Kutyamesék 2019. máj. 27. - jún. 2.

Kutyás blog | 2019. június 4.

 

Kérem, nézzék el nekem, hogy bevezetőm ezúttal nem lesz bőbeszédű. Talán a héten bekerült kutyák képe, és a története is beszédesebb, mint amit én hozzá tudnék tenni. 

Adós maradtam Arnold kutyánk életének alakulásával, a múlt heti blogomat ott hagytam abba, hogy jelentkezett a gazdája, aki szeretné visszakapni. A héten nagy nehézségek árán, többszöri próbálkozás után sikerült kapcsolatba lépnem Arnold gazdájának egyik alkalmazottjával, mert, mint mondta, a kutya tulajdonosa nyelvi nehézségek miatt inkább nem kommunikál telefonon. Miután hosszasan ecseteltem a vonal végén lévő hölgynek, hogy Arnold orvosi költségei milyen összegre rúgnak, és még mennyire fognak, elmondtam neki azt is, hogy miért nem javaslom, hogy Arnold visszakerüljön eredeti helyére, miután még a veszettségi oltás sem biztosított a számára, úgy búcsúztunk, hogy várni fogom a hívásukat. A hölgy pedig tolmácsolja, hogy a látszat ellenére nekünk nem a kutyagyűjtés a célunk, hanem, hogy mindenki az igényeinek megfelelő kezelést, és gazdit kapja. Persze Arnoldnál már a gazdi személye adott volt. Napokon keresztül vártam a hívást (miután nekem újfent nem sikerült kapcsolatba kerülnöm velük), de nem jelentkezett a gazdi, így a magatartása alapján azt gondolom, hogy Arnoldról félig-meddig lemondott, hiszen ha annyira fontos lenne a számára, akkor bizonyára még azon a napon visszaszólt volna, hogy természetesen vállalja a további felmerülő kezelést és költségeket. Így állunk most, s közben Arnold egyre inkább beilleszkedik az előkészítő irodába...

 

Hétfő

Ma egy 14 éves vak, süket puli került a gondozásunkba, mert egyedülálló gazdija igen komoly egészségügyi panasza miatt nem tudja ellátni a kutyust. A puli neve Undi (ezzel a névvel érkezett, a miértjét nem firtattuk). Egyébként hihetetlen jóindulatú, békés kutyus, aki csak egy kis nyugodt sarkot szeretne magának, tehát semmi hasonlóság nincs közötte és a nemrég hasonló kondíciókkal beérkező Drazsé és Papi között. Ők aztán igazi bajkeverők, ha éppen nem történik semmi, akkor kezeskednek, hogy ne legyen nyugalom.

 

Undi

 

Kedd

Ma három új, segítségre szoruló kutya érkezett a menhelyre:

Einstein azért, mert gazdái lakásba költöznek, ahová nem kívánják magukkal vinni az egyébként nagytestű, nem éppen könnyen kezelhető kutyát. A viselkedése némiképp furcsa, van akire morog, és van akivel nagyon barátságos, ellenben ha a nyakán lévő rongyot el akarjuk távolítani, akkor megmered, és morog. Az már kiderült, hogy a kötélféle nem szoros, egyszerűen ki nem állja, ha valaki a nyakához nyúl.

 

Einstein

 

Kormi gazdája hajléktalan volt, akinek halálával nincs senki sem, aki tovább gondoskodna róla bármilyen szinten is, ő ezért került menhelyre. Egyelőre nagyon félős, az új ingerek egyelőre annyira idegenek neki, hogy leginkább a kutyaházban próbálja átvészelni a sok újdonságot, ami rázúdul.

 

Kormi

 

Szuzi pedig kóbor kutyaként érkezett hozzánk, őt néhány napja találták az Algyői út-Mol kút környékén, az út szélén. 

 

Szuzi

 

Szerda

Ismét két újabb, segítségre szoruló kutya érkezett a menhelyre.

Zafírt a család megörökölte, és próbálkoztak neki elegendő időt szánni, ám a fiatal németjuhásznak sokkal több figyelemre van szükség, mint amennyit a család rá tud áldozni, ezért került menhelyre.

 

Zafír

 

Az öt hónapos Maszat pedig a klasszikusnak mondható költözés újabb áldozata...

 

Maszat

 

Dr. Sebő Ottó rendelőjébe volt időpontunk Renzóval, Arnolddal és Csöpivel. Csöpit megvizsgáltattuk, kiderült, hogy korábban őt már ivartalanították. Szívféregtesztje viszont pozitív lett. Arnold az előre megbeszélt kontrollvizsgálatra utazott, és bizony jól láttuk, állapota sokat javult, a mostani szívultrahang már nem mutatott olyan aggasztó képet, ennek örömére néhány gyógyszert el is hagyhat.

Renzó vizsgálatra utazott, mert egy csomót találtunk a nyakán. Szerencsére nem daganat, hanem egy nyálmirigy ciszta, amibe most draincsövet vezettek, amin keresztül ürülni tud. 

Arnoldnak és Renzónak egy hónap múlva ismét kontrollra kell utaznia.

 

Renzó átmenetileg betegszobába kényszerült

 

Csütörtök

Egy Szegeden régóta kóborló, igen soványka kutya ügyében kérték a segítségünket. A közösségi oldalon szinte minden nap téma volt ez a mudi jellegű kutyus, aki fel-feltűnt a városban. Most elkezdett sántítani a hátsó lábára, és sikerült valakinek megfognia. Valószínűleg kisebb balesetet szenvedhetett, de úgy tűnik, hogy nem tört el neki. A menhelyen a Maru nevet adtuk neki.

 

Maru

 

Menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila is megérkezett a szokásos kutyaoltásra. Ma egy veszettségi oltást, kilenc kombinált oltást, 3 mikrochipet és hat parvó elleni oltást ki. Bizony ám, Bundás kölykei már megkaphatták életük első vakcináját, és bízunk benne, hogy jól is reagálnak rá.

 

Péntek

Ahogy arról már beszámoltam, Arnold állapota szépen javul, azt azonban álmaimban sem gondoltam volna, hogy az öregúr ilyen akrobatikus mutatvánnyal örvendeztet meg minket: felugrott az előkészítő udvarán lévő asztalra, mert kiszagolta a jutalomfalatot!

Igen, az asztalra! És bizony az a kutya, aki egy hónappal ezelőtt még a pókhasától sétálni is nehezen tudott, és az étvágy sem volt éppen jónak mondható. Most kétpofára falatozott, és az sem zavarta, hogy mi éppen fotózzuk...

 

Arnold falatozik

 

Arnold fejjel a zacskóban

 

Szombat és vasárnap

A menhelyi sétáltatós csapat természetesen ezen a szombaton is bearanyozta a kutyák napját, és kozmetikusunk, Vanda, Adri önkéntesünk segítségével ismét kényelmes, szebb bundába bújtatta a kutyákat.

 

Klió is megszépült

 

Adri ráadásul egy gyönyörű kosár sütivel is meglepte a menhelyet:

 

Adri csodaszép sütije

 

És ha már a szombat ilyen mozgalmasra sikerült, akkor a vasárnap sem telhet csendben:

 

Szeder kutyánkért vasárnap érkeztek, hogy ásotthalmi otthonába hazavihessék. Ez méltó befejezése is lehetne a hétnek, de sajnos egyik gondozónk a menhely melletti erdőben egy idősebb, foltos kutyát vett észre, akit sikeresen be is fogott, és behozott a menhelyre. A rémült kutyus a Tarka nevet kapta tőlünk.

 

Legújabb lakónk, Tarka

 

Köszönjük a 151 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

 

Hozzászólások