Kutyamesék 2021. jún. 14-20.

Kutyás blog | 2021. június 30.

Véleményem szerint az emberek nagyon kicsi része tájékozott megfelelően a menhelyek működésével kapcsolatban. Persze ennek lehet egyik oka az is, hogy a menhelyek különféle módon működnek, és sajnos nagyon elérőképet mutatnak.

Az egyik megoldás arra, hogy az emberek megismerhessék egy menhely működését az az lenne, ha a médiában például nagyon figyelmet szentelnének a témának.Sajnos nem mindenkinek van lelki ereje, vagy ideje önkénteskedni, illetve az önkénteskedéssel még nem biztos, hogy együtt jár az, hogy az emberek megismerkednek egy menhely működésével, napi szintű problémájával.

Nagyon fontos lennemár egészen pici gyermekkorban elkezdeni az oktatást az iskolában, megismerkedtetni a gyermekeket azzal, hogy itthon nagyon komoly probléma a hontalan állatok sorsa.

Sajnos azonban még sok esetben a felnőtt lakosság nagy részének sincs teljes, átfogó képe  egy menhelyről, annak problémáiról,működéséről. 

Mi nagyon sokáig nyitott könyv voltunk mindenki számára. Nyitvatartási időben bárki kijöhetett egyeztetés nélkül megnézni a menhelyet, az állatokat. Nagyon nagy is volt a forgalom, volt olyan amikor naponta tíz családnál is több kilátogatott hozzánk. Ilyenkor igyekeztünk elmondani, megmutatni a napi problémáinkat, de az emberekben ez nem annyira ragadt meg. Inkább a cuki vidám kutyák és egy kellemes tapasztalat. 

Ahogy erre nőtt az igény, úgy lettünk egyre leterheltebbek, és már kezdett érződni, hogy hosszú távon nem fogjuk bírni, hogy egész nap nyitva legyünk, mert az állatok ellátására fordított idő lesz egyre kevesebb. Emiatt lettek a nyílt napok, amikor az emberek kijöhettek nézelődni, jól érezni magukat. Sajnos azonban a vírus közbeszólt.

A menhelyi élet azonban nem állt le, havonta sok-sok kutya új kutya érezik hozzánk, illetve gazdisodik. A gazdikeresés és befogadás közben azonban rengeteg minden történik egy kutyával a menhelyen: ivartalanítás, chip, oltások, szocializáció, rengeteg tanulás, hogy az új életbe illeszkedés könnyebb legyen. A betegeket kezeljük, rengeteg gyógyszert osztunk ki napi szinten. Emellett nem szabad elfelejteni a külső-belső parazitamentesítést, illetve a szívférgesség elleni kezelést, szőrzetápolást sem. És akkor a napi szintű etetés, takarítás még szóba sem került....

Ahhoz, hogy ilyen állapotban legyenek a kutyák nagyon sok időt, energiát kell beletenni nap mint nap. És persze a szívünket. És akkor jön néhány telefon, ami ezt az egészet a sárba tiporja. És nem rosszindulatból, hanem azért, mert az emberek nem tudják mennyi mindenre kell egy ekkora létszámnál odafigyelni, hogy minden rendben legyen.

Szóval a minap egy tacskót szerettek volna örökbefogadni, nem kérdeztem, de gondolom fajtatisztát. Vagy ha nem is fajtatiszta,de mindenképpen jó erős tacskókinézetű ebet.

Mivel jelenleg ennek e kritériumnak azért elég kevés menhelyi kutya felel meg, így ajánlottam a fajtamentést. Jeleztem, hogy a nálunk fellelhető tacskó jellegű kutyák gazdijelöltesek. Bele sem mentem, hogy az örökbefogadás hosszabb folyamat, illetve meglehetősen kukacosak vagyunk, és mindent tudni akarunk a kutyi leendő gazdijáról...

A következő kéréssel viszont mintha nyakon öntöttek volna.
Megkérdezte az egyébként teljesen illedelmes hang, hogy mennyiért sikerült eladnom (!) a kutyát. Nem hittem el a kérdést, de aztán gyorsan felvilágosítottam, hogy számunkra nem a haszonszerzés a cél, és nem egy licittárgyról beszélünk, ahol az viheti aki a legtöbbet kínálja...

Még a kérdés is sértő, nem csak nekünk, hanem minden tisztességesen dolgozó  menhely számára. Itt nincsenek beárazva a kutyák, és nem az kapja, aki többet ad érte. 

Igen, tudom! Ebben a világban minden a pénzről szól, de egy bántalmazott, kóbor, rossz sorsú kutya, akinek eddig csak a szenvedés jutott nem lehet alku tárgya! Itt nem a pénztárca vastagsága számít, hanem az, amit a két szemünkkel látunk: hogy miként viselkedik az ember egy ilyen kutyával. És ez teljesen független attól, hogy mennyi pénzt kínál érte.

Amikor letettük a telefont elgondolkodtam: még mindig ezt a világot éljük. És nem, a telefonáló nem volt az az üzletelős típus. Egy teljesen normális, hétköznapi ember volt. Aki nincs benne napi szinten egy menhely problémájában.
Még mindig, lehetőleg olcsón, valami házi szaporítótól vásárolnak sokan kutyát, mert nem akarnak annyit áldozni rá, amennyit egy tenyésztő kér egy egészséges, szűrt kutyáért.

Így aztán még mindig lehet a "kertek alatt" Pista bácsitól húszezerért venni tacskó. Vagy tizenötezerért németjuhászt. Mindegy ha nem teljesen fajtatiszták, meg hogy nincs oltásuk, mégsem többhavi kereset az ára. És csak ez számít.

Nagy fantázia sem kell, hogy elképzeljek egy történetet, ami maga a valóság...
A kislány hónapok óta kutyát akar. Németjuhászt, mert az olyan okos. 
Vagy mondjuk legyen tacskó, az keveset eszik, jó pockos is. A szomszédba most születtek. Nyolc házzal arrébb van a kan kutya, ismerem is őket, , már régóta "tenyésztik" őket.Mindig elkelnek a kiskutyák. Jó lesz abból nekünk is.
Nincs oltása? Majd beoltatom ha lesz időm. 
Balról a második jó lesz, az kan, nekem ne csináljon otthonra kiskutyákat...

Nagy az öröm... olyan cuki, még a konyhába is bejöhet. 
Meg is kapja az oltást, de az állatorvos tanácsára nem is csak egy kell neki, úgyhogy pár hetente visszahordom...
Most sok a munka, most kirándulunk... Majd máskor.

Miért nem szobatiszta? Ide többet be nem jöhet a mihaszna! Hú, még mindig nem vittem dokihoz... Na, majd a jövő héten...

Hátra kellett csuknom, mert felássa a virágoskertet, ráadásul megmorogta Sárikát, amikor húzta a farkát. A hálátlan!

Hol van ez a semmirekellő? Szétszedte a kerítést?! Meglépett! Nem is keresem, csak a baj volt vele...

Eltelik fél év, és Sárika megint kutyát akar. De tacskó nem kell, az bolond! Hat házzal arrébb születtek németjuhászok. Azok olyan okosak, mint Rex felügyelő!
Húszezer?! Egy kicsit sok, de legyen...

Bejöhet a konyhába is... De aranyos...
Ez hanyadik papucs amit szétszed? Meg ne lássam bent!
Meg kell kötni, mert állandóan ki akar szökni a kapun.
Ezek a kutyák már nem olyanok, mint régen! 

Ennek a felesem tréfa, odanyúlok a csontjához és rám morog?!
Meg ne lássam! Mit csináljunk?!

Adjuk le a Tappancshoz! Megmondjuk, hogy nem bírunk vele...

Hétfő
Habár a fent elmesélt történetem kizárólag a saját fantáziám terméke, sajnos ez ebben a világban minden pillanatban megtörténhet. Jelenleg nem győzzük a rengeteg megunt kutyát befogadni. Ráadásul várni kell, hiszen csak a megüresedett helyekre érkezhet új kutya, és ugye híresek vagyunk arról, hogy nem adunk könnyen örökbe.
A fent említett történetem egyébként részben igaz, ugyanis nagyon nagy számban érkeznek a menhelyre németjuhász keverékek A leadás oka változó, de valahol minden történet összeér: feleslegessé váltak.

Sok-sok németjuhász


Kedd
Egyik önkéntesünk ma egy ölnyi kiskutyát hozott a menhelyre, akik ezelőtt az ő vendégszeretetét élvezték. Szerencsére az anyakutyának ő már talált gazdit. A történet korábbra nyúlik vissza, egy talált kutyához hívták ki az önkéntesünket chipet olvasni, aki a kölykeivel együtt lézengett. Kiderült, hogy a kutya gazdás, akinek esze ágában nincs sem az anyáról,sem a kölykökről gondoskodni, így az önkéntesünk a kezébe vette az irányítást, és segített a kutyacsaládnak. Az anyakutya már családnál is van, a kölyköknek pedig a menhely fog gazdit keresni az oltási program végén.

Egy ölnyi kiskutya


Szerda
Végre beköszöntött a valódi nyár! Itt az erdőben, fákkal körülvéve, madárcsicsergéssel az igazi. Az erdős területre igaz, hogy itt mindig több fokkal hidegebb van, mint a városban. Télen is,nyáron is, de ilyenkor áldás...
Bizony a kutyáknak is hiányzott már a napsütés, és a nyár.Amikor a tél végén megjelennek az első napsugarak, mindenki azt keresi.
A túl erős meleg azonban senkinek nem jó. A menhelyi kutyákat is óvjuk a napsütéstől. A karanténban árnyékoló hálót használunk. A menhely többi részén pedig árnyékot adó fák és kutyamedencék vannak, ahol a fürdőzni vágyó kutyák lehűthetik magukat.
Sokan pedig az árnyékos fák alá befészkelve ásnak egy hűs gödröt, és ott szunyókálnak...

Délutáni szieszta


Csütörtök
Menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila ma is kilátogatott hozzánk a szokásos heti oltásokat beadni. Most 16 kombinált oltást, 8 veszettségi oltást, valamint 6 mikrochipet osztott ki.

A legtöbb esetben kóbor kutyák, vagy megunt gazdás kutyák menedékhelye vagyunk, de sajnos van olyan, amikor egy bajban lévő kutya és ember egyetlen reménye. Ezek a legszomorúbb történetek...
Ma érkezett hozzánk Csillag és Bige, akik eddig a legnagyobb szeretetben és egyetértésben éltek gazdájukkal. Most azonban a gazdi nagyon beteg lett, és hőn szeretett kutyáit biztonságban akarta tudni. Az új gazdi keresése sajnos nem vezetett eredményre, így ma megérkeztek a menhelyünkre. Mi azon leszünk, hogy mihamarabb egy nagyon kedves családot sikerüljön ezeknek a kutyusoknak találni. Mindketten oltva, chippelve, ivartalanítva vannak.

Bige
Csillag


Péntek
Ma Polip kutyánk búcsút vett a menhelytől, és tőlünk. Ő mától egy nagyvárosi gazdis kutyaként fogja tovább élni az életét, amihez mi a legjobbakat kívánjuk!

Szombat és Vasárnap
Ezen a hétvégén nyolc menhelyi kutyánk, név szerint Rozsdás-Bundás, Morzsi, Atosz, Gala, Polli, Mary, Arany és Brendi indult útnak Németországba újdonsült gazdájukhoz. Nekik is szép, és végre nyugodt életet kívánunk, mert megérdemlik.
Önkéntes kutyakozmetikusunk, Vanda is kezelésbe vette a menhelyi bundikat, ezúttal Pipacsnak varázsolt igazi álomfrizurát.

Pipacs nyári frizurája


Eközben a menhelyen folytatódott a csivava mentés. Már félig fajtamentőknek is felcsaphatnánk, hiszen még három új csivavával gazdagodtunk. Akik követik a menhelyi életet, azok tudják, hogy jó két hete érkezett nyolc gyalázatos állapotú csivava hozzánk. Most pedig a folytatásban, ugyanarról a helyről még három. Az állapotuk ugyanolyan: beérkezés után rögtön bolha elleni kezeléssel indítottunk, mert hemzsegtek bennük, emiatt nagyon sebes a bőrük. A körmük elnőve, ráadásul nem is túl együttműködőek, ami alaposan megnehezítette a bolha elleni kezelést. A teljesség igénye nélkül teszek a blogomba néhány fotót...

A csivavák tele bohával
És nagyon félnek...


Köszönjük a 172 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások