A héten semmi különös esemény nem történt, épp meséltem a munkatársamnak, hogy fogalmam sincs, milyen bevezetőt fogok írni. Lehet, most nem is fogok. Aztán vasárnap elment Ozzy, mintha csak az orrom alá dörgölte volna, hogy nesze, itt a bevezetőd, hogy ne legyen igazad! Csak hogy ellentmondhasson, mert ő azt szerette. És én, csak azért, hogy ne legyen igaza, hogy egy kicsit fentről is dühönghessen, a végére hagytam a búcsúbeszédemet. Remélem, ezzel egy kicsit a kedvedre tehettem, Öregfiú!
Hétfő
A mai délutánunk a kutyaházak beszalmázásával telt, ugyanis éjszaka nagy hidegre készülünk. Néhány kutya felettébb fel tud pörögni a friss szalmától, ilyenkor rögtön heves játékba kezdenek, ugrálnak, pattognak. Dante, aki néhány hete került a "Nyóckerbe" még csak most tanulja a barátkozás alapjait az emberrel, ebben segítenek neki társai. Az együttlét jótékony hatását nap mint nap láthatjuk, azonban Dante néhány dolgot eltúloz a tapasztalatlansága miatt. Például a jutalomfalatot már megtanulta elvenni kézből, azt azonban még nem, hogy ilyenkor illik az ember kezét a helyén hagyni. Most nála a legújabb barátkozási forma a gondozók lábon csipkedése ismerkedés, barátkozás céljából. Ez szalmával a kezünkben a csúszós úton csak neki olyan jó móka.
Kedd
Végre ismét főtt étel kerülhet a hidegben a kutyák "asztalára", hiszen minden visszakerült az ünnepek után a normál kerékvágásba, mehettünk húst vásárolni. Amíg sokaknak a hosszú ünnepek egy kis pihenést jelentenek, addig a menhelynek bizony sok-sok bajt, hiszen egy tanyán mindig történik valami, és ha valamit venni kell, vagy javítani, akkor bizony várni kell. Így mi nem bánjuk, hogy végre minden a régi, már ami a nyitva tartásokat illeti.
Amíg egyik gondozónk a megcsappant készleteinket töltögette, addig újra nekifogott az égi áldás, és csak esett, és esett a hó. Délutánra már mindent hó borított, aminek a kutyák szívből örültek. Néhányan óriási játékot vágtak a hóban. Zsarunak ehhez még társaság sem kellett. Amíg társa, Hédi szimatolgatott, ő úgy döntött, ha nincs játszótárs, ő egyedül bohóckodik egyet.
Szerda
Az előkészítőben végre viszonylagos nyugalom honol, mindenki jól van a saját betegségeihez képest, de nem tudtunk hátradőlni, ugyanis most a nagyházban történt valami: Dézinek ma ismét epilepsziás rohama volt. Bekerülése óta ez már a harmadik rohama, s habár nem súlyosak a rohamok, mindenképp aggodalomra ad okot. Volt gazdája egyébként nem jelezte felénk, hogy bármi ilyen probléma lenne vele, már ha egyáltalán észrevette.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Dézi menhelyi társa, Bence pontosan tudja, ha valami nincs rendben. Ilyenkor félrevonul, és hagy minket, hogy Dézinek segíthessünk, pedig ő aztán minden alkalmat megragad, hogy az ember nyakába ugorjon.
Csütörtök
A mai nap egy új kezdet Médi, Kincses és Viola számára, akik ma Németországba indultak, hogy elkezdhessék gazdis életüket. Az örökbefogadásuknak köszönhetően Ábel beköltözött a kölykös udvarba, de egyelőre nincs elájulva az új szobatársaitól.
Menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila is megérkezett a menhelyre, ezúttal 10 kombinált oltást, 2 veszettségi oltást, és 6 mikrochipet osztott szét a menhelyi kutyák között. Bizony már a mi kis pöttöm kutyáink, Frutti és öt testvére is átesett a chipezésen. Fantasztikus, hogy milyen gyorsan telik az idő, a picik pedig nőnek, mint a gomba. Ennek azért is örülünk nagyon, mert egyre erősebbek lesznek, és így egyre nagyobb az esélyük a túlélésre.
Péntek
Ami a havas tájat illeti, mi esünk-kelünk, azonban a menhelyi kutyák egyáltalán nem zavartatják magukat, ők mindennek örülnek, mindenhez alkalmazkodnak. Hihetetlen, hogy a hó látványa micsoda játékáradatot indít el. Ma például Lizi invitálta játékra kenneltársait Bogárt és Bundzsit. Persze Bogár rögtön kapható volt egy kis szórakozásra, Bundzsi azonban tartotta magát, de végül ő is csatlakozott a hóharchoz. Ez azért is olyan örömteli számunkra, mert Lizi más kutyákkal való problémás viselkedése miatt került vissza hozzánk, itt azonban úgy tűnik, hogy sikerült neki megtalálni azt a helyet, ahol jól érzi magát, ráadásul tejesen zökkenőmentesen sikerült beilleszkednie. Nagyon fontos, hogy a menhelyi kutyák amíg nem találunk nekik új gazdit, jól érezzék magukat nálunk, és ennek elengedhetetlen része, hogy társaikkal jó kapcsolatban legyenek, hogy fajtársaik között is jól érezzék magukat. Ez nagyon jó depresszió ellen, könnyen tanulnak egymástól, ráadásul nem várakozással telnek a mindennapok, hanem játékkal, eseményekkel, közös élményekkel.
Szombat és vasárnap
A cudar csúszós utak, a hóesés sem szegte kedvét önkénteseinknek, akik tízen 104 kutya napját varázsolták szebbé. A séta után persze jól esett a meleg étel, ami után a mi öregeink bevonultak a fűtött helyre és elpilledtek kicsit...
Senki sem tudta, hogy a mai séta lesz Oszi (vagy, ahogy mi hívjuk Ozzy) utolsó sétája. Tudtuk jól, hogy hamarosan bekövetkezik nála az elkerülhetetlen, de hittük, hogy attól még hetek, vagy hónapok választanak el. Nem áltattuk magunkat, tudtuk, hogy idős kora, szívbetegsége, és az utóbbi hetekben leadott kilók mind a közelgő halála jelei voltak, ő azonban az utolsó pillanatig úgy élt, mintha minden rendben volna. Vasárnap reggel is úgy indult, ahogy a többi nap: Zsemle és Lütyő hamar keltek, Ozzy és Vahúr még lustálkodtak, olyan 8-9 körül azonban felkerekedtek és megindultak az előkészítő felé, hogy egyik fűtött szobából a másikban pihenhessenek. Persze ha már benn voltak, szét is néztek, zsákmány is akadt, az egyik gondozónk reggeli kiflije, amin szépen elosztoztak. A javát Ozzy és Said csócsálták meg, habár az értelmi szerző a mindig éhes Vahúr volt. Ez a kép Ozzyról az utolsó, halála előtt 2 órával készülhetett, amint szedegeti össze a kiflimorzsákat.
A kiflilopás után egy rövid pihenő következett, majd Ozzy egy kicsit szédelgősen, de felkelt, és Bobi ágya felé vette az irányt. Épp az utolsó korty kávét ittam a kollégámmal, amikor Bobi felháborodott ugatására lettünk figyelmesek, mert Ozzy lehányta. Pár pillanat múlva Ozzy elvágódott a szobában, mi rohantunk oda, mert először azt hittük, hogy valami a torkán akadt. Nem akadt ott semmi, pusztán csak eljött az idő, gyorsan és hirtelen. Neki megadatott, hogy nem egyedül kellett meghalnia. A halála pedig épp olyan volt, mint maga a személyisége: hirtelen, és megismételhetetlen. Lételeme volt a többiek bosszantása, s most, utolsó pillanatában is ezt tette. Nem volt elég hogy lehányta Bobit, pár pillanat múlva még rá is esett magatehetetlen testével, amitől Bobi teljesen kiborult. Ő így is élte a mindennapjait: azzal töltötte az idejét, hogy a többi kutyát bosszantotta, hergelte, és mindig morgott. Soha senkit nem bántott, ellenben mindenki idegeire ment két pillanat alatt. Ha nem talált olyat, akivel jól összevicsoroghat, vagy ugathat, akkor morogva odébb állt, és felborította a kukákat, vagy épp ellopta a kajánkat. Imádta a simogatást, de rögtön a plafonon volt, ha valaki arrébb akarta tessékelni, vagy rászólt. Emlékszem, amikor hozzánk került szívférgesen, csontsoványan. Mindig, mindenért morgott. Akkor még megsimogatni sem lehetett. Aztán hónapok alatt, nagy kegyesen megengedte hogy néha, amikor neki tetszik, megsimogassuk, de csak a fejét, a hátát nem. Az fájt neki, sokszor is volt orvosnál emiatt, meg a vékonysága miatt. A gyógyszerek azonban megtették a hatásukat, fájdalmai elmúltak, meghízott, és szép lassan összeszoktunk. Tudtuk, hogy rigolyás, a kutyák is tudták, néhányan direkt hergelték. Ha nem tették, akkor ő kötözködött. Vele egyetlen nap sem volt unalmas. Emlékszem, egy jó hete a fejére szorult a kuka fedele, ki is borult, mert nem tudott mozogni, odamentem, hogy segítsek, persze az sem tetszett neki, aztán néhány perc hadakozás után végül sikerült kiszabadítanom. Meg is haragudott rám. Nagyon! De a harag sohasem tartott nála sokáig. Csak addig, amíg keresett mást, akire jobban haragudhatott. Akkor épp Vahúr volt a következő, mert lefeküdt elé, és ő nem tudott a vizestálhoz menni. Hát ilyen volt a mi Ozzynk, szavakba nem igazán önthető. Több volt, mint egy öntörvényű kutya. Egy jelenség volt! Hogy kívánhatom-e neki, hogy nyugodjon békében? Azt hiszem nem, mert ő sohasem szerette a békét, s ha egyszer még találkozunk, akkor biztosan leveri rajtam. Úgyhogy ég Veled, Ozzy! Hiányozni fogsz! Nagyon!
Köszönjük a 141 mentett kutya nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások