Kutyamesék 2023. jún. 26. - júl. 2.

Kutyás blog | 2023. július 9.

Ezen a héten a mondandóm a blog végére tolódik, ugyanis a hét vége körül érkezett egy kutya a gondozásunkba, akinek a története felvet számomra néhány kérdést...

Hétfő
Nagy fába vágtuk a fejszénket a kolléganőmmel, a raktárkonténert kezdtük el átpakolni. Sajnos úgy adódott, hogy minden összefogott ellenünk, és eléggé szaggatottan haladt a pakolás és szortírozás. Ezt már sokszor elmondtam, hogy nagyon sokszor előfordul, hogy a tervezett napunk fenekestől felfordul.

Most épp a kis Ánizs miatt kell aggódnunk, akit ki kellett venni pár napja a testvéreitől, mert jóval kisebb, így sokkal lassabban eszik, mint ők. Ma étvágytalan volt, ezért vittük orvoshoz, aki vért is vett. A vérképe teljesen rendben van a kicsinek, mindössze neki sokkal több figyelenre van szüksége. Tekintve, hogy elég válogatós, az tovább nehezíti a dolgunkat. Szerencsére azonban a Royal canine alutasakos eledelt nagyon szívesen, jó étvággyal fogyasztja, ífy valószínűleg ez az élelem lesz számára az, amit hosszabb távon bevetünk.

Ánizs
Ánizs vizsgálaton járt


Szerencsére ma sem maradtunk segítség nélkül: Alexa önkéntesünk ismét nálunk töltötte a napját.

Selyem kutyánk mától pedig városi kutya lesz, ő ma költözött új otthonába a gazdijával Szegedre.

Kedd
Alexa önkéntesünknek hála ma ismét volt segítségünk a napi teendők elvégzésében.

Ma Üllésről érkezett egy igazi minden lében kanál kutyalány a menhelyünkre, aki teljes lelki nyugalommal vette tudomásul, hogy itt bizony nagy mozgás és sok kutya veszi körül. Természetesen oltás és mikrochip hiányában először ki kell várnia a két hét karantént, de utána kibontakozhat nálunk egy időre, amíg nem találjuk meg számára a megfelelő gazdit.

Vera Üllésről érkezett


Szerda
A szokásos heti kutyaoltásra érkezett dr. Farkas Attila, aki 5 veszettségi oltás mellett 3 mikrochipet és 7 kombinált oltást osztott ki.
A mai napon egy tacskó jellegű kutyus érkezett hozzánk Szatymazról, akit a Jánosszállási kertsoron találtak. Már meg sem lepődünk, hogy nincs a kutya mikrochippelve, hiszen csak 10 éve kötelező...
A kutyusnak mi a Fülöp nevet adtuk. Sajnos eléggé félős, különösen a férfiaktól tart.

Fülöp

Csütörtök
Reggel megint nem várt esemény árnyékolta be az életünket. Durcás kutyánk a menhely egyik legidősebb lakója a maga 16 évével, így aztán nem is csoda, hogy elég rozoga már a kisasszony. Azon sem nagyon csodálkozunk, hogy válogat, és vannak olyan napok, amikor kevésbé étkes. Sajnos ma azonban többről volt szó, mint némi időskori szeszély. Hasmenése volt, bágyadt volt, így aztán kaptuk magunkat és indultunk is vele dr. Sebő Ottó rendelőjébe, mert tudtak is minket fogadni.
Nos Durci neve nem véletlenül az, ami. A vizsgálathoz is be kellett bódítani, mert őt nem abból a fából faragták, akihez csak úgy hozzá lehet érni. Ehhez mérten a vizsgálat is bódításban történt. A diagnózis is megvolt gyorsan: coronavírus fertőzése van, ami kutyáknál nagy fokú elesettséggel, erős hasmenéssel járó megbetegedés. Kiskutyák, legyengült kutyák akár bele is halhatnak. 
Fontos megjegyeznem, hogy ez a kutyáknál egy enterális fertőzés, tehát a gyomrot, beleket érinti. Nem terjed át emberre és nem egyezik az emberek légúti megbetegedését okozó coronavírussal.
Durcinak a vírusfertőzés mellett a veséjével is problémái vannak, arra is gyógyszert kell kapnia, de először a codonavírust kell legyőznie. Mivel a vírus erősen fertőz, így elkülönítve kell átvészelnie ezt az időszakot.

Durci orvosnál


Melinda önkéntesünk és Alexa ezen a napon is a segíségünkre voltak. Ez alkalommal a betegszobát takarították ki.

Péntek
Még mindig gőzerővel folyik a nagyudvar elválasztó kerítésének építése, ehhez pedig Kira nyújt hathatós segítséget. Leginkább úgy, hogy mindig ott van láb alatt, vagy legalábbis karnyújtásnyira. A kerítés egyébként remémnyeink szerint a jövő héten elkészül. Persze az is kell hozzá, hogy jó idő legyen. Ha pedig elkészül, akkor még több kutya élvezheti az udvar adta lehetőségeket.

Reményeink szerint elkészül a következő heten a kerítés


Szombat és Vasárnap
Ahogy már azt az olvasók megszokhatták, a hétvége a kutyasétáltatásé.
Emelett egy bajban lévő tacsit is fogadtunk, aki az utcán csatangolt, a megtaláló pedig megsajnálta és hazavitte. Persze saját kutyákkal plusz még egy idegennel nehéz az élet, segítséget kért chipolvasásban. Egy, már igazából nem is működő szervezet " önkéntese" ment el chipet olvasni, és a saját kezébe vette az irányítást. Egyrészt a megtalálóval közölte, hogy ide tudja beadni a kutyát, másrészt felhívta a kutya gazdáját mivel mikrochipes volt. 

A tulajdonos épp nyaralt, így az önkéntes nagylelkűen egy hét "haladékot" adott neki, mielőtt komolyabb szankciókat léptet életbe, úgy mint nem csekély pénzbüntetés. Mindezt már Bella kutyus bekerülése után tudtam meg, amikor értesitettük a gazdit, hogy itt van a kutya. 

Természetesen nem minden fekete vagy fehér, a tulajdonos elmondta, hogy szeretne lemondani a kutyáról, és hajlandó a költségeket is megtéríteni. Amit az ő lehetőségei megengedtek, azt úgy éri megtette, de Bella egy szabadulóművész, elfogytak az ötletei. Ivartalaníttatta, állandóan javíttatta a kerítést, de sikertelenül, kennelt is építettek, de onnan is lelépett, így abban egyeztünk meg, hogy mi fogunk Bellának gazdit keresni egy olyan ember személyében, aki fel van egy ilyen kutyára készülve.

Ez a történet szerintem jól rávilágít arra, hogy sok esetben a gazda a saját lehetőségeihez képest próbál megoldást találni, de nem mindig sikerül. Ilyen esetben érdemes segítséget elfogadni, vagy kérni. Nem gondolom, hogy egy "állatvédőnek" az ilyen embereket kellene riogatnia, és szankciókkal fenyegetni, melyet esetleg a hatóság szabhat ki, de ők is ritkán teszik.

Ez ismét egy tanulság nélküli történet, ami számomra egy kicsit inkorrektnek tűnik. Persze, Bella nem épp a hozzá leginkabb passzoló családhoz került, de azért ők egy bizonyos határig próbáltak eleget tenni a kötelezettségeiknek, miszerint a kutya ne kóboroljon közterületen.

Sajnos nagyon sok kutya él ennél sokkal gondatlanabb gazdáknál, vagy szaporítják őket mindenféle sufniba zárva. Hogy ne menjek messzire, épp másfél éve mi is segitettünk kimenekíteni húsz kutyát egy állathalmozótól, aki gyakorlatilag belőlük élt. Valahol ő ma is éli boldogan világát.

Egy másik gazdi pedig agyon idegeskedi magát, mert valaki jól ráijeszt, hogy büntetést fog kapni, pedig ő próbált megfelelni a törvénynek...

Bella


Köszönjük a 178 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak!
Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások