A kutyák mikrochipes azonosításáról

2017. február 20.

Tevékenységünk során azt tapasztaljuk, hogy Szegeden és környékén a mikrochipről, az adatbázisokról, a mikrochipezés gyakorlati hasznáról még az állattartók körében is nagyon hiányosak az ismeretek. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy mi is lépéseket tegyünk a helyi információhiány megszüntetése érdekében.

2009-ben úgy éreztük, eljött az ideje, hogy az ivartalanítás szükségességének népszerűsítése mellett e másik nagyon fontos területre is felhívjuk a figyelmet. A jó gazda példamutatásával 2009. július 12-től a Tappancs Tanyára beérkező állatokat mi magunk is mikrochippel látjuk el. Örömmel tapasztaljuk, hogy az örökbefogadási szándékkal kilátogatók örömmel fogadták a kezdeményezésünket, és szívesen vesznek magukhoz egy chipezett ebet.

Mi a mikrochip?

Egy apró eszköz, amit az állatorvos kis beavatkozás során elhelyez az állat bőre alatt. A rizsszem nagyságú bőrbarát üvegkapszula egy pici antennát és egy chipet foglal magában, ami egy 15 számjegyből álló kódot tárol és a beültetés helyén megtapad. Ha netán eltűnne, elcsavarogna a kutya, ennek alapján kereshetjük, és mivel a megfelelő leolvasóeszköz segítségével állatorvosok, menhelyek dolgozói, fajtamentők le tudják olvasni, így könnyen megkerülhet a kis elveszett. Csupán néhány ezer forintos kiadást jelent, cserébe ezért nyugodtak lehetünk, hogy kutyánk azonosítható, mindamellett biztosan olcsóbb a chipezés árát megfizetni, mint egy elveszett kutyát keresni, vagy a sérült, balesetes kutyát kezeltetni... A mikrochip behelyezése minimális fájdalmat okoz a kutyának, nem több, mint egy injekciós tű szúrása és később sem rejt magában semmilyen veszélyt az állat számára.

Mivel az önkormányzatok "ebnyilvántartási kötelezettsége" megszűnt, ennek hiányában egy nem törzskönyvezett kutya adminisztratíve nem is létezik... Régebben a fajtatiszta kutyák esetében tetoválást alkalmaztak aminek segítségével beazonosítható volt a kutya, azonban a chip előnye a tetoválással szemben, hogy a kutya élete végéig tökéletes minőségben leolvasható.

Adatbázisok

Magyarországon a chipek bevezetésével egyidőben nem készült megfelelő rendelet, szabályozás a nyilvántartásra vonatkozóan. Ez a rendezetlenség  nagymértékben hátráltatta a mikrochip általános elterjedését, mert bár magáról a mikrochipről elég hiányosak még most is  az ismeretek, a sajtó jóvoltából hamar elterjedt, hogy a chip mit sem ér, hiszen nincs hozzárendelve megfelelő regisztrációs rendszer.

A nyilvántartás szabályozásának hiánya miatt  nálunk a  gyártók, forgalmazók, a chipezést elrendelők  döntötték el, hogy milyen meglévő rendszerekbe regisztrálják, vagy regisztráltatják az általuk kibocsátott chipeket, illetve saját maguk hoztak létre  nyilvántartási rendszereket.  Ilyen körülmények között a chippel rendelkező kutyák, illetve a gazdák adatainak nyomon követése körülményes, sokszor szinte lehetetlen volt. Sok esetben maguk az állatorvosok sem tudták, hogy hol lehet keresgélni a chipszámok alapján. Az eddig alkalmazott kaotikus  rendszerben egy elveszett és megtalált kutya visszajuttatási esélyei meglehetősen rosszak voltak  és a közvéleményt sem tájékoztatta senki a chipek nyilvántartási helyeiről.

PETVETDATA adatbázis

Ezt a hiányt pótolta a Magyar Állatorvosi Kamara, amikor létrehozta az egységes és országos internetes  chipnyilvántartást (petvetdata), mely kapcsolatban áll az európai chipkereső rendszerrel is. A probléma tehát megoldódott, a MÁOK központi adatbázisa könnyen hozzáférhető, bármelyik veszettségoltás beadására jogosult állatorvos az interneten keresztül tud oda chipszámot beregisztrálni, illetve adatot lekérdezni. A mikrochip beültetésével egyidőben a regisztrációt a tulajdonosnak kell kérnie az állatorvostól!

Nagyon fontos, hogy a tulajdonosok figyeljenek oda arra is, hogy élő telefonszám szerepeljen a nyilvántartásban, mert így az állatorvos egyetlen hívással haza tudja juttatni az elkóborolt ebet. A petvetdata az a nyilvántartás, aminek adatait könnyen és folyamatosan frissen lehet tartani. Minden kutyát évente egy alkalommal védőoltásban részesítenek, így legalább akkor lehetőség van rá, hogy az állatorvos az időközben bekövetkezett adatváltozásokat (tulajdonos változás, címváltozás, telefonszám változás) az ország bármely területén beírja.

2007. január 1-től a MEOE által törzskönyvezett és chipezett kutyák is egységesen bekerülnek az Állatorvosi Kamara kisállat nyilvántartásába, de csak a tenyésztő nevével, adataival. A tulajdonosoknak ebben az esetben is saját maguknak kell kérni az állatorvosnál, hogy az adatokat módosítsa és a tulajdonosi adatokat, telefonszámot rögzítse.

Az Állatorvosi Kamara titkárának tájékoztatása szerint a 2006. decemberben megtartott Kamarai közgyűlésen hozott határozat értelmében, minden állatorvos tud a MÁOK kisállat nyilvántartásáról, gyakorlati hasznáról és annak fontosságáról, hogy a nyilvántartásba lehetőleg minden mikrochippel ellátott kutya bekerüljön. A közgyűlés új szabályzatot fogadott el az állatok mikrochipes megjelöléséről és annak regisztrációjáról is. Az állatorvosok kötelesek a petvetdata-ba internetes úton beregisztrálni minden kedvtelésből tartott, chipezett állatot, a beültetést követő 10 napon belül, ha ahhoz a tulajdonos hozzájárul. 2008. január 1-től előírták, hogy minden veszettség oltás beadására, így chip beültetésre is jogosult állatorvosi rendelőben internetes kapcsolatnak kell lennie. Tehát már 2008 év óta nem lehet olyan település, ahol az online regisztrálásnak, vagy adatleolvasásnak technikai akadályai lennének.

Veszettség oltás beadására jogosult állatorvos minden településen, vagy annak közelében található. A legtöbb helyen van a közelben ünnepnap és éjjel-nappal elérhető állatorvos is. Így elegendő egy talált kutyát elvinni a legközelebbi állatorvoshoz, aki le tudja olvasni a kutya chipszámát és egyben meg tudja nézni a tulajdonos elérhetőségét is. Nagyon fontos, hogy a tulajdonosok figyeljenek oda arra is, hogy élő telefonszám szerepeljen a nyilvántartásban, mert így az állatorvos egyetlen hívással haza tudja juttatni az elkóborolt ebet.

A korábbi adatbázisok elérhetősége

A korábbi évek kaotikus nyilvántartása miatt tájékoztató jelleggel ismertetjük azokat a  regisztrációs rendszereket, amelyek jelenleg rendelkezésre állnak, hiszen a 2007 évnél korábban chipezett kutyák még bármelyikben szerepelhetnek. Egy talált kutya esetén sokszor az összeset  végig kell járnunk, hogy eredményt érjünk el. Felhívjuk a tulajdonosok figyelmét, hogy a 2007. előtt chipezett kutyák petvetdatába történő regisztrációját érdemes ellenőrizni, illetve pótlólag kérni az állatorvostól!

Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK), elérhetőség: www.petvetdata.hu

  • Online adatbázis.
  • Bárki ellenőrizheti a chip vagy útlevélszám alapján, hogy a kutyája szerepel-e a rendszerben. Ha nem, kérheti állatorvosát, hogy végezze el a regisztrációt!
  • Talált kutya esetében,  ha szerepel az adatbázisban, akkor az állatorvos hozzáfér a gazda adataihoz is.

 

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Országos Állategészségügyi Intézet (OÁI)

  • Elérhetőség: Telefax: 460-6300/400.
  • Csak munkaidőben elérhető, adatokat csak faxon lehet lekérni. A válasz 1-2 nap alatt érkezik vissza.
  • Nyilvános ebchipszám kereső

 

ANIVET

  • Elérhetőség: Telefon: 383-8138.
  • Csak munkaidőben elérhető.  Az adatok azonnal lekérhetők.
  • MEOE chipes kutyák jelenleg még  többnyire csak itt találhatók meg. Az adatok a tenyésztőig szerepelnek a nyilvántartásban.

 

Külföldi chipek, külföldi adatbázisok

  • IFTA www.tierregistrierung.de
  • Európai adatbázis elérhetősége: www.europetnet.com.
  • A MÁOK is havi rendszerességgel megküldi ide a saját adatait, igy a  petvetdata-ra útlevéllel regisztrált magyar kutyák külföldről is megtalálhatók.

 

Mi a chip gyakorlati haszna és mi a teendőnk?

Azt hiszem az eddigiekből egyértelműen kiderült, hogy a  szokásos egyedi azonosításon túl kutyánk biztonsága is múlhat a chipen. Gondoljunk a szilveszteri petárdázáskor megrémült, menekülő kutyákra. Ebben az időszakban tömegesen vesznek el kutyák, akik közül sokan soha nem kerülnek vissza a családhoz. De bárhol előfordulhat, hogy a rossz  kerítésen kibújik a kutya, tüzelő szuka nyomába ered egy kan vagy bármi olyan váratlan élethelyzet, baleset, amikor elveszítjük a szeretett állatot és időt, pénzt nem kímélve keressük heteken, hónapokon át.
Aki még nem veszített el kutyát, az nem tudja mindez mivel jár, és azt sem, hogy mit élhet át a kutya:  csavargás, éhezés, félelem, fagyoskodás, menhelyen, gyepmesteri telepen töltött idõ, összeszedett betegségek, sérülések – mindez megspórolható. Egy mikrochippel rendelkező, megfelelően regisztrált kutya a megtalálást követően  percek alatt visszajuttatható a gazdájához!

A gazdátlanul kóborló kutyák közül sokat befognak és a Fővárosi Közterületfelügyelet Ebrendészeti Telepére (Illatos út), vagy más gyepmesteri telepekre, menhelyekre kerülnek. Ezeken a helyeken (mint ahogy a Tappancs Tanyán és a TŐR Állatvédelmi Őrszolgálatunknál is) ma már mindenhol van chipleolvasó, és megfelelő regisztráció esetén gyorsan hazakerülhet a család kedvence. A megtalálók is általában először az állatorvosokhoz fordulnak ahol szintén azonnal a gazda nyomára akadhatnak a chipszám alapján. Sok esetben a gyakorlatlan gazdák azt sem tudják, hogy hová forduljanak, hol keressék elveszett kutyájukat. Az  Illatos úton is nem egy  kutya tölti le a két hetet, holott látszik rajta, hogy jómódban élt, jól nevelt  gazdás kutya volt. A gyepmesteri telepeken két hét után vagy elviszi valaki, vagy az altatás vár rá – pedig valahol, valaki nagyon várja vissza, ám a megfelelő azonosító hiányában soha nem találnak egymásra.

A PETVETDATA  regisztrációja révén kutyánk külföldön is biztonságban van és akkor is ránk találhat, ha mégoly messze veszítettük is el egymást.

Mi a kutyatulajdonos teendője?

  • Amennyiben kutyánk rendelkezik mikrochippel nézzük meg a petvetdata.hu keresőjében, hogy szerepel-e a regisztrációban (csak a számokat kell beütni, a betű előjelet nem). Ha nem találjuk, minél előbb kérjük meg az állatorvosunkat, hogy vezesse be a nyilvántartásba.
  • Törzskönyvezett, chipes kutya esetében, az első állatorvosi látogatás alkalmával ellenőriztessük az állatorvossal, hogy a kutya tulajdonosi adatai is szerepelnek-e a nyilvántartásban, hiszen már minden MEOE chipes kutya tenyésztői regisztrációval ott lesz, de a tulajdonosi adatokat nekünk kell felvitetnünk.
  • Ne felejtsük el, hogy legalább az évente esedékes védőoltások alkalmával vezettessünk keresztül a nyilvántartáson minden változást, ami a tulajdonosra vonatkozik.
  • Nagyon fontos, hogy a regisztrációba a tulajdonos élő telefonszáma is felkerüljön!
  • Amennyiben kutyánk még nem rendelkezik mikrochippel, keressük fel állatorvosunkat és érdeklődjünk nála a lehetőségekről. Emellett több állatvédő szervezet is rendez különféle chipezési akciókat, érdemes ezeket figyelemmel kísérnünk.

A mikrochip beültetés és regisztráció ára állatorvosonként változó. Érdemes körülnézni és érdeklődni a környékbeli állatorvosoknál az árakról a chip beültetés előtt. Mindamellett még mindig olcsóbb a chipezés árát megfizetni, mint egy elveszett kutyát keresni, vagy a sérült, balesetes kutyát kezeltetni.

Reméljük ismertetőnk meggyőzte Önt , hogy kutyája biztonsága érdekében minél előbb lássa el őt ezzel a nagyon hasznos egyedi azonosítóval!

Még miért támogatjuk a chipezés bevezetését?

Mert a chip segítségével megtalálható - és számon kérhető - az a felelőtlen ember, aki utcára teszi, kidobja állatát, ezzel veszélyeztetve a kutyát és embertársait.

Hozzászólások