Kutyamesék 2023. jan. 30. - febr. 5.

Kutyás blog | 2023. február 10.

Bevezető helyett mostani blogomban inkább zárszót teszek. Ez talán egy pont is egyben, egy végeláthatatlan ügy végére. A lentebb elmesélt történetek is jól mutatják külön-külön is, hogy mennyi megbecsülést kapnak a kutyák a gazdáiktól, akik mellett éveket, esetleg egy életet leszolgáltak.

Hétfő
Csodásan indult a hetünk, hiszen Zselyke kutyánkat ma örökbefogadták Budapestre.
Sajnos azonban nem mindenki olyan szerencsés, mint ő. Zsömi kutyánk december óta itt él a menhelyen és állandó problémái vannak. Hatalmas pocakkal, vemhesen érkezett, gazdája ezért is szabadult volna tőle, mert a mihaszna miatt a kan kutyák szétszedték a kerítést.
Már akkor láttuk, hogy ez a pocak valami óriási, így állatorvoshoz vittük, ahol azonnal ivartalanították, mert nem tudta volna világra hozni a kicsiket, túl nagyok voltak.
Sajnos Zsömi utána nemtudta elapasztani a tejet, folyamatosan gyógyszert szedett, vizsgálatokra járt. Még a mai napig gond van az emlőivel, alkalmanként tejet termel, továbbra is nekünk kell őt megszabatítani kézzel a felesleges tejtől. Nagyon jól tűri, de már elege van a mindennapos nyüstölésből. Mi pedig imádkozunk, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön és végre ő is gazdihoz kerülhessen.

Zsömi igazi hős


Kedd
Ma dr. Sebő Ottó rendelőjébe igyekeztünk vizsgálatos kutyákkal 
Nimbusz lábát bekerülésekor megütötte egy autó, szerencsére semmi baja nem történt.
Cingár története biztos sokakban megmaradt, ő az a kutya, aki gazdától érkezett csonttá aszalodva, kritikus vérképpel. Ma a kontrollvizsgálat azt igazolta, amit mi is láthatunk a saját szemünkkel Cingár teljesen egészséges!
Beka ugyancsak borzalmas vérképpel indította nálunk a pályafutását. Persze nem is csoda, ő is sürgősségi ivartalanításon esett át, gennyes méhgyulladással érkezett. Bizony itt sem sokon múlott. Ha nem kerül be a menhelyre, belehalt volna a betegségbe. Utána sokáig lábadozott, így nem csoda, hogy nagyon rossz lett a vérképe. A mai eredmény azonban mindenki nagy örömére teljesen jó lett!
Konyak is vizsgálatra utazott. Neki a hipotireózisa mellé még erős vérszegénység is társul, úgyhogy további gyógyszereket kap. A kis Konyak egyébként annak a Kenzónak a testvére, akit sajnos múlt héten el kellett altatni fejlődési rendellenesség miatt. Sajnos ez az alom amennyire szép, annyira balszerencsés is.
Eli a korábbi balesetes kutya azért érkezett a rendelőbe, hogy a szájában kévő drótot eltávolítsák onnan. Természetesen a drót okkal volt a szájában, a baleset után ez a drót tartott mindent a gelyén a szájában. A drót kivétele teljesen komplikációmentes volt. 
Kócos a nyakán lévő csomó miatt látogatta a rendelőt. Neki nyálmifigy gyulladása van, amire gyógyszert kapott. Amennyiben a gyógyszer nem oldja meg a gondot, akkor Kócost műteni kell.

Amíg Cingárék az orvosi rendelőbe kirándultak, addig Zákányszékről egy talált lány kutyust hoztak be. A kutyát el is nevezték Fibinek, mi pedig úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a nevét.

Fibi


Szerda
Ma egy gazdis kutyaval lettünk többen a menhelyen. Az ok, amiért Lusti a menhelyre került az nem más, mint a verekedés. Állítólag a család másik kutyájával nem egyezik. Hogy miként választották ki, hogy kinek kell mennie azt nem tudom. Mindenesetre erős a gyanúm, hogy két azonos nemű, ivaros kutya ellentétéről van szó. Erre azért vannak módszerek, hogy leküzdhetőek legyenek. Ilyen például az ivartalanítás. Tény, hogy nem minden esetben oldja meg a problémát, de az esetek nagy százalékában azért segít.
Az ilyen jellegű problémák orvosolására sok módszer áll rendelkezésre Kutyaiskola, ivartalanítás, de néha van úgy hogy semmi nem válik be. Különösen akkor ha meg sem próbálják.

Lusti nem jött ki a másik kutyussal


Csütörtök
Ma ivartalanításra készülődtünk Tímár Endre rendelőjébe Kolossal, Fakóval, Fityisszel és Dzsenisszel. A műtétet mindenki jól viselte.
Állandó csütörtöki önkéntesünk, Melinda-mint mindig- most is a kutyákra áldozta a napját. 
Menhelyünk állatorvosa, dr Farkas Attila ma 13 veszettségi-kombinált oltás mellett 5 kombinált oltást, valamint 4 mikrochipet osztott ki.
Ma egy igen rossz kondícióban lévő idős puli jellegű szuka, Füge érkezett a menhelyre. Őt egyik dolgozónk találta munkából hazafelé tartva az út szélén. Hazavitte, éjszakára magánál helyezte el, majd reggel behozta a menhelyre. Nem meglepő módon a kutyában nem találtunk mikrochipet.

Füge


Péntek
Ma Rémusz kutyánkra mosolygott rá a szerencse, ugyanis örökbefogadták. Családját az sem tántorította el, hogy ő egy igen agilis kutya, akivel a kezdetek kezdetén azért adódtak problémák. Szerencsére ezt a viselkedést gyorsan levetkőzte, így nem is kellett sokat várnia arra, hogy gazdihoz kerüljön.

Szombat és Vasárnap
Ma annak a Macinak az örökbefogadásáról tudok beszámolni, aki pár hónapja még szinte kölyökként érkezett hozzánk. Chip nélkül ugyan nem sok esély van meglelni a gazdit, de épp aznap reggel láttam, hogy tegnap őt kereste lázasan fiatalkorúnak tűnő gazdája.
Sikerült is vele felvenni a kapcsolatot, el is mondtam neki, hogy 2 hét múlva jöhet a kutyusáért, a költségeink megtérítésével viheti őt haza. Furcsa mód már akkor sem fogadta kitörő örömmel a tényt, hogy meglett Maci. 

A következő 2 hétben egyetlen telefonhívás sem érkezett az aggódó gazdától. A megfigyelés letelte után hiába vártunk, nem jelentkeztek. Végül írásban voltunk kénytelenek beszélni a gazdival, az is igen nehézkes volt. Végül még nekünk kellett őket felhívnunk, mert állításuk szerint nem tudtak telefonálni. Ugyan igényt tartottak a kutyára, de teljesen ingyen szerették volna visszakapni.

Nézzük csak, tehát van egy kutya aki eleve törvénysértő módon az utcán kóborol. Bekerül a menhelyre, ahol 2 hétig foglalja a gazdás kutya a helyet olyanok elől, akik az utcán kóborolnak. Mi ellátjuk 2 hétig, féreghajtózzuk, kifizetjük az orvosi ellátását, mikrochipjét, oltását. Mindezt abból a pénzből, amit az emberek a kóbor kutyák mentésére ajánlanak fel. A felelőtlen gazda pedig nem hogy elvárja, még szóvá is teszi, hogy ő bizony arra gondolt, hogy ingyen szeretné a kutyát visszakapni. Miután elmondtam, hogy ez lehetetlen, kért egy nap gondolkodási időt, majd abban maradtunk, hogy ő fog hívni a válasszal. 

Ennek már több hónapja. Egyetlen telefont sem voltak képesek ejteni. Mi pedig nem vártunk, pótoltuk Maci egyéb védőoltásait, szívféregtesztet csináltattunk, átesett az ivartalanításon, tehát valóban a gazdit kereső kutyák közé lépett.
Ma pedig végre gazdisodott egy felelősségteljes családba, és ezzel maga mögött hagyhatta szomorú múltját.

Mindig azt szoktam mondani, hogy engem azzal már nem tud senki sem felhergelni, ha le szeretné adni a kutyáját. 
Ma ismét szembesültem vele, hogy nagyon is fel tudnak bosszantani Sirius és Beki története nálam kiverte a biztosítékot. 

Egyrészt úgy érkeztek a menhelyre, hogy a gazdájuk kvázi elpostázta őket ide valakivel, akit nem is ismer. Félreértés ne essék, mi jól ismerjük a beszállító hölgyet, de a gazdának, kutyáknak a hölgy mégis vad idegennek számít. 
A gazda elküldi a lemondó nyilatkozatot, mindent amit megbeszéltünk, de ő maga ki sem jön megnézni hova kerültek a kutyák. Jellemzően egyébként nem szokták megkérdezni a gazdák, hogy mi fog történni a kutyával, vagy mi lesz vele, ha nem talál gazdira. A kutya benn a menhelyen, probléma letudva.

Persze most is utólag derültek ki a problémák nem voltak együtt tartva, két külön kennelben éltek. Ettől még kijönnek egymással szerencsére, de furcsa mód Sirius benyugtatózva érkezik. Itt derül ki, hogy védi az emberektől a kajáját. Mitöbb, azért sincs odáig, ha valaki megsimogatja a buksiját. Persze erre már mi magunk jöttünk rá...

És hogy mi a leadás oka
Albérlet váltás. Itt volt kerítés, a másik kibérelt tanyán pedig nincs. Ennyire egyszerű! Biztosan nem volt olyan tanya, ahová vihették volna magukkal. Kinti kutyákkal is biztosan nehéz lehet bérelhető tanyát keresni. Persze gondolom sokat próbálkoztak...

Beki
Sirius


Köszönjük a 167 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások