Kutyás blog

Minden héten igyekszem a bevezetőmet a blog aktuális témájához igazítani. Ez most sem lesz másképp, mert erről az apró, de igen fontos dologról szerintem még nem sokat beszéltem. 
Ez az apró dolog (azaz inkább kettő) a bűzmirigy, ami a kutyák hátsó részén elhelyezkedő kisebb borsó nagyságú mirigy.

Funkciókát tekintve is elég sokrétű: 
Segíti a széklet ürítését
Információt hordoz
Bevethető, mint önvédelmi eszköz, a neve ugyanis hűen tükrözi a szagot amit áraszt.

Ezen a héten egy olyan menhelyi lakónkþol kellett váratlanul búcsúznunk, aki sohasem állt túl közel ahhoz, hogy gazdihoz kerüljön. A heti blogban az ő életéről olvashatnak elsősorban.

Sajnos nagyon sokan azt gondolják, hogy ez a hely itt Amerika, ahol az állatvédők elvesznek állatokat azoktól akik rosszul tartják, elkoboznak, büntetnek, eszköz van a kezükben. És természetesen a menhely mindenhol egy feneketlen kút, ahová kecskét, madarat, kutyát, rágcsálót. lovat, mindent biztonságba lehet helyezni korlátlan számban.

Ez a hét nem bővelkedett eseményekben, melyek érdekfeszítőek lennének az olvasók számára, mégis azt mondom, hogy cseppet sem mondható, hogy unalmas héten vagyunk túl.

Azt már sokszor leírtam, hogy a menhelyen gyorsan pörögnek az órák: takarítás, etetés, napi teendők ellátása, egy kis pakolászás és vége is van a napnak. 

Van amikor nem sok hívás érkezik, és van amikor egész nap csörög. Korábban kész látványosság, ingyen program volt a menhely, mindenki jött, amikor kedve tartotta, és nézelődhetett. 

Vannak napok, amikor sokkal nehezebb telefont kezelni, mint máskor. Ez függ a hívást fogadó lelki állapotától, a hívások számától, de leginkább a hívó fél mondandójától.

Volt egy nap a héten, ami sokkal nehezebben viseltem: sok hívás volt, mindenki szabadulni akart a saját kutyájától. A legtöbben azért, mert állítólag külföldre költöznek. Mintha oda nem vihetnék az állataikat.

Volt azonban egy hölgy, aki különösen érzéketlen volt, bár állítólag csak "valaki" nevében intézkedett. Ez is érdekes: "valakinek" nincs telefonja, hogy a saját ügyeit személyesen intézze?

Ezúttal ismét eltekintenék a bevezető írásától, hiszen mondandóm így is elég hosszúra nyúlt. Ezen a héten is érkeztek szép számmal segítségre szoruló kutyusok döbbenetes törtenetekkel.

Anyagi korlátai szinte mindenkinek vannak, olyanoknak is, akiknek nem kell minden fillér elköltését százszor végiggondolnia.
A probléma az, hogy nagyon sokan a kutyatartást is úgy kezelik, hogy ha jut rá, akkor jut, ha nem hát úgyis jó.

Most is nagyon sok minden történt a menhelyünk háza táján. 
A hétvégén sok kutyus gazdisodott, de megállíthatatlanul érkeznek hozzánk bajban lévő kutyusok rossz állapotban, szívszorító történetekkel. Róluk szól a legfrissebb blogom.

Sokáig nem tudtam mi legyen a blog bevezető témája, de vasárnap reggel egy telefon után megvilágosodtam.

Egy olvasónak akkor élvezetes a blog, ha peregnek az események. Ez a hét nem bővelkedett ilyen eseményekben, mégis pörgős kis hetet tudhatunk magunk mögött, de ezek csupa olyan dolgok, amelyek egy blogot nem tesznek színessé.
A menhelyi élethez hozzátartozik a fűkaszálás, átállás a nyári hónapra, kutyaházak áthúzgálása, szalma kiszedése. Ilyen dolgokkal töltöttek a hetet a dolgozók, ami rengeteg idő, mégis, blogban leírni kevés és eseménytelennek tűnik. 

Ezen a héten a blogomban olyan kutyákat szeretnék bemutatni egy kicsit közelebbről, akiket különösen csodálok. Nem azért, mert kitűnnek a többiek közül a szépségükkel, éles eszükkel, vagy éppen a kedvességükkel, hanem azért mert hihetetlen méltósággal viselik amit az élet rájuk mér. Nem éltek egyszerű életet, de küzdenek és csodálatos, követendő példaként szolgálhatnak. 

Kutyát vállalni egy döntés, felelősség, ami kötelezettségekkel jár. A vállalt felelsősség alól normális esetben nem lépünk, nem léphetünk ki, de mégis oly sokan megteszik. Ezen a héten is sorra érkeztek a kutyák a menhelyre, akikért
egyszer valaki felelősséget vállalt, majd egyszer csak gondolt egyet és nem kívánt tovább gondoskodni a kutyáról. Legyen az saját kutya, vagy ideiglenesen vállalt kutya, akinek azt ígértük, hogy találunk neki jó gazdit. Ha valami akadály gördül elénk, vagy a kutya nem úgy viselkedik, akkor már mehet is. 

Most bevezető helyett inkább a bekerülő kutyák történetére szeretnék fókuszálni. A történeteken keresztül megérthetjük hogy mi történik, ha nem íratjuk át a mikrochipet. Egy igazán fájdalmas témára is kitérek, ami jól mutatja, hogy az emberek mennyire nem törődnek a körülöttük élőkkel, és bármit képesek megtenni, akár törvényt is szegnek, csak hogy megszabaduljanak a "problémájuktól".

Ha valami nagyon nehéz, és nagyon utálom megírni, az a búcsúblog. Ez minden kutyát megilletne, aki búcsúzik a földi léttől, de én itt azoktól a kutyáktól szoktam elsősorban írni, akik valamiért a menhely életében igen jelentős szerepet töltenek be.

Általában ők idős kutyák, akik itt élnek velünk évekig, és nagyon jól ismerjük őket, a menhelyi élet részét képezik. Sajnos ma egy olyan kutyától vagyok kénytelen búcsúzni, aki nem élt ugyan annyira sok időt a menhelyen, de mégis meghatározó alakja volt az életünknek. 

a minap olvastam egy cikket az interneten, ami ugyan nem idehaza történt, de sajnos itt is bármikor megeshet. Már korábban is egy külföldön történt balesetet hoztam fel példának, most is ezt teszem,mert ezek a történetek nálunk is akármikor megtörténhetnek.

A történet szerint valahol messze egy család örökbefogadott egy kutyát, és ez az örökbefogadott eb nekitámadt a kisgyereknek. A tragédia részleteire már nem emlékszem, de arra igen, hogy a kutya egy napja volt náluk, és arra is, hogy a gyereket felügyelet nélkül hagyták vele.

Van olyan napunk, amikor mérhetetlen sok telefonhívást bonyolítunk. Egyik hívás belecsörög a másikba, sok esetben egy minimális türelem sincs felénk, ha nem tudjuk felvenni azonnal, akkor rögtön újra hívnak, vagy a másik telefonszámon reklamálnak.

Persze rengetegen vannak, akikkel mindent meg lehet beszélni, és nyugodtan tudunk kommunikálni. Mások pedig egy percben akarnak mindent lenyomni a torkunkon, ráadásul azonnali megoldást várnak a hívas végén. 

De nehogy azt gondoljuk, hogy csak tanács, segítségkérés vagy örökbefogadás miatt telefonálnak hozzánk!

A heti blogomban ezúttal minden hat fontos témát feszegetek, amelyet gyakran feltesznek nekünk az emberek. Talán ezekkel a válaszokkal egy kicsit kerekebb képet kap az olvasó, hogy döntéseink okát is megismerhessék.

Abban mindenki egyetért, hogy az elmúlt hónapok nagyon sok ember életét negatívan befolyásolták. Az emberek egyre inkább meggondolják, hogy mire költenek. Természetesen ezen negatív következményeket mi is érezzük, ráadásul nagyon sokan szeretnének megszabadulni a kutyájuktól gazdasági okokból.

Ezen a héten is sok új kutya került a gondozásunkba, mindenkinek megvan a maga szomorú története. Az egyik legszomorúbb azonban a blogom végére maradt. Egy apró kölyök viszontagságos élete, aki még alig született meg, de máris rengeteget kellett megtapasztalnia a világunk rossz oldaláról.

Szinte már az megy csodaszámba, ha nem kerül elő egy-egy chip nélküli kutyának a "gazdája". A gazdák kép alapján minden kétséget kizárólag tudni vélik, hogy ez a kutya bizony az ő tulajdonuk, és azonnal látni akarják. Még a kötelező karanténidőt is alig tudják kivárni,olyan erőszakosan akarják megtekinteni a kutyájukat. Ezek a vak körök nekünk rengeteg időnket, energiánkat viszik el, ráadásul teljesen feleslegesen.

Bevezető helyett egy nagyobb lélegzetvételű blogot készítettem a héten csupa tanulságos történettel. Remélem, hogy a történeteken keresztül egy kicsit közelebbről sikerül megismerni a munkánkat. Sajnos a tanulságok olyanoknak szólnak, akik biztosan nem olvassák a blogot.

Hétfő
Sokan gondolják, hogy ha látnak egy rohanó kutyát az úton, akkor csak felhívnak minket, mi pedig pár másodpercen belül ott is vagyunk teljes felszereléssel, és hopp, meg is van a kutya.