A heti bevezetőm ezúttal nem menhelyi kutyákról szól, hanem rólam, az életemről, a mindennapjaimról, hogy mi minden változott és történt velem az elmúlt egy évben. Sokan talán már mosolyognak akik ismernek, mert pontosan tudják, hogy egy évvel ezelőtt, december 6.-án teljesen megváltozott az életem, pedig akkor még nem is tudtam róla. Akkor éjszaka Dóc környékén ki tudja hány kiskutya született egy anyától. Másnap hajnalban három neylonzacskóba csomagolt, szemétként eldobott kiskutya várta a halált, de a környéken valaki észrevette a szatyrot, és kibontotta. Sziporka, Csuporka és Puszedli néhány órásan érkezett meg a menhelyre, rajtuk a friss köldökzsinórral, már alig éltek. Piciny testükön megjelentek a lilás foltok, reszketve várták a halált. Szabadnapos voltam, csörgött a telefonom, elkezdtem eszeveszett módon felfűteni a lakást, lusta kutyáim félig csukott szemmel, egykedvűen nézték, hogy mit serénykedek ilyenkor, amikor ők pihennének. Megérkezett a menhelyi túlélőcsomag törölközőkkel, tejpótlóval, három iszonyú hisztis, étvágytalan, átfázott kiskutyával. Az ilyen picik bizony állandó felügyeletet, háromóránként tejpótlós szoptatást, folyamatos meleget, pisiltetést, egyszóval mindent igényelnek.
Alig aludtunk első nap, folyton sírtak, így örömmel adtam át pár nappal később munkatársamnak, aki szintén vállalta a huszonnégyórás felügyeletet. Amikor visszaérkeztek azonnal láttam, hogy Puszedli nincs rendben. Kicsi testét vírusfertőzés támadta meg, amit a korábban elszenvedett fagyási sérüléseknek köszönhet. Mivel fertőz, el kellett különíteni. Mindent megpróbáltam, hogy életben tartsam, de késő délután a kezeim között adta fel a küzdelmet. Kicsit meghaltam én is akkor. Aznap éjszaka Sziporka is rosszul lett, és később Csuporka is. Fagyási sérüléseik egyre sötétebbek lettek. Alig ettek, csak sírtak. a hasunkon aludtak, mi virrasztottunk. Akkor eldöntöttem, hogy nincs több utazás, hiszen egy apró szellő is végzetes lehet. Így lett a házunk egy állandó inkubátor, ahol éjjel-nappal 30 fokban őriztük az életüket. Ingáztam a menhely és az otthonom között 3 óránként, hogy enni tudjanak, de ne kelljen őket utaztatni, így hamarosan azt éreztem, hogy ki fogok purcanni.
Aztán teltek a napok, és szinte hetente jártunk állatorvoshoz, mert mindig betegek voltak. Az állatorvos egy fabatkát nem adott volna az életükért, de nem adtuk fel! Etetés, féreghajtózás, beöntés, rosszullétek, tüdőgyulladás, fertőző bélgyulladás, étvágytalanság, láz, félrenyelés, minden volt a repertoárban, én meg csak sírtam és sírtam. Ők is sokszor, mert fájt a hasuk, mert rosszul voltak, mert ez meg az volt a baj. Máskor meg nagyokat játszottak, majd hirtelen elaludtak.
Megnyugodtak, ha kicsit érezhették a szívünk verését, ha a párnánkon aludhattak el. Teltek a hetek, és elkezdődött a vízválasztó időszak, megkezdtük a védőoltások beadatását.
Gyarló módon kitaláltuk a párommal, hogy majd mi keresünk nekik gazdit, nincsenek a kinti léthez szokva, így nem vittük őket be a menhelyre. Ahogy telt az idő, egyre inkább szemtelenek lettek, már nem hagytak minket aludni, csak akkor ha az ágyban aludhattak, így persze mi nem aludtunk, hiszen féltünk, nehogy alvás közben rájuk feküdjünk. Nyugalom akkor volt ha evés után elfáradtak.
Mondanom sem kell, hogy nem találtunk megfelelő gazdit, ők pedig élték a piciny kis életüket nálunk, nagy egyetértésben a felnőtt, a hozzájuk képest óriási kutyáinkkal. Közben kiderült, hogy mindketten allergiások, akár az imádott kutyám, Csibi. Mivel soha nem voltak rossz gyerekek, én, aki nem vagyok a kölyök örökbefogadás pártján, a saját kardomba dőltem! Kizsaroltam a páromtól, hogy maradjanak, hiszen olyan áldott jó lelkek, soha semmi rosszat nem tesznek. Kicsik, csendesek, szobatiszták. Az örökbefogadási papír aláírásával egy időben azonban megszállta őket a kisördög: elkezdtek könyveket olvasni, megágyazni a saját elképzelésük szerint, kész lakberendezőkké váltak. Egyszer mire hazajöttem lerángatták az összes függönyt, és azon pizsama partiztak.
A csendes kutyák azóta a legnagyobb gengszterek, be nem áll a szájuk, és fenekestől felforgatták az életünket. Túlestek az ivartalanításon, és két minden lében kanál kutyával lettük gazdagabbak, akik minden csínytevésük ellenére a szemünk fényei, akik mindig új erővel töltenek el. Nem múlik el nap, hogy ne nevessük magunkat könnyesre miattuk. Megmaradt rengeteg kölyök tulajdonságuk, így a mai napig úgy alszanak el, hogy a szájukba veszik az ujjainkat. Naná, hogy egyetlen napot nem aludtak a fekhelyükön, ugyanis kizárólag szorosan mellettünk hajlandóak aludni, a takaró alatt. A lusta kutyáim hátán gyakran végig szaladnak kergetőzés közben, de ez a mindennapok része. Egy nagy családként élünk, mindenki tudja, hogy ők jóval érzékenyebbek, törékenyebbek, így nem kell aggódnom, ha együtt játszanak.
Hogy miért írtam le a történetem, és hogy mi történt azóta? Mert nagyon sokan kérdezik a mai napig, hogy hogy vannak a törpék, és mi történt velük azóta.
Jelentem, felnőttek, de ugyanolyanok maradtak, mint amikor még valóban picik voltak. Imádják a kényelmet, a kandalló melegét, de nagyon szeretnek a hóban játszani, autózni, nyáron pedig úszni. Nagyon örülnek az új dolgoknak, ha ajándékot, vagy új fekhelyet kapnak, de csak néhány napig érdekes minden. Hihetetlen jó testvérek, mindent együtt csinálnak. Ha vendégségben vagyunk, akkor felderítenek mindent, és az összes ágyba belefekszenek, amíg a többiek fegyelmezetten ülnek.
Ezer oldalakat tudnék teleírni, de akkor sem tudnám elmesélni az összes élményt. Köszönöm, hogy vagytok!
Boldog szülinapot Sziporka és Csuporka!
Hétfő
Lóhalálában végeztük a napi rutinmunkát ma a menhelyen, hiszen támogatónk, Marlou jött hozzánk, hogy fényképeket készítsen a kutyákról, megismerje őket, és hozzásegítse őket ahhoz, hogy Németországban vagy Ausztriában új életet kezdhessenek.
Romi például ennek köszönhetően gazdisodott, itthon nem volt túl sok esélye autoimmun betegsége miatt. Azóta sokszor hallottunk felőle, legutóbb ezen a héten. Ő így ünnepli a Mikulást.
Kedd
Zord időjárás ide, zord időjárás oda, Fricibe bizony alaposan beleszeretett egy szegedi család, akik kitartóan, lelkiismeretesen látogatták, az időjárástól függetlenül. Ma pedig végre haza is vihették, ezzel Frici nagy álmát valóra váltva, hiszen semmi máson nem munkálkodott, amióta csak hozzánk került, hogy felhívja magára az emberek figyelmét.
Szerda
Bonbonnak elérkezett a nagy nap, ma kora délelőtt dr. Sebő Ottó megkezdte a több órás helyreállító műtétet, mert egy baleset következtében eltörött a medencecsontja. A műtétet azonban nem sikerült teljesen befejezni, mert Bonbon szíve ijesztően lelassult, így egy későbbi időpontban folytatni kell az operációt. Erre csak a következő héten kerülhet sor. Addig szigorú nyugalomra van szüksége, kevés mozgással, antibiotikummal.
Délután munkatársam egy tisztességes adag virsli és csirkehús adományért ment, amit egy kedves hölgy ajánlott fel a menhelyi kutyák számára. A virsli kiváló nasi, gyógyszerbeadásra is tökéletes, de emellett főételként is szívesen fogyasztják a kutyák, ráadásul gyorsan készen van. Hideg időben pedig nagyon jól tud esni egy kis lélekmelegítő, forró virsli, ami gyorsan elkészül, nem kell sokáig várni rá a mindig éhes menhelyi kutyáknak.
Csütörtök
A hétvégén újabb menhelyi kutyák kezdhetik meg gazdás életüket Németországban, de vannak, akiknek nem kell még addig sem várniuk. Zsebi ma már el is utazott új családjához. Ennél azonban még nagyobb szenzáció, hogy menhelyünk legrozogább kutyája, Ali, akit már többször "eltemettünk", de mindannyiszor "feltámadt", aki mindig láb alatt volt, mindig ugatott, de valahogy mégis hihetetlenül szerethető volt, gazdisodott. Marlou barátnője, aki idős kutyák ápolására áldozza az életét, jött el érte, és vitte magával családi házába, ahol már bizony van rajta kívül Tappancsos kutya, akik köszönik, nagyon jól vannak! Most Ali is csatlakozott, és bizony egyik szemünk sír, a másik nevet.
Az örökbefogadásokon kívül is akadt dolog bőven a menhelyen a rutinfeladatok mellett. Állatorvosunk dr. Farkas Attila ezúttal 16 kombinált oltás mellett 3 veszettség elleni oltást, és 6 mikrochipet osztott szét a menhelyen.
Péntek
Egy kétségbeesett, ugyanakkor ingerült telefont kaptunk, miszerint a menhely környékén egy stafford jellegű kutya garázdálkodik. A telefonáló elmondása szerint a kutya többször megpróbálta elkapni a saját kutyáját, és a haszonállatait, így senkit sem mer kiengedni az udvarra. Munkatársamnak is trükközve sikerült befognia az elsőre nem éppen kedves bull típusú kutyát, aki a Lotti nevet kapta tőlünk. Sikerült chipet is olvasni, de természetesen nem találtunk benne. Sajnos az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a fajta "szerelmesei", akik ész nélkül szaporítják őket, ügyet sem vetve a kutya igényeire, viselkedésére, ami egyre nagyobb terhet ró a menhelyekre, hiszen egyre több a kidobott bull típusú kutya.
Szombat és Vasárnap
A hétvégén négy önkéntesünk emberfeletti energiájának és hihetetlen lelkesedésének köszönhetően 43 kutya sétált a menhelyen. Azt hiszem példaértékű az önkénteseink lelkesedése, kitartása, akik esőben, hóban, fagyban, minden hétvégén jönnek, akkor is ha betegek, mert a kutyák számítanak rájuk! Nem tudjuk eléggé megköszönni a munkátokat!
Piszpisz, Zsana, Bolyhos Pufi, Kobak, Vileda, Mamba és Bigi a hétvégét már gazdis kutyaként kezdhetik Németországban. Különösen régi lakónk, Mamba gazdisodása nagy öröm számunkra, valamint Bigié, aki betegségei miatt szintén esélytelen volt itthon.
Bizalom kutyánk is nagyon szerencsés, hiszen a mai napon már ő is gazdis kutyaként hajthatja álomra a fejét. Ő mától lakásban fog élni, Szegeden.
Nem értek véget hétvégi kalandjaink, egy csapat fiatal az úttest mellől mentett meg egy kistestű kutyát, Szaldót, aki minden bizonnyal egy autó kereke alatt végezte volna, ha ők nincsenek. Szaldó chipes, remélhetőleg gazdija hamarosan jelentkezik nálunk!
Végezetül pedig ismét egy személyes élményemet osztanám meg olvasóimmal. A hétvégén minden egyes gondozónk külön ajándékcsomagot kapott egy kedves olvasómtól, aki személyesen látogatott ki a menhelyre, hogy elhozza ajándékát a kutyusoknak, és nekünk. Munkatársnőm, Icu felhívott, hogy elmondja, hogy a hölgy minden héten olvassa a blogom, és remélte, hogy találkozhat velem személyesen, de sajnos épp elkerültük egymást. Ezek a gesztusok, figyelmességek, kedves mondatok hatalmas erőt adnak nekem, és hihetetlen pluszt adnak a mindennapokhoz, és sokszor könnyeket csalnak az arcomra. Köszönöm!
Végezetül pedig a menhelyi 146 mentett kutyus nevében is megköszönöm figyelmüket. Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások