Ilyenkor, év vége felé gyakran visszatekintünk az egész évünkre, kiemeljük a legjobb, legrosszabb pillanatainkat. Nekünk mindkettőből akadt bőven, például bővelkedtünk jobbnál jobb telefonhívásokban, ami egy-egy kabaréban is megállná a helyét, mégis, ha a dolgok mélyére nézünk, akkor végtelenül szomorúak.
Most én csak egyetlen telefonhívást osztanék meg Önökkel, ami karácsony első napján történt meg, úgyhogy még nagyon friss az élmény. A reggeli műszakot a kutyák kiengedésével, a főznivaló felkészítésével indítjuk, utána van időnk szusszanni, átbeszélni a napot, egyáltalán magunkhoz térni. A sürgés- forgás közepette már láttam, hogy világít a telefon, de azt gondoltam, valami frissítés miatt. Hát, tévedtem!
25-én reggel 5:55 perctől, állandóan, percenként, amíg fel nem tudtam venni a telefont ugyanaz a szám hívott. Biztos voltam benne, hogy balesetes kutya lehet a történetben, hogy valaki ilyen kitartó, így amint lehetett fel is kaptam a telefont. Ekkor jött a hidegzuhany: egy mélyszegénységben élő hölgy telefonált egy kis faluból, hogy most azonnal menjünk, és takarítsuk el a kutyákat, akiket a nővérééktől vettek át régebben, mert azok elköltöztek. Nem is tudja pontosan, hány kutya van, mert rohangálnak össze-vissza, nagyok, és terrorizálják a szomszédokat, meg költöznek és nem viszik őket magukkal. Erre már rákérdeztem, hogy gondolom, azért nem karácsony napján költöznek, erre a hölgy hahotázva közli, hogy hát nem. Természetesen sem oltásuk, sem chipjük nincsen, azt sem tudja megmondani, milyen idősek. Kérdeztem, hogy mit tettek annak érdekében, hogy a kutyáknak gazdát találjanak, hirdették-e valahol, amire azt a választ kaptam, hogy persze, a szomszédoknak hirdették. Mivel ez egy elég távoli falu, javasoltam neki, hogy más állatvédőket is keressenek meg a saját környékükről. Azt mondta megtette, és segítséget is ígértek,de a család némiképp türelmetlen, annak adják, aki hamarabb viszi. Mintha bárkinek is sorba kellene állnia menteni való kutyákért . A beszélgetésből kiderült, hogy soha senki nem ért hozzá a kutyákhoz, tehát meg sem tudják őket fogni, olyan vadak. El tudom képzelni lelki szemeimmel, hogy szegény kutyák ott a tanya körül szabadon rohangálva a napi megélhetésért küzdenek. Gyanítom, hogy kerítés sincs, hogy egyszerű legyen bárkinek a dolga. Talán hosszadalmas munkával, nyugtató lövedékkel lehet szegény kutyákat összegyűjteni. És hogy sikerül-e valaha a rehabilitációjuk, azt senki sem tudja megmondani. Miután abban maradtunk, hogy várni fogja türelemmel az állatvédők jelentkezését, csak bepróbálkozott újra, hogy értékesítse nálunk a kutyákat, mondván ezek tappancsos kutyák. Megdöbbentem, mert tudtam, hogy ilyen helyre senki nem adna örökbe, de végül kiderült, hogy úgy tappancsos kutyák, hogy hosszú lábuk lábuk van. Végül már egy rendőrt is belekevert, miszerint onnan is vett valami "jóféle" kutyát, itt már a fonalat nagyon kezdtem elveszíteni, a türelmemet nem kevésbé. Hogy a történetet fokozzuk, kiderült, hogy már voltak náluk a "kutyavédelmisek", és azt mondták visszajönnek. Visszakérdeztem, hogy kutyavédelmisek?! Azok kicsodák?! Erre a hölgy türelme elfogyott, és a maga finom módján megjegyezte hogy milyen egy buta ember ember vagyok, hogy még ezt sem tudom! A "kutyavédelmisek" voltak, mit nem lehet ezen érteni. Aztán végül megnyugodott, és mivel már nem tudott új információt mondani, kellőképpen kipanaszkodta magát, így elbúcsúztunk, és letettük a telefont. Sokáig gondolkodtam még rajta, hogy vajon hogy tudja majd bárki ezeket a kutyákat megfogni a semmi kellős közepén, ráadásul egyszerre, és hogy talán leginkább egy falka farkashoz hasonlíthatóak ezek a kutyák, holott ők aztán semmiről nem tehetnek. És sajnos ez a hívás nem egyedi. Tanyákon, eldugott kis falvakban bizony tengernyi kutya így tengeti életét. És még ők szerencsések, mert nem tudják megkötni őket, esélyük van a túlélésre...
Hétfő
Ma is éreztek a menhelyre adományozók, akik száraztáppal, jutalomfalatokkal, játékkal kedveskedtek a gazdátlan állatoknak.
Egy adományozó jóvoltából ma igazi ünnepi menü jutott a menhelyi kutyák "asztalára". Bivalytenyésztéssel és feldolgozással foglalkozik, és néhány láda vágott csont és nyesedék maradt ki, amit nekünk adományozott, és el is hozott. Fenséges ebédet főztünk a kutyáknak!
Amikor pakoltam el az adományokat, akkor Kleopátra minden igyekezetével azon volt, hogy megszerezzen egy papucsot formáló, zöld, csipogós játékot, amit végül meg is kapott, de ezzel fel is zavarta a nagyudvar nyugalmát. Először Kleopátra rohangált mindenhova a játékával, de társai csak a pillanatra vártak, hogy megszerezhessék. Néhány óra múlva már Pajtás rohangált mindenhová a játékkal, a többiek pedig utána. Egész nap izgalomba tartotta őket ez a zöld csipogós játék, hiszen mindenkinek az kell, ami akkor épp a legújabb...
Kedd
Az idő enyhülésével a menhelyen is egyre fokozódik a latyak, már nem csak a csapások mentén olvad a hó, hanem szép lassan mindenütt, így egyre nagyobb a latyak, ráadásul helyenként makacsul összetömörödött a hó, jégszigeteket alkotva, amin bizony csak úgy lehet lépkedni, mint a tojásokon, így eléggé nagy kihívást jelentett a mai nap is. Pedig bizakodtunk, hogy legalább a menhely megmaradt kicsit havasnak, hiszen az erdőben mindig pár fokkal hidegebb a hőmérséklet, mint egyébként.
A szombaton beérkező kiskutyák egyre bátrabbak, egyre nyitottabbak. Reggelente hangos kis csaholással adják a tudtunkra, hogy várják a reggelit amit pillanatok alatt el is tüntetnek. Az eledelbe kevert vitamin íze sem zavarja őket, így jókedvűen elfogyasztják. Sajnos a hasuk még mindig óriási az elhanyagolt férgesség miatt, de napokon belül ezt is meg fogja oldani a féreghajtó tabletta, amit variálunk.
Szerda
A múlt héten megvizsgáltatott Oszi (Ozzy, ahogy a menhelyen hívjuk) hasa még még mindig nagyon nagy, így nem tudja vállalni az állatorvos a röntgent, mert semmi nem fog látszódni. Habár a kedve jobb, így orvosi javaslatra tovább emeltük a vízhajtónak az adagját.
Csütörtök
Karácsony után még igen sokan látogattak ki a menhelyre, és adományoztak a gazdátlan kutyák javára. Ma csinos kis mennyiségű táp gyűlt össze az adományozóknak köszönhetően.
Péntek
Természetesen azon felül, hogy gőzerővel tartalékolunk, és gyűjtjük a száraztápot, hogy később legyen mit enniük a kutyáknak, most hogy az élet újra a rendes kerékvágásba került, azonnal indultunk Mihálytelekre a baromfifeldolgozóba, hogy főzni való húst vehessünk a kutyáknak. Bizony, a menhelyen nagyüzemi főzés folyik ládaszám.
Szombat és vasárnap
A szokásos menhelyi kutyasétáltatást ma összekötöttük egy évzárós koccintással, beszélgetéssel, ami nem nyúlt túl hosszúra, mert mindenkinek tenni kellett a saját dolgát, és a kutyák is tűkön ültek, hogy mikor mehetnek a következő körre.
A koccintást azonban nagyban beárnyékolta nagy öregünk, mindenki jegesmacija, Said rosszulléte. Egyelőre gyógyszereket kapott, és várjuk kéztördelve, hogy jobban legyen!
Zárszóként pedig egy újabb bajbajutott kutya menhelyre jutásáról számolhatok be. Egy rokonlátogatásra érkező soproni pár lelt rá a Bordányi úton, ahol céltalanul szaladgált az úton. Betették a kocsijukba a velük utazó két kutyájuk mellé, és kihozták a menhelyre, mielőtt valaki elcsapja az úton trappoló blökit. Természetesen neki sem volt chipje, ami 2013 óta kötelező. A kutyus a Spuri nevet kapta.
A 145 mentett kutyus nevében köszönjük egész éves figyelmüket! Sikerekben, egészségben gazdag boldog új évet kívánok minden munkatársam nevében!
Linda
Hozzászólások