Latyak Lali

Adatok
Státusz
Gazdira talált
Befogadás dátuma
Elvihető (előreláthatóan)
Kutya fajtája
Keverék
keverék
Kora
16 éves
Ivar
Leírás

Latyak Lali átkerült korához méltó helyére, az előkészítőbe, ahol rövid idő alatt sikerült megfiatalodnia. Sokat nyitott mások felé is, most már nem csak kedvenc gondozójánál keresi a simit és törődést. Latyak Lali kiváló választás, ha  valaki már egy nyugodtabb, mégis rendkívül hálás kis családtagra vágyik.

Mivel Latyaknak ideiglenes befogadójánál nem sikerült gazdira lelnie, így most a menhelyen próbál szerencsét, hátha testközelből hamarabb beleszeret valaki. Míg őrangyalánál vendégeskedett sok mindent megtanult a gazdis életből, ment rendezvényre, ismerkedett az emberekkel és a nagyvilággal. Már csak ő is egy végleges gazdit szeretne magának, ahol nyugodtan leélheti nyugdíjas éveit, boldog gazdis kutyaként.

Domaszéken, a Kossuth Lajos utca sarkán, egy ház előtt találták. A szerencsétlen állat morgott, ha a közelébe mentek, rettegett mindenkitől. Ideiglenes befogadói, gondozói állatorvoshoz vitték, ahol nyilvánvaló elhanyagoltsága mellett kiderült, hogy teljesen kihűlt, szívbeteg, ráadásul súlyosan alultáplált. Mind testi, mind lelki rehabilitációja elkezdődött, már csak egy szerető gazdi hiányzik az életéből.

Latyak egy kedves, szófogadó öregúr. Kutyákkal is barátságos, macskákkal is összeszoktatható. Emberekkel tartózkodó, de hamar megbarátkozik, bújik a szeretetért.
Lakásban szeret lenni, mivel a vihartól kicsit fél, olyankor jobban is szeret bent lenni. A pórázas sétát most tanulja. Autóban még ideges, de szépen viselkedik.
Mivel Latyak szíve már öregesen zörög, ezért folyamatosan szednie kell a gyógyszereket, vitamint rá.
Ez miatt Ő már nem bírja a hajtást, hamar elfárad. Neki már a nyugalomra, pihenésre van szüksége. Kis séta, kis házőrzés, sok pihenés és szeretgetés.
Mivel a rettenetes szőr alatt csúnyán begyulladt a füle, azt azóta is minden nap pucolni, kezelni kell. A szőrét pedig majd időnként nyírni.
Inkább egyedüli, vagy szuka kutyus mellé ajánljuk. 

 

Küllem, egészségi állapot
Ivartalanított
igen
Szín
fekete
Szőr
zsinóros
Szívféregteszt
negatív
Viselkedés
Javasolt tartás
lakásban és kertben
Embereket szereti
igen
Szuka kutyákkal barátságos
igen

Történetem a Tappancsnál

Dátum Állapot Megjegyzés
2018-05-28 Gazdit keres
2019-09-26 Gazdira talált