Kutyamesék 2019. márc. 11-17.

Kutyás blog | 2019. március 19.

Talán két héttel ezelőtt számoltam be róla, hogy miként járt Rolli kutyánk ajándékba kapott báránya, amit Rocky egy óvatlan pillanatban ellopott, és miszlik darabokra szedett. Akkor azt is megemlítettem, hogy ez bizony nem sokáig lesz így, mert Rocky napokon belül gazdihoz költözik. Akkor már a család úgy 6-7 alkalommal járhatott nála, és abban maradtunk, hogy mivel a gyerekeket is szépen elfogadta, így nem lesz akadálya az örökbefogadásnak. Idilli kinti-benti tartás, sok játék, végre ő lesz a középpontban. Azt ugyan furcsállottuk már az elején, hogy a többszöri látogatás úgy valósul meg, hogy nagyjából egy hónapig kijárnak hozzá, de gondoltuk, biztosra akarnak menni, hogy jó ötlet a gyerek-kutya együttélés.

Rockyhoz szépen érkeztek is lelkiismeretesen, mindig a megbeszélt időpontban, így aztán alaposan meglepődtem, amikor néhány nap pihenő után Rockyt még az udvaron találtam, de azt gondoltam, közbejött valami, mert ez bárkivel megtörténhet. Ugyan illett volna szólni, de nem tudhatjuk, mi történt, így vártunk néhány napot, de a telefon néma maradt. A hétvégén néhány alkalommal felhívtam a megadott számot, amin többször beszéltünk, de senki nem vette fel. Mivel újabb napok teltek el, így végül sms-t írtunk, amiben felhívtuk a gazdijelölt figyelmét, hogy abban az esetben, ha nem veszi fel velünk a kapcsolatot, úgy tárgytalannak vesszük az örökbefogadási szándékát, hiszen nálunk ez így szokás. Az sms-re sem jött válasz. 

Ennyit érdemelt Rocky. És ilyen példát tanulnak otthon a gyerekek. Ígérünk, majd eltűnünk. Így kell viselkedni más emberekkel, ezt meg lehet tenni egy menhelyi kutyával. Őszintén szólva még az is megfordult a fejünkben, hogy kezdettől fogva komolytalan volt a szándék, csak egy kis kutyázás volt a cél. De előfordulhat, hogy időközben kaptak egy kiskutyát, és kettő kutya már nem fért bele az életükbe. Vagy egyszerűen meggondolták, esetleg a sokadik alkalommal jöttek rá, hogy nem ő az, akit kerestek. Az indok mindegy is, a viselkedés volt elszomorító. Mert bármi is volt az ok, el tudtuk volna fogadni, ha legalább szólnak, hogy ne várjunk, és Rocky se várjon. Murphy törvénye szerint ugyanis éppen akkor, amikor a gazdik látogatták, más is érdeklődött rá. Lehet, hogy nem ő lett volna a megfelelő gazdi, de az esélyt sem kaphatta meg. Két szék közül tehát a padlóra esett. Rocky még mindig az udvar lakója, de valószínűleg már nem sok ideig lopkodhatja Rolli játékait. A jövő héten ugyanis Rolli gazdihoz utazik, messzire. Egy régi lakónk, aki problémás volt, és most már kicsit öreg, kicsit beteg, törődést igényel, de így is ő az, aki kell. A héten új képeket kértek róla, annyira várják az érkezését. Közben  itt van Rocky, aki fiatal, nem problémás, nincs semmi különös vágya, csak egy család, ami már félig megvolt neki. Most pedig Rollira irigykedhet, mert az egyetlen ami Rollinak megvan, és neki nem sikerült megszereznie, az a család, amire még a báránynál is sokkal-sokkal jobban vágyott.

 

Hétfő

Új lendülettel kezdtük ezt a hetet, rögtön érkezett is három új lakó a menhelyre. 

Tobzos sokáig kóborolt, majd ideiglenesen egy állatbarát befogadta, onnan került hozzánk. Igencsak meglepődtünk, amikor megláttuk, ugyanis szakasztott mása a pár héttel korábban beérkezett Bodri-Gombócnak, pedig semmi közük egymáshoz.

 

Tobzos

 

A kegyelemdöfést Ferike kutyánk érkezése jelentette, aki az üllési önkormányzat segítségével érkezett hozzánk, ugyanis Ferike szakasztott mása Tobzosnak és Bodri-Gombócnak. Egyszerűen egyik ámulatból esünk a másikba...

 

Ferike

 

Ha ez még nem volna elég mára, a készenléti rendőrség kérte a segítségünket egy nagyon idősnek látszó pincsi keverék miatt, akit a Laktanya utcában találtak. Ilyen öreg, elesett kutya egész egyszerűen nem lehet az utcán, így bekerült a menhelyre. Nos, a kinézete, a kora alapján azt gondoltuk, hogy ő Yoda, a Csillagok Háborújából, még a körmei hosszai is stimmelt. Mint kiderült, ő egy 2003-as születésű kutya, akinek gazdája is van, aki bizony kinn tartotta az udvaron, ráadásul a veszettségi oltással is évekkel el van maradva. Yoda becsületes neve egyébként Mázli, amire nem is hallgat, úgyhogy amíg nálunk lesz, biztos Yodaként fogjuk emlegetni. Ráadásul a gazdája azt sem tudta megmondani, hogy meg akarja-e tartani a kutyát, mellesleg látszik rajta, hogy elhanyagolt, bolhás, de bízunk benne, hogy sikerült jobb belátásra bírni, és lemond végleg róla.

 

Yoda Mázli(sta), hogy bekerült hozzánk

 

Kedd

A szokásos keddi műtétekre, ivartalanításra készülődtünk a kutyákkal Makóra. Mimi csomóeltávolításra, fogkő eltávolításra utazott, míg Renzó és Lecsó túlestek az ivartalanításon és a szívféreg szűrésen. A teszt mindkettőjüknek negatív lett, a műtét pedig komplikációmentesen zajlott.

 

Renzó

 

A közelgő húsvétot egy kicsit előbbre hoztuk, már ami az allergiás kutyák mai ebédjét illeti: tegnap délután adományba kaptunk egy bazinagy sonkát, amit ma Pedró, és allergiás társai fogyasztottak el jóízűen. Ők kizárólag hypoallergén tápot esznek, vagy szárnyastól mentes húsokat. Ellenkező esetben iszonyú viszketéstől, szőrhullástól szenvednek.

 

Pedró, az egyik allergiás kutyánk

 

Szerda

Mint azt már múlt heti blogomban említettem, mi már tavaszi hangulatban vagyunk, amit már nagyon vártunk. Ennek örömére el is kaptuk Fürgét, hogy bundáját átalakítsuk tavaszira. Aki ismeri Fürgét, az tudja, hogy ő egyébként hihetetlen önérzetes, így a kozmetika, a kiszolgáltatott helyzet nem a kedvence. Ennek ellenére túl nagy ellenvetése nem volt most a művelet ellen, így megszépítettük, és ami azt illeti, meg is fiatalodott. Szabályosan kivirult, mint a tavaszi virágok. Íme a mi csodálatos Fürgénk a tavaszi szerelésében:

 

Fürge egyszerűen tüneményes lett

 

Csütörtök

Ma Fanni, Panna, Zoé és Nikó, a mintakölyköknek nem éppen mondható négyesfogat elindult Ausztriába, hogy végre családi kutyaként élhessék tovább az életüket. A négy rosszcsont helyére a tüneményes "F" alom került, akik egyelőre nem túl bátrak, ellenben hihetetlen tüneményesen ismerkednek az új lakhelyükkel.

 

Az első nap az új helyen még igen ijesztő volt

 

Egy több hete kóborló, a CBA Príma áruház előtt rendre feltűnő kutya miatt kérték a segítségünket, aki kicsit bizalmatlan volt az emberekkel, így nehézségekbe ütközött a befogása. Végül egy állatbarátnak ez sikerült, így már "csak" egy helyre volt szüksége, ahol végre biztonságban lehet. Egy napot ideiglenes befogadóknál töltött, ma viszont megérkezett hozzánk, hogy felkészítsük őt a gazdis életre. Az egyébként nagyon jámbor, igen szép kutyusnak a Frankó nevet adtuk.

 

Frankó

 

Menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila is megérkezett a szokásos heti kutyaoltásra. Ezen a héten az átlagosnál kevesebb dolgunk volt.

 

Péntek

A hosszú hétvége apropóján sétáltatós önkénteseink ma lepték meg a kutyáinkat. Nemcsak kutyasétáltatás fért bele a mai napba, hanem Lütyő kutyánkért is eljött végre az álomgazdi, valamint új barátja, lakótársa Maxi is, akivel már az első találkozás alkalmával is látszódott, hogy barátok lesznek. Lütyő egyenesen Salgótarjánig utazott új családjával.

 

Lütyő és Maxi elválaszthatatlanok lesznek

 

És ami minket illet, ma sem unatkoztunk: Kócost kaptuk el egy tavaszi frizura reményében. Szerintünk nagyon csinos lett...

 

Kócos és az új frizurája 

 

Szombat és vasárnap

A hosszú hétvége kedvezett a sétára vágyó kutyáknak, ugyanis ma Kata és Geri huszáros hajrával ketten tartottak sétáltatós napot, és mindent beleadtak, a sétára vágyók nagy örömére.

Új önkéntesünk, Cintia jóvoltából Kleoptátra, Oli és Mimi is új frizurát kaptak. Kleopátra egyébként szabályosan ragyogott az új bundájában. Íme:

Kleopátra kicsinosítva

 

Az előkészítőben pedig Said és Vahúr szépült Gabi keze által. Vahúrnak ráadásul ez lehetett élete első ilyen élménye, és amennyire ódzkodott tőle, végül annyira élvezte. Néha már-már elaludt, olykor pedig feleszmélt, kicsit felhúzta a száját, már csak a miheztartás végett, majd újra önfeledten élvezte, ezt a nem mindennapi wellness programot.

 

Vahúr most először fésülködött

 

A jó idő sok látogatót kivonzott, és egy család még adományt is hozott, ráadásul nem is akármit! Minőségi tápból kaptunk, ami bizony ritka kincs! Ráadásul megtetszett a menhely is a látogatóknak, és ígérték, hogy legközelebb is támogatnak. Azt hiszem az alábbi fotó a menhelyi lakók háláját is kifejezi:

 

Amikor a lakók megköszönik az adományt

 

Ez a hétvége nem csak Lütyőnek, hanem Flokinak is nagyszerűen zárult, ő is több kutya társáságában, igazi nagycsaládos életet kezdhet élni a mai naptól. Ő Kiskunfélegyházára költözött.

 

A hétvége megkoronázásaként pedig Kócos kutyánknak alakítottuk át a frizuráját tavaszira. Ő aztán mindent megtett, hogy ne így legyen, a végsőkig ellenállt, de végül győzedelmeskedtünk, Csontos frizurája rövid lett.

 

Csontos is megszépült, de nem nagy örömmel

 

Köszönjük a 147 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel. 

Linda

Hozzászólások