erős hideg a menhelyi munkát is nehezebbé teszi…

A múlt heti blogomban megírtam, hogy idejekorán elkezdődtek a tűzijátékok, petárdázások. 
Ennek köszönhetően nem lehetett megfelelően felkészülni senkinek sem, hiszen a beharangozott pár órás zajongás helyett majdnem egy hétig kellett elviselni a váratlan durrogtatást. 

Decemberben egyébként is rekordszámú kutya érkezett hozzánk, és valószínűleg ez januárban is folytatódni fog, hiszen ki tudja hogy a menekülő kutyák mikorra kerülnek elő.

A múltkori blogomban már megírtam a szilveszteri tűzijátékkal kapcsolatos hozzáállásomat. 
Véleményem szerint néhány órára valóban lehetne vigyázni a kutyára úgy, hogy ne szökjön meg. Én sokkal inkább a vadon élő állatok reakcióit tartottam hangsúlyosnak, hiszen őket nem lehet erre felkészíteni, illetve menedéket biztosítani a számukra. Természetesen őket semmilyen módon nem lehet ehhez hozzászoktatni.

Ez a hét sem telt unalmasan nálunk. 
Sok kutyànk végre saját gazdi mellett kezdhet új életet, ennek köszönhetően pedig más segítségre szoruló kutyàk előtt nyílt meg a menhely kapuja. 

Az ünnepek közeledtével mindig igyekszem olyan témát választani bevezetőnek, ami ilyenkor leginkább aktuális. 
Az egyik ilyen a karácsonyi túletetés. A kutyák nem tudják mi a Karácsony. Mi emberek ilyenkor igyekszünk kicsit másképp látni a világot, ilyenkor hajlamosabbak vagyunk jótékonykodni. igyekszünk az otthoni kedvenceinknek is karácsonyi hangulatot varázsolni. Ez sokaknál kimerül abban, hogy ilyenkor kicsit engedékenyebbek a táplálással kapcsolatban.

A minap belefutottam egy másik állatvédő szervezet örökbeadási protokolljába. Tekintve, hogy egy neves szervezetről van szó, így alaposan elolvastam, hogy náluk mik a követelmények.

Nem mintha örökbe szeretnék fogadni, hiszen nálunk vannak a legszebb kutyák, de azért mégiscsak jó tájékozódni. Az örökbefogadás a meglepetésemre szinte teljesen ugyanúgy zajlik, mint nálunk.

A múlt heti blogomat ott hagytam abba, hogy érkezett vasárnap a menhelyre két alom kölyök. Sajnos még aznap kiderült, hogy az egyik csapatban egy kis kutya parvo gyanús, így rögtön elkülönítettük. Már akkor jeleztem, hogy a többi kiskutya sorsát illetően sem vagyunk nyugodtak, hiszen ők is nagyon passzívan viselkednek. Természetesen ez betudható annak, hogy sok időt utaztak, továbbá nem ismerjük őket, így elképzelhető az is, hogy egyszerűen csak visszahúzódóak.

Az utóbbi időben nem írtam bevezetőt, vagy ha igen, az biztosan kurtára sikeredett. Most pedig anny minden történt velünk, hogy inkább ezeket a történeteket veszem hangsúlyosabbra. 
Sajnos van is mit. Már sokszor mondtam, hogy az emberek állattartási kultúrája két részre szakadt. 

Sokan családtagként kezelik a kutyát: bent él a házban, nyaralni viszik, szülinapot tartanak nekik. Én is ezt a vonalat képviselem. 

Nagyon sokszor előfordul, hogy kritika éri az örökbefogadási feltételeinket. 
A legtöbször az szokott lenni a probléma, hogy az emberek elmondása szerint “túl bonyolultak vagyunk”. 

Kezdjük ott, hogy korábban még úgy történt az örökbefogadás, hogy az emberek kijöttek időpont foglalással, vagy anélkül a menhelyre nézelődni. A nézelődés persze ritkán vont maga után örökbefogadást, hiszen nagyon sok ember inkább csak szétnézni szeretett volna, mint örökbefogadni. Éppen emiatt különválasztottuk a nézelődést az örökbefogadástól. 

A héten Muki átesett a lépeltávolításon. A műtét jól sikerült, ugyanakkor nagyon izgultunk érte. Hazakerült Nimród kutyánk a jogos tulajdonosàhoz, ami elég vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk. További részletek a blogban. 

A héten egy szívmelengető történetbe futottunk bele, amiről a blogom végen fogok beszàmolni. 
Sok minden történt nálunk az elmúlt egy hétben. Perec vizsgálatra utazott, neki az állapota aggodalomra ad okot, illetve Muki is gyengélkedik az emlősor eltávolítása után. Hogy mi ennek az oka, arról részletesen beszámolok lentebb.

Hétfő
Évek óta a menhely külső területe be van kamerázva, ami annak köszönhető, hogy nagyon sokszor az emberek szemrebbenés nélkül raktak ki kutyát a területünkre, vagy ami számomra a legbosszantóbb, az adományládába. 
Bizonyám, nem először szembesültünk vele, hogy valaki úgy oldja meg a kutya elhelyezését, hogy egyszerűen berakja abba a ládába, ahova mások az àllatoknak szànt élelmet rakják. 
Sajnos egy kameránk azonban valamilyen oknàl fogva meghibásodott, és mi hiába próbáltuk újraindítani, nem sikerült. 

Ez a hét az átlagosabbnál csendesebbnek bizonyult már ami a blogírást illeti. 
A blognak ugyanis kutyákról, érdekes témákról, eseményekről kell szólnia, nem pedig arról, hogy a dolgozók takarítottak, etettek, itattak, gyógyszert osztottak, betegkutyát ápoltak, noha a mindennapjaink zömét ez teszi ki.
A blogomban mindig az újdonságok szerepelnek: a beérkező kutyák bemutatása, hogy mikor ki és miért volt orvosnál. 

Úgy tűnt, hogy ezen a héten végre minden jól alakul. Több kutyusunk is ment orvosi vizsgálatra, csupa jó hírekkel tért vissza a gondozónk, így joggal lehettünk optimisták. 
A heti munkánkat egyik napon egy önkéntes csapat segítette, továbbá a hét végén gazdihoz kerülhetett két kutyusunk is. Nyílt napra is készültünk, tehát minden adott volt, hogy sikeres hetet zárjunk. És a hétvégén mégis olyan pofont kaptunk, hogy még most is a sírás fojtogat... 

Ezen a héten van az Állatok Világnapja. Ez nekünk abból a szempontból is nagyon szerencsés, hogy ilyenkor nagyon sok iskola és óvoda gyűjtést szervez a menhely állatok számára. Arról már korábban is írtam, hogy számunkra az eledel mindig sarkallatos pont. 

A héten nagyon sok minden történt velünk. Jók, rosszak egyaránt. 

Elveszítettük egy régi menhelyi lakónkat, egy másikról pedig megtudtuk, hogy gyógyíthatatlan betegsége van. Emellett persze tennünk kellett a dolgokat úgy, ahogy eddig is…

Hétfő

Hétfő

Pár hete egy spicc jellegű kutya érkezett hozzánk a menhelyre, akinek a története elég szövevényes volt, és akkor még nagyon diplomatikusan fejeztem ki magam.