Humusz

Adatok
Státusz
Gazdira talált
Befogadás dátuma
Elvihető (előreláthatóan)
Cica fajtája
Keverék
keverék
Kora
3 éves
Ivar
Leírás

Az anya cica hónapok óta egy néni udvarában talált menedéket. Saját cicája mellett többen is odajárnak falatozni, de mindegyiküknek van gazdija. Ennek a fiatal cirmos leányzónak viszont úgy tűnt nincs, mert a napjai java részét ott töltötte, berendezkedett. Majd egy nap egy kis cirmos árnyéka is lett, aki folyton kísérgette mindenfelé és a nőstény cica nagy gondossággal tisztogatta, szeretgette. Minden bizonnyal a kölyke, amúgy sem tudná letagadni, hisz ugyanúgy néz ki mint az anyja. Várólistáról kerültek be, jelenleg 5 hónap körül van a kiskandúr, aki kicsit félős és továbbra is állandóan az anyja szoknyája alatt van. Anyja nagyon kedves, közvetlen cica, ő a Hidra nevet kapta, míg kölykét Humusznak neveztük el. Szerencsére a kiskrapek annyira nem volt megriadva, hogy ne essen neki az ételnek, holott a néni elmondása szerint bőven bereggelizett. Ennek nyoma sincs, és azóta is úgy fal a pici raptor, ha anyja nem elég ügyes, még az ő tálkájába is beledézsmál.

Küllem, egészségi állapot
Szín
cirmos (barna)
Ivartalanított
igen
Méret
közepes
Szőr
rövid
A macskák immunhiányos betegsége (FIV)
negatív
Macskaleukózis (FeLV)
negatív
Viselkedés
Javasolt tartás
lakásban

Történetem a Tappancsnál

Dátum Állapot Megjegyzés
2021-03-31 Gazdit keres
2022-06-21 Gazdira talált