Kutyamesék 2018. okt. 8-14.

Kutyás blog | 2018. október 15.

Egy hosszú hónapok óta húzódó kálváriánk ért véget a héten. A történet három évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor még lehetősége volt az embereknek rendezvényről kutyát örökbefogadni tőlünk. Mára ez már elképzelhetetlen, és távoli, de évekkel ezelőtt még nem volt az. Akkor egy kölyökkutya, Dézi került egy számára tökéletesen alkalmatlan családhoz, akik nem tartották a szerződésben leírtakat, s idén megtudtuk, hogy a Derekegyházán élő kutyánknak bizony nagyon rossz helye van, ráadásul kölykei születtek. Az anyakutya és a kölykök napi rendszerességgel kiszöktek, az utcán pedig az embereket riogatták. Egy állatvédő szervezet hívta erre fel a figyelmünket, mert tőlük segítséget kértek, mert nem tudták a kölyköket etetni. A szervezet persze értesített bennünket, mire a kedves gazdik teljesen megsértődtek, és nem voltak hajlandóak kommunikálni velük.

Jeleztük, hogy a teljes kutyacsaládot befogadjuk, és a család a kezdetek kezdetén együttműködőnek bizonyult, de később mégis  meggondolták magukat, és az anyakutyát, akinek az ivartalanítását elmulasztották, nem voltak hajlandóak átadni, de mi ragaszkodtunk hozzá, hogy Dézit is visszakapjuk. 

A huzavona tehát folytatódott, a kölykök cseperedtek, a járókelők egyre jobban féltek, s feljelentették a családot. A kölyköknek sem oltása, sem chipje nem volt, ahogy az anya is csak a menhelyi oltásokkal büszkélkedhetett. Közben megijedtek a gazdák, és Dézit ivartalanították, de nem voltak hajlandóak nekünk átadni továbbra sem. Sem őt, sem pedig a kölyköket.

Hogy miért nem tudtuk őket a szerződés ellenére visszaszerezni? Mert nincs hozzá jogunk! Mert nem léphetünk be a gazda magánterületére, még akkor sem ha ő megszegte a szerződést. Az egyetlen eszközünk tehát csak a szép szó volt, amiből egy hangot nem értettek. A jegyző eközben inkább tehernek, mint kötelességnek érezte kezelni a feladatot, azt várta, hogy cselekedjünk az ügyben, miközben erre egyedül neki lett volna jogköre. Újabb hetek teltek el, közben a kölykök eltűntek. Közben a hivatalban személyi változások történtek, és az ügyet egy állatbarát jegyző hölgy vette át. A családot értesítették, hogy a kutyákat át kell adniuk, így határozott az új jegyző. Az értesítést a család nem vette át, remélve, hogy ezzel kibújhatnak a felszólítás alól. A család azonban kénytelen volt megjelenni a jegyzőnél, ahol választás elé kerültek. Vagy leadják a kutyákat, vagy  a következő napokban rendőrségi intézkedés mellett elkobozzák a kutyákat. Még aznap délután a leadás mellett döntöttek, s elindult a menhelyi autó a megmaradt kölyökért, s Déziért. A kölyöknek sem oltása, sem chipje, sem neve nem volt. Mi Derek névre kereszteltük el az egyébként tündéri kutyát. 

A látvány sokkoló volt: Derek egy sebességváltóhoz volt kikötve az udvaron, Dézit pedig egy disznóólban találta meg a munkatársam az udvar hátsó részén, ugyancsak kikötve. 

A gazda sírt, zokogott. Ő azért nem akarta leadni a kutyákat, mert szereti. Íme ismét egy újabb történet, hogy micsoda károkat tud okozni egy felelőtlen, önző ember, aki a maga módján szereti a kutyákat. Mert valóban szerette, csak épp az nem érdekelte, hogy a kutyáknak mi lenne a legjobb. 
Ez a történet egyben egy megerősítés nekünk is, egy tanulság, hogy mennyire nem érdemes rövid ismertség után örökbeadni a kutyát. Hogy  a rendezvényes gazdikeresés nem felelősségteljes, hiszen nincs idő megismerkedni a gazdival, és nem adottak a lehetőségek.

És harmadrészt megismerhettük, hogy mennyire fontos az állatvédelem emberi oldala. Mert cselekedni csak az fog, aki az állatvédelemre fogékony, érzékeny ember. Hónapok teltek el értelmetlenül, mert aki cselekedhetett volna a törvények szerint, az nem tette. Miközben valaki másnak, aki erre érzékeny, mindössze néhány nap elegendő volt.

Dézi és Derek immár a menhelyen van, és várják, hogy új, jobb életet kezdhessenek...

 

Hétfő

Az egykor balesetes kutyaként, lábszártöréssel érkezett Gesztenye készülődött ma ismét orvoshoz. Az első műtét alkalmával a lábába fémet helyzetek el, hogy segítsék a gyógyulást, aminek néhány hét után már nincs szerepe, így most elérkezett az idő, hogy ezt eltávolítsák. A műtét után Gesztenye ismét abban a szobában találta magát, ahol egykor lábadozott, és ettől egy cseppet sem volt boldog, hiszen ő azt szereti, ha van elég mozgástere, és nem egy ketrecben kuksol, ahol semmi nem történik. Ahogy a kezdetek kezdetén, úgy most is az a szórakozása, hogy miszlik darabokra szedi a plédeket, ami a pihenését szolgálná. Alig várja, hogy pár nap lábadozás után végre kikerüljön a betegszobából. Mivel nem piszkálja a műtét helyét, így gallérral nem kellett tovább kínoznunk, így is nagyon nehezen viseli a műtét után szokásos szabadságkorlátozást.

 

 

Kedd

A mai nyugalmas napunknak és betervezett feladatainknak is lőttek! Huba az alsó szemhéját felsértette valamivel, amit az állatorvos jobbnak látott, ha összevarr a szemgolyó védelme érdekében. Persze Huba fel sem vette a sérülést, így vígan mozdult ki egy kis autókázásra. A meglepetés akkor érte, amikor nem a megszokott helyére, az udvarba került vissza, hanem egy kennelbe, hogy ne szennyezze a varratot. Huba a szemcseppezést nagyon jól viseli, a bezártságot azonban nem. Mivel kenneltiszta, így naponta többször ki kell vinni a dolgát végezni. A  nagyjából ötven kilós komondor azonban nem akar visszajönni a kennelbe, így újra és újra eljátssza a földön fetrengős jelenetet, és nem hajlandó saját lábán visszamenni. 

 

Huba, amikor megmakacsolja magát

 

Szerda

Mint most is kiderült, nagyon kicsi a világ. Egy foxilány, Gizmó érkezett a menhelyre, aki egyelőre úgy tűnik, hogy sok foglalkozást nem kapott. Mint kiderült, a korábban beérkezett Vahúr és Bogyó története összefonódik az övével. Még ha sohasem találkoztak, de mégis egy család döntéseinek következtében kerültek be mindannyian. Gizmó gazdája Vahúr gazdájának édesanyja. Gizmó azért került menhelyre, mert új helyre költözött a család, s ott nagyon sokat ugatott...

 

Gizmó

 

Délután nagy hirtelen végre sikerült pontot tennünk egy hónapok óta húzódó régi menhelyi kutya ügyére. Dézit és kölykét ma visszahoztuk Derekegyházáról. Róluk a bevezetőmben részletesen beszámoltam.

 

Dézit kölyökként fogadták örökbe

 

Csütörtök

A heti állatorvosi vizit ezúttal elmaradt, így a fennmaradó időben sikerült egy kicsit rendet tennünk a raktárkonténerben. Plédeket, ágyneműket, törölközőket válogattunk, hajtogattunk, rendeztünk, hogy minden átlátható legyen. 

Közben pedig felkészítettük Pepszit a nagy útra. Ő ma ugyanis útnak indult Németország felé, hogy hosszú várakozás után végre ő is gazdás kutyaként élhesse az életét.

 

Pepszi

 

Péntek

Három talált kiskutya ügyében kérték a segítségünket, akik Petőfitelepen az egyik utcában találták magukat, ki tudja hogyan. A kölykök nagyon kedvesek, aranyosak, viszont rendkívül elhanyagoltak. Óriási pókhasuk van, és az összes bordájuk, medence csontjuk kilátszik, ami a súlyos bélférgesség egyértelmű jele. Meg is kapták az első adag féreghajtójukat, aminek eredményét már kora délután láthattuk is.  két fekete kislánynak a Vupi és Viola nevet adtuk, a barna fiúnak pedig Vadas lett a neve.

 

 

Szombat és vasárnap

Egy igen-igen öntudatos fiatal kölyöklány érkezett a menhelyre, akit egy önkéntesünk talált. Morog, kapkod, ha bárki olyat tesz vele, amit ő nem akar, egy cseppnyi önbizalomhiánya sincs, így valószínűsíthető, hogy egy lakásba szerették volna házikedvencnek, csak épp nem váltotta  be a hozzá fűzött reményeket. Azt gondoljuk, hogy a viselkedése miatt kerülhetett utcára. A menhelyen a Kincses nevet kapta.

 

Kincses

 

Aszlan ezzel egy időben pedig gazdisodott. Érte egyenesen Ausztriából érkezett a gazdi.

Ma 17 önkéntesünk segítségével 104 menhelyi kutya sétálhatott.

Köszönjük, hogy ismét a menhelyi kutyákra szántátok a szabadidőtöket!

 

Köszönjük a 143 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások