Macskalandok 2020. febr. 17. - márc. 1.

Cicás blog | 2020. március 5.
.

Valaminek mindig történnie kell... A nagy számok törvénye alapján, ennyi cica mellett valaki miatt muszáj aggódnunk. Eddig Cilike volt porondon, de ő szépen, ügyesen eszi a gyógytápják, persze csak a nedveset, a száraz nem nagyon csúszik. De legalább a gyógyszerét így be tudjuk adni, az étvágya jó szerencsére. Nagymértékű veseelégtelensége nem ül ki az arcára, kicsattanóan jó kedvű és szeretetéhes. Ám kapunyitáskor Radamesz fejtartása szúrt szemet. Ahogy robogott a reggelihez láttam, hogy az egyik füle kicsit lekonyult. Reggeli után jobban szemrevételeztem, bekészítve fültisztítót és fülcseppet gondolván, hogy begyulladt. De nem így történt, a fülecskéje megduzzadt és látszott, hogy belül vérrel telt. Azonnal konzultáltunk az állatorvossal, szerdára kapott időpontot vizsgálatra. 

Radamesz


Kedden megérkezett közénk Tücsike. Ő Bagi testvére, ki korábban meglógott a dobozból beszállítása előtt. Most viszont itt van, riadtan, zavarodottan és puffogva. Ahogy kivettük a dobozból, szinte a plafonig ugrált az irodában és cikázott fel s alá. Az utazás, a kutya ugatás és az új hely okozta pánik elég gyorsan csitulni látszott, ebben sokat segített a róla gondoskodó néni nyugtató szavai. Tücsike átkerült a szállítóba, majd hamarosan a karanténban találta magát. Eleinte félt még enni is előttünk, de pár nap alatt rájött, hogy fújással nem riaszt vissza minket és a simogatás tőlünk is kellemes tud lenni. Azóta megismerhettük a dorombolós, bújós Tücsikét. 

Tücsike


Majd Dr. Farkas Attila rendelőjébe megérkezett Radamesz. Bódításban leszívta a hematómát, kitakarította a fülét. Kapott rá külön fülcseppet, aminek egyáltalán nem örült a következő napokban.
Csütörtökön állatorvosunk veszettség elleni oltással látta el Maszatot, Mírát és Milót, valamint kombinált oltást kapott Kóbor Gülüke, Pipi és éves ismétlőjét Cirom. Cirom tőle nem várt hisztivel fejezte ki nemtetszését, de mindenkivel megesik, hogy bal lábbal ébred... 

Cirom duzzog


Pénteken megérkeztek Békéscsabáról, hogy a cukifej Jancsival bővüljön a család. Eddig mindig az elsők között volt, aki a nyíló hordozó ajtó láttán már bent is termett nézelődni, ám most mikor rá került a sor, ellenállást mutatott. Valahol érezte, hogy számára jött el a változás napja és bármennyire is szimpatikusak voltak neki leendő gazdijai, csak nem akarta könnyen adni magát. Végül bekerült a hordozóba és hamarosan ő is rájön, milyen sok boldogságot tartogat számára az út vége. 

Jancsika


Nem sokkal rá megérkezett utódja. Ha egy percre is azt hittük, hogy nem lesz vörös-fehér, hályogos szemű kandúrunk, akkor tévedtünk. Még a mentalitása is ugyanolyan a fiatal cica fiúnak. Őt testvéreivel és anyjukkal a Murányi utcában etette egy hölgy. Bokor alatt meghúzódva talált rájuk még kisebb korukban. Azóta próbált minden tőle telhetőt megtenni értük, kézhez szoktatta és gondoskodott róluk. Ám sokan bántották őt is, a cicákat is, ezért kerültek várólistára. Egyelőre csak az általa elnevezett Boci került be, mert ő a legkezesebb és a többiek ahogy meglátták, hogy őt beteszi a dobozba, eliszkoltak. Mivel Boci cicánk volt és sok a B-s kezdőbetűs, ezért dupla nevet kapott tőlünk, így lett Boci Joci. Ha közelítünk fúj egyet, de ezután dobja el magát és imádja a pocak simit. Egy szó mint száz, teljesen levett minket a lábunkról azonnal. A többiek is bekerülnek, amint megtudja fogni őket a hölgy. 

Boci Joci


A hétvége mozgalmasra sikeredett. Gazdisodott Gombócunk, aki nagylány lévén már nem olyan gombóc, de gyönyörű és tüneményes jellem és gazdija nagyon izgatottan várta az érkezését. Mától szegedi szobacicaként folytatja mindennapjait. 

Gombóc


Valamint Tiara is újra elindult meghódítani a világot. A fiatal lány nem riadt vissza Tiara erős személyiségétől, inkább motiválta és már most teljesen odáig volt érte. Ő is Szegedre költözött, ahol már mindennel felvértezve várta új otthona, hogy komfortosan és szeretetben, bőséges játékkal kezdjék el közös életüket gazdijával.

Tiara


Fiatal pár érkezett ki látogatóba, elsősorban Miló cicához. Ám a Milóig vezető úton találkoztak Blankával, aki azonnal lehengerelte őket. Fiatalabb cicát szerettek volna, különösen az sem riasztotta el őket, hogy Miló leukózisos, de ott volt Blanka, aki a maga 8 évével és kevés fogával, ám annál nagyobb szívével elvarázsolta őket. 

Blanka mosolya


Vasárnap fel is költözött az örökbefogadó konténerbe, hisz újra meglátogatták őt, mert alig bírják kivárni az időt, míg haza tudják vinni. Blanka is végtelenül élvezte a rá háruló figyelmet és leendő gazdijai távozása után azonnal otthon érezte magát a konténer nagy szobájában a cica pajtik között. 
Majd megérkezett Sárm, Suhanc testvére az Öthalmi kollégium udvarából. Korábban beszéltük a fiatalokkal, mivel születésük óta elválaszthatatlanok és csak ők ketten maradtak életben, kapjon ő is egy esélyt a jobb élet reményében. A fiatal, fekete kandúr igaz kicsit megszeppent, de félelmét is büszkén viselte, így lett a neve Sárm. Mivel Suhanc még karanténban lakik, ezért beköltözött mellé. Első pillanatban kapott némi puffogást az arcába, de amint Suhanc felismerte, szent volt a béke. 

Sárm és Suhanc


A beszámoló második hetét szintén Radamesszel indítjuk, hisz újra feltelt a füle vérrel. Beprotezsáltuk Dr. Sebő Ottó rendelőjébe, mert úgy tűnt, nem elég leszívni, egyéb beavatkozásra van szükség. Hamar eljött a nap, fülébe drain csövet raktak, amin keresztül tud ürülni a váladék. Minimum 3 hétig benne kell lennie, gallért javasoltak rá. Ennek még kevésbé örült, mondani sem kell, de a füle gyógyulása a lényeg, ami már így is kicsit deformálódott. A hematóma egy karmolás, vagy vakarás következtében alakult ki, pici dolgot milyen nagy bajt tudnak okozni...

Radamesz a gallérban


Közben Atlaszunk újra náthás lett, havonta egyszer lefutjuk ezt a kört. Megkezdődött a gyógyszerezése a folyamatos immunerősítés mellett.

Atlasz


Az állatorvosi vizit most Dr. Bárkányi Pál koordinálásával zajlott. A cicáknál csak kombinált oltásokra került sor, mégpedig Suhanc, Bolyhos, Blans, Bagi és Blanka személyében. Blanka száját megnézettük, megint pirosas az ínye, de nem komoly, ezért pár nap múlva megkezdjük a gyógyszerezését, ha továbbra is ilyen marad. 
Majd a családegyesítés újabb egyede érkezett meg sikeresen. Mindenkinek szép lassan megérkezik a testvére, így volt ez Boci Joci esetében is. A hölgynek sikerült még egy cicust bedobozolni, kik elég bizalmatlanok lettek az elmúlt napokban a történtek miatt. De a hölgy nem adja fel, hisz jó helyen szeretné tudni a kis családot. Pontosan egy hét elteltével megérkezett Pici, teljes nevén Pici Juci, aki olyan fogadtatásban részesült, hogy öröm volt nézni. Boci Jocit elkapta a felismerés öröme, hirtelen azt sem tudta hogy szeresse kis húgát, majd alaposan, tetőtől-talpig körbe nyalogatott. Jucika csak tűrte és pásztázta a terepet, hova csöppent. Nagyon helyesek voltak. 

Boci Joci és Pici Juci


Radamesz galléros időszaka véget ért. Annyira depressziós lett, na jó, azért enni evett, de ezt leszámítva világvége hangulata volt egész nap. Megbeszéltük vele, nem bánthatja a fülecskéjét, mert visszakerül rá. Jó fiú lévén szófogadó, hozzá sem ér, szépen gyógyul és Rada is jó kedvű újra.
Nyugodt hétvégét tudhatunk magunk mögött, néhány önkéntes cicázása mellett csak Maszat gazdisodása volt jelentős esemény. Érte Budapestről érkeztek meg a fiatalok és lelkesen, boldogan vették karjukba a kicsi lányt, az első közös kis kedvencüket. Maszat nyugodt, jó természetű cica, ki csak szeretgetésre vágyik, amiből most jut neki bőven.

Maszat



31 cicával zártuk a hetet végül. Velük együtt köszönjük szíves figyelmüket!

Reni

Hozzászólások