Utcamacska beszámoló 2018. jún.

Utcamacska blog | 2018. július 6.

Júniusban folytattuk a Nagyáruháznál és a Veresács utcában lévő cicák csapdázását, új kolónia ivartalanításába nem tudtunk belefogni és határozatlan ideig nem is fogunk tudni. Több várakozó kolóniánk is van, közöttük olyan is, amelyekről több, mint fél éve tudunk. Nem szívesen írom ezeket a sorokat, de elérkezett az a pont, amikor csapdázási STOP-ot kellett hirdetnünk. Olyan mennyiségű segítségkérés érkezik hozzánk, amennyivel a maroknyi kis önkéntes csapatunk már nem bír el. És bár sokan úgy gondolják, nekünk ez a feladatunk, kötelességünk a munkánkat és a saját kisállatainkat, életünket is félredobni, ez nem így van. Önkéntesek vagyunk, akik szabadidőnkben, saját autókkal, saját üzemanyag költségen fuvarozzuk a cicákat és sajnos a nap nekünk is csak 24 órából áll. 
Meg kell oldanunk a lábadozó cicák gondozását a garázsban, közben menni kell csapdázni, fuvarozni, műttetni, majd visszavinni a cicákat a kolóniába. Ez bizony nagyon időigényes és sok-sok szervezést, egyeztetést igényel, pontosan ezért van egy határ, amin túl nem tudunk új kolóniákat vállalni semmilyen körülmények között sem.

Sok olyan segítségkérés érkezik hozzánk minden hónapban, ahol az etető meg tudja fogni a cicát, el is tudja hozni műtétre és csak anyagi segítség kell, ezeket továbbra is fogadjuk, ameddig a pénzügyi lehetőségeink engedik. Tovább nem megy ez sem sajnos.

Tudom, hogy sokan nem értik ezt meg, de akiket kétségek gyötörnek a csapdázások nehézsége, a szervezés, a fuvarozás és a műtétek időigényessége felől, szeretettel meghívjuk, hogy csináljon velünk végig akár csak 1-2 hetet, mindenképpen érdemes.

 

Ebben a hónapban összesen kilenc cica ivartalanítása történt meg. Két nőstény cicát hozott egy rászoruló gazdi kedvezményes műtétre Kiskundorozsmáról, továbbá egy algyői, valamint egy szegedi telephelyen élő nőstény cicát hoztak az etetők ingyenes műtétre, így ők sem fognak már felesleges kiscicákat a világra hozni soha többet.

 

Ismét jártunk a Vakok Otthonában, ahol igyekszünk gondoskodni a két ivartalanított kandúrkáról az otthon lakóival együtt. Vittünk nekik egy kis finomságot, valamint - ami számukra nagyon fontos - Broadline kullancs elleni cseppeket, ami féreghajtásra is alkalmas. Ezekben a cicákban nagyon sok a kullancs, így ezzel igyekszünk könnyebbé tenni az életüket, igaz, egy komplett kínzásnak élték meg, míg a nyakukba csepegtettünk.
Jól érzik magukat az udvaron, az ápolók és a gondozottak is szeretettel gondoskodnak róluk és bár a cicák tőlünk (idegenektől) kicsit tartanak, az etetőiknek meghálálják a szeretetet.

 

A hónap elején a Veresács utcából egy kandúr cicát sikerült csapdáznunk, aki az ivartalanítása után visszakerült eredeti élőhelyére. Ebből a nagylétszámú kolóniából eddig négy cicát sikerült ivartalaníttatnunk, de még vannak bőven, akik a műtétre (előtte csapdázásra) várnak.

 

Veresács utcai, már ivartalan kandúr cica a csapdában

 

Az előző havi blogjaimban beszámoltam arról, hogy a szatymazi horrortanyáról januárban menekült Vikica jobb szeme sehogyan, semmilyen kezelésre sem akart javulni, újra és újra visszatért a szemgyulladása. Időközben kiderült, hogy a szemhéja alatt a kötőhártyán egy kisebb cisztaszerű kinövés (göb) keletkezett, amelyet műtétileg eltávolított Dr. Nagy Péter a Vezér Állatorvosi Központban. Reméljük, hogy megpróbáltatásai véget érnek és meggyógyul végre ez a sokat szenvedett, nagyon kedves, bújós, örökmozgó cicus.

 

Vikica jobb szeme nehezen gyógyul (Fotó: Szema Photo)

 

Megérkezett végre a vadiúj csapdánk egyenesen Debrecenből, amelyet adományokból vásároltunk. Szerencsére tudtunk egy picit drágábbat venni, így kerülhetett rá egy olyan extra funkció, amelynek segítségével sokkal könnyebbé és biztonságosabbá válik a cicák műtéthez történő altatása, amely nagy könnyebbség a cicáknak, nekünk és az állatorvosoknak is.
A régi csapdáink még működnek és használjuk is őket, viszont az elmúlt két év alatt a sok használattól kopottá váltak és már nem úgy látják el a funkciójukat, ahogyan kellene, így időszerű volt beruházni egy profi cuccra.

 

Az új (és egyben legprofibb) csapattagunk, Csapda

 

Az Utcamacska Projekt facebook oldalán többször is beszámoltunk már róla, hogy a kóborkák ivartalanítását, oltását, gyógykezelését egy havi keretösszegig a Tappancs Állatvédő Alapítvány finanszírozza nekünk az alapítvánnyal szerződött állatorvosok rendelőjében. Gyakran előfordulnak azonban olyan helyzetek, amikor egy adott cica ellátása már nem fér bele ebbe a keretbe (például a szatymazi horrortanyáról érkezett cicák kezelése), vagy pedig olyan állatorvosi ellátás szükséges (pl: röntgen, biopszia, stb.) amelyhez a cicákat az alapítvánnyal nem szerződött Vezér Állatorvosi Központba visszük, ahol a számlákat az adományozóink segítségével egyenlítjük ki. Továbbá vannak még olyan "extra" kiadásaink, amelyek elengedhetetlenek a működésünkhöz, amelyeket szintén adományokból fedezünk, ilyen kiadásunk volt például az új csapda megvásárlása is. Bizonyos időközönként licitet is tartunk felajánlott adománytárgyakból, plusz kiadásaink egy részét az így befolyt összegből finanszírozzuk, amelynek felhasználásáról a Facebook oldalunkon részletesen beszámolunk.

 

Júniusban a legnagyobb kihívást a Nagyáruháznál lévő kolónia csapdázása jelentette továbbra is. Múlt hónapban sikerült két kiscicát, Zafírt és Zoét is befognunk, akiknek a szocializálásával szépen haladtunk.

 

Zafír gazdit keres

 

Az új csapdánknak köszönhetően – ami elég érzékeny kiscicák befogásához is – becsapdáztuk harmadik testvérüket, Zulut is. Ő egészen gyorsan megengedte a simogatást, viszont azt nem szereti, ha megfogják (még, de ez gyorsan változni fog), így az állatorvosi vizsgálata nem volt egyszerű feladat. Szerencsére mindhárom kiscica teljesen egészséges (Zafír kezdeti köhögése is gyorsan rendbejött), így megkaphatták első oltásukat is.

 

Zoénak van gazdijelöltje

 

Zafír és Zulu gazdikeresők! Annak örülnénk a legjobban, ha együtt kerülnének szerető családba, mert jókat játszanak együtt, nem szívesen választanánk el őket. Ettől függetlenül olyan gazdijelöltek jelentkezését is várjuk, akik csak az egyik kiscicát szeretnék.

 

Zulu gazdikereső

 

A hónap közepén horogra akadt végre a felnőttek közül is egy kandúr cica, aki ivartalanítás után vissza is került a kolóniába. Azonban a kolónia többi tagjai annyira féltek tőlünk (még 3 ivaros fekete cica volt a területen, két nőstény és egy kandúr), hogy hiába a két év tapasztalat, hiába minden fondorlat, sehogyan sem sikerült őket befogni. Végül, miután már minden ötlet, trükk elfogyott, "bevetettük" Erzsébetet, az egyik etetőjüket, akit már elég jól ismertek a cicák. Megtanítottuk neki, hogyan működnek a csapdák és útjára bocsátottuk egyedül. Muszáj volt, mert nem láttunk más esélyt a sikerre és a nőstény cicák már vemhesek voltak. És végre valahára a cicák előmerészkedtek és szépen sorjában becsapdázódtak. Képünkön láthatjuk a kiscicák mamáját, aki már újra félidős vemhes volt.

 

Zoé, Zafír és Zulu mamája, végre ivartalanul

 

A másik nőstényt előrehaladott vemhesen sikerült befogni és ivartalaníttatni, végül az utolsó cicát, egy kandúrt is sikerült elkapni.

 

A kolónia cicái egyébként nagyon egészségesek, senki nem beteg, a két vemhes cicát teszteltük, mindketten FIV/FeLV (macska-AIDS/leukózis) negatívak. Advocate cseppeket kaptak mindannyian a műtét után - főként féreghajtás céljából - mert egyébként se bolha, se kullancs, se fülatka nincs jelen, ami rendkívül ritka az utcai kolóniák esetében. A kiscicák is teljesen egészségesek, a férgességen kívül (amelyre többször többféle féreghajtót kaptak természetesen) és Zafír köhögésén kívül más egészségügyi problémájuk nem volt.

 

Ez a projektünk április elején kezdődött, de még nincs vége, mert a kiscicáknak gazdit kell találni. Viszont óriási előrelépés, hogy nem született ide több kicsi! Számszerűsítve a történetet, 3 kiscicát, valamint 8 felnőtt macskát fogtunk be április elejétől június végéig, gyakorlatilag sikerült minden felnőtt egyedet ivartalaníttatni. Négy vemhes nőstény műtétje történt meg, akik ivartalanítás hiányában összesen nem kevesebb, mint 19 kóbor kiscicának adtak volna életet! Ha hozzáadjuk ehhez a már megszületett 3 kicsit, plusz a 8 felnőttet, akkor már 30-nál járunk és akkor még nem vettük figyelembe, hogy az áprilisban ivartalanított nőstények még szültek volna idén körülbelül 10 kiscicát, tehát a telet egy minimum 40 fős kolóniának kellett volna átvészelnie (azért minimum, mert ha sokáig tart ősszel a jó idő, akkor a nyár közepén lebabázó cicák még egyszer szülhettek volna idén még 10 kiscicát).

 

Zafír egyáltalán nem olyan félelmetes, mint aminek látszani szeretne

 

Minimális önkéntes létszámmal, fuvarossal és ideiglenes befogadóval rendelkezünk, így ha szeretnél akár csak egy utcamacska életén javítani, a sorsát jobb irányba terelni, akkor jelentkezésed várjuk az oldalunkon üzenetben: https://www.facebook.com/UtcamacskaSzeged/

Nem baj, ha csak részfolyamatokba tudsz becsatlakozni, vagy ritkábban érsz rá, minden lelkes segítőre nagy szükségünk van.

 

Kitti

Hozzászólások