Kutyamesék 2022. márc. 21-27.

Kutyás blog | 2022. március 28.

Minden héten történik valami ami miatt egy kicsit felkavarodnak az érzéseink, ami miatt gondolkodóba esünk. 

Most éppen egy alom igen rossz állapotú kiskutya miatt törhettük a fejünket, akiket szerdán váratlanul, záróra körül hoztak.

A fotók nem adják vissza a valóságot, hogy picike testük mennyire elgyötört és sérülékeny, de mi azért ezt nagyon jól látjuk. A fényképek csak nagyon ritkán mutatják jól a valóságot és a gyötrelmet. Mert abból ezeknek a kicsiknak sokkal több jutott, mint élelemből.

Kezdem a történetet amit hallottunk, amit nekünk mesélt az, aki kihozta őket.
A hajléktalan férfi egy ismerőse segítségével, előzetes egyeztetés nélkül érkezett. Állítása szerint a kiskutyákat pár héttel ezelőtt egy szemetesben találta, amikor ő is a betevő falatot kereste. Miután megtalálta a kicsiket, megszánta őket, hazavitte az erdőbe, ahol él, és ott gondoskodott róluk mostanáig. Több héten keresztül.

Elmondása szerint már nem tudja tovább etetni őket, gazdit pedig hiába talált mindenkinek, mégis a nyakán maradt az összes.

Anélkül, hogy ítélkeznénk, sok-sok év negatív tapasztalata alapján egy másik verzió is legalább ennyire helytálló lehet, miszerint a saját kutyájának kölykei, akik már elég sokat esznek. Miután az anya már nem szoptat és nincs pénz eledelre, valamint az üresen igérgető gazdik is eltűntek, nem volt más választás, mint a menhely.

Bármelyik verzió is igaz, az a kölykök szempontjából lényegtelen. Tekintve a rossz kilátásokat, befogadtuk őket, bárhová is tesszük ezt az alom kiskutyát a túlélési esélyeiket a menhelyi lét jelentősen megnöveli.

A pöttömkék alultápláltak, férgesek, szőrük fénytelen és töredezett, bőrük száraz, teljesen rátapad a csontjaikra. Egy pici izom vagy zsírszövet nincs rajtuk, így jelenleg, a legyengült immunrendszerük miatt óriási veszélyben vannak.

Mindent megteszünk értük, jó táplálék, féreghajtó, immunerősítők, vitaminok, de mi magunk sem tudjuk, hogy ez elegendő lesz-e...

Hétfő
Munkaszolgálatba állt legújabb szerzeményünk, a gurulós kocsi, ami alaposan megkönnyíti az életünket. Ezzel a kiskocsival könnyebbé válik az etetés, illetve az adományok mobilizálása, főleg így hogy nagyobb hely van rajta, mint egy talicskán, és jobban is terhelhető.

A legújabb csodánk


Kedd
Helyhiány miatt egy másik szervezet kérte a segítségünket egy kutya számára, akit Üllés és Zsana között találtak elhagyatva, egy villanyoszlophoz kötve. A kutya nem magától került oda, valószínűleg zabolátlan természete okozta, hogy így próbált tőle a gondos gazdája megszabadulni. A jó vastag láncot a nyakán is körbetekerték, esélye nem lett volna szabadulni.
Mi is küzdünk az állandó helyhiánnyal, de minden egyes nap próbálunk valahogy sakkozni, ha ilyen helyzettel találjuk szemben magunkat. Persze az ésszerűség határain belül. Egy kutya mentése mindig egy másik menteni való kutya rovására történik, ne legyenek illúzióink.

Véder, a kiláncolt kutya


Hogy ne legyen egyszerű befejezése a napnak, zárórára öt igen rossz állapotú kiskutyával sikerült betoppanni egy férfinak. Tekintve, hogy mennyi esélyük lett volna a továbbiakban ezeknek a kölyköknek, az egyetlen még szabad helyünket most ők kapták meg. Igen, kitalálták, ők azok a kicsik, akikről a bevezetőmben írtam...

Amikor az étvággyal nincs probléma


Szerda
Dr. Tímár Endre rendelőjébe utazott ma Yellow, Sushi, Maya, Bond és Berti. Az ivartalanítást mindenki jól viselte, viszont Maya szívféregtesztje pozitív lett.
Ivartalanítás után a kutyák néhány napot egy elkülönített betegszobában szoktak tölteni, ami esetleg el is húzódhat, ha a seb lassabban gyógyul. Ilyenkor csak egy kis egészségügyi sétára van lehetőség, ami egy mozgékonyabb kutyát sokkal jobban megvisel, mint a nyugodtabb természetű társait. És vannak azok a kutyák, mint például Sushi, aki kimondottan élvezi a csendes pihenőt.

Sushi lábadozik


Csütörtök
Kuplung, a bőrbeteg kutya állapota bekerülése óta sokat javult, és mivel bőrbetegsége a többi kutyát nem veszélyezteti, így a nagyudvarba került, ahol már igen népes számban vannak jelen a kutyák. Persze Kuplung most meg sem áll, úszik a boldogságban, mindenkivel ismerkedik, úgyhogy minőségi fotót nem sikerült róla készíteni. Sajnos az egész napos rohangálás, játék megtette a hatását. Rajta is látszik, hogy az idő nyomot hagyott az ízületein.

Kuplung szabadon


Menhelyi állatorvosunk, dr. Farkas Attila is menetrend szerint érkezett hozzánk. Most egy veszettségi-kombinált oltást, 5 veszettségi oltást, 7 kombináltat, valamint egy mikrochipet osztott ki.

Péntek
Domaszékről egy 8 éves chipes labrador érkezett hozzánk miután néhány hétig az ottani önkormányzat vendégszeretetét élvezte. Oda azért került, mert egy tanyán nagyon közeli ismertséget kívánt kötni az ott élő baromfikkal.
Mázli, mert chip alapján így hívják, sándorfalvi kutyus. Mivel a gazdi nem adott meg telefonos elérhetőséget, így levélben fogjuk értesíteni, ami jelentősen meghosszabbítja a kiértesítési időt. Persze nincs is hová sietni, a kutyának egyetlen regisztrált oltása sincsen, így 2 hét megfigyelés után tudjuk a gazdájának kiadni, miután mi pótoltuk, amit ő elhalasztott.
Mázli egyébként egyáltalán nem mázlista. Jó súlyban van, mitöbb... kövér. És sajnos ez az izületei állapotán is meglátszik. Koránál idősebbnek néz ki.

Mázli


Szombat és Vasárnap
A hétvégi kutyasétáltatás mellett ismét sok gazdijelölt látogatott ki a menhelyre, hogy leendő családtagjával megismerkedhessen. Ezek az első találkozások döntik el, hogy a kutyus és gazdijelölt egymásra talál-e. És ezek a találkozások a mentéseink mozgatórugói, hiszen aki örökbefogad, az egy másik kutyus menhelyi bekerülését biztosítja.

Köszönjük a 189 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak. Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások