Kutyás blog

Múlt héten arról írtam a blogban, hogy mennyire meg tudja viselni a kutyákat is a front, az időjárás változás. Akkor Csomát és Alit hoztam fel példának, akik a múlt heti időt nagyon megsínylették. Ali állapota azóta sokat javult, azonban Csoma napról napra épül le a szemünk előtt.

A héten egy kicsit kilátástalan küzdelmet folytattunk az időjárás okozta rosszullétekkel szemben. Reggelente szinte fagyos hidegre ébredünk, ami délutánra olykor fojtogató melegbe csap át. Egyik nap a fák virágoznak, másnap szakad a hó. Az egészséges kutyákat is összezavarta az idő, hevesek, engedetlenebbek, idegesebbek voltak. Sokat ugattak, minden ok nélkül vonyítottak, nem akartak a helyükre menni, illetve nem is igazán találták a helyüket.

A héten Mütyikének és Jolánkának az életében nagy változások történtek: mindkettő gazdisodott. Mütyike Budapestre, Jolánka Szegedre. Most kapták meg az utolsó oltásukat. Mégis, mindketten úgy gazdisodtak, hogy nem idegenek vitték őket magukkal. Mindkét gazdi egy héten több alkalommal is ellátogatott a kiválasztott kutyushoz, hogy ismerkedjenek, kihasználják a menhelyen töltendő időt arra, hogy a kiskutya ne idegen családdal térjen haza. Időt, energiát fordítottak arra, hogy az új jövevényt megismerjék, és hogy a kutyus is kötődjön hozzájuk.

A hétvégén nagy sürgés-forgás volt a menhelyen, sok önkéntesünk segítette a munkánkat, így hamarabb befejezhettük a feladatainkat, jutott idő olyan programra is, amire máskor sajnos nem. Sokan tudják, hogy van a menhelynek egy olyan része, ahol azok a kutyák élnek, akikről végleg lemondtak. Jelenleg a menhely hátsó részét, a gazdasági bejáratot ezek a kutyák őrzik. Idegenek, önkéntesek felügyelet nélkül nem léphetnek ide be, de megcsodálhatják a három méltóságteljes, gyönyörű kutyát.

A bevezetőm ezúttal egy idős menhelyi kutyáról, Dodóról szól, aki hosszú utat járt be, és úgy tűnik, hogy végleges otthona a menhely marad.

Gyakorta halljuk, hogy nem tartanak minket érdemesnek az adó 1%-ra, mert akármikor segítséget kértek, mindig elutasítást kaptak. Ez azt jelenti, hogy hozzánk fordulnak, mert láttak egy kutyát az utcán, és a menhely nem hozta be őt helyhiányra hivatkozva. Ha őszintén végiggondoljuk a helyzetet, akkor mi a fontosabb?

Hogy eltűnjön a kutya az utcáról, mert zavar, vagy az, hogy a kutya biztonságba kerüljön, még akkor is, ha nekem az kényelmetlenséget okoz valameddig?!

Nem elutasítunk, kompromisszumot kérünk:

Ezen a héten végre kicsit megélénkültek a magyar örökbefogadások is. Nem azért fogadnak tőlünk örökbe viszonylag kevés kutyát itthon, mert nem adunk örökbe, hanem sokkal inkább azért, mert sok a problémás, az igényeknek nem megfelelő kutya, vagy szigorú az örökbefogadási feltétel, és így a család nem tud örökbefogadni.

Miért van ez így?

Keserűen, kicsit megfáradva kezdek neki a bevezetőmnek. Kicsit ugrálok a jelen és múlt között, de azt gondolom, hogy így kaphatnak pontos képet arról, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk néha. Múlt héten érkezett hozzánk Béni Szatymazról, aki egy hófehér szőrmók. Oltás és mikrochip híján a veszettségi megfigyelés után gazdikeresésbe kezdtünk volna, majd folytattuk volna az oltási sorozatot, valamint az ivartalanítást, de nem így történt. Jelentkezett Béni családja, akik haza akarták őt vinni, azonnal.

Néha nagyon nehéz visszafogott, amennyire lehet tárgyilagos bevezetőt írni, akármennyire is igyekszem. Különösen friss emlékek, fel nem dolgozott esetek miatt nehéz. Az első történetem bevezetője egy volt Tappancsos kutya, aki a gazdája halálával feleslegessé vált:

Keresem a megfelelő szavakat a bevezetőmhöz. Nem tudom, hogy a történetben szereplő gazda bűnös-e, avagy áldozat, esetleg egyik sem? Nem az én dolgom eldönteni, hiszen mindenki hibázhat, a baj mindössze az, hogy rengeteg hasonló sorsú kutya él itthon, és ezekben a történetben a legnagyobb áldozatok mindig ők.

Nagyon nehezen szántam rá magam a heti bevezetőm megírására. Ha lehet ilyet mondani, akkor a menhelyen könnyebben feldolgozzuk egy fiatal kutya halálát, mint egy öregét, aki évekig velünk élt. Talán azért, mert mindannyian tudjuk, hogy a kölykökre ezernyi veszély leselkedik, és anya nélkül, vagy legyengült anyával sokkal nehezebb túlélni. Lehet, hogy ez furcsa az olvasók számára, de emberek vagyunk, nehezebben engedjük el azt, akit jobban ismertünk. A kölykök kevés időt töltenek viszonylag a menhelyen, és nincs mód egyenként megismerni őket.

Ami a kullancsokat, bolhákat, szúnyogokat, és egyéb szemtelenkedő élőlényeket illeti már támadnak is. A héten Gombócnak gyűlt meg a baja a bolhaekcémával. A bolhaekcéma egy igen heves allergiás reakció, amit a bolha nyálára ad a szervezet. Mindössze egyetlen bolha jelenléte elég ahhoz, hogy valakinél kiváltsa az allergiás reakciót. Ez az allergia elég gyakori, és ha elhanyagolják, akkor nagyon súlyos bőrtüneteket lépes okozni: a kutya rágcsálja magát, ezért a szőre töredezett lesz, kihullik, bepirosodik, váladékozik.

Megjelentek a tavasz első hírhozói, a csicsergő madarak, a pár órás napsütés, ami segíti a télen kifáradt szervezetet egy kicsit feltöltődni. Sajnos azonban a tavasz nem minden üdvöskéje ennyire örvendetes. Bizony lassan megjelenik az utóbbi pár évben oly ádáz ellenséggé vált szúnyogok hordája is. Többször volt már téma a blogomban, de gyanítom, hogy nem utoljára, a szívférgesség, ami a fertőzött szúnyogok csípésével terjed, így nem mehetek el szó nélkül mellette.

A hét elején érkezett hozzánk Jonatán, akit mint volt Tappancsos kutyát jelentettek be hozzánk. Az emberek szívesen hivatkoznak erre, ha a kutya sürgős bejuttatásáról van szó, de gyakran távol áll az igazságtól az állítás. Jonatán esetében egész elképesztő csavar volt a dologban:

Nagy változások következtek be Bora életében, aki rengeteget fejlődött a beérkező állapotához képest. Gazdája költözés miatt adta le, illetve a költözés következtében fellépő összeférhetetlensége miatt. Bora csak és kizárólag gazdáját fogadta el, a többi emberrel, még családon belül is, ellenálló, sőt agresszív volt. A kezdetekben nekünk is meggyűlt vele a bajunk, hiszen minden nap egy harc volt, amikor a kennelébe mentünk, amikor ételt adtunk neki, vagy vettük el az üres tálat, esetleg vizet akartunk cserélni.

Sziporka és Csuporka ellátása és a munka mellett már nem bírtam a zákányszéki babákat is felelősen magamra vállalni, így a héten szabadságot vettem ki, és kölyköket pesztráltam. Mondhatjuk, hogy GYES-en voltam. Most tanultam meg igazán, hogy Sziporka és Csuporka milyen jó gyerekek. Életük első napjától minden egyes levegővételért meg kellett küzdeniük, mégis viszonylag keveset sírtak, viselték a sorsukat. Bezzeg Zamira, és testvérei! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy szinte óránként kellett felkelni hozzájuk, hiszen mindig sírtak.

Néhány héttel ezelőtt alapos lelkiismeret-furdalás közepette kértem Liza eutanáziáját más kutyákkal szembeni agresszió miatt. A legszomorúbb az volt, hogy egy védtelen kölyökre támadt, az anyai ösztön leghalványabb szikráját sem mutatva. Sokszor újragondoltam azóta a történetet, mert nem tudtam magamban lezárni. Ezen a héten sikerült, és egy másik bull-típusú kutyának köszönhetem, hogy ma már úgy gondolom, hogy jól cselekedtem.

A heti bevezetőm egy 14 éves kutyáról szól, akit már említettem pár alkalommal a blogomban. Az ő neve Dzsudi, és nem tartozik az egyszerű esetek közé. A gazdája halála miatt került a menhelyre, de az örökösök már akkor figyelmeztettek, hogy miniatűr termete ellenére igazi méregzsák, aki minden előzetes figyelmeztetés nélkül olyat mar ez ember kezébe, hogy a csillagokat látja. Behozatalakor egy pokróccal letakarták a kis agresszort.

Őszintén megmondom féltem a Karácsony utáni héttől. A menhelyet ugyan alig keresték meg olyan családok, akik ajándékba szerettek volna kiskutyát vagy kiscicát adni, de biztos vagyok benne, hogy mégis sokan tettek így, és találtak is. Mi nem adunk örökbe ajándéknak kutyát, cicát, illetve bérelni sincs lehetősége senkinek sem. Az utóbbi időben sok helyről hallom, hogy már vannak "bérelhető" kölykök Karácsonyra. Azon családok, akiknek nincs lehetősége kutyát tartani, hazavihetnek egy hétre egy kölyköt.