Macskalandok 2020. máj. 11-24.

Cicás blog | 2020. június 5.

Talán ez volt az idei év legfelkavaróbb két hete. Még mindig nehéz felidézni, újra élni az eseményeket.

Először is hétfő délelőtt azzal kerestek meg minket, hogy előző éjszaka óta cica nyávogást hallottak, reggel megtalálták a hang forrását a ház mellett kuporogni. Kiscicáról volt szó, akit anyja valószínű ott felejtett. Jeleztük, hogy mihamarabb érkezzenek ki vele, hisz a csöppséget etetni kellene, majd kora délután erre sort is kerítettek. A pici kb. 3 hetes kandúrka prüszkölt, szeme a csipától összeragadt, taknyos volt és torkaszakadtából üvöltözött. A szemét kimostuk, valamint pisiltettük, ami nagyon ráfért. Aztán nekiálltunk az etetésnek, de sehogy sem akart boldogulni. A cumit csípőből elhárította, fecskendőből sem volt hajlandó enni, már a junior nedves eledelt is bevetettük, hátha. Csak és kizárólag az ujjunkra cuppant, így tejpótlós ujjal próbáltuk rávezetni, hogy nem akarunk mi rosszat. Képes volt úgy rátapadni az épp elkapott ujjainkra, hogy úgy tudtuk csak lehúzni, hogy cuppant egy nagyot a nyelvecskéje. Muris volt, így ráragadt a Vákum név.

Aztán majd egy órás kínlódás, tejpótló újramelegítés, korlátlan mennyiségű visítás (részéről) és biztatás (részünkről) elkezdett cumizni. Felüdülés volt mindenki részéről. Utána jóízűen dagasztott kicsit a pihe-puha, meleg fekhelyén és elszenderedett. Állatorvosunkkal konzultálva kapott szemcseppet és roboráló injekciót, valamint megkezdődött az antibiotikumos kezelése. Délután egyik drága önkéntesünk, Csilla vállalta a gondozását, amit ezúton is hálásan köszönünk! 

Megérkezett Vákum


Másnap ellátogattak állatorvosunkhoz, Dr. Bárkányi Pálhoz, aki megvizsgálta a picurkát, kapott szurikat, és folytatódik a szemcseppezés, antibiotikum, probiotikum, nyákoldó adagolása. Széklete harmadik napon volt, már emiatt is aggódtunk, de valószínű annyira ki volt éhezve a szerencsétlen, hogy időbe tellett telítődnie. 

Viszont a menhelyen is állatorvoshoz utaztak cicáink. Ilyenkor mindig kattog az agy, lejátszódik bennünk mindenféle forgatókönyv és ezer kérdés merül fel bennünk: hogy mi lesz, hogy lesz, mit mondanak, milyen lesz a kezelése, hogy viselkedik a dokinál, mennyi idő mire meggyógyul, marad-e ilyen, vagy elmúlik teljesen, hova tegyük lábadozni... Ezek és ehhez hasonló gondolatok cikáznak bennünk folyamatosan, míg egyik cicánk odavan vizsgálaton.

Most ugye Atlasz volt porondon a régóta tartó orrfolyása miatt, mivel lehet orrpolip okozza.  Hirtelen felindulásból Ciromot is elküldtük ismétlő FIV/FeLV szűrésre, mert amióta gazdinál volt, aki kiengedte és hagyta elszökni, majd 2 hét után előkerült, majd vissza a menhelyre, nem teszteltettük, de gondoltuk biztos ami biztos.

Szóval útra keltek ketten és még most is nehéz felidézni azt a napot, azt a telefonbeszélgetést, ami az orvosi látogatásuk után történt. Munkatársam még a váróban jelezte, hogy Atlaszt el kellett engedni. Nem polip volt az orrában, hanem daganat, ami nyomta a szájpadlását és a szemét, emiatt jött ki a harmadik szemhéja. Ez egy nagyon nem várt fordulat, hisz nem mutatta milyen fájdalmai lehetnek. Bújós volt, evett is, sütkérezett a napon... Kb. 2 hónapja volt dokinál, labor, szájvizsgálat, orra miatt gyógyszert kapott, akkor mindennek semmi nyoma sem volt még. Sajnáljuk Atlasz! 

Atlasz utolsó fotója


Majd kis idő múlva jött a jelentés, hogy Cirom FIV+. A döbbenettől nem jöttek a szavak, a rendszer lefagy és kicsit meghasad a szív. Majd újra jönnek a cikázó gondolatok, most hogyan tovább, miért kellett ennek így történnie, kivel élt... Szerencsére a FIV nem annyira hiper-szuper veszélyes ivartalanított cicák körében, kolóniából is került be csak egy FIVes cica, a többiek pedig negatívak voltak, hogy nagyon, nagyon de nagyon bízunk benne, hogy amilyen kis önző, ezt is megtartotta magának. Borzasztóan szomorú volt ez a nap...

Cirom


Csütörtökön elmaradt az állatorvosi vizit a menhelyen, ennek ellenére Dr. Tímár Endre rendelőjébe utazott Tücsike és Boci Joci ivartalanításra és FIV/FeLV tesztre, ami mindkettejüknél negatív lett. Mivel nem hagyott nyugodni minket a helyzet, így elküldtük Mollyt, Gombócot és Gülükét ismétlő tesztre, mivel ők voltak Cirom élettársai hosszú ideje. Mindenki negatív eredményekkel tért vissza szerencsére. Azért is tartottuk fent a kis létszámot Cirom mellett, mert akkor nem konfrontálódott senkivel, inkább elkerülték egymást, úgy tűnik jó döntés volt.

Tücsike


Most viszont sor kerülhetett a kis szoba feltöltésére. Boci Jocira van érdeklődő, ezért őt elválasztva testvéreitől felköltöztettük, mire eljön a látogatás ideje ne féljen, hanem az igazi, cuki Jocival tudjon találkozni látogatója. Hasonló okból társult hozzájuk Suhanc is. Ő egy fedett alomba keresett menedéket miután fennhangon kiabálva körbejárta laposkúszásban a terepet. Pár óra múlva is láttuk, hogy zaklatott, ezért Sárm is belehuppant a hordozóba és robogott tesója mellé. Szó szerint, hisz azonnal megérezték egymás rezgéseit és a következő pillanatban már ketten kuporogtak ugyanabban az alomban. Azóta sokat javult a helyzet, mindhárom kandúr kiteljesedett, sokkal kedvesebbek és közvetlenebbek lettek, még Sárm is jön simogatásért, Boci Jocitól pedig lépni sem lehet.

Sárm és Suhanc a kuckóban is együtt


Hétvégén pedig a gondozásunkba visszakerült Vákum lepett meg minket első, önálló alom használatával, ami nagy szó egy ilyen pici cicánál. Nől, mint a gomba. Nagyon büszke voltam rá!

Ő is büszke volt magára


A következő hét is tartogatott mindenféle érzelmi meglepetést! Először is fogadtunk egy cicát, akit több hónapja etetgetett önkéntesünk. A cica állapota egyre inkább romlott, ezért sürgetőbbé vált a bekerülése. Mielőtt bekerült, önkéntesünk elvitte állatorvoshoz kivizsgálásra. Füle borzasztóan atkás, kitakarították de továbbra is csepegtetnünk kell, valamint az is kiderült, hogy FIV+. Rossz állapota miatt ivartalanításra nem került sor, ahhoz még erősödnie kell. A kandúr a Günter nevet kapta. Bízunk benne, hogy Günter hamarosan összekapja magát és megbékél velünk, mi mindent megteszünk ennek érdekében. Egyelőre nagyon félénk, visszahúzódó, de az étvágya jó, ami biztató.

Günter sarokban kuporog


Menhelyünk még mindig nincs nyitva a látogatók előtt, viszont úgy láttuk jónak, ha a korlátozások előtt, vagy azzal egyidőben érdeklődő gazdijelölteket, kik azóta is folyamatosan érdeklődnek választottjuk iránt, fogadjuk. Így történt ez a Jakabot választott család esetében, kik első perctől kezdve, ahogy meglátták a nagy fiú bájos pofiját, beleszerettek. A személyes találkozó sem váltott ki már érzést bennük, csak csodálatot míg úgy is, hogy Jakab inkább háttérbe húzódva szemlélte az eseményeket. Mindent átbeszélve, átgondolva így is kitartanak a döntésük mellett, és türelemmel, szeretettel fogják kivárni Jakab bizalmát.

Itt még a vörös tesók együtt (Jakab a középső)


Másnap egy idősebb hölgy kereste cicáink között a depresszió ellenszerét. Nem is kellett sokáig lépegetni hozzá, hisz azonnal jött a tökéletes cica erre a posztra. A szeretetből kifogyhatatlan Blanka. Ő azért van, hogy imádjon mindent és mindenkit, hogy arcokra mosolyt csaljon és dorombolásával bezengje a teret. 

Blankánk


Cili Juli és Pici Juci átköltözött a felkészítő szobába. Az eddig félős, kihátráló, elhúzódó cicák mintha kivirultak volna. Jönnek-mennek, nézelődnek és egyre közelebb merészkednek hozzánk is. Amint kikerültek a hordozóból, szinte azonnal egy másik arcukat mutatják, reménykedünk, hogy Piszke rájuk is jó hatással lesz és hamarosan beszámolhatunk a simogatás pillanatairól. 

Pici Juci

 

Cili Juli


Dr. Tímár Endre rendelőjébe a két cirmos bitang, Frodó és Fáncsi utazott ivartalanításra és negatív gyorstesztre. Ez újfent több kérdést felvetett, hisz állítólagos testvéreik, Fitos és Fondü FIV pozitívak, ők nem. Az állítólagos anyjuk sem, ám a másik nőstény cica, Darma ki onnan érkezett szintén pozitív. Rejtély övezi ezt a családot, mindenesetre örülünk a jelenlegi eredménynek. 

Frodó


Csütörtökön megkezdődött az oltási program a leadott cicacsaládnak, kikről még mindig nem kaptunk információkat, ezért mi adtunk nekik nevet. Első kombinált oltását kapta meg Izzy és Inci, valamint az óriási kandúrka, Ignác. Veszettség elleni szurit pedig Piszke, Róma, Rió, Rijéka és Freya kapott. 
Állatorvosunk szemrevételezte Blanka ínyét, ami megint pirosabb, fogkő eltávolítást javasolt, úgyhogy gyorsan kértünk is időpontot a beavatkozáshoz. 
Hétvégén Jakab gazdisodott. Mindent átbeszéltünk újra, és hogy Jakab érzékeny lelke mihamarabb megszokja az új környezetet, magával vihette karton kaparóját. Igaz, már nem a legesztétikusabb lakásdekor, de csak ő használta és sokat szundikált is rajta, hátha az ismerős tárgy biztonságérzetet nyújt számára. 
Drukkolunk, hogy sikeres legyen a beilleszkedése, mert tényleg nagy szeretet veszi körül már most.

Jakab a kaparóján


Egy cicacsaládot fogadtunk kora délután. Egy hete pénteken az idős úr felvitte lakásába a hatalmas hassal megáldott cicát, hogy ne az utcán fialjon. Rá két órával életet adott kölykeinek. Ám a lakásban van 4 felnőtt macska, kik nem hagyják nyugalomban a kis családot, tarthatatlan az állapot, elzárni nem tudják őket, ezért kértek segítséget. Már csak annyi idő volt zárás előtt, hogy helyet készítsünk elő a családnak és az anyacicát ellássuk élemmel. De ahogy bekerültek a kis helyükre, láttuk hogy az egyik kiscicának rendellenesen nagy az egyik lába, valamint a több mint egy hetes apróságnak kidudorodik a köldök helye és piros. Vasárnap délután már nem jutott el állatorvoshoz, de amint tudjuk, meg kell nézetnünk.

Cica család



44 főre gyarapodott cicáink száma. Kedves Olvasóinknak köszönjük figyelmüket!


Reni
 

Hozzászólások