Kutyás blog

Sokan érdeklődtek, és tették fel a kérdést, hogy a külföldre örökbefogadott kutyák gazdáit miként szűrjük, illetve a külföldi örökbefogadásnak van-e feltétele, vagy csak a hazai gazdijelöltek esetében szigorodott az örökbefogadás.

A heti bevezetőm ezekre a kérdésekre adja meg a választ. 

Ha lehet ilyet mondani, akkor már szinte hozzá vagyunk szokva, hogy nap nap után jönnek a segítségkérő hívások, hogy helyezzünk el egy vagy több kutyát, aki feleslegessé vált. Aztán, amikor végre sorra kerülnek ezek a megtört lelkek, akkor néha nagyon nehéz kommunikálni az őt leadó örökössel/gazdával. Általában feleslegessé vált kutyákat látunk, akikhez a leadó személy a legkisebb kötődést nem mutatja, sőt sajnos néha az egyetlen amit kiolvashatunk a szavak mögül, a tekintetekből, az a hidegség, a megvetés, az undor, aztán a megkönnyebbülés, a feladat megoldva, probléma letudva.

A heti bevezetőm egy sajnálatos halálesetről szól, amire talán még a boncolás sem fog választ találni. Kavarognak bennünk a gondolatok, nem értjük az okokat. Elveszítettük Püszit, a fiatal, látszólag egészséges kan kutyánkat ivartalanítás közben. Az ivartalanítás ma már rutinműtétnek számít, főleg egy egészséges kan kutya esetében, az élet azonban úgy hozta, hogy műtét közben Püszi szíve megállt, és fél órás próbálkozás, újraélesztés után végül elment. Egy hihetetlen korszerű rendelőben, ahol mindenki pontosan tudja, mit kell tennie.

A hozzánk bekerülő kutyák legnagyobb százaléka nem arról híres, hogy a nagy szeretetből, a kényelmes otthonból kellett távozniuk hirtelen. Sokaknak eddigi sorsa a szenvedésből, magányból, számkivetettségből állt, minden szeretetet nélkülözve. Nem csoda hát, hogy sokak bizalmát ki kell érdemelni. A héten ismét egy igen sajnálatra méltó, magányos, ám teljesen ártatlan kutya került a gondozásunkba. Az átvételkor én magam nem voltam jelen, de munkatársam részletesen elmesélte a kutya egész történetét, és mindent, amit a leadáskor tapasztalt.

Sokáig gondolkodtam, hogy a heti bevezetőmben melyik bekerülő kutya történetét emeljem ki, de képtelen voltam választani. Az emberi felelőtlenség miatt csavargó kutya, vagy a feleslegessé vált házikedvenc, esetleg a nemes egyszerűséggel csak az éj leple alatt kihajított, halálra rémült új lakónk története mind-mind önállóan megérne egy témát a blog elején, hogy miként gondolkodnak embertársaink egy egykor hőn áhított kutyáról.

Egy hosszú hónapok óta húzódó kálváriánk ért véget a héten. A történet három évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor még lehetősége volt az embereknek rendezvényről kutyát örökbefogadni tőlünk. Mára ez már elképzelhetetlen, és távoli, de évekkel ezelőtt még nem volt az. Akkor egy kölyökkutya, Dézi került egy számára tökéletesen alkalmatlan családhoz, akik nem tartották a szerződésben leírtakat, s idén megtudtuk, hogy a Derekegyházán élő kutyánknak bizony nagyon rossz helye van, ráadásul kölykei születtek.

Nagyon sokszor a fejünkhöz vágták már egy-egy elutasított örökbefogadási szándék után, hogy "fulladjunk bele akkor a kutyákba". Persze ennél jóval cifrább dolgokat is szoktunk kapni, de most nem az a célom, hogy ezekből a gyöngyszemekből válogatást készítsek, hanem hogy felhívjam a figyelmet, hogy néhány kutyánk mennyire esélytelenül indul. A nagyudvar lakói szinte észrevétlenek az örökbefogadók számára, pedig velük találkozik mindenki. Kedves, aranyos, szép kutyák, csak épp 10 év körüliek, javarészt feketèk, néhány szó róluk, és már megyünk is tovább.

A héten egy igen kedves, jó lelkű kutya, Leó került a gondozásunkba, akinek története teljesen hétköznapi, épp emiatt szeretném elmesélni. Ő egy nagyon szerencsés kutya, hiszen ha jól végiggondoljuk, akkor csak a szerencse, és néhány segítőkész ember hozzáállásán múlott, hogy végre biztonságban lehet. Sajnos ma Magyarországon az ilyen kutyák szerencsések, hiszen szemben több ezer társával, neki nem kellett meghalni az út mentén, vagy a gyepmesteri telepen.

Néhány napja egy ismerősöm felháborodva posztolt eladó kölyökkutyákat, és néhány perc keresgéléssel meg is található bárki számára a hirdetés forrása. Egy amolyan kutya adok-veszek csoport, ahol fajtatiszta kiskutyákat, és keverékeket is hirdetnek valami döbbenetes számban. Igen felturbózott vérnyomással görgettem a képeket, de sajnos ez a maximum, amit tehetek. Kutyát szaporítani, nem ivartalanítani nem bűncselekmény.

Hetek óta összeszorított foggal, remegő szívvel várjuk az értesítőt, hogy miként alakul az elkövetkező időkben a sorsunk. Elkezdték kiértesíteni a civil szervezeteket, hogy kinek mit hoz a jövő, azt az adó 1% összege fogja megsúgni. Az új adózási törvények miatt mindenki erős hanyatlásra számít, és ezt támasztják alá az előző évek is. Követőink, olvasóink jól tudják, hogy idén nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, és ahogy lehet gyűjtöttünk, próbáltunk fenn maradni, hiszen nekünk is sokat esett az 1% összege az utóbbi években.

A héten két igen nehéz sorsú kutya érkezett a menhelyre egy lakatlan háztól. Bogyó és Vahúr magányosan éltek, egyikük szabadon, másikuk egy használaton kívüli disznóólban.

Az utóbbi évben hihetetlenül megnőtt a menhelyünk látogatottsága. Nincs olyan nap, hogy valaki ne jelentkezzen be szétnézni, vagy hogy a hétvégék csendesen teljesen. Mivel zömében a menhelyen három-három ember dolgozik váltásban, így a tengernyi munka mellett nagyon nehéz minden fronton helytállni. Bizakodunk, hogy előbb vagy utóbb a rengetek energia megtérül, és több adomány is érkezik.

Talán még sokan emlékeznek a blogból, vagy néhányan a közösségi oldalról a "szatymazi horrortanya"-ként elhíresült illegális állatmenhelyre. Több hónappal ezelőtt az emberek többségét sokkolta a rengeteg koszban, mocsokban magára maradt kutya és cica, akik mindannyian segítségre vártak. Egy csapat lelkes állatbarát gondozta a magára maradt állatokat, miután a tanya albérlője, aki felhalmozta őket, angolosan távozott. Megindult a hihetetlen mennyiségű kosz eltakarítása, valamint a gazdikeresés.

Mi is, ahogy az állatvédő szervezetek többsége, a forrásaink végéhez érkeztünk. A tavalyi 1% összege csökkent az új adózási törvények miatt, így mindenkinek sokkal nehezebb talpon maradni. A megmentésre váró, bajba jutott állatok száma azonban nem csökken, hanem egyre több és több van, a kapacitásunk végét pedig elértük, a nyomás pedig egyre fokozódik. Már nem csak a helyhiány, hanem az anyagi források hiánya miatt sem tudunk úgy segíteni, ahogy eddig tehettük. Nem tudunk a lakosságnak sem segítséget nyújtani, hiszen a legfőbb célunk az 1% érkezéséig a bent élő állatok ellátása. 

Hétfőn váratlanul ért a hír, miszerint az egyik nem is rég örökbefogadott kutyánkat visszahozzák. Annál is inkább megdöbbentem, mert gazdája rendszeresen küldött képeket a kutyusról, és áradozott, hogy mennyire nagy az összhang közöttük. Hozzáteszem, hogy kissé nehezen adtuk Rónát örökbe, a gazdája legalább 8-10 alkalommal kinn volt a menhelyen, mi mégis sokáig hezitáltunk. Albérletbe vitte, volt főbérlői hozzájárulás, nagy tervekkel, kutyaiskola, nagy bevásárlások örökbefogadás előtt, lakás biztonságossá tétele.

A héten két kutya is szabadulhatott a veszettségi megfigyelés után a karanténból, helyet biztosítva ezzel másoknak, akik szintén segítésre szorulnak. Hogyan lehetséges, hogy két hely felszabadult? A múlt heti örökbefogadásoknak köszönhetően kicsit átszerveztük az együtt lakók névsorát, továbbá a nagyudvaron jelenleg végtelenül toleráns, békés kutyák vannak, akiket nem zavar, ha többen élnek együtt, kiválóan megférnek akár nyolcan is egymással anélkül, hogy bármi konfliktus lenne.

A menhelyen idén már másodjára vágunk bele a nyári táborba, és szerencsére vannak visszatérő vendégeink is. Nagyon fontos a gyerekeket az állatok szeretetére már kicsi korban ránevelni. Ehhez kiváló lehetőség a különböző nyári táborok, amikor a különböző korosztályok játszva sajátítják el az állatokkal szembeni helyes bánásmódot. Mi a szemléletformálást tűztük ki legfőbb célunknak, hiszen a jövő nemzedékét fontos az állatokkal szembeni empátiára nevelni.

A mai napig sok örökbefogadni vágyó ember döbben meg az örökbefogadási feltételeinken, és legyint a mondandónkra, jelezve, hogy az elménk épségével is probléma van. Vannak, akik dühödten, fenyegetőzve távoznak, vannak akik arrogánsnak, bolondnak, vagy épp nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetnek minket, mert máshogy látjuk a világot, mint ők, és ehhez az elvekhez ragaszkodva keresünk gazdit a védenceinknek. Tesszük mindezt azért, mert hiszünk egy jobb világban, ahol a kutyák teljes jogú családtagként élhetnek.

Múlt héten a blog bevezetője a kutyák légynyüvességéről szólt, valamint arról, hogy miként lehet azt megelőzni. Ha már itt a nyár, akkor maradjunk az aktuális témáknál, hogy mivel tudjuk elviselhetőbbé tenni a kutyánk számára a nagy meleget.