Neo

Adatok
Státusz
In memoriam
Befogadás dátuma
Elvihető (előreláthatóan)
Cica fajtája
Keverék
keverék
Ivar
Leírás

2023.09.04: Neo sajnos az utóbbi időben igencsak legyengült. Tudtuk, hogy ez már  semmi jót nem jelent, ezért felköltöztettük egy nyugisabb lakrészbe. Sejtésünk pedig sajnos hamar beigazolódott, Neo hamarosan itt hagyta a földi létet. Sajnáljuk Neo, hogy csak ennyi jutott. Nyugodj békében.

Pár hete tűnt fel egy idős néni udvarában, a bukszus aljában. Félt, megközelíteni sem lehetett, mert azonnal elfutott. Már akkor sem volt túl jó állapotban, de próbálták etetni, barátkozni vele. Majd ahogy telt az idő, egyre nehezebben kapott levegőt, egyre betegebb lett, egyre erőtlenebb és végül megadta magát. Első útja Dr. Tímár Endre rendelőjébe vezetett, ahol a doktor úr kitakarította a fülét, mindenféle injekciókat adott neki és megcsinálta a FIV/FeLV gyors tesztjét is, ami hála az égnek, negatív lett.Mindig fúj, ha meglát minket, ha nyúlunk felé, még inkább kétségbe esik. Ezt leszámítva bántani nem akar minket, nagyon alázatos és beletörődve viseli gyógyszerezést. Kapott cseppet az atkás füle miatt, valamint a mérhetetlen sok bolhája miatt, ami a szőrhiányos testén csak úgy hemzsegett. Szerencsére az étvágya jó, ez sokban megkönnyíti az felerősítését. 

Küllem, egészségi állapot
Szín
cirmos (szürke)
Ivartalanított
igen
Méret
közepes
Szőr
rövid
A macskák immunhiányos betegsége (FIV)
pozitív
Macskaleukózis (FeLV)
negatív
Viselkedés
Javasolt tartás
lakásban

Történetem a Tappancsnál

Dátum Állapot Megjegyzés
2022-02-10 Gazdit keres
2023-09-14 In memoriam