Rikkó

Adatok
Státusz
Gazdira talált
Befogadás dátuma
Elvihető (előreláthatóan)
Cica fajtája
Keverék
keverék
Ivar
Leírás

Rikkó szépen összeszedte magát Lili gondoskodásának hála, azóta pedig maga a tasmán ördög, aki mindig valamilyen ügyben van. Nem kérdés, hogy leendő gazdija nem fog sem unatkozni, sem pedig búsulni Rikkó mellett.

Fiatal lány kért segítséget egy pár hetes picinek, aki még nem önellátó. Nyaralásuk vége felé bukkantak rá, és hiába próbáltak fényt deríteni a hovatartozására, senki nem vállalta, hogy hiányozna nekik, a mamacicát sem látták, úgyhogy amit tudtak, rögtönöztek, hogy életben tartsák. A környéken több szervezetet is megkerestek, de az elhelyezését nem tudták megoldani, így magukkal hozták haza, és tőlünk kértek segítséget. Mivel Lili gondozónk épp nem babacicázott, ezért némi egyeztetés után bevállalta a kicsi gondozását. A kiskandúr alultáplált, elég sok tortúrán esett át rövidke pályafutása alatt.

Küllem, egészségi állapot
Szín
fekete
Viselkedés
Javasolt tartás
lakásban
Embereket szereti
igen

Történetem a Tappancsnál

Dátum Állapot Megjegyzés
2022-10-20 Gazdit keres
2022-11-27 Gazdira talált