Kutyamesék 2020. dec. 21-27.

Kutyás blog | 2020. december 27.

Ez az idei Karácsonyunk egyáltalán nem hasonlítható az eddigiekhez.
Kezdjük azzal, hogy a koronavírus teljes átformálta a nyitvatartásunkat, a szokásainkat.

Aztán egy másik szervezet vádaskodásának kereszttüzébe kerültünk, ami mindannyiunkat nagyon megviselt. 
És amikor már azt hittük, hogy az idei év viszonylag nyugalomban fog telni, akkor következett ez a hét...

Már hétfőn előkerült annak a chippel és oltással nem rendelkező kutyának a gazdája, akiért gondozónk ment ki, mert valaki kikötötte egy csárda mellé.
Valahogy mindig úgy szokott alakulni, hogy azoknak van a legnagyobb szája, akik maguk nem tartják be a törvényt.

Arra a kérdésre, hogy miként került oda a kutya a csárdához, és miért nincs oltás, meg chip, egyértelmű választ nem kaptunk. Már kutyalopás, hajléktalan tolvajok, minden szerepelt a történetben, de két ember nem volt képes ugyanazt állítani.

Ha rajtunk múlna ilyen esetben vissza sem adnánk a kutyát, csakhogy elég a tulajdonjogot pár tanúval igazolni, és két hét múlva, amikor lejár a kutyának a megfigyelése, akkor oltva és chippelve hazavihetik. Mert ilyen a törvény.

Ez sajnos nem képezi vita tárgyát. 
Nekünk sem jó ez így, mert sokszor érezzük, hogy méltóbb gazdit tudnánk találni a kutyusnak. Ráadásul 2 hétig egy gazdás kutya foglal nálunk helyet, amire lehet, hogy másnak nagyobb szüksége van.

A két hét veszettségi megfigyelést a hatósági állatorvos végzi, letelte után oltási könyvvel, chippel, oltással kerül haza a kutya. 
Nekünk feladatunk a hiányzó dolgok pótlása, de NEM feladatunk ezért bárkit is megbüntetni. Mi nem vagyunk hatóság, nálunk hiába reklamál bárki. A törvényeket betartjuk, de nem mi hozzuk.

Oltás nélkül, chip nélkül a gazda a kutyát nem viheti el, hacsak nem szerez erről egy írásos engedélyt a hatósági állatorvostól, aki felügyeli a megfigyelést. 
Ennek ellenére vannak emberek, akik azt hiszik, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok, és üvöltözéssel, zaklatással, fenyegetőzéssel próbálják elérni a céljukat.

Ebben az esetben is ez történt. Hiába mondjuk el sokszor ugyanazt, néhányan ezt nem képesek megérteni, és kimennek a menhelyre, hogy az ott dolgozókon vegyenek elégtételt, ott fenyegetőzzenek, kiabáljanak, és zavarják a munkát.

Az ott dolgozóknak, de az Alapítvány bármelyik dolgozójának sem feladata az emberek csitítása, nyugtatása, különösen ha NINCS ráhatásunk a dolgokra. Ahogy mondtam, kizárólag a hatósági állatorvos írásos engedélyével hozhatja ki bárki a kutyáját hamarabb.
A menhelyi dolgozókkal való konfliktus pusztán csak nekik árt, akik a kutyákért dolgoznak, valamint a benn élő kutyáknak árt, hiszen addig, míg valaki a kapunál veszekszik a dolgozóval, a munka áll.

Így kérek mindenkit tisztelettel, hogy ha kutyát vállal tartsa kerítésen belül, és ne mulassza el a kötelező oltások, chip beadatását. Ezzel minden probléma megelőzhető, és egyébként ezek a kutyatartással vállalt kötelezettségek, nem pedig óhajunk szerint teljesíthető dolgok!

Hétfő
Idén kutyás szempontból utoljára indultunk el dr. Tímár Endre rendelőjébe, hogy Leó, Gogol, Hope, Kacér-Lili és Főnix túlessenek az ivartalanításon, szívféregteszteken. A műtét mindenkinél komplikációmentesen zajlott. Kacér-Lili egyébként átesett önkéntesünk, Vanda segítségével korábban egy kis csinosításon, mert bundája vállalhatatlan állapotban volt amikor bekerült, így csinosan érkezhetett a rendelőbe.

Kacér-Lili új frizurája


Kedd
Ahogy azt a bevezetőmben már említettem, Vidám gazdái az előzetes-sorozatos- telefonbeszélgetésünk ellenére is kimentek a menhelyre, gondolván, hogy személyesen jobban tudnak hatni a józan eszünkre. Az ott dolgozók munkája ezalatt állt, és újra fel kellett hívni a hatósági állatorvosunkat (ahogy már a tegnapi napon is), hogy újra biztosítsa a gazdákat, a kutyát nem vihetik el a menhelyről, bármennyire is igényt tartanak rá.
Mint ahogy mondtam, ezeknek a teljesen időfecsérlő magánakcióknak csak a gondozók és a menhelyi állatok látják a kárát.

Vidám kutyus jelenleg megfigyelésen van


Szerda 
Karácsony közeledtével az emberek szerencsére gondolnak a hontalan állatokra, így az utóbbi hetekben, napokban sok-sok adomány érkezett a menhelyre. Sokan postán adakoznak, mások a gyűjtőpontjainkra visznek ajándékot, de vannak olyanok, akik a menhelyre személyesen hozzák ki a nekünk szánt csomagot. Még a Covid előtt ilyenkor az emberek szétnézhettek nálunk, de sajnos ebben a jelenlegi helyzetben nincs lehetőség.
Korábban bevezettük a nyílt napot, amikor volt lehetőség kutyust simogatni, szétnézni a menhelyen, adakozni, vagy a bolhapiacon vásárolni. Jelen helyzetben azonban ilyen jellegű rendezvényekre nincs lehetőség. 
Külön köszönet mindenkinek, hogy nem próbálják áthágni a szabályokat, nem keresik a kiskapukat, ugyanakkor adományaikkal továbbra is támogatják a menhelyen élőket!

Menhelyi adományok


Csütörtök 
Ma egy Subasán-Sziksósfürdőn napok óta kóborló kutya érkezett a menhelyre. Előtte pár napot azért önkéntesünk vendégszeretetét élvezte, így már nevet is kapott, ő lett Guszti.

Guszti


Egy menhelyi kutyának, a nem éppen könnyen barátkozós Einsteinnek élete legszebb napja volt ma. Önkéntesünk, Fanni már hosszú ideje kinézte magának, de most álltak úgy a dolgok otthon, hogy végre örökbefogadhassa.
Einstein már régen a menhely lakója, de rá aztán nem mondható, hogy várta, hogy valaki befogadja. Csak keveseknek nyílt meg, szeretett inkább távolságot tartani, sőt kezdetben mondhatjuk, hogy utálatos volt. 
Gazdái "hirtelen" költözése miatt került menhelyre, nyakában egy félig ráerősített hám volt, amit sem le nem lehetett venni, sem rendesen ráadni, mert mindenre az volt a reakció, hogy jól megharapja a delikvenst. Gondolom egykori otthonában is azért került ilyen jól ez a hám. Így aztán Einstein jó sokáig úgy nézett ki, mint akire egy nyakkendőt kötöttek. 
Ivartalanításkor aztán sikerült leszedni róla azt a szép hámot, majd lassan a sétákhoz is hozzászokott, majd összebarátkozott Fannival. És ma megtörtént számára a Karácsonyi csoda. De egy kép többet mond száz szónál. 
Íme, Einstein első Karácsonya... Einstein hazaért...

Einstein


Péntek
Tegnap egy bull típusú kutyát talált Szegeden az utcán egy hölgy, s hazavitte magához, majd amikor megtámadta a cicáját a menhely segítségét kérte. Aki ismeri a munkánkat, az tudja, hogy bull típusú kutyák fogadására összesen nyolc kennelünk van elkülönítve, ami évek óta teljes teltházzal üzemel. Ennek oka, hogy sokkal erősebbek társaiknál, és gyakorta nagyon rosszul szocializáltak. Azt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, hogy karanténidő után a kutyákat egyenként tartsuk a kennelekben. Ilyen esetre van nyolc elkülönített kennel, de az szinte a megépítés pillanatában meg is telt.
Annyit elárulok, hogy innen az örökbeadás esélye egyenlő a nullával, hiszen ezek a kutyák nem kompatibilisek másokkal, vagy ideig-óráig együtt tarthatóak, de előbb vagy utóbb megjósolható a baj. Ezt a rengeteg év negatív tapasztalata mutatja. 
Így sajnos most ezt a kutyust nem tudtuk fogadni, amiből persze megint egy botrány közepébe csöppentünk, holott nekünk elsősorban a már benn élő kutyák érdekeit kell szem előtt tartanunk.
Felhívnám azonban mindenki figyelmét, hogy a már említett nyolc kennel valamelyikéből is lehet nyugodtan örökbefogadni, és akkor nem leszünk kénytelenek egy újabb bajba jutott, de fajtáját tekintve problémásabb kutya elhelyezését visszautasítani. 
Senkinek nem hazudunk, akárki érdeklődik, elmondjuk, hogy Jázmin és társai sajnos problémásak, más állattal nem tarthatóak, az átlagnál sokkal aktívabbak. Erős, következetes, rengeteg energiával és szabadidővel rendelkező gazdit keresnek. Amíg náluk nem történik örökbefogadás, addig a benn élő szocializált kutyák kárára sajnos nem áll módunkban újabb kutyust fogadni, akinek elkülönített helyre van szüksége.
Mivel a hölgy is nehéz helyzetben volt, így nem volt más választása, mint elengedni a kutyát ott, ahol találta. Ennek azonban nem az a módja, hogy utána mindenért a menhelyet hibáztassa. Nem szabad elfelejteni, hogy nem egyedül mi dolgozunk a kóbor kutyákért, máshol is van lehetőség segítséget kérni. Ha tudunk, akkor segítünk!  Fontos azonban, hogy nem tudjuk Szeged és környéke összes kóbor kutyáját befogadni, emellett pedig a megunt, illetve nem kívánt szaporulatokat is menteni.
Köszönjük mindenkinek a megértését!

Szombat és Vasárnap
Elérkezett hát hozzánk is az igazi tél. A hétvégén erősebb hideg köszöntött ránk, így a szokásosnál is több szalma fogy, ráadásul megérkezett az első hó is, amit a kutyáink vidáman, játékkal fogadtak. Ilyenkor hóesésben valahogy sokkal játékosabbnak látszanak.


Ez az utolsó olyan hét, amikor még teljes egészében 2020-at írunk, így megragadom az alkalmat, hogy minden munkatársam, és az önkénteseink nevében is Boldog Ünnepeket és nyugodtabb új esztendőt kívánjak!

Köszönjük a 139 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel

Linda

Hozzászólások