Utcamacska beszámoló: 2017. szept.

Utcamacska blog | 2017. október 4.

A szeptember hónap sem múlhatott el kisebb-nagyobb fennakadások, nehézségek nélkül. Augusztusban a nagy meleg, most pedig a lábadozóhely hiánya okozott gondot. Sajnos szeptember elejétől már nem vihettünk a megszokott garázsunkba cicát, így gőzerővel keressük az újat, amely igen nehéz feladat, mert sok szempontnak meg kell felelnie. A munka természetesen nem állt meg ennek ellenére sem, azoknak a cicáknak az ivartalanításával haladtunk, ahol megoldott volt a lábadozás a segítségünk nélkül is.

Az augusztusi blogomban beszámoltam Maya cica szomorú történetéről és arról, hogy micsoda összefogás alakult ki a megmentésére. Az életmentő műtétre és az ultrahangra összegyűlt összeget vittem el éppen szeptember elején Adrinak, Maya cica gazdijának egy esőre hajló szombat délután. Nem tudom megmondani miért, de hazafelé a Csaba utcába vitt az utam, ahol Maya élt korábban. Az ottani kolónia tagjairól már tájékozódtam, szeretnénk folytatni az ivartalanításokat ott is, de lábadozóhely hiányában kicsit erre még várni kell. Ahogy sétáltam a járdán, pont ott, ahol Mayát találtuk, egy fiatal cirmos cicára lettem figyelmes. Gyorsan végiggondoltam, hogy elvileg itt nincs ilyen korú és színű szelíd cica. De akkor ki ő? Ahogy meglátott, felkelt és eszeveszett sebességgel kezdett el futni felém, mintha már ezer éve ismerne, mintha csak egy ismerőst jött volna köszönteni. Jött, bújt, dorombolt, nyávogott és nekem hirtelen gőzöm nem volt, mit csináljak vele. Felvettem, átnéztem gyorsan, hogy van-e sérülése vagy valamilyen problémája és akkor láttam meg, hogy csupa genny a hüvelye. Annyira, hogy amíg ott ült a lábamnál, már a betonon is nyomot hagyott. Akkor jutott eszembe, hogy pár napja egyik ismerősöm mondta, hogy a közelben látott egy ilyen cicát, de azután nem találkozott vele többet. Álltam egy darabig, miközben sakkoztam fejben, mégis mit csináljak vele. Jön a vihar, garázsunk nincs, önkénteseknél mindenhol a befogadott ex-utcamacskák lógnak a plafonon is. Ahogy lassan elindultam hazafelé a cica követett, mint az árnyék. Végül valami elvonta a figyelmét, én pedig hazasiettem. Mondanom sem kell, hogy tíz perc múlva már újra ott voltam egy hordozóval. Cica sehol, majd pár perc hívogatás után úgy szaladt ismét elém, mintha csak azt mondaná, most ugye veled mehetek? A cicus már landolt is a hordozóban.
Mivel beteg és az utcáról jött, a karanténját itthon nagyon nehezen tudtam megoldani, mivel egy pici lakásban élek két cicával, külön szobánk egyáltalán nincs, így betettem a konyhába egy kennelbe, ahonnan nem jöhetett ki a karanténidő alatt a saját cicáim biztonsága érdekében. Eleinte nehezen viselte, de nem volt más lehetőség, még mindig jobb, mintha kint maradt volna az esőben betegen. Másnap, azaz vasárnap délelőtt áldott jó orvosunk - bár maga is betegeskedik most -, fogadott bennünket. Kapott egy három napos hatású antibiotikumot, mivel azt gyanítottuk, gennyes méhgyulladás okozza a problémát, valamin átesett egy FIV/FeLV teszten is, ami szerencsére negatív. Koszos fülét kitisztítottuk, valamint kapott Advocate cseppeket féreg, fülatka és bolha ellen. A cicus a Léna nevet kapta. Nagyon sovány volt, így igyekeztem a lehető legfinomabb falatokkal tömni, hizlalni a műtéthez, továbbá immunerősítőt is kapott.

Ez vajon a véletlen műve volt, vagy ennek így kellett lennie pont akkor, amikor Maya családjától tartottam hazafelé pont ott, ahol Maya élt? Nem tudni, egy biztos: Lénának óriási szerencséje volt, hogy akkor találkoztunk, ugyanis a többszörös antibiotikumos kezelés ellenére sem javult, folyamatosan jött belőle a genny, így átesett az ivartalanításon, ahol eltávolításra került a méhe is, amely olyan mértékben volt telítődve gennyel, mintha kettő, már nagyjából kifejlődött kismacskával lett volna vemhes. A műtét jól sikerült, viszont az ébredés nehezen ment, valamint kicsit lecsökkent a testhője, így éjjel addig melegítettem az ölemben, amíg biztonsággal fel nem ébredt és nem állt helyre a testhője. Megszenvedtük a műtétet, de az is csoda, hogy egyáltalán idáig eljutottunk. Léna méhe rendellenesen állt, továbbá az volt az egyetlen óriási szerencséje, hogy a méhnyak nyitva maradt annyira, hogy a genny távozni tudott a testéből (érzékeltetésképpen a kennelben alá tett ruhákat naponta kellett teljesen kicserélni, mert teljesen el volt ázva a gennytől). Zárt méhnyak esetén ugyanis gennyes méhgyulladás során a méh a gennytől kitágul, a has megnő, rossz étvágy, bágyadtság alakul ki. A méh kettős szerv, alapesetben ceruzavastagságú, amely akár liter nagyságrendű gennyel tud megtelni, amennyiben üregében gyulladás alakul ki. Ennek következtében a méh fala megfeszül, bármikor elpattanhat, és a genny a hasüregbe ürülve hirtelen olyan szeptikus hatást hoz létre, hogy a hasüreg belső felületéről, a hashártyáról a méreganyagok nagyon gyorsan fel tudnak szívódni, és ez akár az állat pár órán belüli elhullását is okozhatja. Ha Léna méhnyaka zárva lett volna, valószínűleg már azelőtt meghalt volna az utcán, hogy találkoztunk volna!

Léna biztosan gazdis volt, mert nagyon-nagyon szelíd, bújós cica. Ki tudja mióta kóborolt az utcán és hogyan került oda? Jó eséllyel kidobták, amikor látták, hogy probléma van vele, mert problémás macska nem kell senkinek, gyógyítása drága. És az élete? Az nem számít? 

Ha Lénát idejében egy rutinműtét során ivartalaníttatták volna, akkor elkerülhető lett volna a sokszor életveszélyes gennyes méhgyulladás kialakulása, majd egy nehéz műtét elvégzése. A kedves gazdik, akik nem ivartalaníttatják a cicáikat mindig azt gondolják, az ő cicájuk úgysem lesz beteg soha. Aztán a cica vagy szüli a semmibe folyamatosan a felesleges almokat, vagy ha olyan helyen tartják, ahol nem tud vemhesülni, akkor folyamatosan tüzel. Tüzeléskor azonban, amikor a méhnyak nyitott állapotban van, a méh jobban ki van téve a fertőzéseknek. A rendszeres ivarzás során megvastagszik a méh nyálkahártyája, és ha a nőstény nem vemhesül az ivarzás során, a nyálkahártya egyre vastagabb lesz (nem ürül ki), és szerkezetében ciszták alakulhatnak ki. A cisztás, megvastagodott nyálkahártya pedig kedvező körülményeket teremt a baktériumok elszaporodásához. A megfertőződött méhnyálkahártya termeli a nagy mennyiségű gennyet, amelynek jelenléte nagy veszéllyel jár. A betegség tehát olyan (főleg idősebb) nőstényeknél fordul elő, amelyek nincsenek ivartalanítva! Nem véletlenül mondjuk mindig, hogy ivartalanítani kell a cicákat!

Léna alszik az ivartalanító műtétje után

És akkor most lássuk, mivel is jár, ha a cica nincs ivartalanítva:

Ha a cica párosodni tud, akkor évente akár háromszor is világra hozhatja a kölykeit, akiknek képtelenség felelős gazdit keresni, így csak növeljük az amúgy is több millió kóbor macska létszámot teljesen feleslegesen! A legtöbben a megszületett kölyköket elosztogatják boldog-boldogtalannak, mindegy hova kerül, csak vigye el valaki, így jó eséllyel az utódok is csak szülni fognak folyamatosan. Semmi szükség nincs erre, cicák tízezrei halnak meg az utcákon, mert senki nem győzi már őket menteni és nincs annyi felelős gazdi, ahány kidobott, felesleges cica van!
Párosodás során a cica megfertőződhet a macska-AIDS vírusával. A macska-AIDS egy gyógyíthatatlan, halálos betegség, védőoltás nincs ellene. Rengeteg AIDS-es cica van az utcákon, valamint a gazdis kijárós cicák jó része is fertőzött, így ne gondolja senki, hogy az ő cicája majd biztosan nem kapja el. De elkaphatja!
Ha a cica lakásban él, akkor a fentiek elkerülhetők, azonban a folyamatos tüzelés miatt kialakulhat gennyes méhgyulladás, valamint emlődaganat is. Mindkét betegség esetén a cica élete veszélybe kerül, továbbá csak igen költséges és nehéz műtétekkel menthetjük meg a cica életét, ha egyáltalán sikerül. Nem egyszerűbb elvégeztetni a rutinműtétnek számító ivartalanítást, amellyel megóvhatjuk cicáinkat a betegségektől? Ha valaki drágának tartja az ivartalanítást elárulom, hogy a macska-AIDS szinten tartó kezelése, valamint a gennyes méhgyulladás és emlődaganat műtéti és kezelési költségei sokkal-sokkal többe kerülnek az ivartalanításnál! Aki pedig nem tudja ezt vállalni, kidobja a cicát meghalni az utcára. 

Az említett problémákat fogamzásgátló adásával sem előzhetjük meg. A gyógyszer szedése ellenére is előfordulhat, hogy a cica vemhesül, ilyenkor nincs védve a párzás útján terjedő macska-AIDS betegségtől sem és a kölykök is fertőzötten születnek. Továbbá a fogamzásgátló adása csak fokozza a méhgyulladás és az emlődaganat kialakulásának veszélyét! Hosszú távon tehát semmivel sem költségkímélőbb a gyógyszer macskába tuszkolása, mint az ivartalanítás elvégzése. 

Lénának szerencséje volt, hogy jókor volt jó helyen, tudott ürülni a genny és idejében kapott segítséget. Szolgáljon azonban az ő története tanulságként az ivaros cicák gazdijainak. Mert bármikor bárkivel megtörténhet!

A későbbiekben Léna gyógyulása során sajnos újabb problémával kellett szembenéznünk. Átesett egy alapos fogászati vizsgálaton, mert láttam, hogy valami nem stimmel a rágásával és hamar ki is derült a probléma oka: az egyik oldalt felül két foga el volt már szinte rohadva. Így foghúzásra és fogkőeltávolításra került sor a későbbi problémák elkerülése végett. Léna első fogai viszonylag kicsik, méreteit tekintve akkora, mint egy 5-6 hónapos cica és nagyjából 2,5 kg, bár már hízott kicsit. Ezek alapján azt gondoltam, hogy ő egy egészen fiatal cica, az egész fogsorát átnézve azonban kiderült, hogy már 3-4 éves. Léna azonban még így is olyan, mint egy bújós kismacska, nagyon-nagyon emberközpontú, folyamatosan a nyomomban van és kedvence, amikor belefeküdhet az ölembe.

Léna gyógyultan

Folytattuk a munkát a Vasutas sori kolóniánál, ahol a hónap elején orvosnál jártunk 4 beteg babacicával. Két nagyobbacska kandúrka antibiotikumot kapott, mert az egyikőjük lázas volt, valamint ismételtük a parazitamentesítést, hogy megszabaduljanak végre a bolháktól. Egy héttel korábban pedig előkerült még kettő 5-6 hetes babacica is, akik bolhásak, csipásak, gombásak voltak, így szintén átestek parazitamentesítésen, kaptak antibiotikumot, szemcseppet és Nizoral samponnal kellett őket fürdetni. A hónap végére közülük egy cica gazdisodott mindösszesen. Segítségkérőink, Marianna és édesanyja gondoskodnak róluk, egy melléképületben készítettek nekik kis kuckót, ahol nyugodtan gyógyulhatnak és biztonságban várják a gazdik jelentkezését.

Két újabb felnőtt cica pedig átesett az ivartalanításon, egy kandúrka és egy nőstény. Elviekben ők nem a kolónia tagjai, hanem szomszéd gazdás cicák, viszont mivel ők is ide járnak enni, ezért nem szerettük volna, hogy kimaradjanak és a nőstény újabb almot hozzon a világra, van ezen a helyszínen sajnos így is elég kölyök cica még. A fuvart és a műtétet mi intéztük, mert tapasztalataink alapján hiába a kedvezményes műtét, hiába felesleges a sok kiscica, mégsem jutnak el a cicák a rendelőig. Biztos, ami biztos, mi elvittük őket és a gazdi bele is fizetett a műtétjükbe, ahogy kértük. Ezen a helyszínen még egy ivaros nőstény cica van, a két nagyobb kandúrka mamája, aki sajnos nem hajlandó sem a csapda, sem a befogókennel közelébe menni, így egyelőre az ő műtétje még várat magára. 

Gazdikereső kiscica a Vasutas soron

Anett keresett fel bennünket azügyben, hogy a Nagybani Piac közelében van két kóbor nőstény cicus, akiket etetnek, de évek óta folyamatosan csak szülnek és már nem győzik örökbeadni a kölyköket. Anett szerencsére meg tudta oldani az elhelyezésüket, sőt a befogással és szállítással sem volt gondjuk, mert a cicák szelídek. Egykor gazdis, kidobott cicák lehetnek ők, mert az utcára születettek sosem szelídülnek meg ennyire. Ebben az esetben mi anyagi támogatással, valamint a két gazdikereső kölyök cicus posztjának terjesztésével segítettük őket. Szerencsére a két cirmos kiscica együtt gazdisodott, a két felnőtt nőstény cica pedig többé nem szül feleslegesen az utcára. 

Az egyik, már ivartalan cica a Nagybani Piac közeléből

Korábbi többszörös támogatónk és segítségkérőnk, Horváth Margaréta újabb kidobott cicacsaládot talált az újszegedi Gyermekkórház udvarán. Innen már a nyáron ivartalaníttattunk egy nőstény cicát, akit Margó be is fogadott otthonába és szerencsére akadt még hely nála ennek a kis családnak, egy vörös mamacicának és két szépséges babájának. A teljesen szelíd mamacica már át is esett az ivartalanításon, a két kiskandúr kölyke is hamarosan következik. Ki gondolná, hogy egy ilyen szelíd csodát is csak úgy kidobnak random helyre a városban a kölykökkel együtt? Pedig ez mindennapos eset, csak nekik hatalmas szerencséjük volt, hogy Margó be tudta fogadni őket.

Minimális önkéntes létszámmal, fuvarossal és ideiglenes befogadóval rendelkezünk, így ha szeretne akár csak egy utcamacska életén javítani, a sorsát jobb irányba terelni, akkor jelentkezését várjuk az oldalunkon üzenetben.

Nem baj, ha csak részfolyamatokba tud becsatlakozni, vagy ritkábban ér rá, minden lelkes segítőre nagy szükségünk van.

Kitti
 

Hozzászólások