Macskalandok 2019. okt. 14-27.

Cicás blog | 2019. november 1.

Igazi érzelmi hullámvasútra fizettünk be az elmúlt időszakban. Hétfőn egy régi lakónkat, Frizsit vártuk, majd a kora délutáni órákban megérkezett. Frizsi hosszas, három és fél év gazdisodás után tért vissza. Gazdija tragikus hirtelenséggel hunyt el, hátrahagyva több négylábú családtagját. Lánya a két munkahelye miatt nem tud kellően gondoskodni a cicákról és kutyusról, ezért próbált esélyt adni Frizsinek, hogy mihamarabb újra szerető családba kerüljön, ahol a kellő figyelmet megkaphatja. Amint kikerült a hordozóból, azonnal szimatolni kezdett az iroda részben. Vajon mélyen az emlékeiből vissza tudja idézni, hol is van most? A ketrecében nem értette miért van bezárva, de szívesen fogadta a simogatásokat.

Felemás érzés volt őt viszontlátni, hisz jól tudjuk, gazdija imádta és annak idején közöttünk is szoros volt a kapocs. Folyamatos kapcsolatban voltunk gazdijával, innen tudom, hogy Frizsi nyáron átesett egy szájműtéten, vadhúst távolítottak el az ínyéről. A műtét igen komplikált volt, mert Frizsit többször ébresztették újra, oxigént kapott, belilult a nyelve. Orvosai szerint többet nem szabad altatni, mert lehet azt nem élné túl. Minden esetre Frizsi most jól van és ismerve őt, nem kell sokat várni a kibontakozására. Két nagy tálca konzervvel segítették a bentlakók ellátását, amit nagyon szépen köszönünk!

Frizsi megérkezett

Kedden ismételten egy fekete jövevény "tarkította" az állományt. Ő a Dömper nevet kapta, nem véletlenül. A kölyök kandúrkát egy dorozsmai családi ház udvarába tessékelték be, és az volt a nagy szerencséje, hogy az ott lakók még idejében fel tudták nyalábolni a rá vadászó kutyák elől. Egy fás kamrában tudták elszállásolni az aprócska cicát, akit addig elláttak, míg nem tudtuk fogadni. Dömper ahogy cseperedett, egyre kíváncsibb lett a nagyvilágra, és leselkedett kifelé, de a kutyusok továbbra sem nézték jó szemmel a jelenlétét, így egyre kockázatosabbá vált a maradása. Most egy ketrecben tombolhat, szinte egy perc maradása sincs, ha épp nem a játékait nyüstöli, akkor fennhangon kiabál a kajáért, és mint egy kiéhezett dúvad, úgy vetődik rá az ételre. Emellett cuki és dorombolós gombóc.

Dömper akcióban

Csütörtökön Colos várva várt nagy napja érkezett el. A fiatal pár lelkesen érkezett meg leendő kiskedvencükért, majd nem sokkal ezután mosollyal az arcukon, két kézzel ölelve a nagy kandúrt elindultak Szegedre, hogy Colos remélhetőleg még sok éven át vidámsággal töltse be otthonukat. 

Colos

Lehetett volna ez egy jó nap is ennek fényében, de messze nem így történt. Talán az egyik legnehezebb napot, ha nem a legnehezebbet tudhatjuk magunk mögött. Ennyi idő távlatából sem könnyű visszaidézni a történteket... Ivartalanításra utazott Janka és Aida. Mivel Aida pár napja folyamatosan, vagy kisebb-nagyobb megszakításokkal remegtette a száját, ezért az ő vizsgálata volt előtérben, és úgy beszéltük meg a rendelővel, ha nem műthető, akkor elküldjük Bitangot beugrósnak. Janka ivartalanítása zökkenőmentesen zajlott. Rá amiatt voltunk kíváncsiak, mit mutat majd a gyorsteszt, mivel anyja, Dallam FIV+. Szerencsére Janka határozott negatív tesztet produkált. 

Janka

Aida ínye sérült, valamit rághatott. És gyanítjuk, hogy a kaparó szálai sérthették meg, mert egyik reggelre szépen lebontották egy részét. Nem találtak kivetnivalót a műtét ellen, ezért ő is átesett rajta, valamint szintén negatív eredménnyel tért vissza.

Majd ha már ott volt, gyors Bitang is ivartalanítva lett. Ám az ő tesztje Felv+ lett, azaz leukózisra pozitív. Amint ez tudtunkra jutott, megállt a levegő, pár perc néma csend, majd világvége hangulat és kétségbeesés. Ez az a szörnyű dolog, amire egy pillanatig sem gondoltunk előtte. A kölykök életerős, kicsattanó formában voltak, a legkisebb szikráját sem mutatták, hogy valami lappang a háttérben. Orvosi konzultáció után mi csak fél éves korban tesztelünk, mert addig könnyen lehet fals az eredmény. Bitang most 5 hónapos, csak olyan erős, gondoltuk essen át mielőbb az ivartalanításon. Egyedül ő maradt a menhelyen, a többiek mind gazdinál. Nem volt felemelő érzés felhívni és értesíteni őket, megkérni teszteltessék le cicáikat. Mindvégig gombóc a torokban, gyomor összeszorulva...

Beni körülbelül egy óra múlva vissza is érkezett a menhelyre, mivel ő 3 másik cica mellé került. (Szerencsére a többiek tesztje nem mutatott FeLV pozitivitást). És bármily szörnyű is ezt kimondani, de az összes tesó leukózisos. Szinte felfoghatatlan még mindig...

Beni és Bitang az immunbeteg cicák lezárt lakrészében kaptak helyet, amihez Beninek volt egy-két keresetlen szava, mert csak nem olyan tágas, mint a volt otthona. Bitang egyelőre még próbált felocsúdni az altatásból, de azt már ő is zokon vette, hogy kimaradt az étkeztetésből. 

Bitang így fejezi ki nemtetszését

Szombaton másik két tesójuk is csatlakozott a duóhoz. Bikfic és Bubi együtt gazdisodtak, de érzelmileg nem bírták volna, ha végig kell nézniük a "szenvedésüket", ezért könnyek között inkább visszahozták őket kedvenc dolgaikkal együtt. Bikfic gazdis léte alatt sokat betegeskedett, jelenleg ő az egyedüli, aki nincs csúcsformában a négyesből. Kapják az immunerősítőt és agyon-össze-vissza szeretgetjük őket, amikor végeztünk a többiek ellátásával, és nagyon bizakodunk, hogy Nyafi úr példájára ők is megéljék a 12 éves kort. Barbi és Briós pedig maradhatnak családjukkal, odaadásukért őszinte hálával tartozunk!

Tesók újra együtt...

Állatorvosunk kombinált oltást osztott ki Opálnak és kölykeinek, Mayácskának, Pankának, valamint Jancsinak.  Jancsika még mindig hozza a kötelezőt, de már csak idegenek láttán. Olyankor fújkál serényen, de közben vágyik a simogatásra és aztán átvált hangos dorombolásba. Most sem volt ez másképp.

Jancsi így üdvözöl

Ramadesz egy hét elteltével elkezdett bízni bennünk és toporogva fogad minket, majd az ajtaja nyitásakor gyors kiszalad odadugni nagy buksiját simogatásért. Közben dorombol, bújik. Kajával ő is egész jól motiválható, igazi haspók, ami meg is látszik rajta, olyan mint egy óriásira nőtt babacica.

Ramadesz

A konténer nagy szobájába felköltözött Cirom. Semmit sem változott a cicákhoz való viszonya a gazdisodása óta, nyilván ugyanúgy terrorban tartja őket és fújkál rájuk mint azelőtt. Egyelőre csak Fintor és Merlin az élettársa, így egész jól eltudnak vegyülni, valamint jó idő lévén még a kifutóban is sütkérehetnek kényelmesen. 

Ivartalanításra utazott Opál, Ozra és ismét volt egy beugrósunk, Oszi. Opálnál nem tudták megmondani, hogy ő vagy rá nagyon hasonlító másik cica lett ivartalanítva korábban, ezért a biztonság kedvéért elküldtük. Mivel ivartalan volt, ezért befért a helyére kölyke, Oszi a golyszlik eltávolítására. Mindhárman negatív FIV/FeLV eredménnyel büszkélkedhettek.

Opál

 
Hétvégére felköltöztek Frizsi, Opál, Ozra és Oszi a nagyszobába. És milyen jól tettük, hogy felvittük őket! Egy kedves család két aprócska kisfiúval szerette volna megtalálni a leendő cicatársat, mivel nemrég elveszítették 16 éves cirmosukat. Maya és Aida volt az érdeklődés tárgya, de utána találkoztak a bűbájos Frizsivel és azonnal levette őket a lábukról. A legkisebb fiúcska, ki két év körül mozog valami hihetetlen kapcsolatba került Cirommal. Cirom olyan áhítattal nézte őt, a kisfiú pedig még a játékát is megosztotta volna vele. Csodálatos volt őket látni, viszont a karakán jelleme miatt nyugodt szívvel nem mertem volna őt ajánlani. Oszi is belépett a képbe némi félszeg pislogás után és mindent bevetve feladta a leckét a családnak, kik ezután alaposan átrágják a hallottakat, látottakat, mielőtt döntés születik.

Oszi igazi komisz kamasz

Közben önkénteseink sorra szeretgették cicáinkat, valamint megérkezett Budapestről Bandi cicánk gazdija és barátnője, óriási csomag adománnyal a cicáknak és kutyiknak, valamint hatalmas szívvel és szeretettel fordultak a bentlakók felé. Mindenkinek kijárt a simogatásból! Őszinte hálával tartozunk nekik mindenért!

Adomány cicás része

Vasárnap még sort kerítettünk Janka és Aida varratszedésére. Janka türelmes volt még úgy is, hogy pont ebédidőben lett esedékes a dolog, ám Aida mint egy sajtkukac, úgy fickándozott! Több megszakítással, szünetet tartva zajlott az esemény, ami körülbelül két mozzanat lenne, most elég időigényesre sikeredett. De ha mennie kellett, hát nem akadályoztuk, kihasználtuk azokat a pillanatokat, míg képes volt megállni, így végül csak sikerült a dolog.

Aida

 
Majd visszatelefonáltak, hogy Frizsire esett a választás, úgy gondolom ez a jó hír kellett zárásképp.

Frizsi már komfortosan

Pozitívan vágunk neki a következő heteknek, mert védenceinknek szükségük van ránk! 32 cicánkkal együtt köszönjük szíves figyelmüket!

Reni
 

Hozzászólások