Macskalandok 2022. nov. 21 - dec. 4.

Cicás blog | 2022. december 29.

Nyíltan állíthatom, hogy az említett két hét volt a legszuperebb, legszerencsésebb két hét az évben, ami a gazdikra találást illeti! Honda gazdisodásával kezdtük a hetet. Ez egy számunkra még mindig meglepő döntés a család részéről, hisz elsősorban a gyermekes családok a legbarátságosabb, azonnal simogatható és babusgatható cicákat választják ki, ellenben Honda családjával, akik nem hátráltak ki a döntésükből, és kivárják, míg a bundás kis gombóc kitárja szívét előttük. Gazdija adománnyal érkezett, amit hálásan köszönünk! Bájos pofijú Honda Szegedre költözött. Már visszajelzést is kaptunk, meglepően rövid idő alatt sikerült akklimatizálódni, és még mi sem számítottunk rá, hogy ilyen gyorsan a család teljeskörű tagjává válik. Imádja új otthonát és a kisgazdikat, elolvadtunk a kapott fotóktól! 

Honda otthon, szeretgetés közben


Drága önkéntesünk nevezte kis kedvencét, Timikét egy programba, ahol menhelyi állatokat lehet támogatni névre szólóan Télapó csomaggal. Timikét egy férfi támogatta, magunk sem hittük el mennyi sok finomsággal. Nagyon-nagyon köszönjük a lehetőséget önkéntesünknek, Csillának és ezt a sok finomságot, amit kapott Timike a "Télapójától". A csomag tele volt Timike kedvenceivel, jutalomfalattal és macskamentával töltött egérkével, valamint a többieknek is jutott bőven finomságból. Tényleg nagyon köszönjük!

Timike a kapott csomagjaival


Egy fiatal pár nézte ki magának Kalózt. Most a pár férfi tagja tudott kilátogatni és ismerkedni vele. Őt is megdöbbentette Kalóz közvetlensége és lehengerlő személyisége, nem is gondolta, hogy élőben még csodálatosabb figura, mint amit a fotó sejtetni vélt. Pedig Kalóznak nem kell a szomszédba menni cukiságért, az biztos! 

Kalóz


Ám a másik cukiságbomba, Rikkó sem töltött sok időt a menhelyen. Érte megérkezett leendő családja, hogy végre hazavihessék Sándorfalvára ezt a fekete, állandóan zsizsegő kis kandúrt. Otthon már várja egy cicapajti, akivel biztos hamar összebarátkoznak, mert a sok étek és simi mellett szüksége van játszótársra, meg azért nem árt, ha van, aki kordában tartja az energiáit, nevelgeti, mert önmagában igazán el tud kanászodni.

Rikkó

Csütörtökön állatorvosunk végre gyógyultnak ítélte Jancsit, így megkaphatta a fél éves ismétlő veszettség elleni oltását. Kombinált oltást Dani, Pici és Dóri kapott. 
Alig várta már ezt a pillanatot Jancsi családja, másnap már robogtak is érte, és hatalmas boldogság közepette indultak el Mosolyúrfival bordányi otthonukba. Bizakodunk, hogy már meglévő cicájukkal gyorsan összebarátkoznak, és Jancsi nem akarja azonnal felvenni a főnökösködő, majd ő jobban tudja habitusát, hanem átadja magát az újdonság varázsának, és igyekszik beolvadni, vegyülni. 

Jancsika


Várólistáról került be két kölyök cica Dorozsmáról. Az anyjuk egy társasház udvarán talált menedéket, idős házaspár etetgette őket. Egészségügyi okok miatt magukhoz nem tudták befogadni, de nagyon szeretik az állatokat, megsajnálták. A ház többi lakóját zavarta, nem segítettek az időseknek, csak a zsörtölődés ment miatta, ezért kértek segítséget. Közben világra is hozott három apróságot, ebből a legkezesebb eltűnt, a másik két kicsi pedig most bekerült a menhelyre. Anyjuk nem adta magát könnyen, hogy betegyék hordozóba, ezért kölcsön kértek egy élvebefogó csapdát. A két kicsi kellően meg van szeppenve, egyelőre nem is barátkoznak csak fújnak ránk. Azért rövid időn belül rájöttek, hogy nincs okuk tartani tőlünk, apró léptekben már dorombolással viszonozták meg a simogatást. Még bizalmatlanok, nyilván, de napról-napra jobb a helyzet, és egyre érdeklődőbbek, nyitotabbak.  Körülbelül 4 hónaposak lehetnek, lánykák. A cirmos szerényebb, visszafogottabb (egyelőre), ő a Lujza nevet kapta, míg nővére, a kis kerekded forma cirmos-fehér falánk leányzó a Leila név büszke tulajdonosa.

Leila és Lujza


Itt még nem ért véget a sikersztorink, hisz a múlt héten itt járt pár Vecsésről újfent megérkezett, hogy a tesókat, Szirupot és Szamócát örökbefogadják. Izgatottan várták a nagy napot, hisz ők lesznek az első közös kiskedvencek új otthonukban. Több dolgot is átbeszéltünk még akkor, valamint azóta is rendeszeren kapunk infót a tesók beilleszkedéséről, és még olvasás közben is magunk előtt látjuk őket, mosolyog a lelkünk, hogy napról-napra hogyan veszik birtokba a lakást, fedeznek fel dolgokat, és erősödik a kötelék a gazdik és közöttük. Csodálatos még így is végig követni kibontakozásukat, hogy mások is átélik ugyanazt, mint mi anno, mikor a bizalmukba fogadnak minket.

Szirup és Szamóca otthoni kényelemben


Két fiatal lány szeretne a lakásukba egy bársonytalpú cicapajtit örökbefogadni. Konkrét elhatározás nem volt, inkább olyan cicát szeretnének, aki felnőtt, régebb óta bent van, az sem baj, ha immunhiányos, vagy félős. Többen is szimpatikusak voltak, ám leginkább Misi keltette fel az érdeklődésüket. Egyelőre abban maradtunk, hogy még kilátogatnak a nagyszoba lakóival ismerkedni, mert ott is lettek volna szimpatikusak, ám mindenki kilibbent a kifutóba azzal a lendülettel, ahogy beléptünk a szobába, és ahogy az lenni szokott általában mindig.... Az örökbefogadás úgyis januárban lenne esedékes, addig pedig bőven belefér még számukra egy látogatás, ismerkedős nap. 

Misike

Érkezett örökbefogadási kérdőív, amiben Tündért jelölték meg, mint kiszemelt cica. Félve hívtuk vissza az érdeklődőt a gyorsteszt eredmény bizonytalansága miatt. De a fiatal nő szemrebbenés nélkül vágta rá, hogy ha pozitív, sem akadály. Alaposan utána olvasott a dolgoknak és így talán még inkább őt szeretnék. Meg is érkeztek ezen a hűvös hétfői napon. Bármennyire is tartózkodott Tündérmanci, és voltak nála sokkal érdeklődőbbek, abban maradtunk, hogy másnap kihozzák a szintén Tappancstól örökbefogadott kutyusukat, akivel megosztja majd a mindennapokat. Másnap meg is érkeztek és a kifutóban ismerkedtek a cicák a kutyussal és gazdikkal. Tündért is átvittem, de ő inkább bevonult a melegbe, nem igényelte az ismerkedést. Ám jutalomfalat osztáskor mindig megjelent, és a kutyus körül is tett pár kört. Guliver végig ott ült türelmesen a kutyus mellett, a férfi mellett, bedobta magát maximálisan, mégis a nő szíve Tündér felé húzott, bármit is tartogat számára a jövő, ott lesznek mellette. Újabb szívmelengető pillanat...

Tündérke

Kalózunk is felkészülve várta gazdijait. Most találkozott a pár nő tagjával, aki teljesen elolvadt Kalóz mivoltától, bájos pofijától, dús bundijától. Abszolút átéreztük, hisz mi is rengeteget babusgattuk, és olvadoztunk miatta már ebben a rövid időben is. Ezt a bűbájos cicafiút Szegedre vitték, ahol megkapja mindazt a figyelmet, amire igénye van.

Kalóz már otthon


Dr. Tímár Endre rendelőjébe utazott Dani, Dóri és Tündér. A karanténból szinte menekültük kifelé, hisz műtét előtt nincs evés... Ezzel Dani, akarom mondani Dániel egyáltalán nem ért egyet. Alapjáraton is elég türelmetlen a haspók, így hogy kimaradt a reggeliből. Nah, azt az áriát mihamarabb próbálom kiverni a fejemből! :D Nagyon-nagyon hisztis volt. A zabagépek miatt ilyenkor sír a lelkünk, de üres pocakkal kell érkezni a műtétre, ki kell bírni mindannyiunknak. Szóval Dániel puffogott, duzzogott, míg be nem került a hordozóba. Ott már kevésbé volt nagy az arca. Az ivartalanítása zökkenőmentesen zajlott,  gyorstesztje szerencsére negatív lett. Aggódtunk kicsit, hisz az anyja tesztje másodjára is FIV pozitív lett, Tündérmancié nem különben... Így a lányok ahogy megérkeztek, a FIVes lakrészben lettek elszállásolva. A férfi uralmat így megtörve, a lányok elég gyorsan feltalálták magukat, és úgy tűnik még a félőske Dóri is hamar beilleszkedett és összebarátkozott a társaikkal. Monoklival találták meg a közös hangot, sokat pörögnek együtt, de azért Monokli régi jó cimboráját, Misit sem hanyagolja el. 

Dóri

Tündérke pedig elszórakozik egymagában is, szinte kivirágzott a felnőtt, nagy cicák között, és első perctől úgy vonul közöttük, mintha mindig is az lett volna az otthona. 

Tündér játszik


Visszatérve Dánielre, másnap türelmesen, hangtalanul várta a reggelijét. Méginkább kivert a víz minket, hogy mi baja lehet Daninak? Étvágya mint mindig, két pislogás, és üres a tálka fényesre van nyalva, de egész nap hangját sem hallatta.... Lehet nem mer megmukkanni, nehogy dokihoz kerüljön? Nem tudjuk, de azóta a teljes becses neve Csendes Dániel lett. Rajta maradt. :D Már csak tátog, nagyon halk nyávogást enged meg magának, a telitorokból történő, hisztis, dobhártyát szaggató sikítás már a múlté. Imádjuk az okos fejét és azt a különleges, spirálos farkincatartást, amilyet még képeken sem láttunk ezelőtt soha! Persze nekünk sem sikerül megörökíteni, de zseniális, meg kell hagyni!

Csendes Dániel


Csütörtök lévén Dr. Farkas Attila kombinált oltással látta el Szimatot és tesóit, valamint Pacát és Fülöpöt. Veszettség elleni oltást pedig Kókusz és a pihe-puha Klárika kapott.
Az élőcsapdába sikerült befogni Leila és Lujzi anyját, a gyönyörűszép fekete óriást, Lulu mamát. Egyelőre nem kedves velünk, nagyon nem... De legalább már biztonságban van, és reméljük előbb-utóbb sikerül elnyernünk a bizalmát.

Lulu mama

Egy négytagú család látogatott ki cicáinkhoz. Kölyök cicát szerettek volna, az sem baj, ha tesók. Már szinte az első pillanatban ott csüngött rajtuk Szmilla és Szörény, ahogy azt gondoltuk és ahogy ők is szerették volna. Mindketten olyan remek tulajdonsággal vannak megáldva, hogy időtlen időkig képesek az ember karjaiban olvadozni. Köszönve annak, hogy Lili kolléganő cumiztatta, nevelte fel őket, remekül elsajátították a kézbenlevés művészetét. A két kicsi gyerkőc így nyugodtan tudja babusgatni a kerekfejű család két tagját. 

Szmilla játék közben


Kókusznak sem kellett tovább a menhelyen bájolognia, hisz érte vasárnap megérkezett leendő családja, ahol erősíteni tudja a női nem táborát. Kókusz családja új életet kezd egy új otthonban, új városban és már egy új kis taggal együtt, aki még extrában megtölti az otthont szeretettel. Kókusz belepihent a hordozóba, hisz hosszú út előtt álltak, amely végén, Pásztóra érve frissen és üdén kezdjék meg a közös jövő építgetését.

Kókusz

Viszont döbbenetből sem volt hiány, hisz egy hölgy jelezte, hogy háza előtt, a bokor alatt talált egy zavarodott cicát. Elvitte állatorvoshoz, kiderült, hogy van benne chip. Beoltatta kombinált oltással és egy FIV/FeLV gyorstesztet is csináltatott, ami szerencsére negatív lett. (otthon több cicája van, egyikük FeLVes, és emaitt nem merte beengedni közéjük) Szóval, talált egy cicát, chipes és a nevünkre szól. Felvette velünk a kapcsolatot, hogy szívesen visszaviszi a gazdinak. Mikor kérdeztük, hogy mi a neve a cicának, és közölte, hogy Roza... Csak tárogattuk a szemünket. Rozát Budapestre fogadták örökbe februárban, most Tárnokon találták az utcán. Ez még hagyján, örökbefogadás után nem sokkal, talán 1-2 hónappal utána örökbefogadója jelezte, hogy Roza hirtelen elhunyt. Ezt mind elcsukló hangon. Többször is leutazott hozzá vonattal, telefonon is érdeklődött, mert természetesen akkor lett Rozának egy ficama, amit szerencsére nem kellett műteni.... És most megtalálták az elvileg elhunyt cicát egy teljesen másik településen. Menhelyünk elnöke felajánlotta, hogy elmegy érte, így vasárnap délután megérkezett újra gondozásunkba Roza, épen, egészségesen, ugyanolyan kicsattanó formában, ahogy utoljára láttuk őt. Mindenkinek tiszta szívből köszönjük a segítséget, a hölgynek, hogy nem hagyta magára és jelezte nekünk, majd míg odaért érte a segítség, gondoskodott róla, és elnökünknek is, hogy ezt a nem kis utat megtette, hogy Roza visszakerüljön. Mert mindig elmondjuk, állatainkért örökre felelősséget vállalunk, és hogy elkerüljük azt, hogy utcán vagy harmadik félnél landoljon, azonnali hatállyal visszafogadjuk. Természetesen örökbefogadója telefonszáma nem él... De legalább Rozának nem esett bántódása! 

Roza a puha fészkében


45 cicánkkal reménykedünk abban, hogy mindannyiuknak sikerül ilyen szerető családokat találni, mint akikhez sorstársaiknak volt szerencséjük az elmúlt hetekben. Köszönjük figyelmüket!

Reni

Hozzászólások