Kutyamesék 2020. márc. 2-8.

Kutyás blog | 2020. március 12.

Ha a kutyák beszélni tudnának, és mi megkérdeznénk, hogy mi létük legnagyobb értelme, akkor biztos vagyok benne, hogy a válasz az lenne, hogy legyen egy társuk. A legtöbb kutyának ez valószínűleg egy konkrét személy, a gazdi lenne, illetve egy társuk, hiszen falkaállatok.

Tehát olyan kutyák is, akik mondjuk vadan születtek, és félnek az embertől, igénylik egy másik élőlény, egy kutya társaságát. Azok a kutyák, akik nem szocializálódtak más kutyákhoz, és nem tűrnek meg más állatot, nekik bizonyára egy ember jelentené ezt. Azok a kutyák, akik sem embert, sem állatot nem tűrnek maguk mellett, ők nagyon valószínűleg idegrendszeri problémákkal küzdenek, amiről akár egy következő blog is születhetne, de a mostani arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy a kutyák társas lények. A társaságot pedig egy vagy több fajtársuk, az emberek, vagy mindkettő jelentheti. És bizony ez a létük értelme, az összetartozás, hiszen társas lények, ahogy az ember is. Legeslegfontosabb számukra, amennyiben kölyökkorban szocializálódtak, az ember. Mégis, nagyon gyakran, amikor örökbe szeretne valaki fogadni, azzal a mondattal a kezdi a bemutatkozást, hogy van egy szép nagy kertünk, ott a kutya elszaladgálhat.

Na, itt álljunk meg egy pillanatra! Az a szép kert nem lesz sokáig szép, ha az a terv, hogy egy kutya ott elszaladgáljon, mert ki fogja taposni a szőlőt, kikaparja a tulipánt a virágoskertből, óriási gödröket ás, meg csapást csinál azon a területen, amit gyakran körbejár, mert nincs más dolga, mint szaladgálni. Senki nem szól hozzá egy szót sem, mindenhonnan elzavarják, és egyre megszállottabban zavarássza az autókat, madarakat, ahogy egyre megszállottabban rombol, vagy szaladgál, amíg végül megkötik, mert nem bírnak vele. Mert igen, sokan azt gondolják, hogy a kutyák valami csökkent értelmi képességű lények, akiknek egyetlen boldogsága a kertben a szaladgálás. Ugye nem kell sok időt azzal töltenem, hogy elmondjam, miért nem szokott működni ez a típusú örökbefogadás...

De térjünk vissza a szép nagy kertre, aminek jómagam is nagy kedvelője vagyok. Hogyan lehet a kert több kutyával is szép? Hogy marad meg a tulipán, és hogyan nem lesz gödörmentes a kertünk ha kutyát tartunk?

A válasz pofon egyszerű: tessék beszoktatni a házba!

Így a kutya nem ássa fel a kertet, nem mászik át a baromfiudvarba tojást lopni, és nem pecázza ki az aranyhalakat a kerti tóból (ha van valakinek tava). És ennek az az óriási előnye is megvan, hogy a kutya szobatisztaságot tanul, amikor pedig kinn van a kertben, pontosan tudjuk hova végzi a dolgát, nem is kell keresgélni a végterméket. Hozzászokik, hogy amíg a gazdi távol van neki egyetlen feladata a délutáni találkozásra, sétára, játékra felkészülni, addig meg szunyókálhat a kanapén, vagy a fekhelyén. A kutyák ezt hihetetlen gyorsan megtanulják, a nagytestűek is, ez  nem méretfüggő.

Tehát örömhír, hogy a kutyák és a szép kert nagyon is reális elképzelés, amennyiben a kutyák idejük nagy részét a házban töltik, de akinek az az elképzelése van, hogy a szép nagy kertben a kutya majd elszaladgál, annak van egy rossz hírem: a kutyák túl intelligensek ahhoz, hogy egy szép nagy kertben csak úgy céltalanul elszaladgáljanak...

Hétfő

Önkéntesünk, Adri ma újabb tanúbizonyságot tett róla, hogy mekkora kincs a menhelyünknek: ő vitte ivartalanításra dr. Tímár Endre rendelőjébe Hérát, Joshit, Grafitot és Rozsdit. Hérának még egy farkaskarom eltávolítás is volt a műtét mellett. Jó hír, hogy szívféregtesztje mind a négy kutyusnak negatív lett. Az ivartalanítás leginkább Rozsdit viselte meg, hiszen ő a nagyudvar lakója, akinek most átmenetileg nélkülöznie kell a bandázást a barátokkal, és nem lehet ott mindannyiunk nyakába. Ez pedig maga a tragédia egy olyan kutya számára, akinek lételeme, hogy a társaság központja legyen.

1. kép: Rozsdinak átmenetileg nélkülöznie kell a társaságot


Kedd

Mazsola, avagy Mazsi mama, a macskaházunk egyik kutyája bizony köztiszteletben álló öreglány nálunk, hiszen olyan módon erőszakos, és öntörvényű, hogy nem lehet rá haragudni, mert mindemellett hihetetlen cuki is! A legnagyobb természetességgel csörtet be takarítás után a macskaházba, ahol bérelt helye is van, és bizony esőben, vagy hidegben kirobbantani sem lehet onnan. Volt már úgy, hogy ki akartuk tessékelni, de attól sem riadt vissza, hogy olyankor eljátssza, hogy fáj valamije, esetleg betegnek tetteti magát.

Ma azonban láttuk, hogy ez nem színészkedés, Mazsi valóban nincs jól, úgyhogy randevúja volt az állatorvosunkkal, ahol egy halom szuri mellett még gyógyszerekkel is feltankolták. Sajnos már nem az első ilyen eset, hogy Mazsinak mozgásszervi problémái adódnak. Korábban is előfordult, hogy fájlalta a nyakát és végtagjait, így gyógyszerezni kellett.

2. kép: Mazsi lebetegedett


Szerda

Félős, visszahúzódó Argoszunk végre gazdis kutyaként élheti tovább az életét, egyik önkéntesünk jóvoltából, aki őt választotta társául. Biztos vagyok benne, hogy Argosz nagyon boldog lesz, és hogy ő egy nagyszerű választás volt.

Három testvér, Csülök, Csipi és Csicsi érkezett hozzánk a menhelyre. Ugyan eddig túl jó tapasztalataik nem voltak az életben, mégis kedves, barátságos kiskutyák. Ők életük nagy részét az utcán töltötték, és hogy a többi testvérükkel mi történt, vagy a szüleikkel, azt már senki sem tudja...

3. kép: A kicsik az utcán éltek, mégis barátságosak


Csütörtök

Ma Sanyin és Casanován volt a sor, már ami az ivartalanítást illeti. Dr. Sebő Ottó rendelőjébe igyekeztünk délelőtt. Szerencsére a műtétet mindketten jól viselték,a szívféregtesztjük pedig negatív lett. Casanova egyúttal a farkaskarom eltávolítást is letudta. Naomink pedig megszabadult óriási daganatától, valamint az ivartalanításon is túlesett. Sajnos az ő szívféregtesztje azonban pozitív lett. Mivel ő egy örökmozgó, így a gallér mellett egy csinos kis haskötőt is kapott, hogy ne tudja piszkálni a varratot.

Természetesen a menhelyen is akadt dolgunk az ellátáson kívül, hiszen a szokásos állatorvosi vakcinázás is ma volt esedékes. Ma egy veszettség elleni oltás, 1 mikrochip, valamint 5 kombinált oltás lett kioasztva a menhelyi kutyusoknak. Mazsi mamát is megvizsgálta újra az orvos, szerencsére a gyógyszereknek köszönhetően állapota nagyon sokat javult.

Péntek

Ma egy olyan kutyánk gazdisodott, aki nem az egyszerű teremtések közé tartozik, így elég sok időt töltött benn a menhelyen. Bodri-Gombóc azonban mától a gazdis kutyák táborát fogja erősíteni, hála a családnak, akik nem ijedtek meg a kihívásoktól.
A röszkei tanyavilágból kért segítséget egy család chipleolvasásban, de mivel a kutyában nem volt chip, így önkéntesünk a menhelyre szállította Kóficot.

A gyors intézkedésre azért volt szükség, mert a csalás, aki segítséget kért a számára, már régen patronálta őt, ugyanakkor nagyon aggódtak érte, mert a biztonságát nem tudták garantálni: minden nap etették, de napközben a kutya a tanyavilágban bolyongott, és minden nap újabb, valószínűleg bántalmazásból eredő sérülést találtak rajta: Volt már rajta több véraláfutás, púp a fején,tehát minden arra utalt, hogy az emberek nem szívesen látták a környéken. Egyetlen megoldás maradt: segítséget kérni, és biztonságba helyezni.

4. kép: Kófic


Szombat és Vasárnap

Igazi örökbefogadós hétvége volt a mostani: Pocak Csabi gazdiai Németországból érkeztek, hogy hazavihessék kedvencüket, emellett igen szép mennyiségű adományt is hoztak.

Kiskutya és Héra pedig Szegedre költözött a hétvégén, hogy gazdis kutyaként élhessék tovább az életüket. 

Emellett pedig újabb segítségre szoruló kutyák érkeztek hozzánk: Szofia (régi nevén Szuzi) és Szandra elhanyagoltan, soványan, bolháktól hemzsegő bundával érkezett egy tanyáról, ahol láncon éltek, gyakorlatilag egy szemétkupac tetején vegetáltak. Hihetetlen, de az emberekbe vetett bizalmuk töretlen.

5. kép: Szofia

 

6. kép: Szandra

 

Múzsa pedig már szinte a környék településeit bejárta, Szatymazon is járt, végül Szegeden sikerült megfognia egy kisfiúnak, aki igen hamar összebarátkozott az egyébként félős, tartózkodó kutyussal.

7. kép: Múzsa

 

Köszönjük a 157 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások