Kutyamesék 2023. aug. 28. - szept. 3.

Kutyás blog | 2023. szeptember 19.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban preferálom a bevezető helyett azt, hogy a napok legfontosabb témáját elemzem kissé hosszabban. Úgy érzem, hogy ezáltal az olvasókat talán egy picit közelebb hozom a menhelyi hangulathoz. Ráadásul így lehetőségem van több témát is egyszerre kiemelten kezelni. Ez a mostani blog is ilyen lesz.

Hétfő
Ma egy tündéri,szálkás szőrű tacsi keverékkel gyarapodott a létszámunk. Őt a Bordányi úton találták, ahol az autók között hazárdírozott. Nagyon nagy szerencséje, hogy épen sikerült kikeverdnie ebből a kalandból, mert nagyon könnyen baleset lett volna a vége. Természetesen ismét egy olyan kutyussal gyarapodtunk, akinek nincs mikrochipje, így esélyünk sincs hazajuttatni.

Ilyenkor nem is tudom, hogy mi lenne a jobb neki. Visszakerülni a megszokott, de egyértelműen gondatlan környezetébe, vagy teljesen új életet kezdeni. Mert találkoztam olyan gazdikkal is, akik tudatlanságból, hanyagságból nem chippeltették a kutyát, mégis szerették. Ez számomra azért elfogadhatatlan, mert ha egy ember a kötelező feladatainak nem tesz eleget, akkor ugyan mit fog tenni, ha a kutya a megbetegszik?

Továbbmegyek, ha a kutya komolyabban megbetegszik, akkor állatkórházi segítséget kell igénybe venni. Itt minden pácienst regisztrálnak az adminisztrációs pultnál. Ehhez elengedhetetlen a kutya oltási könyve, illetve a mikrochip és érvényes oltás megléte. Ha ezek hiányoznak, akkor megtagadhatják az ellátást. Illetőleg felmeró,üla kérdés, hogy ha a chipre, oltásra nem áldozott, akkor esetleg egy állatkórházra fog?

Letti esetében ezt nem tudjuk meg, hiszen a blogírás pillanatáig nem jelentkezett érte a régi gazdája, pedig a honlapunkon elérhető a kutya fotója. Bordány egy karnyújtásnyira van tőlünk, ha valakinek elveszik a kutyája, kézenfekvő, hogy itt keresse. Mégsem tették!

Letti


Kedd
Végre valahára elérkezett Bronzi műtétjének az időpontja,amit már nagyon vártunk. Sajnos azonban mikor megkezdték a műtétet, akkor igazi arcul csapásként éltük meg, hogy nem minden úgy fog történni, ahogy terveztük.
A röntgenkép alapján több lába is eltörött, de a műtét pillanatában derült ki, hogy az egyik törött láb olyan mértékben roncsolódott (nem csak csontok, hanem inak, ízületek), hogy ez a láb helyrehozhatatlan, így amputálni kell.

Az is kiderült, és sajnos röntgenen ez sem látszódott, hogy a baleset már több hetes, elindult a csontosodás, tehát a törött lábat sem lehet megoperálni, így forr össze, ahogy elindult a gyógyulási folyamat. A harmadik lábacskáján szalagszakadás történt, ez is a baleset időpontjában, tehát a sérülés túl régi ahhoz, hogy korrigálni tudják. 

Tekintve, hogy Bronziban hatalmas az élni akarás, ezekkel a kondíciókkal futottunk neki a műtétek. Mivel a megtalálása pillanatában igen rossz állapotban volt, így a műtétig nekünk az volt a feladunk, hogy minél jobban felerősítsük, előkészítsük őt a műtétére. Szerencsére ő ebben abszolút partner volt, a gyógyszereket, folyadékokat szépen bevette, evett, ivott, így a rossz hírek ellenére azért bizakodtunk, hogy ha ugyan némi fogyatékossággal is, de hosszú boldog élete lehet.

Csakhogy a gyulladáscsökkentők, vitaminok, immunerősítők ellenére is leállt Bronzi légzése a műtét után, és elveszítettük. Ő azonban ezen a ponton sem adta fel, és néhány perces újraélesztés után visszatért. 
Most rengeteg időre,pihenésre, jó minőségű ételre, gyógyszerre, vitaminra lesz szüksége, hogy a gyógyulás útjára lépjen. Mi pedig ehhez minden támogatást megadunk!

Bronzi ma túlesett a műtéten


Szerda
Ma ismét dr. Sebő ottó rendelője vettük az irányt, ez alkalommal vizsgálatokra utaztunk a kutyákkal, illetve friss teszteket csináltattunk több régi lakóknak is.

Naomi korábbi szívféregessége miatt jött kontrollra, neki negatív lett sz új teszt. Ő már kétszer is átesett emlődaganat eltávolításon, így nagyon megijedtünk, amikor egy borsónyi csomót tapintottunk a műtét helyén. Szerencsére kiderült, hogy picit hegesen gyógyult a seb, így a csomó egy ártatlan bőrdarab volt.

Naomi a frászt hozta ránk


Csipetke korábban szintén szívférges volt, az új tesztje azonban neki is negatív lett. Emellett talán egy évvel korábban a végbelénél szintén felfedeztünk egy csomót, amit azért időről időre megvizsgáltatunk. Ez a csomó az állatorvos szerint jóindulatú, de kontrollt igényel. Azért nem vetettük le már korábban ezt a csomót, mert Csipetke már nagyon nem fiatal, s az orvosnem javasolta emiatt az altatást.

Maxi és Max is friss szívféregtesztekre utazott, szerencsére azonban az új tesztje mindkettőnek negatív lett. 
Tubi szintén tesztekre utazott, neki a friss tesztje pozitív maradt, így szívultrahangon esett át, de a szívében nem láttak férgeket.

Csütörtök
Ma helyettesítő állatorvosunk, dr. Bárkányi Pál érkezett hozzánk. Most 8 veszettségi oltás mellett 4 kombinált oltást, valamint 2 mikrochipet osztott ki az orvos.

Állandó önkéntesünk, Melinda mellett ma Martin is segített nekünk.

Most, hogy mérséklődött egy picit a hőmérséklet, beindultak újra az ivartalanítások. Van mit bepótolnunk. Ma Tamara, Panda, Matyi, Dolly, Fülöp és Bojszi esett át a műtéteken.

Panda az ivartalanítás mellett egy cseresznyeszem műtéten is átesett, Matyinak pedig az ivartalanítás mellett a köldöksérve is meglett műtve.

Panda ma duplázott


Furcsa mód, amennyire jól érezte magát Bronzi tegnap, ma legalább annyira kedvetlen. Ráadásul nem ette meg maradéktalanul a vacsoráját, így aztán telefonáltunk is dr. Sebő Ottónak hogy valami nincs rendben. Tekintve,hogy a tünetek ma délután jelentkeztek, és ez erősen betudható még a műtétnek, így abban maradtunk, hogy figyeljük őt. Ha holnap is ugyanúgy fennáll az étvágytalanság.

Péntek
Mivel Bronzi állapota változatlan, sőt még a kedve is egyre rosszabb, így reggel második dolgunk volt telefonálni, hogy mégis elvinnénk egy vizsgálatra.

Azért nem első dolgunk, mert reggel épphogy ellenőriztük a létszámot, egyik dolgozónk privát telefonja megállás nélkül kezdett csörögni. Mivel épp dolga volt, így nem vette fel a telefont, csak sokadik csörgésre. Ekkor kiderült, hogy számára ismeretlen telefonról keresték, mégpedig segítséget szerettek volna kérni, ugyanis tegnap este találtak két kölyköt Kiskundorozsmán. 

Erről az esetről már előző este tudtunk, és ígértünk is segítséget mára, de valahogy nem jutott el az infó megfelelően az érintettekhez. Sajnos ez történik, ha sok ember részt vesz a történetben. Ráadásul egy hölgy, akinek fogalmam sincs, hogy mennyi köze van a történethez, de az biztos, hogy nem ő helyezte el a kutyákat, hát meglehetősen feldúltan osztotta meg a problémáját a közösségi oldalon.

Szerinte felháborító, hogy este nincs megoldása egy ilyen volumenű dolognak, és mindent el fog követni, hogy ezt ott helyben minél hamarabb orvosolják. Hát, valószínűleg túl sok mentésben még nem volt része.
A menhelynek nem kötelessége minden kóbor kutyát azonnal szó nélkül fogadni. Mi elsősorban a már benn élő kutyákért vagyunk felelősek, és ha van helyünk, akkor természetesen ahogy tudunk segítünk. Mi nem tudjuk, és nem is akarjuk ellátni a gyepmesteri feladatokat egész Szegeden, annak ellenére, hogy ez már lassan elvárás.
Mellesleg pedig az állatvédők, a gyepmesterek is emberek, akiknek szüksége van pihenésre, alvásra, így nem tudunk 24 órában mindenkinek a rendelkezésére állni.

Előfordulhat olyan is, hogy napközben sem tudjuk azonnal felvenni a telefont, mert éppen beteg kutyával vagyunk, vagy az állatorvos vizsgál egy beteget. De ahogy tudunk, és amikor van helyünk, akkor segítünk. 
A dolgozók, önkéntesek ebben nem tudnak segíteni, hiszen még a dolgozónk sincsenek itt minden nap. Amikor szabadnaposak, akkor nem látják, nem tudhatják, hogy van-e épp üres kennel. És ha van is, lehet, hogy már egy kutya úton van, hogy bejusson.

Ráadásul igyekszünk nem csak a kóbor kutyákat segíteni, hiszen sokszor a gazdás kutyák is legalább akkora bajban vannak, mint kóbor társaik. Ezért van az hogy soha sincs üres helyünk, hiszen amint van lehetőség, segítünk a gazdás kutyáknak is, akik befogadására pont ugyanakkora igény van, mint kóbor társaikéra. 
Ne legyenek illúzióink! Ha nem fogadnánk őket, ők is az utcán kötnének ki, mint kóbor társaik, ráadásul a gyepmesteri telepeken például egy ilyen kutya azonnal altatható-már amennyiben befogadják.

Tehát igyekszünk mindenkinek a lehető legrövidebb időn belül segíteni, de éjjel-nappali szolgáltatásunk továbbra sincsen. A honlapunkon szereplő telefonszámokon, emailben, vagy a közösségi oldalon tud bárki aktuális információt szerezni arról, hogy miként működik a befogadás.

Ennyi kitérő után pedig szeretnénk két legújabb lakónkat, Pillát és Pupákot , a két pár hónapos kölyköt bemutatni, akiket a bajai úton találtak. Köszönjük szépen, hogy nem hagyták őket magukra, és azt is, hogy elhelyezték őket éjszakára!

Pilla és Pupák


Bronzi-ahogy korábban említettem-még ma délelőtt újra vizsgálatra utazott. Mivel továbbra sem találtak nála semmi nyugtalanítót, így az eddig megbeszélt terápiát kell folytatnunk. Nem mondhatnánk, hogy nyugodtak vagyunk, de semmi eltérést nem találtak, így továbbra is betudható a műtétnek a rossz kedv és étvágytalanság.

Szombat és Vasárnap
Buci életébe ma nagy változások következtek be, hiszen családja ma érte jött, hogy ezentúl budapesti otthonukban éljék tovább együtt az életüket. Buci nehezen tudta palástolni az érzéseit, mi pedig egyértelműen láttuk, hogy Buci már tudja, hogy micsoda boldog család lesznek.

Buci új családjával


A mi örömünk azonban nem volt felhőtlen, Bronzi állapota még tovább romlott, ráadásul vizeletében vér jelent meg, így aztán ismét zaklattuk az állatorvosunkat. Mivel ez már egy eléggé nyilvánvaló tünet volt, így azt a tanácsot kaptuk, hogy állítsuk le a fájdalomcsillapító adagolását, mert valószínűleg annak következtében van rosszul Bronzi.
A fájdalomcsillapító elhagyására döbbenetesen jól reagált, már aznap délután vidámabbá vált, vasárnap reggelre pedig a vizelete is kitisztult, és ugyanaz a falánk kis örökmozgó volt, mint akit megismerhettünk.

Bronzi ismét a régi


Köszönjük  a 176 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások