Macskalandok 2023. márc. 13-26.

Cicás blog | 2023. május 16.

Derült égből villámcsapásként ért minket a telefonhívás, hogy Gulivert visszahoznák. Egészen pontosan három hónap gazdisodás után letelt a mandátuma. Hiába emeljük ki, hogy jobb úgy hazavinni egy cicát, hogy a család dolgozik, iskolába/óvodába van, mert így a cica is megszokja, hogy van idő, míg egyedül van otthon. Addig is fel tudja fedezni a lakást, nézelődni, ismerkedni... Guliver a téli szünet elején csöppent be a családba, fürdőzött a társaságban, hogy körülötte forog a világ! Ő az a cica, aki ezt élvezi, sőt! Mondhatjuk azt, hogy igényli is. Ám a rózsaszín felhő hamar elillant, mikor szépen lassan elhagyták a lakást, és Guli ott találta magát egyedül. Korábban nem kellett megtapasztalnia a magányt, megtalálóinál is volt kutya, macska pajtása, a menhelyen is állandóan kontaktban volt cicákkal, még a karanténban is látott sorstársakat, mégha nem is érintkezett velük. Elkezdett szorongani, belevizelt a gazdik ágyába. A nyugtató párologtató ellenére sem oldódott meg a helyzet. Mindig elmondjuk, ha bármi van, írjanak, hívjanak, és megpróbálunk segíteni, tanácskozni, hátha sikerül megoldani a problémát, volt már rá példa szerencsére, nem egyszer. Most meg érkezett a hívás, de már nem képezte vita tárgyát, Gulivernek mennie kell, pontosabban jönnie, vissza. Nem értette, miért is értette volna, mikor ő egy tünemény. Az a cica, aki minden gazdi álma, akit lehet ölelgetni, dorombol világnak, ott van kartávolságra mindig, és szeret, határtalanul. Csak hát elsiklott a kommunikáció, elbizonytalanodott, szorongott... Rövid idő múlva már ugyanott, ugyanúgy folytatta a cukiskodást, a várakozást, a sóvárgást... Most már csak olyan helyre szeretnénk gazdihoz adni, ahol lenne társa, hogy többé ne kelljen egyedül éreznie magát.

Guliver nem érti...


Dr. Tímár Endre rendelőjébe látogatott a két FIV pozitív öreg harcosunk, Günter és Neo. Mostanság megint jobban nyáladzanak és nehezebben eszegetnek, úgyhogy megérett a szájuk egy újabb vizsgálatra. Nem szép a látvány, ezt tudjuk, de nem volt teendő a szájukban, fogaik (már ami van) nem igényelnek beavatkozást. Megkapták a szteroid adagjukat, Günter infúziót is kapott, picit dehidratált, majd pár nap antibiotikum, és ezután olyanok, mint új korukban. Legalább is az étkezésük.

Günter


Lujza cica örökbefogadásának napjára virradt! Gazdijai tudják, hogy nem lesz azonnal ölcicájuk, el kell nyerniük Lujzi bizalmát, de türelemmel fordulnak felé és igyekeznek biztosítani számára mindent, hogy mihamarabb otthon érezze magát, és beolvadjon a családba. Lujza Szegedre költözött. 

Lujza még pajtásaival


Az ő távozását követően két új lakó érkezett, szinte egy időben. Egyikük Tasha és Tesa társa, a harmadik mohikán, akit Tódornak neveztünk el. Ő egyelőre még nagyon tartott tőlünk, az új hely, szagok és a bezártság miatt teljes volt a pánik. Hagytunk neki időt, hogy megismerkedjen az új helyzettel, kivártuk, hogy nyisson felénk, mint mindig, türelmesen. Most már tudjuk, hogy a keményfejű, harcedzett kandúr a lelke mélyén egy pillangóvadász kölyökcica.

Tódor


Egy balesetes cicát jelentettek, akit hazafelé menet az út szélén találtak Balástya és Zsombó között. Életjeleket adott, ám nem mozdult. Elvitte Dr. Farkas Attila dorozsmai rendelőjébe, aki minden tőle telhetőt megtett annak reményében, hogy Áron életben maradjon. Ezután a megtaláló férfi egyeztetés után kihozta a menhelyre, amiért nagyon hálásak vagyunk, hogy nem ment el mellette, hanem segítő szándékkal feláldozta idejét és energiáját egy rászoruló cica érdekében. Áron fiatal kandúr, gyönyörű, életerős, és most csak magatehetetlenül, orrából, fülből szivárgó vérrel fekszik... Melegítve van és drukkolunk, mert ennél többet egyelőre nem tudunk tenni. Állatorvosunk mindennel ellátta a túlélése reményében, de semmi jóval nem kecsegtetett minket...

Áron


Pénteken már utazott is Dr. Sebő Ottó rendelőjébe röntgenre. Még kitart, még lélegzik, nagyon erős kandúr. De tüdeje sérült, szép lassan telítődik vérrel, és idő kérdése, míg megfulladt volna. Már menthetetlen, jobbnak látták megkímélni a további szenvedéstől. 
Vele utazott Titusz is, a majd egy hete érkezett beteg, öregúr. Nem sokat javult az állapota, egy kicsit eszegetett már a folytonos infúzió és gyógyszerek hatására. Természetesen ő is FIV pozitív, ahogy azt sejtettük is. Annyira le van épülve, hogy azt javasolták, inkább engedjük el... Így Áronnak nem kellett egyedül áttérnie azon a bizonyos hídon, Titusz a maga "öregróka" rutinjával mutatta az utat... Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtunk segíteni...

Titusz


Ám itt van nekünk piperkőc Ábel, aki napról napra elevenebb, érdeklődőbb és energikusabb. A magunk szerény berkein belül csak a "csoda fiúnak" titulált Ábel vérvételen volt, hogy megtudjuk, a korábbi sárgasága hagyott-e némi károsodást a szerveiben. Eredményei is ámulatba ejtettek minket, hisz makk egészségesnek tűnik a laborja alapján!

Piperkőc Ábel


Leilának néha vannak sánta pillanatai. Nem tudjuk, hogy ilyenkor mit csinál, de azért őt is elküldtük, biztos ami biztos alapon. Igazából csak növöget és amiatt javasolt neki porc-csont erősítőt, izületvédőt adni, amit most el is kezdtünk neki. Kifejezetten nem boldog, lehet rossz az íze ennek a löttynek, de csak a javát szeretnénk, még ha kételkedik is benne.

Leila


Látogatók érkeztek hozzánk, kik kedves nőstény cicát szerettek volna. Mivel előző nap átkerült Treff a felkészítő szobába, amint találkoztak vele, kérdés sem fért hozzá, kit választanak. Eredetileg oltási programon túl lévő cicát szerettek volna, de Treff már csak ilyen! Az embereket azonnal lekenyerezi. A cicákat kevésbé, hisz lakótársai a szemüket legnagyobbra kerekítve, megfeszülve figyelték Treff berobbanását, és szinte behunyt szemekkel tűrik, amint ugrabugrál rajtuk, de elviselik, egyelőre mindenki elviseli a kis energiabombát! Leendő gazdijait pont ez a közvetlen, energikus énje varázsolta el, és az biztos hogy unatkozni nem fognak mellette.

Treff, a matrica


Fondor nagyon sokat nyitott, egyre többet hempergőzik, és követeli a simogatásokat, ezért szomszédjával, Morci Ferkóval átköltöztek a felkészítő szobába. Mondani sem kell, de Treff viselkedése miatt aggódtunk kicsit, hogy mennyire megy majd a nagyok agyára, de cseppet sem tudták kizökkenteni. Mindkét kandúr keresett magának egy-egy fekvőhelyet, majd miután szétnéztek, leszenderedtek, és ezzel már le is tudták a beszoktatást. Ebédidőben azon csodálkoztunk, hogy mindketten milyen hihetetlen jól neveltek, megvárták, míg eléjük tettük a tálkákat. Ez Ferkó esetében még mindig így van, Fondor már kezd elkanászodni, és ellenezni az ifjúság össze-visszaságát!

Treff leendő gazdijai Pesten élnek, de most család látogatáson voltak Szegeden, így nem is volt kérdéses, hogy amint idejük engedi, meglátogatják választottjukat újfent. Továbbra is odáig volt gazdija érte, pedig egyre több mindent mutatott meg magából, és még így is töretlen a lelkesedés! Treff tényleg imádnivaló jelenség, ha épp nem bosszant mindenkit maga körül azzal hogy rág és cibál, akkor végtelenül tüneményes szeretetcsomag. Csak kellően le kell fárasztani...

Treff


Szerdán, mert ezentúl szerdánként jön állatorvosunk a vizitre, veszettség elleni oltást kapott Guliver, Májkrém és Majonéz. Kombinált oltást pedig Treff, Sky, Tesa és Tasha. Csodaszurit Péntek, Príma, Lapka és Tódor kapott, aki elég náthás, mint kiderült, és a gyógyszerre nem csillapodott. Péntek tátogva veszi a levegőt, Príma is csupa csipa lett, valamint Lapka még mindig nem kecmergett ki a náthájából, amivel érkezett...
 Poppy nyakán nemrég egy duzzanat keletkezett, szerencsére elmúlt gyorsan. Most azon a területen kikopaszodott a nyaka. Kivakarta... Egyelőre csak annyi látszik, hogy viszket neki, pirosas. Kenegetni nem hagyja, próbáltuk lefújni, de már a spray flakon látványától kiverte a víz, úgyhogy figyelgetjük, jobb ötletünk nincs.

Poppy


Hétvégén apa lányával látogatott ki cicanézőbe. Leilához jöttek, de ő nem foglalkozott velük, ellenben Vektrával. Azonnal bevackolt a lány ölébe, és hangos dorombolással jelezte, hogy köszöni szépen, ő megtalálta a számításait, lehet őt imádni naphosszat! Később az apának is kedveskedett, mikor látta, hogy többen is ott vannak körülötte. Mindent bedobott, hogy magára terelje a figyelmet, és ez sikerrel is járt, hisz ettől a pillanattól Vektra gazdijelöltes!

Vektra


Pénteknek szerencsére elmúlt ez a fulladozó szuszogása, és hatalmas szemeivel rohant elénk reggel és pislogás nélkül, türelmesen vár a rögtönzött kis ajtó mögött, hogy végre odaérjük hozzá. Ez megnyugtató, így sokkal vidámabban indul a nap. FeLVes cica lévén bármikor benne van a pakliban, hogy olyan mély hullám kapja el, amin nem tud átlendülni. De, a mi Péntekünket ez a veszély nem fenyegeti, csak kicsit noszogatni kell, ha elakad, és újra beizzanak azok a kerekek!

Péntek türelmesen vár


Poppyhoz érkezett egy fiatal pár látogatóba. Úgy tűnt, elszántak, és megsajnálták őt, szeretnének biztosítani számára egy nyugodt családi életet. Poppy egész jól vette az akadályt, óvatosan elfogadta a finom falatokat, szaglászott is, de alapjáraton tartotta a tisztes távolságot. Ez teljesen érthető, hisz idegenekkel volt összezárva egy kis helyiségbe. A fiatalok elhozták a hordozót is, ami pihe-puha takaróval béleltek, hogy Poppy ismerkedjen vele, szokja az illatokat. Nem elvárás számukra, hogy azonnal simogatható legyen, úgy érzik készen állnak Poppyra! Csillogó szemekkel hagyták el a menhelyet. Mi is nagyon izgatottak vagyunk emiatt! :)

Poppy figyel


43 védencükkel együtt köszönjük figyelmüket! 

Reni
 

Hozzászólások