Kutyamesék 2018. máj. 21-27.

Kutyás blog | 2018. május 29.

Nagyjából két hete adtunk hírt arról, hogy a menhelyünkre érkezett annak a hajléktalan férfinak a kutyája, aki kéregetésre használta őt. Akkor azt az információt adtam át Önöknek, hogy a kutya veszettségi oltása nem érvényes, mert lejárt. Ezt a hibámat szeretném most korrigálni: a veszettségi oltása nem járt le Picúrnak, mert nem is volt oltva veszettség ellen! Mint ahogy azt a hatósági állatorvosunktól megtudtuk, az adatbázisban fenn lévő oltás egy automatikusan generált oltás, de nem veszettségi elleni oltás. Tehát a kutya kötelező oltás nélkül volt ennél a férfinál. 
Megjegyezném, hogy a hét elején ő, és egy társa megjelent a menhelyen, ahol a kollégámmal nem éppen normális hangnemben "beszélgettek" arról, hogy kéri vissza a kutyát, amit persze a menhelyi dolgozó megtagadott, hiszen akkor még nem járt le a karanténideje, ebben az esetben a hatósági állatorvosunkhoz fordulhatott volna (mert megadtuk az elérhetőségét), de nem tette. 

Elmondása szerint csináltatott Kisteleken egy oltási könyvet, amiben benne vannak a kutya oltásai, a kibocsátás dátuma pedig az a nap volt, amikor a kutya hozzánk került. Ez persze nem csak nekünk, de a hatósági állatorvosunknak is nagyon érdekesnek tűnt. Az is furcsa, hogy be volt a kombinált oltás ragasztva az oltási könyvbe, ami azért sem lehetséges, mert ez egy új oltási könyv, a matricának a régiben kellett lennie. Egy szó, mint száz, rengeteg furcsaság van ebben az ügyben, és az teljesen biztos, hogy nem a hajléktalan férfi pótoltatta az oltási könyvet (erre ő maga utalt). Az  új oltási könyvet a férfi engedélyével lefényképeztük, és a hatósági állatorvosunk kérésére a hivatal részére továbbküldtük. 

Most így áll az ügy, Picúrnak letelt pénteken a karanténideje, tőlünk a meg nem kapott veszettségi oltását, és egyéb parazita ellenes készítményeket megkapta. Várjuk, hogy mit hoz a jövő, mi lesz Picúr ügyében az állásfoglalás...

 

Hétfő

Herosz kutyánkat el kellett különíteni, mert nem használja a lábát. Ő az, aki egy pillanatra nem nyugszik, és ebben a kiszámíthatatlan időjárásban ő maga is kiszámíthatatlanul viselkedik. Folyton ugat, egy pillanatra sem áll meg, pattog, ugrál. Egy kisebb kennelbe került most, ahol figyelhetjük. Ő ezt azonban büntetésnek érzi, és teljesen depressziós lett, hogy semmilyen esemény nem történik körülötte.

 

Herosz nehezen viseli a frontokat. Ő hasonlóképp szeszélyes, mint az időjárás.

 

Kedd

A sándorfalvi ötös brigád, avagy a "D" kölykök bizony nem egyszerű kiskutyák. Sajnos elég idősen kerültek a menhelyre, és semmi kapcsolatuk nem volt az emberekkel, ezért rettegnek is tőlünk. Közülük is leginkább Datolya a problémás, akit bizony harapás nélkül senki nem emel fel. A simogatást is rettegve tűrik, semmilyen kapcsolatot nem akarnak az emberekkel. Datolya önmagában elég problémás, ráadásul a többiek is követik, ezért őt kiemeltük a társaságból. Most Tapi mellett, a cicaházban próbáljuk szocializálni, reméljük, hogy pár hét  alatt kedvező eredményről tudunk beszámolni.

 

Datolya jelenleg a cicaház egyik sarkát pécézte ki magának.


Nemcsak Datolya, hanem kis Bence is költözésre kényszerült. Ő az öregek udvarából került át a nagyudvarba, mégpedig azon oknál fogva, hogy nem tudott viselkedni: mindenkinek belecsípett a hátsó felébe. Az öregek emiatt kicsit frusztrálva érezték magukat, holott kis Bence csak felettébb idegesítő szokását, a terelést próbálta érvényesíteni. A nagykutyák között, a nagyudvarban sem érezte magát egy cseppet sem feszélyezve, habár ő úgy került  a menhelyre, mint aki mindentől fél. Úgy tűnik, a menhelyen minden félelmét sikerült levetkőznie...

 

Kis Bence a menhelyen teljesen feloldódott.

 

Szerda

Újabb két kutyával bővült a menhelyi létszám, akik ráadásul szintén nagyon félősek. Zirát és Zafírt az Acél utca végén lévő szántóföldről sikerült nagy nehezen becserkészni. A menhelyi környezetben pedig természetesen még jobban meg vannak ijedve, így leginkább 4 riadt szempárral szoktunk szembe nézni.

 

Zira

 

Délután dr. Sebő Ottó rendelőjébe igyekeztünk, két lány nyuszink esett át az ivartalanításon, valamint velük tartott Müzli is. Neki az ivartalanítás mellett elvégeztettük a szívféreg tesztet is, és negatív lett. A többi kutya ivartalanítása tolódott, Heroszt küldük vizsgálatra, aki régi törését szerencsésen újratörte, ráadásul be is van gyulladva a lába, így egyelőre nem műthető. A későbbiekben valószínűleg egy vassal kell majd a lábát megerősíteni, mert úgy tűnik, hogy csontjai sajnos nagyon gyengék.

 

Csütörtök

Az egész héten kiszámíthatatlan időjárás továbbra sem csitul. Ma a fojtott meleget egy igen erős égzengés, félelmetes vihar, és felhőszakadás követte. A pár napja felköltöztetett kis Bencének nyoma veszett nagy Bencével együtt. A két hős a régi, használaton kívüli lakókocsi alatt összebújva, reszketve várta a vihar végét. Visszaszívom ama kijelentésemet, hogy kis Bence nem fél semmitől.

Egyik szemünk sír, a másik nevet:  Foltoska kutyánk, aki élet-halál között lebegve érkezett a menhelyre, ma búcsút vett tőlünk. Ausztriába költözött, ahol végre tényleg úgy élheti az életét, ahogy megérdemli: családban! 

Ez a sokat szenvedett, gyönyörű kutya bizony mindenkinek egy kicsit szíve csücske marad, hiszen megmutatta mit jelent az élni akarás. Legyen olyan életed, Foltoska, amilyet megérdemelsz!

 

Foltos sok szenvedés után végre révbe ért.

 

Menhelyünk állatorvosa, dr Farkas Attila is megérkezett a menhelyre a nap végén. Öt veszettségi és öt kombinált oltást osztott ki a soron következő kutyák számára.

 

Péntek

A sokak által ismert, igen nagy vihart kavart Picúr, (egy hajléktalan férfi kutyája) veszettségi megfigyelése letelt, így ma megkapta a hiányzó veszettség elleni védőoltását. 

Ezen felül a szokásos havi szívféreg elleni tablettákat adtuk be a menhelyi kutyáknak, ami egy egész délutánját elvitte két menhelyi gondozónak.

 

Szombat és vasárnap

Ez a hétvége sem telt eseménytelenül: a karanténban a bolha elleni védekezéssel töltöttük az időt, amíg az önkénteseink ismét kitettek magukért. Most 14 önkéntes jóvoltából 89 kutya sétálhatott. A sétálós kutyák között volt Huba is, akire már rá sem lehet ismerni: elég sokat fel is szedett magára, húgyúti problémái is helyrejöttek, és imádja, ha ő van a középpontban. 

 

Huba régen.

 

Huba a hétvégén Tündével sétált...

 

...de akinek tehette, elvetődött.

Periklész, az autoimmun betegségben szenvedő németjuhász is egyre jobb állapotban van: ugyan még nagyon sok idő, amíg a betegségéből adódó csúnya sebei helyrejönnek, de szemmel láthatóan sokkal jobb állapotban van, illetve a bőre kellemetlen szaga is mérséklődött.

 

Periklész

 

Végezetül pedig két nagyszerű hírrel zárnám a heti beszámolómat: a hétvégén két kutyánk is gazdira lelt, egymástól függetlenül mindketten Budapestre költöztek: Figaró és Nudli gazdájának sem okozott problémát a többszöri látogatás, mindkét család esetében nagyszerű embereket ismerhettünk meg.

 

Köszönjük a 144 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel. 

Linda

Hozzászólások