Kutyamesék 2020. aug. 10-16.

Kutyás blog | 2020. augusztus 22.

Miközben a legnehezebb hónapjainkat éljük az évben, folyamatosan érkeznek a segítségkérések is.

Ahogy minden évben, úgy most is anyagi forrásaink végéhez érkeztünk. Nincsenek tartalékaink, folyamatosan azt nézzük, hogy melyik számlát meddig kell befizetnünk, mert bizony ha nem fizetünk akkor nem lesz áram, víz, vagy hulladékszállítás, ami felér egy apokalipszissel nálunk.

Az adó 1% összegét reszketve várjuk, ahogyan annak utalását is, hogy megtudjuk, hogy lesz-e következő évünk, lesz-e folytatás. Mert a tét minden évben ugyanaz: az élet maga.

Emellett a fejünk felett lengő izgalom, idegeskedés mellett azonban nem állhatunk meg: az állatainkat mindig el kell látni, a betegeket gyógyszerezni kell, takarítani, etetni, sebet kötözni, gondoskodni a mindennapjaink zökkenőmentes létezéséről. Segítségkérésből pedig nincs kevesebb, hanem egyre több és több ember kér, és remél segítséget. 

Sajnos mindenkin segíteni nem tudunk, de a legjobb tudásunk szerint igyekszünk mindenkinek a problémáját figyelembe venni. Ez azonban nagyon nehéz, hiszen minden segítségkérőnek a saját gondja a legfontosabb. Jellemzően egyébként azok a legtürelmetlenebbek, akik a legkisebb problémával jelentkeznek segítségért. 

Például kétség sem fér hozzá, hogy egy, a gazdája által megunt kutyusnak bejutni a menhelyre nem annyira létfontosságú, mint annak, aki mondjuk zavarodottan az autópályán rohangál, vagy éppen el is ütötték.
Na persze a kutyájától szabadulni vágyó gazda szemszögéből ez nem egészen így van, hiszen már alig várja, hogy hátat fordíthasson annak a lénynek aki az életét adná érte.

Megunt kutyából, kóbor kutyából annyi van mostanában, mint égen a csillag, és nem győzünk menteni. És bajba jutott, balesetes, sérült kutyákból sincsen hiány. De lássuk, mi történt a kutyusok háza táján ezen a héten...

Hétfő
Folytatódik a rekkenő hőség, ami az idős kutyáknak egyáltalán nem kedvez. Emellett a mi fejünk is főhet, hiszen ilyen időben nincs ivartalanítás, ami alaposan megnehezíti a mindennapokat, mert az ellenkező nemű kutyák ivarosan nem költözhetnek össze. Továbbá sok gazdi arra vár, hogy a kiválasztott kedvencet hazavihesse, de ez ivartalanítás nélkül lehetetlen. Úgyhogy folyamatosan egy tartósabb lehűlésért imádkozunk, hogy legyen esélyünk a dolgainkat intézni.
Persze vannak olyan kutyák, akik szépen kifésülve, ivartalanítva élik gondtalan életüket. Olegnek például az a legnagyobb gondja, hogy a mellső, vagy a hátsó lábaival álljon bele a vízbe. Más opció nincs, ugyanis négy lábbal nem hajlandó a medencébe állni...

Oleg és a dilemmája


Bezzeg Gizmó nem sokat problémázik azon, hogy melyik testrésze lesz vizes, ő amikor teheti már csobban is, és hűti magát, ahogy lehet.

Gizmó nem dilemmázik


Kedd
Persze nem csak a nagykutyák, a kisebbek is hűtik magukat, ahogy lehet. Egy kiadós játék után Kókusz és testvérei is elnyúltak az árnyékban, és óriásit aludtak.

A tesók is pihennek az árnyékban


Ők egyébként jelenleg a legnépszerűbb kölyökkutyák a menhelyen, akikre minden túlzás nélkül óriási volt az érdeklődés, de  lassacskán az oltási programjuk végére érnek, és a gazdijelöltek hazavihetik őket.

Szerda
Árgus a gyermektábor ideje alatt a figyelem középpontjában volt, és ezt maximálisan élvezte. Mivel időközben a helyét feltöltöttük, ő pedig iszonyúan kötődik az emberekhez, úgy döntöttünk, hogy megérdemli, hogy az előkészítőbe költözzön. Egyrészt a kora miatt, hiszen már nem fiatal, másrészről borzasztóan vágyik az emberi közelségre. A hétvégén egyébként Egérkével együtt részt vettek a nyílt napon, mint simogatható kutyusok. Ez maga volt a kánaán nekik. Árgus egyébként azonnal beleül mindenki ölébe, aki leül ebédelni, vagy meginni egy kávét.

Árgus


Csütörtök
Reggel a karbantartónk szólt, hogy nem messze a menhelytől egy sánta, kis termetű kutyát látott, de elmenekült. Megpróbáltuk megkeresni, mielőtt nagyobb baj történik, de nem találtuk, így folytattuk a munkát. 
Közben egy menhely közelében élő szomszédunk riasztott, hogy a kertjébe bevánszorgott egy sérült lábú kutyus. Egyik gondozónk ki is ment érte, de még ő is elszörnyedt a kutya lábát látva. Az egyik hátsó lába ugyanis a testétől teljesen elfordulva lógott. Ha ez még nem volna elég, szegény mindentől retteg. Már meg sem lepődünk, hogy nem volt benne chip. A bájos kutyust Dzsininek neveztük el.
Még aznap megnézettük állatorvossal, és szerencsére holnapra már el is vállalta dr. Sebő Ottó a műtétet.

Dzsini


Természetesen a heti kutyaoltás sem maradhatott el: dr. Farkas Attila 4 veszettség elleni oltást, 9 kombinált oltást, valamint 5 mikrochipet osztott ki.

Péntek
Dzsini kutyánk túlesett ma a műtéten, kificamodott lábát helyre rakták,  valamint az összes ínszalagja el volt szakadva. Most neki is sok pihenésre, és kevés mozgásra van szüksége. Egy hónap múlva pedig már látni fogjuk, hogy halad a gyógyulása.

Dzsini műtét után


Vannak azonban olyan szerencsések, akiknek kutya bajuk, leszámítva a nagy meleget. A héten szinte minden kutyánk a medencében fürdőzött, de Alf azt hiszem mindenkin túltett. Aki ismeri őt, az tudja, hogy monumentális méretekkel rendelkezik. Nos, az Alkatraz udvarában ebben a pozícióban találtuk a nagy rohangálás után...

Alf összehajtogatta magát


Szombat és Vasárnap
Szombaton megtartottuk a hónap második nyílt napját Árgus és Egérke vezényletével, akik kitartóan csábították a látogatókat egy kis simogatásra.
Gombóc kutyának letelt a veszettségi megfigyelése, így oltva, chipezve vissza kellett adnunk a tulajdonosnak. Hogy egyet értünk-e ezzel, az teljesen mindegy a történet szempontjából. A törvényeket betartjuk, így ma Gombóc hazakerült.

Helye nem állt sokáig üresen, érkezett Cseles és Csili, aki a múlt héten érkezett Csipkéék testvére. Ők az a kutyacsalád, akik gazdáját rossz állattartás miatt feljelentették, mert felügyelet nélkül egy házban éltek bezárva. Sajnos egyszerre nem tudtuk a kutyákat fogadni a rengeteg segítségkérés miatt, de immár négy kutyát sikerült onnan menhelyre hozni. 
Ismét hatalmas köszönet a segítségért Adri önkéntesünknek!
Már csak két kutyus várja onnan a segítséget.

Cseles és Csili



Köszönjük a 162 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.   

Linda

Hozzászólások