Kutyás blog

Mostanában nagyon nagy divat lett kutyatulajdonosnak lenni. Nálunk is óriási igény van az örökbefogadásra, pedig a kapuinkat óvatosan nyitjuk meg. Ezzel együtt néhány módosítást is eszközölni kellett a nyitvatartásunkban, mert ha nem tennénk, akkor napestig látogatókkal foglalkoznánk, a napi feladatainkat pedig nem tudnánk ellátni.

A heti bevezetőm rendhagyó módon most nem egy kutya történetét fogja bemutatni, hanem a miénket. Egészen pontosan egy történetet, ami vasárnap esett meg velünk, és igen sok szereplője lett. A történet középpontjában pedig ezúttal nem kutya, hanem cica áll, mégis azt gondolom, hogy helye van a kutyás blogban, és érdemes elolvasni.

Régi-új vendégünk, Casper érkezett vissza a menhelyre, akit már korábban egyszer leadtak, majd hazavittek. 
De kezdjük az elején...

Néhány hete agresszióprobléma miatt került hozzánk Casper, mert többször megharapta a gazdát. Nem tudtak rájönni az okára, de a család komolyan kezdett tőle tartani, mert állításuk szerint a támadások ok nélkül történtek. 

Egy nagyon szomorú történettel kezdem a blogom bevezetőjét, ami igazából a múlt heti blogom folytatása lenne. 

Két hete volt, hogy beszámoltam egy blogomban, hogy mennyire könnyen hozzászoknak a kutyák a szobában alváshoz, és példaként Lizát hoztam fel. 

Ő az a kaukázusi jellegű kutya, aki félelmi agresszójából nálunk gyógyult ki, majd egy gyomorcsavarodás következtében majdnem elveszítettük, de a gyors orvosi beavatkozás megmentette az életét, habár akkor 10% esélyt adtak a túlélésre. 

A héten egy igazán bűbájos, barátságos puli került a gondozásunkba, akinek a története kiverte nálunk a biztosítékot. 

Mindenkinek igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten a leghamarabb segíteni, így például annak a puli kutyusnak is, akinek szegény idős gazdája egy baleset következtében kórházba került, ahonnan nem valószínű, hogy ki fogják engedni. Kirendelt gondviselője kérte a segítségünket, mivel Bajnokot most a szomszédok etetik, de ők sem tudják sokáig vállalni, utána pedig a kutya teljesen magára marad, nem lesz ki gondoskodjon róla...

Örök vita az emberek között, hogy hogy neveljük a kutyát. Ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni, akkor erre kétfélét szoktak válaszolni az emberek: csak szeretettel, vagy a másik oldal Cesar Millant idézve, dominanciával fog a kérdésre válaszolni. 

Az igazság valahol a kettő között van, hiszen ma kicsi hazánkban nem csak agyonkényeztetett kutyák élnek, akiknek mindent szabad, hanem olyanok is, akiknek mindent nélkülözve már az is ajándék, ha egy nap nem csak szidást és ütést adnak.

A kutya legérzékenyebb kora, amikor szivacsként szívja magába a sok információt, amikor szocializálódik, az a kölyökkor, amikor mindössze néhány hetes. 
Ilyenkor kell megtapasztalnia milyen az emberi érintés, és ezért fontos a szükséges oltások megléte után társaságba vinni, ingerekhez, zajokhoz szoktatni. Ha ilyenkor nem érik megfelelő ingerek, akkor a viselkedése inkább fog hasonlítani egy kis farkaséhoz, mint egy kutyáéhoz. 
Ezek a viselkedésformák később annyira a személyisége részei lesznek, hogy nem, vagy alig, és igen nehezen formálható lesz a kutya.

Úgy tűnik, hogy mi magyarok képesek vagyunk valóban fegyelmezetten élni, ahogy most a körülmények megkövetelik. Persze most is akadnak olyanok, akik fittyet hánynak másokra, a szabályokra. A szabályszegők és szabálykövetők mellett azonban muszáj beszélnem azokról az emberektől, akik gyakorlatilag pánikban élik a mindennapjaikat. Ők ugyanis legalább akkora őrültségeket képesek elkövetni, mint azok, akik most minden létező módon lázadnak. 

Nincsenek jó kutyák, rossz kutyák, pusztán kutyák vannak, eltérő tulajdonságokkal, és ezek a tulajdonságok vegyesek: tanultak, vele születettek. Formálhatóak és nem formálhatóak.

Mi a menhelyen minden kutya számára az igényeihez passzoló családot keressük. Menhelyre kerüléskor pedig mi magunk ismerjük meg a jellemüket, és helyezzük el olyan környezetben a menhelyen belül, ami neki is a legmegfelelőbb, illetve a társainak is. 

A múlt heti blogomat ott hagytam abba, hogy a menhely bezárta bizonytalan ideig a kapuit, avagy zárva tartunk. 

A folyamatban lévő örökbefogadások még megtörténnek, de bizonytalan ideig nem látogatható a menhely olyanok számára, akik most gondolkodnak örökbefogadásban. A kutyák és cicák befogadása a higiéniai szabályok maximális betartása mellett továbbra is működik. 

Mi másról is szólhatna a mostani bevezetőm, mint a Koronavírusról, ami a menhelyi életet is alapjában változtatta meg?

Nehéz úgy blogot írni, hogy a bevezetőm témája talán a következő pillanatban már nem lesz érvényes, vagy nem úgy lesz érvényes. Múlt héten korlátozni próbáltuk a látogatók számát, tekintettel a járványra, hiszen a hétvégék nálunk meglehetősen mozgalmasan telnek. Vasárnapra azonban a rengeteg látogatóból mindössze néhányan érkeztek meg, sokan ki is telefonáltak, hogy bizonytalan időre elhalasztják a látogatást. 

Ha a kutyák beszélni tudnának, és mi megkérdeznénk, hogy mi létük legnagyobb értelme, akkor biztos vagyok benne, hogy a válasz az lenne, hogy legyen egy társuk. A legtöbb kutyának ez valószínűleg egy konkrét személy, a gazdi lenne, illetve egy társuk, hiszen falkaállatok.

Letelt Néró veszettségi megfigyelése a menhelyen, így megkapta a védőoltását. Ő volt az a kutya, aki pár hete megharapta a gazdáját, majd két állatorvos is kiment a helyszínre lefolytatni az ilyenkor kötelező veszettségi megfigyelést. A harapás okára nem derült fény, de időközben Nérót sikerült a gazdájának jól megetetnie csonttal, ami a bélcsatornájában szinte bekövesedett, és csak akkor kért segítséget, amikor szegény kutya már őrületes fájdalmak közepette púposkodott, és nem volt hajlandó enni.

A héten Batu történetét szeretném megosztani az olvasókkal, kiemelve, hogy megannyiszor kaptunk már negatív kritikát azon oknál fogva, hogy beleártjuk magunkat mások mentéseibe, avagy megvárjuk míg mások kikaparják a gesztenyét.

Amikor megnyitjuk a saját közösségi oldalunkat, akkor csupa olyan reklám, bejegyzés, szabadidős tevékenység jelenik meg, ami az adott felhasználót érdekli. Nálam például kutyás kiegészítők, lakásba szerelhető kamerák, gazdit kereső kutyák posztjai sorakoznak egymás mellett.

Nem tudom nem észrevenni, hogy a rengeteg szomorú szemű, gazdit kereső kutya között mennyi bull típusú kutya keres gazdit.

Mi más is lehetne a heti blog témája, mint a felelős állattartás?

Mostanában egyre többen keresik meg a menhelyet, hogy lakásba szeretnének örökbefogadni kistestű kutyust. Az örökbefogadás egy hosszabb folyamat, és mire az összes oltását pótoljuk a befogadott állatnak, ivartalanításon átesik, valamint a szívféregszűrésen, már azt vesszük észre, hogy elillant 3 hónap. Tudom, sok idő, de így egy papírokkal rendelkező, oltott, ivartalanított kutyát vihetünk haza. Fontos a többszöri látogatás, kicsit megismerni a családot, ahogy a családnak is fontos megismerni a kiválasztott kutyát.

A múlt heti blogomat ott hagytam abba, hogy az elmúlt hetek eseményei után csak jó dolgok következhetnek. Aztán hétfő délután ismét fejvesztve rohangáhattunk, mert Liza, aki nem is olyan régen került össze a nagyudvarban lévő kutyákkal, rosszul lett. A tünetek alapján gyomorcsavarodásra lehetett gyanakodni, de nehezítette a helyzetet, hogy Murphy törvénye szerint egyetlen állatorvost sem sikerült épp akkor elérni. Így történt hogy dr. Szigeti Gábor és a csapata vállalta Liza operációját, hiszen velük sikerült a lehető leggyorsabban leegyeztetni a műtétet.

A heti mesém egy idős bácsiról szól, akinek kőből van a szíve, s valójában a mesém is igaz történet.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy néni, aki felett eljárt az idő, így két szeretett kutyájának további gondozását a férjére bízta. Az idős férfi azonban hamarosan a költözés mellett döntött, és úgy gondolta, hogy ezt egyedül teszi, a két kutyát sorsára hagyja.