Kutyamesék 2018. aug. 13-19.

Kutyás blog | 2018. augusztus 22.

Mi is, ahogy az állatvédő szervezetek többsége, a forrásaink végéhez érkeztünk. A tavalyi 1% összege csökkent az új adózási törvények miatt, így mindenkinek sokkal nehezebb talpon maradni. A megmentésre váró, bajba jutott állatok száma azonban nem csökken, hanem egyre több és több van, a kapacitásunk végét pedig elértük, a nyomás pedig egyre fokozódik. Már nem csak a helyhiány, hanem az anyagi források hiánya miatt sem tudunk úgy segíteni, ahogy eddig tehettük. Nem tudunk a lakosságnak sem segítséget nyújtani, hiszen a legfőbb célunk az 1% érkezéséig a bent élő állatok ellátása. 

Az első és hátsó négyes kennelsorát idén pályázatból és önerőből sikerült felújítanunk, így a kutyák biztonságos kennelben várhatják a gazdijelöltek érkezését. Ez azonban azt jelentette, hogy a működésre szánt pénzből kellett elvennünk azért, hogy a kenneleket biztonságossá tehessük. Meg kellett tennünk, ez nem volt kérdés, viszont így nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen a következő 1% érkezéséig még legalább egy hónapot várnunk kell.
Napi 60-70 kiló száraztáp fogy, így tetemes mennyiségű élelmiszerre van szükségünk egy hónapban, hogy a bent élő állatoknak ne kelljen korgó gyomorral álomra hajtaniuk a fejüket. A pénzbeli adományokból arra már nem futja, hogy élelmiszert is vegyünk, hiszen ki kell fizetni az áramszámlát, szemétszállítást, gyógyszereket, mert enélkül a napi ellátás sem valósítható meg. A havi rendszerességű adománygyűjtésünk is nagyjából 1-1 kosárnyi élelmet biztosít, ami előfordul, hogy egyetlen napra sem elegendő. Mivel a tartalékaink elfogytak, ismét segítséget kértünk az osztrák partnerszervezetünktől, akik 900 kg tápot küldenek nekünk, és a jövő héten már érkezik is. Ez a mennyiség óriási segítség a menhelynek, viszont minden nap fogy, nem dőlhetünk hátra. 

Nap mint nap sok-sok ember érkezik a menhelyre, akik szét szeretnének nézni, örökbefogadáson gondolkodnak, vagy csak még sohasem jártak menhelyen, és most szeretnének egyet megnézni. Kívülről ugyan nem látszik, de most minden forrásunk a végéhez érkezett. Hétvégente előfordul, hogy 10 család is érkezik a menhelyre. Ha mindenki csak egy 5 kilós tápot hozna magával, akkor majdnem fedezhető lenne a kutyák egy napi élelmiszer adagja, ami a mostani ínséges időben nagyon jól jönne. Elsősorban száraztápra lenne szükségünk, hiszen ez az élelem nem romlandó, akár tartalékolható, és nem mennek rá a rovarok, így minden szempontból óriási kincs akár egy kis zacskós táp is. Arra kérnénk mindenkit, hogy a bevásárlás alkalmával gondoljon egy picit a menhelyi kutyákra, hiszen sok apró adományból akár egy-két napi élelem is összegyűlhet, ami most óriási segítség lenne a menhelyi kutyák számára!

Mindenkinek hálásan köszönjük a segítséget!

 

 

Hétfő

A mostani tikkasztó hőséget a kutyák nehezen viselik, egyedül az éjszakai lehűlés okoz egy kis felüdülést. Különösen az öregek szervezetét viseli meg a napközbeni magas hőmérséklet. Általánosságban azért elmondható, hogy mindenki keresi az árnyékot, a hűvöst, vagy szívesen csobban egyet napközben a felállított medencékben. Nem úgy Igor, akit rajtakaptunk, amint a hasát sütteti, nekidőlve a kenneleket elválasztó lemez oldalához. Még a fotózás sem zavarta meg.

 

Igor napozik

 

Kedd

Viharfélő Griffink a nagyudvarba költözött néhány hete, és eddig minden tökéletesen alakult. Persze egy menhelyen soha sincs olyan, hogy minden zökkenőmentesen, elsőre sikerüljön. Griffi ugyan kiválóan megfér a többi kutyától, de ma egy, a környékünkön eldurrantott petárdától annyira megijedt, hogy összefonta magát a kerítéssel, még szerencse, hogy arra voltunk, és lehalásztuk őt. Rögtön be is vittük az előkészítőbe, ahol szinte mindenütt fal van, így onnan egészen biztosan nem tud lelépni, vagy kárt tenni magában. Szegény a nagy rémülettől szinte átaludta az egész napot.

 

Griffi az új helyén

 

Szerda

Ivartalanításra igyekeztünk dr. Sebő Ottó rendelőjébe, két szuka kutyánk ivartalanítása ügyében. Ezúttal Dzseni és Amanda esett át a műtéten, valamint a szívféregteszten. Sajnos Amanda tesztje pozitív lett. 

Az ivartalanítás leginkább Apolkát, Amanda kölykét viselte meg, akinek most néhány napig biztosan nélkülöznie kell imádott anyukája társaságát. Noha már abban a korban van, amikor leválasztható, miniatűr termete miatt sajnos nem tudjuk betenni egyetlen korabeli kölyökcsapathoz sem.

 

Amanda túlesett az ivartalanításon

 

Csütörtök

A szokásos állatorvosi vizit ezúttal nagyon rövidre sikeredett, alig néhány kutyának kellett vakcinát adni.

Sajnos a raktárkészleteink kezdenek kimerülni, de szerencsére osztrák partnerszervezetünk ismét a segítségünkre sietett, így elkezdtük a raktárkonténer átpakolását, kitakarítását, ami nem sikerül egyetlen nap alatt, hiszen ilyenkor szortírozni is szoktuk a megmaradt élelmiszert, jutalomfalatot, először nyilván azokat felhasználva, ami közeli lejáratú. A kutyák persze tökéletesen tisztában vannak vele, hogy honnan jön az élelem, így Liluék nyálcsorgatva várták, hogy essen le nekik is valami a finomságokból. Félretettem nekik egy kutyacsokit, ami igen nagy sikert aratott. Lilu olyan vehemensen ette, hogy a fél karomat is bekapta a falatokkal.

 

Lilu és Joey ellenőrzik, hogy nem maradt-e kutyacsoki egymás szájában

 

Péntek

Ismét Sebő Ottó rendelőjébe készülődtünk: Médivel műtétre, Sztafi pedig egy frissen beprotezsált beteg. Médi ivartalanításon, daganat eltávolításon, zsírdaganat eltávolításon járt, emellett szívféregteszten, ami pozitív lett. 

Sztafinak sajnos nem volt visszaútja. Néhány hete került az előkészítőbe a nagyudvarról,mert egyik napról a másikra kisebesedett a lába. Akkor még nem gondoltunk semmi komolyra, kezeltük a lábát az orvos által felírt fertőtlenítővel, antibiotikummal, majd gallért is raktunk rá, hogy a sebét ne piszkálhassa. Sajnos ez a seb nem akart gyógyulni, hiába bármi erőfeszítés, így visszaküldtük egy kontrollra, mert látványosan romlott is az állapota. Sztafi nem véletlenül nem gyógyult a sebe. Daganata volt, mely áttétet képezett a lábába, azért akarta folyton harapdálni, nyalogatni, és emiatt nem gyógyult. Állatorvosi javaslatra kértük az eutanáziát. 

Sztafi még 2007-ben érkezett a menhelyre, nem talált gazdira, így neki az otthont, a családot a menhely, és az ottani dolgozók jelentették. 4241 napot töltött a menhelyen. Nyugodj békében, Sztafi!

 

Sztafi pár hete a gallért leszámítva még nagyon csinos öreglány volt.

 

Szombat

A hétvégén az elmaradhatatlan kutyasétáltatásé volt a főszerep: 13 önkéntes segítségével 93 kutya sétálhatott. Közöttük újként üdvözölhetjük nem éppen problémamentes lakónkat, Zsoltárt is. Hiába, ez a kutyasétáltatás mindenkit elvarázsol, legyen az kutya vagy ember!

 

Zsoltár első sétája

 

Nem csak Zsoltár, hanem a legendás szépségű "A" alom is eseménydús napot tudhat maga mögött: a kicsit most ismerkedtek a séta alapjaival.

 

Az "A" kölykök ismerkednek a nyakörvvel, pórázzal

 

A hétvégék vidám hangulatát azonban szomorú kutyasorsok is beárnyékolják. Maci azon szerencsések között van, akin tudtunk segíteni. Ő az életét néhány állatbarátnak köszönheti, akik eljártak etetni, és gondozták, orvoshoz vitték, de tettüket folyamatosan gátolta a kutya mentális betegségekkel, és alkoholproblémákkal küzdő gazdája. Miután Maci sokadszor az utcán kötött ki, nem vitték vissza a szép lassú, de biztos halálba, a rövid láncra, a lyukas vizestálja mellé a szemétdomb kellős közepére, hanem behozták a menhelyre. Maci bőrbetegsége rengeteg szenvedést okozott már neki az életben, most is folyamatosan vakarózik. Miután lefürdettük bőre megnyugodott, átmenetileg a viszketés alábbhagyott, természetesen a fürdetést többször meg kell ismételni, de ma a cél  a tünetek átmeneti enyhítése.

 

Maci sokat szenvedett eddigi életében

 

A hétvégén sikerült befejeznünk a pakolást a tápraktárban, néhány napra való élelem maradt csak. Útban van a menhely felé az osztrák partnerszervezetünk adománya, amit jövő hét elején érkezik, így a kutyák nem maradnak ellátás nélkül. Kérjük, aki teheti támogassa a gazdátlan állatok élelmezését!

 

A raktárunk jelenleg kong az ürességtől.

 

Köszönjük a 159 mentett kutya nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások