Kutyamesék 2018. jún. 18-24.

Kutyás blog | 2018. június 25.

A héten sok bajba jutott kutya érkezett a menhelyre, akik valószínűleg hetekre meg fogják állítani a várólistán várakozókat. A kutyák a hatósági állatorvosunk kérésére kerültek a menhelyre, mert a gazdájuk nem megfelelően gondoskodott a kutyákról, akik emiatt rossz állapotban kerültek a menhelyre, illetve kóborolni hagyta őket, aminek meg is lett a következménye: több alom vegyes korú kutya érkezett hozzánk. A felelőtlen gazda természetesen nem is egyszerű kutyafajták gyűjtögetésével kezdte. Egy csokornyi staffordshire terrier keverék érkezett a menhelyre, akik ugyan egymással elvannak, de nem tudjuk hogyan viszonyulnak más kutyákhoz. Ezzel a menhely nagyon nagy bajba került, hiszen nekünk kell majd ezeknek a kutyáknak megoldani a biztonságos elhelyezését, és gazdát kell keresni nekik, ami mostanra már egyre nehezebbé vált, hiszen az emberek egy nagy része már tudja, amit mi is nagyon régen kommunikálunk. Ezeknek a kutyáknak a tartása, nevelése sokkal nehezebb feladat, mint az egyszerű keverékeké. Hiába barátságosak az emberekkel, más kutyákkal ismertetni, együtt tartani csak nagyon körültekintően lehet. A beérkező kutyák gazdája persze  törvények felettinek, érinthetetlennek képzeli magát, és valószínűleg nem is érdekli mit tett ezekkel a kutyákkal, vagy mi lesz ennek a következménye a kutyákra nézve. Mindannyian tele voltak külső és belső élősködők hadával, és néhány kutya teste csupa seb volt az állandó vakarózástól. Mindannyian nagyon félénkek, rosszul tápláltak voltak, szőrük fénytelen, hasuk puffadt, de bordáik, csigolyáik szemmel láthatóak. Egyelőre mindenki laposkúszásban közlekedik, de az eledelre rávetik magukat akármennyire is félnek. A menhelyen megkapják mindazt, amit a gazdájuk elmulasztott beadatni, megvenni nekik, és ivartalanítva fognak gazdikereső kutyákká válni. 

Őszintén reméljük, hogy jellemük nem tükrözi annyira a fajtájukat, mint a kinézetük. A menhely a továbbiakban nem tudja vállalni a bull típusú kutyák igényeinek megfelelő tartást. A menhely mind személyzetben, mind eszközökben nincs felkészülve az ilyen jellegű kutyák ellátására, így a továbbiakban ezen fajtákat, illetve keverékeiket nem tudjuk fogadni a többi kutya biztonsága érdekében, valamint a várólistára feliratkozó kutyák érdekében. 
Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy ilyen fajtajellegű kutyák esetén próbálják a kutyust családon belül elhelyezni, vagy a fajtamentés segítségét kérni, a menhely a továbbiakban nem tudja vállalni ezeknek a kutyáknak a mentését a korlátozott lehetőségeink miatt. 

Köszönjük a megértést!

 

Hétfő

Reggel első dolgunk volt Tápéra átmenni, hiszen kutyaházat ajánlottak fel adományba.

Visszaérkezéskor pedig már azonnal indult is tovább a Tappancsos autó, mert Gesztenyét, a múlt héten bekerült balesetes kutyát ma műtötték meg. A műtét jól sikerült, reméljük, hamar felépül.

Viszki és Joker, a múlt héten beérkező két tüneményes kölyök napjai nem voltak épp hétköznapinak mondhatóak. Többszörösen is az emberei felelőtlenség miatt kerültek veszélybe: valószínűleg kiszöktek otthonról, majd egy hölgy felvette őket, és ahelyett, hogy egy kicsit kérdezősködött volna, hogy hová valóak a kicsik, inkább elindult a menhelyre, és záróra után, mint aki jól végezte dolgát, szépen kirakta őket. Chipjük, oltásuk nem volt a kicsiknek, így csak a szerencsén múlott, hogy megtaláltuk a kutyák gazdájának segítségkérő posztját a közösségi oldalon, így visszakerülhettek az otthonukba. Ehhez azonban külön hatósági engedély kellett, amit meg is kaptunk. A veszettségi megfigyelést tehát a két pöttöm otthon tudja eltölteni, majd igazolnia kell a gazdinak a chip és oltás meglétét. Reméljük jobban fognak vigyázni rájuk.

 

Viszki és Joker ma már otthon aludhattak.

 

Kedd

Délelőtt dr. Farkas Attila rendelője igyekeztünk Paulával, akinek a gyorstesztje pozitív lett, és utazhatna külföldre, de ehhez előbb egy labortesztet is el kell végezni, így vérvételre volt szükség.  

A menhelyen nagy volt a sürgés-forgás, a héten érkezik hozzánk egy újabb kutyakolónia, akik meglehetősen rossz állapotban vannak. A helyek nagy részét már előkészítettük, de még szükség van helyekre, így ismét variálni kellett egy kicsit: ezúttal Sárit költöztettük fel a nagyházba, de a költözés tiszavirág életűre sikeredett. Sári ugyanis kiügyeskedte magát a kutyabiztos kennelen, így egyelőre vissza kellett raknunk a régi helyére. Hát, úgy látszik, hogy még mindig van mit tanulnunk tőlük!

 

Sári egy igazi szökőművész.

 

Szerda

Hihetetlen kánikula van. Mindenki ki van terülve, még az aktív kutyák is inkább hűsölnek, kevesebbet ugrálnak. Az idős kutyák pedig elvonultak. Az előkészítő iroda egyik lakója, Fürge úgy gondolta, hogy neki túl sok a mai napból, így beköltözött a személyzeti wc mellé, mert úgy gondolta, hogy ott a sötétebb részen egy kicsit magában lehet. Ha valaki közelít már ki is fejezi nemtetszését. Később meggondolta magát, akkor az ajtó elé költözött, és úgy nézett a többi kutyára, hogy mindenki belátta, Fürgével ma nem jó kekeckedni.

 

Fürge ma az átlagnál is nehezebb eset volt.

 

Csütörtök

A hőmérséklet ma reggelre a tegnapi felére csökkent, ami iszonyatosan megviselte idős, vak Dzsudink szervezetét. Dr. Farkas Attila megvizsgálta, sok szurit, szteroidot adott neki. A szívverése is nagyon lelassult, mindennel próbálkozunk, hogy jobban legyen. Egyelőre csak reménykedhetünk, a holnap fogja eldönteni. hogy mi lesz Dzsudi további sorsa. 

Megérkeztek Szegedről a hatósági állatorvos kérésére beszállított, rossz állapotú kutyák. Mint kiderült, a kutyák nagy többsége staffordshire terrier, akiknek az elhelyezése nem olyan egyszerű, mint egy keverék kutyusé. Mivel a veszettségi megfigyelést letöltötték a gazdinál, így már ma megkaphatták nálunk az első oltásukat és mikrochipet egy kiadós féreghajtás és bolha elleni kezelés után. A két idősebb anyakutyának a Szeder és Szilánk nevet adtuk, a három 8 hónap körüli kutya Szirup, Szapi és Szandi névre lett keresztelve, a két pöttöm pedig a Szupi és Sziszi nevet kapta tőlünk.

 

Szirup, Szapi és Szandi nem tartozik a bátor kutyák közé.

 

Péntek

Folytatódott a hideg idő, és bizony pici mamókánk, Dzsudi a tegnapi kezelés ellenére is nagyon rossz bőrben van. Egy nagyon-nagyon nehéz döntést kellett meghoznunk amikor újra orvoshoz vittük: Ő már sohasem lesz az a régi, ellentmondást nem tűrő, akaratos kutya, aki egykor volt. Mára már csak árnyéka egykori önmagának, és sajnos állapota napokon belül annyira le fog romlani, hogy elveszítjük. A további szenvedései elkerülése érdekében így Dzsudi ma átkelt a szivárványhídon.

 

Mi pedig így emlékezünk Dzsudira.

 

Új önkéntesünk, Geri a mai napot választotta első önkéntes napjának, ami nem volt egyszerű, hiszen az idő is rossz volt, a kutyák is feszültebbek voltak az átlagnál, és bizony Dzsudi elvesztése miatt nekem sem volt kedvem túl sokat kommunikálni. Geri azonban állta a sarat, ügyesen megoldotta a rá bízott kutyákat.

Lilu, a pár hete menhely elé kidobott kutya ma felköltözött az előkészítőbe, hogy minél több emberrel találkozhasson, és ne ijedjen meg mindentől. Egyelőre nagyon tetszik neki az új környezet. 

 

Szombat és vasárnap

Ha hétvége, akkor kutyasétáltatás: ez alkalommal 12 önkéntes segítségével 77 kutya sétálhatott. Ismét nagyszerűek voltatok!

Mi pedig tettük a dolgunkat: Lizinek bélgyulladása van, őt kellett a hétvégén gyógyszerezni, valamint nekiestünk a kutyák nyári bundájának is: a hétvégén Bundi, Csatár és Jucus szépült meg:

 

Bundi és Csatár Icuval

 

Jucus új frizurája

 

Még egy alom kölyköt vártunk a menhelyre, akiket 1 hetes korukban találtak állatbarátok sétáltatás közben az erdőben. A kicsiket természetesen nem hagyták sorsukra: hazavitték, nevelték őket, de már nem tudják őket tovább vállalni. A 7 hetes kölykök közül egynek, Artúrnak végbélelőreesése van, és ő nagyon rossz állapotban érkezett hozzánk, így ügyeletre kellett vele rohanni, hogy a kiskutya belét visszarakják, és visszavarrják. Köszönet dr. Kókai Károlynak a gyors segítségért!

 

Újabb alom kölyök a menhelyen

 

Artúr súlyos végbélelőesése miatt azonnali orvosi segítségre szorult.

Aki látni szeretné az előző képet takarás nélkül, ide kattintva megnézheti. Vigyázat, felkavaró tartalom lehet.

Artúr vasárnapra már sokkal jobban volt. Evett, ugatott, és nagyon vidáman fogadott minket.

Artúr a műtét után

 

Köszönjük a 166 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások