Macskalandok 2020. jan. 20. - febr. 2.

Cicás blog | 2020. február 19.

Zigfrid és Zenubia gazdisodásával hely szabadult fel a kisszobában. Némi agyalás után úgy láttuk jónak, ha Cirom átkerül harmadiknak Zetor és Molly mellé. Mindketten nyugisak, cicákkal jól szocializáltak, hátha megnyugvást hoz ez Cirom életében. Jónak bizonyult a döntés! Azóta Cirom sokkal kiegyensúlyozottabb és végre újra visszatért a cuki, bújós énje is. 

Cirom

Nemkülönben a nagyszoba lakói számára is felüdülést hozott a költözése, Tiara sem feszült már, sokkal inkább játékos és eleven. Mondhatni mindenki boldog és ez a lényeg. 

Dr. Sebő Ottó rendelőjébe utaztak néhányan. Elsősorban FIV/Felv tesztelve lettek a már ivartalanított vörösek Jakab és Leó, valamint a gazdisodás kapujában toporgó Pöszmet. Gombócnál ivartalanítással kötöttük egybe a gyorstesztet. Hála az égnek, a teszt mindannyiuknál negatív eredményt mutatott. 

Gombóc

Ezzel a lendülettel Pöszmet átkerült a felkészítő szobába Málna mellé. Megállás nélkül rohant és fedezte fel környezetét, Málna csak kapkodta a fejét, hogy épp hol fog felbukkanni a leányzó.

Pöszmet ügyben van

Pöszmet helyére megérkezett új lakónk, Bagi. Őt Boginak hívták eddig, de kandúr lévén némi módosítást éreztünk szükségesnek. Bagi egy nagyon helyes, jó természetű kb. 9 hónapos kandúr, aki egy idős néni udvarában látta meg a napvilágot. Ajándék cica volt testvérével, mert a néni nem sokkal születésük előtt kezdte el etetgetni az odacsapódott anyamacskát. Tesóját nem tudták befogni, mert megérezte, hogy valami készülőben van, ezért eliszkolt, de Bagit sikerült egy takarmányos zsákba csomagolni. Kolléganőm Icuka nem kis meglepetésére,  egy levegőtlen nylon zsákból egy nagy cica bukkan elő. Szó mi szó, Bagi megérkezett és azonnali hasmutogatásával levett minket a lábunkról.

Bagi

Csütörtökön áramszünet miatt tolódott az állatorvosi vizit péntekre. Kicsit rohanósra sikeredett a nap vége, hisz jó sok dolga volt állatorvosunknak. Cica fronton Pöszmet kapott veszettség elleni szurit, Leó, Jakab, Gombóc és Málna pedig kombinált oltást. Ahogy ez véget ért, már meg is érkeztek Pannikáért. Pannika immár családi környezetben, kis gazdija ölelésében hajthatta álomra a fejét ruzsai otthonukban.

Pannika

Szombaton Pöszmetünk nagy napjára virradt, aki a délelőtt folyamán útra kerekedett, hogy gazdijának minden nap mosolyt csaljon az arcára Szegeden. 

Pöszmet indulásra kész

A szokásos kutyasétáltatás alkalmával többen is betértek a cicalakba simogatni a bundás pajtikat. Ők pedig ezt dorombolással honorálták. 

Egy fiatal pár érkezett ki hozzánk, akik korábban már átestek a személyes elbeszélgetésen. Akkor még nem volt aktuális az örökbefogadás, de már minden feltétel adott hozzá. Mírába szerelmesedtek bele, így ő biztos befutó, mellé pedig szeretnének egy társat, de a több jelölt közül még nem született meg a döntés. 

Míra

Ezután neki vágtunk a következő hétnek. Pipi utazott most állatorvoshoz, mivel múlt héten gennyes váladék szivárgott a nemi szervéből. Ezt azonnal antibiotikummal kúráltuk, orvosi előírás szerint. Ez az egyik tünete a méhgyulladásnak. Amint lehetőség nyílt rá, soron kívül az ő műtétjét tartottuk legfontosabbnak. Szerencsére a gyulladás alábbhagyott, ennek ellenére eltávolították a méhét. Az már kevésbé volt jó hír, hogy FIV+ tesztet produkált. Másnap, ahogy teljesen kitisztult az altatásból, kikerült a immunhiányos lakrészbe. Félénkségét hamar legyűrte a kíváncsisága, már pár óra elteltével úgy sétálgatott, mintha rég óta a csapat teljes értékű tagja lenne. Étvágya továbbra is kiváló,  a lelkesedése töretlen és a többiekkel is jól kijön. Csak minket sokkolt a tudat, hogy ezt a tünemény cicalányt nagyon-nagyon nehéz lesz gazdisítani a "betegsége" miatt.

Pipi az új lakrészén

Ahogy normalizálódott a hangulat a nagyszobában, beköltöztettük Jakabot és Leót. Lassan nem nagyszobának hívjuk, hanem vörös szobának, hisz túlnyomórészt minden lakója vörös színben pompázik. A tesók megszeppenve visszavonultak egy-egy kuckóba. Leó gyorsan felvette új társai ritmusát, a délutáni etetésnél ott sertepertélt közöttük, majd mindenkihez odadugta buci fejét üdvözlésképp. Jakab lassabban oldódott fel, pár napba is beletelt, mire bátran, farokfelvágva vegyült a többiekkel.

Leó 
és Jakab

Állatorvosunk kombinált oltást osztott ki Pipinek, Milónak, Mírának és Maszatnak, valamint fél éves ismétlő veszettségi oltást kapott Merlin és Marci. Megnézte Blanka cicát is, ki a korábbi jó étvágya ellenére a reggelijét nem akarta elfogyasztani. Az ínye gyulladt továbbra is, ezért szurit kapott ennek enyhítése érdekében. Reméljük ez teljesen elmulasztja a problémát. Délután sem volt kedve falatozni, de korábban adományba kapott tejszínes nasinak nem tudott ellenállni, úgyhogy az ezzel bekevert, pépesre tört alutasakos azért csak lecsúszott szép lassan. 

Hétvégére teljesen jó volt a kedve Blankának. Megfontoltan, ám jóízűen fogyasztotta el az ételét. Önmagához hűen jött és dörgölőzött, zengő dorombolással élvezte a simogatást. 

Blanka jóllakottan sziesztázik

A jó idő beköszöntével több látogató kedvet kapott meglátogatni menhelyünket. Köszönet minden kedves jó szóért, cicáink simagatásáért valamint az adományokért!
A lakóink is szabad utat kaptak a kifutóba. Többen ki is használták a lehetőséget és futkostak nagyokat, vagy épp másztak és leveleket vadásztak. 

A kifutó kezd benépesedni

Újabb fekete szépséggel lettünk többen. Az aprócska cicalány a hideg beálltával egy lakás küszöbén keresett menedéket. A család megsajnálta a cicát és saját két cicájuk mellé befogadták ideiglenesen. Náthás volt, állatorvoshoz hordták saját költségükön, amit ezúton is köszönök! A nyakán volt egy csomó, ami magától kifakadt, nem igényelt külön kezelést. Viszont a köhögése csak az antibiotikum kúra alatt szűnt meg, ahogy abbahagyták a gyógyszerezést, újra és újra visszatért. A család a Kóbor nevet adta a most kb. 5 hónapos kicsilánynak, de hosszas ismerkedés, barátkozás után a Gülüke név villant be, így nem kizárt, hogy előbb-utóbb két nevű lesz a kis cukiság.

Kóbor (Gülüke)

Vártunk még új lakókat,de egyelőre nem érkeztek meg hozzánk, így 28 fővel zártuk a hetet. Velük együtt köszönöm szíves figyelmüket!

Reni

Hozzászólások