Kutyamesék 2023. febr. 6-12.

Kutyás blog | 2023. március 6.

Bevezető helyett egy nagyobb lélegzetvételű blogot készítettem a héten csupa tanulságos történettel. Remélem, hogy a történeteken keresztül egy kicsit közelebbről sikerül megismerni a munkánkat. Sajnos a tanulságok olyanoknak szólnak, akik biztosan nem olvassák a blogot.

Hétfő
Sokan gondolják, hogy ha látnak egy rohanó kutyát az úton, akkor csak felhívnak minket, mi pedig pár másodpercen belül ott is vagyunk teljes felszereléssel, és hopp, meg is van a kutya.

Az igazságtól távolabb nem is állhatnának az emberek, hiszen ha a menhelyről 2 percen belül el is tudnánk indulni, mire Szegedre érnénk, az mérsékelt forgalommal is körülbelül 20 perc. Addigra a kutya árkon-bokron túl van.

De ha még valahol ott is érnénk, azt gondolják sokan, hogy mi megállíthatjuk a forgalmat, lezárhatunk utakat, hogy egy kutyát befogjunk. Egyébként pedig egy félős kutya ugyanúgy fél tőlünk is, mint bárki mástól. Ő nem fogja tudni, hogy mi állatvédők vagyunk, és azért érkeztünk, hogy segíthessünk.

A leggyakrabban önkénteseink mennek ki helyszínre chipet olvasni, kutyát befogni, mert a menhelyen dolgozók elsődleges feladata a menhelyi állatok ellátása. Csak utána következhet minden más, hiszen nem rohanhatunk egész nap bejelentések után, ha a gondozottaink a menhelyen várakoznak ellátatlanul.

Sok esetben, amikor nagyobb testű, harapásra hajlamos kutya, vagy balesetes kutya miatt hívnak bennünket, akkor megy ki a menhelyről állatgondozó. Ez azért van, mert ezek a kutyák sok esetben sokkal könnyebben harapnak, hiszen fájdalmaik vannak. Illetve így a menhelyről akár menet közben irányíthatjuk a gondozót, hogy hova vigye a kutyát állatorvoshoz.

Sajnos azonban sok esetben jártunk már úgy, hogy kimentünk a helyszínre, mert balesetes kutyát jelentettek, de mire odaértünk a kutya hűlt helyét találtuk, és utána még a bejelentő sem veszi fel a telefont.

Ilyenkor feleslegesen autózunk sok esetben hosszú kilómétereket, amely költségben és időben is borzasztó veszteség.
Igen, sok esetben már nagyon megjártuk, éppen ezért szoktuk már megkérni a bejelentőt, hogy legyen kedves és maradjon ott a kutyával, mert sok esetben nem is sérül, és mire odaérünk, addigra elmegy. De ha mégis súlyosan sérül, akkor legalább esélyünk van minél hamarabb megtaláni.

A mai napon segítő szándékú hölgyekből többen is telefonáltak, ugyanis a Szőregi úton a Mol benzinkúttal szemben elütöttek egy nagytestű kutyát. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a kutya legurult a szervizútra.
Egy szemtanú látta is, hogy a sofőr, aki ütközött a kutyával megállt, de mint kiderült nem segíteni óhajtott, csak a saját autóját nézte meg. Mivel a szemtanú azt hitte, hogy utna lejön segíteni, így nem foglalkozott a rendszámmal, így meg sincs az illető. 

Ahogy említettem több hölgy is telefonált egymástól függetlenül, és ott is maradtak a kutyussal, ezzel hatékonyan segítve a munkánkat. Sőt, nem tétlenkedtek, állatorvost is hívtak a helyszínre. Dr. Pinnyey Szilárd volt olyan kedves, és kiment a balesetett szenvedett kutyát megvizsgálni, épp a gondozónkkal egy időben ért oda.

Megvizsgálta őt, azt mondta, hogy azonnali, hirtelen ellátást nem igényel, de röntgent mindenképp, mert csonttörésre gyanakszik.
Mi a menhelyen addig előkészítettük a megfelelő helyet (a fűthető betegszobát) a balesetes kutyusnak, valamint le is beszéltük az állatorvosunkkal, dr. Sebő Ottóval, hogy holnap megvizsgálja a kutyust.

Az impozáns méretű balesetes kislány kutyában természetesen nem volt mikrochip, így mi a Pixel nevet adtuk neki. Egyelőre ijedt, és fáradt, szinte azonnal kényelembe helyezte magát és elaludt miután elláttuk és megkapta a szükséges gyógyszereket.

Pixel


Kedd
A reggeli érkezésemkor betrappoltam Pixelhez, hogy megnézzem hogy van, így a karanténban lévő kutyákat is szemügyre vettem egyúttal. Mivel minden rendben volt, így hozzáfogtam a dolgomhoz. Később a kollégám értesített, hogy Szamit halva találták a házban, de semmi rendkívülit nem láttak a kennelben, sem pedig rajta. Gyakorlatilag egy teljesen friss tetemet találtak. Én magam sem akartam elhinni, hiszen munkakezdéskor a saját szememmel láttam, hogy ott ugrándoztak a tesókkal. Sem egy gyanús kaki, sem egy csepp hányás, semmi sérülést nem találtunk. Egyszerűen nem tértem magamhoz az eset miatt, így meg is beszéltük, hogy boncolást kérünk. Ennek eredményéről pedig természetesen itt beszámolok a blogomban. Ugyan a boncolás eredménye őt már nem hozza vissza, de legalább az okát megtudhatjuk. Nyugodj békében kicsi Szami!

Ma dr. Sebő Ottó rendelőjébe indultunk Karibbal, Kócossal, Jackkal, Dominóval és Pixellel, akinek tegnap délután kértem időpontot, amikor biztossá vált, hogy jön hozzánk a menhelyre.
Elég komplikált egy csapat volt a mai, kezdem az egyszerűbekkel:
Karibnak szívultrahangja volt szívférgesség miatt, de az ultrahangon nem láttak a szívében férgeket.
Jack és Dominó szemvizsgálatra utazott. Jacknek hályogja van, Dominó pedig sajnos teljesen vak.
Pixelt megvizsgálták, sajnos a törés gyanúja beigazolódott, plusz több körme beszakadt, amire antibiotikumot, fájdalomcsillapítót írtak elő, továbbá megbeszéltük a műtét időpontját.

Kócos múlt héten járt a rendelőben, akkor nyálmirigy gyulladást állapítottak meg nála, gyógyszert kapott rá. Csakhogy a gyógyszer ellenére tovább nőtt a dudor, ezért akartuk ismét elküldeni. Viszont Kócos csomója a legnagyobb meglepetésünkre szétpukkadt, kifolyt egy csomó vér és genny, Kócos pedig újra teljesen jól volt. Csak egy pici lyuk árulkodott róla, hogy ott valami dudor tört utat magának. Újra megvizsgálták, valószínűleg mégsem nyálmirigy gyulladása volt, hanem egy egyszerű hematóma, amit valószínűleg vakart, piszkált. Most tovább kell szednie az antibiotikumot, tisztogatni a kis lyukat, és ha rendben lesz, akkor mehet vissza a helyére. Ha valaki, hát ő nagyon nehezen viseli a bezártságot.

Kócos olyan kutya, aki egy percre sem áll meg


Szerda
Ma Beka kutyánkra mosolygott rá a szerencse, hiszen eljött érte a gazdi, aki csak rá várt, egyenesen Dorogról. Mivel Beka is teljesen vak volt, így ő a fenti betegszobában volt elszállásolva, ahol egy kisebb szobában lakott, amihez egy kis udvar is tartozik, ahová nap közben kimehetett. Ez azért fontos, mert a vak kutyák nem tudják megszokni a kennelt, vagy a nagy udvarokat, hiszen túl nagy a hely, nem találják meg a vizet és az élelmet. Egy kisebb szobát és udvart viszont meg tudnak ismerni, megtanulják, hogy mit hol találnak, és kényelmesen tudnak élni. Beka heklyét most Dominó fogja örökölni. Bekának pedig boldog gazdis éveket kívánunk, ha valaki, hát ő nagyon megérdemli!

Sok támadás ér minket amiatt, mert szigorúak az örökbefogadási feltételek, és meglehetősen kíváncsiak vagyunk mindenre, ami a gazdival kapcsolatos. Ezt mi a kutyák érdekében tesszük, és az alábbi történet talán segít picit megérteni, hogy miért vagyunk túl alaposak.

Ma egy viszonylag fiatal, meglehetősen aktív, és kissé bizalmatlan kutyus, Dodó érkezett a gondozásunkba. Gazdája egy idős hölgy volt, aki azért szeretett volna megválni tőle, mert nem bír vele: túlságosan aktív a számára, ráadásul egyszer meg is harapta az orvosi rendelőben.
De keudjük az elején!
A kedves idős hölgy a neten akadt Dodóra, akinek sürgősen gazdit kerestek a gazdi halála miatt. Az idős hölgy szívét megérintette Dodó, a gazdit keresők meg túl sokat nem faggatóztak, lényeg, hogy a kutyának van helye, az ügy megoldva!
A kedves idős hölgy elvitte Dodót orvoshoz, oltatta, chippeltette (mert ugye mindezek nélkül érkezett). Kiderült, hogy szívférges, arra is kapott kezelést. Aztén kiderült, hogy az együttélés még sem olyan egyszerű, mint ahogy azt előre lehetett látni egy Facebook kép alapján. A kutya iszonyatosan pörgős, ráadásul hevesen ellenáll az orvosnál, épp ezért meg is kapta azúj gazdi kezét. A történet vége (érthetően) menhelyi elhelyezés lett.

A történet tanulsága, hogy ne érezzük tolakodásnak, ha egy gazdit kereső kutyus esetében sok-sok kérdést teszünk fel a családnak. Más részről, ha mi vagyunk az örökbefogadók, igenis merjünk kérdezni. És legyen gyanús az, ha a másik fél nem kérdez. Csalódásoktól, harapásoktól, szomorú döntésektől kímélhetjük meg magunkat!

Dodó


Csütörtök
Először Szami boncolási eredményéről szeretnék beszámolni: sajnos születési rendellenesség következtében a szíve és a tüdeje nagyon gyenge volt, ez okozta váratlan és sokkoló halálát. 
Nem csak Szami halála volt az egyetlen megdöbbentő tény a mai napra, hanem Fruska is tartogatott mára meglepetéseket. Ma Fruska és Kökény, a két lány, és Jack utazott ivartalanításra dr. Tímár Endre rendelőjébe, valamint Zsömi újabb vizsgálatra. Zsömi ismét egy gyógyszert kapott az el nem múló tejtermelődésére. Mi már őszintén szólva teljesen tanácstalanok vagyunk ennyi vizsgálat után. Bizakodunk, hogy ez most tényleg megoldja már végre a problémát.
Kökény és Jack ivartalanítása komplikációmentesen zajlott, viszont Fruskáról van mit mesélnünk. Ivartalanítás közben derült ki, hogy az egyébként női ivarszervekkel rendelkező kutya a látszat ellenére fiú...
Elcsökevényesedett férfi ivarszerve a női ivarszerven belül helyezkedett el, a heréi pedig a hasüregben, rizsszem nagyságúak voltak. A lapjára rákerült, hogy hermafrodita. Fruska tehát kinézetre lány, valójában fiú. Ha valaki igazán különleges kutyát keres, az nálunk megtalálhatja!

Fruska


Mint mindig, állandó önkéntesünk, Melinda most is a kutyáknak szentelte az idejét. Másik állandó önkéntesünk Józsi munkáját is külön köszönjük. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ő szinte a hét minden napját itt tölti a menhelyen.

Péntek
Szinte hihetetlen, de egy hónapok óta tartó esetünk oldódott meg a mai nappal pontosabban tegnap, de a kutya csak ma került hozzánk. 
Történt ugyanis hónapokkal ezelőtt, hogy bejelentést kaptunk, hogy az 55-ös úton, a felüljáró előtt egy elhagyatott benzinkúton láttak egy fekete szinű kutyát tanyázni. Akkor az önkénteseink felkerekedtek, és valóban meg is találták a félős kutyust, aki megfoghatatlannak bizonyult. Néhány eltökélt lány azonban nem hagyta annyiban a dolgot: élőcsapdával, kajával próbálkoztak, de a kutya annyira félős volt, hogy esély nem volt élőcsapdázni. Így maradt a pórázzal megfogós, hosszú időt igénylő módszer. A lányok minden nap kijártak etetni, pontosan 5 hétig dolgoztak azon, hogy a kutya bizalmába sikerüljön férkőzni. Amikor ez sikerült, akkor Viki önkéntesünk elhelyezte éjszakára, ma reggel pedig utazhatott a menhelyre. Gratulálok lányok! Nem mindennapi a kitartásotok!

Monó több hét próbálkozás után végre biztonságban van


Szombat és Vasárnap
A hétvégénk nagyon eseménydúsan zajlott: partnerszervezetünk kérésére fogadtunk hat elhanyagolt állapotú kutyát, valamint a nyílt napunkra készülődtünk.
Önkéntesünk, Ági nagyon kitett magáért ismét: mindig a nyílt napot követve tervez egyedi, kézzel készített ajándéktárgyakat a menhelyre, vagyis a bolhapiacra. Most rengeteg Valentin napi dísszel készült. Sajnos ez alkalommal nagyon kevesen voltak a nyílt napon. Valószínűleg közrejátszott a reggeli erős fagy visszatartó ereje is. Mindenesetre nagyon köszönjük mindenkinek, aki ennek ellenére is ellátogatott hozzánk. Külön köszönet Áginak, aki tényleg minden egyes alkalommal hihetetlen kreatív dolgokat készít nekünk, és segíti a rendezvényünket. Most az ő keze munkájával zárom a heti blogomat. A legközelebbi nyílt napon is elérhetőek lesznek ezek a csodás, kézzel készült ajándéktárgyak!

Ági ajándéktárgyai


A hétvégén három kutyusunk is hazautazott a gazdijaival: Blue Budapestre költözött, Lemi Szegedre, Bogi ugyancsak Budapestre. Midannyiuknak boldog gazdis éveket kívánunk!

Köszönjük a 171 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások