Kutyamesék 2019. szept. 30. - okt. 6.

Kutyás blog | 2019. október 8.

Hétfő

Csak úgy pörögnek a napok és a hetek, soha sincs megállás, és észrevétlenül beköszönt az október. Hihetetlen, hogy pár hete még tördeltük a kezünket Morgó agyvérzése miatt, most pedig úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna, még a klasszikus félretartott fejtartás is elmúlt. 

A mai azonban egy különleges nap volt a kutyák számára, ugyanis ismét kaptunk adományba néhány üstnyi bivalycsontot, húst és nyesedéket. Mondanom sem kell, hogy mindenki kétpofára ette az ínyenc falatokat.

Bobek, menhelyünk egyik őslakosa adományba kapott egy jó időre elegendő májbeteg kutyáknak való konzervet, mert szívbetegsége okán a mája is rakoncátlankodik. A kedves felajánló sajnos nem régen veszítette el a beteg kutyáját, utána maradtak a konzervek. Bobek egyébként imádja a jó falatokat, úgyhogy nem esett nehezére a különleges konzervből beebédelni. Köszönjük szépen a felajánlást.

Bobi megörökölt egy nagyobb mennyiségű konzervet

Kedd

Zoli önkéntesünk ma a gondozók napját könnyítette meg, hiszen átvállalta az egyik udvar takarítását, illetve a kölykök kenneljeit is kitakarította, ráadásul igen alapos munkát végzett. Nagyon köszönjük!

Váratlanul egy futár is érkezett a menhelyre, egy nagy csomag adománnyal, ami tele volt jobbnál jobb minőségű eledellel. Mivel Morgó is eléggé válogatós az utóbbi időben, így megkínáltuk az új konzervvel, ami annyira ízlett neki, hogy vacsorára is kizárólag az új kedvencéből óhajtott enni.

A mai adomány igazi csemege

 Szerda

Bellának eddig sok rossz tulajdonságát nem láthattuk, és gazdája elmondása szerint is ő egy igazán kellemes jellemű kutya, így semmi akadályát nem láttuk, hogy elkezdjük beszoktatni a nagyudvarba, ahol hozzá hasonló méretű és korú kutyák vannak elszállásolva. Nos, Bella első napja a nagyudvarban nem volt zökkenőmentes, ugyanis rögtön ő akarta birtokolni egyedül az egész területet, és ennek minden lehető módon jelét is adta. A nagyudvarban élő többi kutya annyira meglepődött Bella ellentmondést nem tűrő jellemén, hogy nagy ívben elkerülték.Sőt ami azt illeti egyre kellemetlenebb is lett nekik Bella közelsége, aki délután már úgy viselkedett velük, mint valami királynő.

Bella azonnal magáénak érezte a nagyudvart

Csütörtök

A szokásos heti vakcinázásra vártuk dr. Farkas Attilát, a menhely állatorvosát. Ma 7 kombinált oltást, 1 mikrochipet és 3 veszettség elleni védőoltást osztott ki.

Nem is olyan régen költözött össze a menhelyen három kiváló jellemű kutya, akiket az élet megpróbáltatásai nem törtek meg. Turbó, az amputált lábú kutyánk Lizivel és Vicivel igazán remek triót alkotnak a pozitív kutyák mintaképei. Igazi üde színfoltjai a nem éppen problémamentes "Nyóckernek". Hihetetlen, hogy három, sok mindent megélt kutya micsoda erővel tudja közvetíteni a pozitivitást, még így képeken keresztül is. Lenne mit tanulniuk az embereknek tőlük...

A vidám trió a délutáni kimenőn

Péntek

A péntekek általában mozgalmasan telnek nálunk, de a mai nap minden eddigi várakozásunkat felülmúlta, ugyanis sorra érkeztek a gazdijelöltek a kutyáikat látogatni, de adományozó fiatalok is kilátogattak a menhelyre. Ők az egészség és Orvostudományi kar hallgatói voltak, akik összefogtak, és gyűjtöttek a menhelyen élő állatok javára. Köszönjük a támogatást!

Bársony kutyánk egészségi állapota is folyamatosan javul. talán neki a lába gyógyulásánál is szembetűnőbb a lelki gyógyulásának folyamata. Egy igazán gondtalan, vidám, kedves kutya benyomását kelti, már nyoma sincs a bekerüléskor visszahúzódó, minden érintéstől összerezzenő gyámoltalan kutyusnak.

Az ilyen pillanatok adnak nekünk újra és újra erőt a mindennapokhoz!

Bársony ma már teljesen megbízik bennünk

Szombat és Vasárnap

A Katona József utcai óvoda pedagógusai is gyűjtést szerveztek a számunkra, ami igen jól sikerült, hiszen az adományozó kosár meg is telt. Hálásan köszönjük figyelmességüket!

A Katona József utcai óvoda adománya

Bella szabadsága véget ért a nagyudvarban, ugyanis a kommunikációja a többiekkel abban merült ki, hogy mindenkit terrorizálni akart. Dante pedig élt a lehetőséggel, azonnal beilleszkedett a nagyudvar lakói közé, Mogyoró pedig még körbe is vezette újdonsült barátját.

Dante és Mogyoró, az újdonsült barátok


Természetesen a hétvége nem múlhat el a szokásos kutyasétáltatás nélkül, amit ezúttal ismét összekötöttünk egy parazitamentesítéssel. Kozmetikusunk Vanda is megérkezett a szokásos heti csinosításra, de a hangsúly immár a karomvágáson és fésülésen van, ugyanis szépen lassan beköszönt a rossz idő is.

Osztrák támogatóink is megérkeztek a menhelyre, és ők is felpakoltak minket megannyi finomsággal. A baj csak az, hogy bizony ennyi éhes száj táplálása azt jelenti, hogy soha sincs megnyugtató mennyiségű eledel a raktárban.

Partnerszervezetünk adománya

A hétvégi séta bizony mindig vidámságot csal kutyák és emberek arcára egyaránt. Ez egy olyan nap, amikor csak úgy röpül az idő, de sokan nagyon szeretnék megállítani. Így van ezzel Zeusz is, aki a szájába akarta venni az irányítást, és önkéntesünket, Katát elvinni még egy kör sétára...

Kata és Zeusz 

A hétvége azonban nem csak a vidám kutyák és vidám emberek napja volt. Szívszorító pillanatokat is átéltünk, mert a mi hivatásunk ilyen: egyszer fenn, egyszer lenn. Két rettegő kutya pillantása égett bele a retinánkba, Cukié és Cimbié, akik a hétvégén költöztek be hozzánk. A 10 hónap körüli kutyusok amolyan szerelemgyerekek, akiknek nem találtak gazdit. Egy rossz döntés következményei.

Egy nem következetes szülőé, akinek könnyebb volt a gyereket okolni a hibáért, mint felvállalni a felelősséget. Mert különböző nemű ivaros kutyákat együtt tartani felelőtlenség, amit egy gyerek még nem tud felmérni. És ha ebből utódok lesznek, az is a gazda felelőssége, ahogyan az is, hogy gondoskodjon az utódok gazdisodásáról, és ez nem azt jelenti, hogy fűnek-fának ajándékozom, hanem a kiskutya számára felelős gazdikat keresek, akik ellátják őket megfelelően, és gondoskodnak arról, hogy nekik már utódaik ne szülessenek. Ha csak három ilyen kölyök születik, az is mérhetetlen munka és idő. Sokkal nehezebb, mint a nem kívánt szaporulatot ivartalanítással megelőzni. Pedig a műtétet egyszer kell kifizetni.

Egy felnőtt ember döntéséért egyedül ő maga a felelős. Nem hibáztatható érte a gyerek, sem pedig az állat, aki csak a természet törvényeinek engedelmeskedik, ha már egyszer ezt nem akadályoztuk meg. Ezek szomorú, de egyszerű igazságok, amiket ha elfogadunk, és teszünk érte, akkor jobbá tehetjük ezt a világot.

Nem a maroknyi állatvédő fogja megoldani a világ problémáját, akiket mindig a legkönnyebb hibáztatni, mert nem fogad kutyát, vagy nincs helye. A világ akkor fog változni, ha mindenki megérti, hogy a döntéseinek következményei vannak, ami sokszor túlmutat rajta. Ha holnaptól mindenki eldöntené, hogy ő felelős gazdiként gondoskodik arról, hogy az állata ne szaporodjon, és nem a kifogásokat keresné, vagy kezdene el más embert okolni az ő hibáiért, akkor ez a hely rövid időn belül egy sokkal jobb világgá változna.

És ehhez nem kell nagy dolgokat véghez vinni, csak végiggondolni, hogy mit tudnék tenni azért, hogy olyan ember legyek, aki példát mutat. Egy nagyszerű kezdet lenne, ha az emberek egy kicsit leülnének gondolkodni, és megszámolnák, hogy hány cicáért, kutyáért, vagy egyéb hobbiállatért vállaltak felelősséget, és ezt a felelősséget összekötnék az ivartalanítással. Néhány év, és sok ember apró döntéseinek következtében csökkenne a kóbor állatok száma, nőne a menhelyek befogadó képessége az üres helyen révén. Ugye milyen egyszerű és csodás világ lenne?

Már ma elkezdhetnénk!

Cimbi és Cuki

Köszönjük a 155 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások