Macskalandok 2019. júl. 22. - aug. 4.

Cicás blog | 2019. augusztus 9.

Egy percig sem ülhettünk nyugodtan a babérjainkon. A hetet újfent beárnyékolta az emberi felelőtlenség. Munkába jövet kollégánk látott a menhely mellett a fűben parányi szőrladbákat motoszkálni. Mire hordozóval együtt kiértek a tett helyszínére, döbbenten konstatálták, hogy egy különleges anyamacska 4 aprócska kölykével várja a megváltást. Egy tálat mellékeltek hozzájuk, amiben víz volt, tehát nem hajnalban kerültek oda. Vélhetően élelem is volt kiszórva, ha nem indultak el kaja beszerző útra. Begyűjtötték a kis családot. Mivel Marci kiköltözött, volt egy üres helyünk, amit szerencsére elkezdtünk kifertőtleníteni, így egy újabb fertőtlenítés után elhelyezésre kerültek a soron kívül beérkezők... Az anyacica bűne az lehetett, hogy világra hozta utódjait, mert valamikor biztos nagyon szerethették. Viszont most pehelysúlyú, minden porcikája kint van és csüngnek rajta kölykei. Mivel a család minden tagja csupa szem, ezért ők a "Nagyszemű" Norma, a kölykök Nikó, Neila, Naomi és Ninett nevet kapták. Anyjuknak kiváló étvágya van, a kölykök még barátkoznak a szilárd élelemmel, de egyre ügyesebbek. 

 

Nagyszemű család bekerüléskor falatozik

 

Állatorvoshoz is beküldtünk két cicát, Tüllt, aki elég levert lett az utóbbi két napban és köhögni is kezdett. Étvágytalan lett és elég sokat fekürészik a kanapén, holott eddig csak a kuckójában lehetett találkozni vele, ha bent sertepertéltünk náluk. Kapott antibiotikumot, vitaminokat, valamint étvágyfokozót. És sok-sok simit, de ezt már tőlünk, miután visszatért. 

 

Tüll a kanapén

 

Bara, a múlt héten befogott cicalány hasa egyre nagyobb, amit már nem a lefogyott és sokat eszik dolognak tudtunk be. A hátsó lábai a megrogyásuk után egyre erősebbnek tűnnek, viszont az a has nagyon nagy lett. Egyelőre az étvágya tökéletes, habzsol. Egyebet nem lehetett megállapítani, hisz egy kölyök cicánál több napi koplalás után akár még ilyen formát is ölthet a rendszeres étkezés, és a kedve is jó. 

Majd két nap múlva már nem álltunk ilyen optimistán a ketrece előtt, Bara már nem evett, felkelni sem volt ereje. Visszatért a rendelőbe, ahol a doktor úr hasi folyadékmintát vett, és Baránál a fertőző hashártyagyulladás nedves változata jelentkezett. Pár nap leforgása alatt eljutott odáig, hogy nem szerettük volna kivárni a végső leépülést, ezért eutanáziára került sor. Nagyon összetörtünk, hisz ennek a pici életnek még nem itt kellett volna véget érnie...

 

Bara

 

Csütörtökön a vizit alkalmával Tüll újabb antibiotikum dózist kapott, emellett folyamatosan kapja a vitaminokat. Némileg javult az étvágya, és talán jobban is néz ki, de egyelőre eléggé csapzott. Azért drukkolunk ezerrel, hogy csak egy átmeneti, makacs nátha legyen.

Kombinált oltást kapott Pandúr, megkezdődött a törpék: Núdli és Lipót, valamint Karma és Kála oltási programja.

Hétvégén látogatók jártak nálunk, többen is, akik egyelőre csak szemrevételezni szerették volna cicáinkat. Többen is kedveskedtek cicáinknak nedves eledellel mint a látogatók, mint önkénteseink, amit nagyon-nagyon szépen köszönünk!

Hétfőn bizakodva kezdtünk neki a hétnek. Tüll is egész jó étvággyal fogott neki a reggelinek. A nagyszemű, legifjabb cicáink is ügyesen eszegetnek nedves eledelt. Igaz, még sokat lógnak Normán, kit napközben kiengedünk tőlük, hisz nagyon fájdalmas neki kölykei szeretete, egyik emlőjét le is rágta valamelyik vadorzó, ezért tejpótlóval próbáljuk helyettesíteni anyjukat, hogy minél inkább kíméljük szegényt. 

 

Norma imád kézben lenni

 

Emellett fiatal pár látogatott ki hozzánk, célirányosan Pindúrral szerettek volna találkozni. Felvittem az irodarészbe ismerkedni. Egyelőre minden sokkal érdekesebbnek bizonyult az álmából felvert, hordozóba rakott, majd új helyen felébredő kiskandúrnak. Azt sem tudta, hol van, de nagyon jól megugrotta az akadályt, leendő gazdijai pedig odáig voltak érte. 

 

Pindúr

 

Megkezdődött az idei tábor utolsó turnusa, a Kisgazdiképző. Egyik visszatérő táborozónk egy doboznyi adománnyal készült védenceink számára, amiben a kajcsi mellett saját készítésű játékok is helyet kaptak. Ez igazán szívmelengető, hisz ebből is látszik, milyen lelkesen készült a kutyusokkal, cicákkal való találkozásra. Köszönjük! 

 

Adomány a kézzel készített játékokkal

 

Másnap újabb fiatal pár érkezett ki a megbeszélt időre. Ők Pipacshoz és Pandúrhoz jöttek. A tesókat együtt szeretnék örökbefogadni, és a személyes találkozás teljesen levette a lábukról látogatóikat. A kölykök el is fáradtak a sok játék és önmaguk produkálása után, már mélyeket pislogtak elterülve, de azért a simi jólesett, doromboltak hozzá bőszen. A leendő gazdik adománnyal készültek a bentlakók számára, köszönjük szépen!

 

Balról Pandúr, jobbról Pipacs figyel

 

Melinda önkéntesünk a héten többször is megtisztelt minket jelenlétével és ott serénykedett, ahol csak tudott. Segítségék és a legpirinyóbb cicáinknak hozott junior nedves eledelt is hálásan köszönjük!

Csütörtökön Perdi útra kerekedett Makóra, az állatorvosi rendelőbe ivartalanításra. Még el sem indultak, már felzaklatta magát a kutyák közelsége miatt, szerencsére az úton sikerült megnyugodnia és a műtét is jól sikerült. Mivel üres helyünk nincs és nem is akartuk visszatenni az oviba kölykei közé, míg nem ébred fel teljesen, ezért a karantén szobában engedtük ki és ott is töltötte az éjszakát. Másnap visszakerült a kölykei közé, de nem aggódtunk a műtét helye miatt, mert kiismertük annyira, nyugodt természete ellenére igen jól tudja rendszabályozni a suhancokat. De azért mindannyian megörültek neki, hangos dorombolással köröztek körülötte és mindannyian kaptak sok-sok buksinyalogatást cserébe. 

 

Perdi

 

Visszatérve a csütörtökre, Robika és Roberta, Marci, Pindúr kaptak veszettség elleni szurit, Dönci pedig a féléves ismétlőjét. Kombinált oltásból is kiosztott a doktor úr eleget, Tenki az éves ismétlőjében részesült, valamint a két hét letelte után a B-s osztag, Beni, Barbi, Bikfic, Bitang, Bubi és Briós kapták meg az első szurijukat. Szerencsére ők tökéletes egészségnek örvendenek!

 

A B-s osztag

 

Hétvégén pedig Lipótunknak akadt kérője.  Fiatal pár szeretett bele fotó alapján a fehér haspókba és mondani sem kell, lehengerelte őket bájával. Még csak első oltása után van, ezért várniuk kell a hazavitellel, de közben is látogatni szeretnék Lipikét. 

 

Haspók Lipót repülni is tud

 

De Pindúr esetében ez nem így van. Érte vasárnap délelőtt megérkeztek leendő gazdijai, akik izgatottan várták, hogy Pindúrral nekivágjanak a haza vezető útnak, Bordány felé. Az ő szerencsés gazdisodása bearanyozta a napunkat!

 

Pindúrnak boldog gazdis éveket!

 

Ennek fényében köszönjük, hogy velünk tartottak és hamarosan újra jelentkezünk 44 bársonytalpúnk híreivel!

Reni

Hozzászólások