Kutyamesék 2019. jan. 14-20.

Kutyás blog | 2019. január 22.

Sajnos a januárunk egy újabb szomorú vasárnapot hozott nekünk. A héten elveszítettük Bellát, teljesen váratlanul. A halálának oka, körülményei a blog végén olvashatóak, hiszen Ozzyhoz hasonlóan, a hétvégén távozott. Nyugodj békében, Bella!

 

Hétfő

A mai nap nagy projektje a raktárkonténer rendberakása volt. Itt tároljuk a nem élelmiszer jellegű adományokat, ajándéktárgyakat, rendezvényes dolgainkat. A téli hónapokban, különösen a karácsony körüli időszakban nagyobb mennyiségben érkezett pléd, ágynemű, törölköző, és a nagy sietségben nem mindig sikerült rögtön elpakolni, de a mai napot rászántuk. Szerencsére plédekkel, ágyneműkkel egy jó időre elláttak minket, így egy darabig emiatt nem kell aggódnunk. Ha már konténertakarítás, akkor egyúttal áthúztuk az idős kutyák ágyneműjét, akik fűtött helyen alszanak. Az új ágynemű, vagy új dolgok persze mindig nagy izgalmakat okoznak. Verseny alakult ki, hogy melyik öreg melyik fekhelyet foglalja el, úgyhogy amíg berendezkedtünk mindenkit ki kellett tessékelni.

 

Csézi és a fekhely

 

Kedd

Bordányból vártuk mára egy fiatal kan kutya érkezését, aki a faluban kóborolt a napokban. Mikrochipje természetesen nem volt az egyébként mindenkivel barátságos kutyának, így a gondozásunkba került. Mi a Menta nevet adtuk neki.

 

Mentának nem volt chipje, így került a menhelyre

 

Szerda

Öt kutyánknak is akadt gazdijelöltje Németországban, de az utazás előtt mindenkinek vérparazita szűrést kellett csináltatnunk, amihez elengedhetetlen a vérvétel.  Rumli, Andor, Fodros és Vupi jól viselték a vérvételt, viszont szegény Rénó alaposan berezelt. Ő eleve nagyon tart a férfiaktól, illetve mindentől, így egy cseppet sem könnyítette meg a dolgunkat.

Megjegyezném, hogy szegény Rumlinak annyi kudarc után végre kijárna a boldog gazdis élet. Őt már megannyi örökbefogadni vágyó család megnézte, de élőben végül sohasem ő volt az, akit kiválasztottak. Rumlinak egyébként hihetetlen jó fényképarca van, és mindenkinek tetszik az ártatlan kócos pofija, a képek viszont csalósak, mert képek alapján sokkal kisebbnek néz ki,  mint a valóság. Rumli nem egy tipikus öleb, ha a méretét tekintjük, inkább nagyobb testű, mint közepes. ez az oka, amiért még mindig gazdikereső.

 

Rumli a fotókon sokkal kisebb, mint a valóságban

 

Csütörtök

A menhelyi állatorvos természetesen ezen a héten is tiszteletét tette nálunk, viszont dolgunk nem sok akadt, így hamar végeztünk. A fennmaradó időben is hasznossá tettük magunkat, elkaptuk Szendi kutyánkat, aki a menhely legeslegrégebbi lakója, és nem valami kedves, de annál szebb. Neki kedveztünk azzal, hogy beköltözhetett Ozzy helyére az előkészítőbe, ugyanis ő is lassan matuzsálemi korba lép. Nagy bundájától egyúttal megszabadítottuk, ha már úgyis fűtött helyen lesz, és alaposan át is vizsgáltuk, mert korábban már volt daganatműtéte. Sajnos az emlőjén újabb csomókat tapintottunk ki. Szendi egyébként meglepően jól bírta a kozmetikát, és az új helye is nagyon tetszett neki.

 

Szendi kozmetika után az előkészítőben

 

Péntek

Amíg egy gondozónk a főznivaló eledelt vásárolta, rakodta a menhelyen, addig önkéntesünk, Melinda igencsak kitett magáért. Kitakarította a szociális helyiségeket, valamint az önkénteseknek, kutyasétáltatósoknak fenntartott részt is alaposan kisúrolta. Köszönjük szépen, Melinda, az egész napos munkádat!

 

Szombat és vasárnap

Szombaton a szokásos felfordulással telt a nap, ezúttal 16 önkéntesünk 104 kutya napját tette szebbé. Aki volt már nálunk kutyasétáltatáson, vagy éppen látogatóban, az tudja, hogy a szombati nap nem éppen a legcsendesebb. Ilyenkor mindenki csahol, ugrál, sikítozik, hogy minél hamarabb sorra kerülhessen. A sétáltatás, és az egész nap szépen lezajlott, a nap végére mindenki lenyugodott.

Másnap az átlagos nyugodt napra készültünk, de hatalmas pofon ért bennünket: Bella az éjszaka gyomorcsavarodás következtében meghalt. Sokkot kaptunk! Mindenre számítottunk, csak erre nem, hiszen Bella egy egészséges, ereje teljében lévő kutya volt. Sajnos tudjuk, hogy a gyomorcsavarodáshoz nem kell sok, de mindig ügyelünk, hogy séta után, már nyugodtan egyenek a kutyák, ahogy most is történt. Valószínűleg éjszaka kelt fel ugatni és ugrálni, mert mindig azt tette, ha lát valamit , és akkor csúszhatott meg az éjszaka esett havon. Az esés pedig sajnos okozhat gyomorcsavarodást (emiatt nem forgatunk a hátán altatásban lévő kutyát). A gyomorcsavarodás leginkább nagytestű kutyákat sújt, és sajnos nagyon gyorsan végzetessé válik még akkor is, ha pillanatok alatt sikerült állatorvoshoz jutni, és megoperálni. 

Bella társa, Simi most egyedül maradt, akihez nagyon nehéz lesz új társat találni, hiszen csak azokat a kutyákat tűrte el maga mellett, akikkel együtt érkezett. Matyi és Bobi már régen családnál vannak, Simi és Bella eddig várták az igazit a menhelyen. Most Simi egyedül maradt. Hogy mikor, s ki lesz a társa, ha lesz-e egyáltalán valaki, azt egyelőre nehéz megmondani.

Bella utolsó fotója egy nappal a halála előtt, séta közben készült róla. Akkor még senki nem tudhatta , hogy ez lesz az utolsó. fotó róla. Nagyon nehéz az ilyen hirtelen halálokat feldolgozni, hiszen erre senki sem számíthatott. Ezzel a képpel búcsúzunk tőled, Bella! Nyugodj békében!

 

Bella a szombati sétán

 

Köszönjük a 141 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások