Kutyamesék 2023. márc. 13-19.

Kutyás blog | 2023. április 7.

Van olyan napunk, amikor mérhetetlen sok telefonhívást bonyolítunk. Egyik hívás belecsörög a másikba, sok esetben egy minimális türelem sincs felénk, ha nem tudjuk felvenni azonnal, akkor rögtön újra hívnak, vagy a másik telefonszámon reklamálnak.

Persze rengetegen vannak, akikkel mindent meg lehet beszélni, és nyugodtan tudunk kommunikálni. Mások pedig egy percben akarnak mindent lenyomni a torkunkon, ráadásul azonnali megoldást várnak a hívas végén. 

De nehogy azt gondoljuk, hogy csak tanács, segítségkérés vagy örökbefogadás miatt telefonálnak hozzánk!

Ahogy a központi segélyhívó, úgy mi is tudnánk egy tisztességes csokor furcsa telefonhívást összegyűjteni.

Sokan a mi munkatársunktól várják a megértést, biztatást, egy jó beszélgetést, vagy hogy valaki csak úgy meghallgassa őket, mert magányosak. Sajnos hosszadalmas beszélgetésekre nincs lehetőség, mert nagyon sok a tennivaló, de sok esetben már egy kis megértés is elegendő a telefonálónak.

És most jutottam el a "kedvenc" részemhez, amikor a telefonáló még azt sem tudja pontosan, hogy mit akar, vagy nem tudja elmondani úgy, hogy megértsük. Sok esetben hívás tartalma köszönőviszonyban sincs az állatvédelemmel, időrabló, végeláthatatlan beszélgetések. Az ilyen telefonok jelentős része egy dühöngő hívóból áll, és abból, hogy próbáljuk kideríteni, hogy mit is akar, valóban minket akart-e hívni.

Az ilyen hívók egy része egyáltalán nem partner a beszélgetésben, a kérdésekre nem válaszol, csak megoldást követel a problémájára, az sem baj ha nem állatvédelemmel kapcsolatos.

Épp a minap egy hosszabb beszélgetés zajlott egy kollégám és egy hölgy között, aki szerint-már ha jól értettük-mi elloptuk a telefonszámát. Azt is megreklamálta, hogy az internetes kereső őt nem engedi be, és ez a mi hibánk, oldjuk meg a problémát. Mivel eléggé nehezen érthető és értelmezhető volt a reklamáció, így a kolléganőm sokszor visszakérdezett. Emiatt persze a telefonáló az ő értelmiségi képességeit kérdőjelezte meg. 
Azt is megpróbálta elmagyarázni, hogy nekünk ráhatásunk nincs az internetes keresőre. Nem loptuk el a telefonszámát, nem törtük fel a közösségi oldalát, és nem szövetkeztünk a keresővel ellene. 

A maga nemében ez egy nagyon kis mulatságos beszélgetés volt, csak sajnos sokszor vannak ilyenek, és sok időt elvesznek. Ráadásul sokszor a telefonáló egyre ingerültebb és erőszakosabb lesz, értetlennek vagy nemtörődömnek minősítik az embert.  Közben pedig mefy az idő, és valóban értékes hívások várakoznak, ahol érdemben tudnánk segíteni.

Hétfő
Van egy kutya a menhelyen, aki alaposan feladja a leckét mindenkinek. Az ő neve Rege, aki egy kis tökmag, de hatalmas kutyákat megszégyenítő önbizalommal rendelkezik. Már-már olyan szinten ügyes, hogy tanfolyamot tarthatna macskáknak. A teljesen zárt kenneleinken keresztül játszi könnyedséggel közlekedik, mindig épp abban a kennelben van, ahol ő akar. Pedig eddig még nem akadt kutya, aki a kennelsoron belül tudta volna váltogatni a helyét. Akárhol megfordult, minden kutya a barátja lett, senkitől nem fél, igazi kis vagány kutya. Tekintve, hogy ott nem tudjuk garantálni a biztonságát, sem a menhely másik részén, így az előkészítőbe költözött az öregek mellé. Talán itt megtalálja a számításait és nem okoz több meglepetést a kis gézengúz.

Rege


Kedd
Ma Domaszékről érkezett egy kedves, picit félős puli, akit Fürtösnek neveztünk el. Fiatal felnőtt kutya, akinek nincsen chipje. Talán még emlékeznek az olvasók Monóra, arra a kutyusra akit egy hölgy több hétig járt etetni az elhagyatott benzinkútra, így sikerült megfognia. Nos, a hölgynek köszönhető Fürtös kutyánk biztonságba helyezése is, ugyanis neki sikerült őt megfogni a domaszéki tanyavilágban.

Fürtös


Szerda
Alapjában véve a szerdák az állatorvos látogatásai miatt hajtósak, zűrösek. Ez a mai nap, tekintve, hogy nemzeti ünnep csendes, békés volt. A telefon is alig csörgött. Ettől függetlenül a menhelyi munka a hét minden napján ugyanúgy megy. Takarítani, etetni, itatni ugyanúgy kell, mint a hét bármely napján.

Csütörtök
Vissza a rendes kerékvágásba! 
Ma dr. Tímár Endre rendelőjébe készültünk ivartalanításra Regével, Fibivel, Csipivel,  Fügével és Lustival. Szívféreg tesztet is készítettünk, Regének a tesztje pozitív lett. Eli is az ivartalanított kutyusokkal utazott, ő harder mirigy műtéten esett át, és hogy ne piszkálja a szemét egy gallért kell viselnie, amit tiszta szívből gyűlöl.

Eli nem boldog a gallér miatt


Sármos kutyánk ma csomagolhatott, és meg sem állt Kecskemétig, ahol az új gazdijaival kezdhet új életet az új otthonában. Mindehhez nagyon sok szerencsét kívánunk, hosszú és boldog gazdis éveket!

Ahogyan ma Sármosnak véget ért a menhelyi élet, úgy Csibinek, az ásotthalmi kóbor kutyának épp ma kezdődött. Csibi egy kedves, jámbor természetű fiatal kutya, és aligha hiszem, hogy nem tűnt fel a kedves gazdájának, hogy az impozáns méretű kutya hiányzik az udvarából. Mondhatom már lassan így 2023-ban, hogy "természetesen" chip nem volt a kutyában. De hogy ne is keresse senki... Felfoghatatlan!

Csibi


Péntek
Dr Sebő Ottó makó rendelőjébe igyekeztünk Cingárral, Bundással és Cserkésszel szívultrahangra és vizsgálatokra. Tapmancsnak az extrán mély mellkasát vizsgáltattuk meg, de azt mondták, hogy semmi kóros nincs a mellkasban, egyszerűen ilyen mély mellkasú szülőktől származhat.
Pixelért pedig aggódtunk, mert újra nem használja a lábát, és határozottan romlott az állapota. A vizsgálat ki is derítette, hogy félelmünk nem volt alaptalan, elmozdult a velőűrszeg, amely a lábát tartotta, így azonnal ki kellett venni. Újat nem kapott, a gyógyulása enélkül fog történni. Valószínűleg egy rossz mozdulat, egy esés okozhatta a bajt. Ezzel a gyógyulása is kitolódott.

Pixel


Zeusz, legújabb védencünk, szám szerint most a harmadik aki ezzel a névvel érkezett hozzánk, azért került gondozásunkba, mert elhunyt a gazdája. Szegény Zeusz egyelőre nagyon ijesztőnek találja ezt az új világot, amibe belekerült, így nagyon stresszesre sikerült az indulás. Reméljük, hogy nem olyan sok idő, és végre megnyugszik és elkezd felénk nyitni.

Zeusz került a gondozásunkba


Szombat és Vasárnap
A hétvége, ahogy már oly sokszor írtam, a leendő örökbefogadóinké, akik azért jönnek, hogy a kiválasztott kutyussal ismerkedhessenek. És persze itt vannak az  önkénteseink, akik hétről hétre arra áldozzák a hétvégéjük egyik napját, hogy a menhelyi kutyák ezen a napon sétálhassanak egy nagyot. A sétálás mellett ma friss spotont is kaptak a sétáló kutyák, hiszen a kullancs és bolha elleni védelem nagyon fontos része az állatok ellátásának.
Most itt is szeretnék köszönetet mondani az önkénteseinknek. Nagyszerű dolog amit értünk tesztek!

A kutyák kedvenc programja a séta 


Köszönjük a 184 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások