Macskalandok 2018. okt. 29. - nov. 11.

Cicás blog | 2018. november 16.

Ha bármely cica ivartalanítás előtt áll, az azt jelenti, hogy fel kell szívnunk magunkat és minden kérlelő szempárnak, reklamáló, üvöltöző hisztinek ellenállva kell lebonyolítani a reggeliztetést. Az a cica, aki elő van jegyezve műtétre, kimarad a falatozásból és mint a hurrikán, úgy zúdítja nyakunkba az összes búját-baját. Most Zséda volt az, aki mindent bevetett a kajcsi érdekében, hasztalan. 

Először is Evetke, Emánuel és Emina átkerült a "kolónia" szobába, igaz, a híres neves kolóniának már csak három tagja tartózkodik ott. Az ő helyükre került most ideiglenesen Zséda, ahol teljes gőzerővel tudott reklamálni és csinálta is. Az ismételt elzárás már csak tetézte a bajt! Eközben a szomszédos szobában lapos fültartással, lemeredve pillogott a három tesó és fogadták újdonsült társaik érdeklődő szimatolását. Majd a nap végére mindhárman meghúzták magukat külön-külön zugokba és oda is szervíroztuk nekik az étket.

 

Emánuel

 

Zséda másnap duzzogva fogadott minket, zsörtölődve fordított hátat és nem volt hajlandó a simogatást sem fogadni. Mivel teljesen éber volt, ezért visszakerült a közös szobába, a helyét elő kellett készíteni az új jövevényeknek. Három kiscica került be a menhelyre ideiglenes befogadónktól. Őket egy állatszerető hölgy találta pár hete. Hétvégi kiruccanásukat töltötték a közelben, az autóból vették észre őket, az erdő szélén gubbasztottak közel az úthoz. Nem hagyta nyugodni a látvány, ezért visszatértek megetetni a kicsiket. Akkor még kettőt láttak csak, kettő nagyon rossz állapotú, törékeny, beteges és alultáplált cicát. A pár nap alatt próbálták intézgetni sorsukat, etették őket és próbáltak helyet keresni számukra, mivel haza nem tudták vinni a már meglévő otthoni kiskedvencek miatt, mi pedig azonnal nem tudtuk fogadni a telt ház miatt. Így ideiglenes befogadónk vállalta a beteg apróságok gondozását. Útközben viszont kiderült, hogy nem ketten vannak, hanem hárman, egyikük nagyon félős, mindig a háttérből figyelte az eseményeket. Szóval, bekerültek a kicsik, kik megjárták az állatorvost, a rendszeres etetés és gondoskodás következtében elkezdtek formálódni, de még mindig van mit magukra szedni. Két testvérpáros Matyi és Mini, tűz és víz. Matyika nagyon közvetlen és emberközpontú, folyamatosan jár a szája. Mini visszahúzódó, kicsit félős, viszont ideiglenesünknek idővel dorombolni kezdett. Minci idősebb, ő van a legjobb kondiban és ő a legkíváncsibb, igazi kalandor!

 

Elől: Mini, Matyi és Minci

 

Szerdán állatorvoshoz volt időpontunk, Sziporka volt előjegyezve fogkő eltávolításra. Ő sem volt felhőtlenül boldog attól, hogy nem kapott enni. Hatalmas étvágya van, mindig ő fejezi be először és repetázik a többiek maradékából. Az ínye gyulladt, egy heti gyógyszeradagot kapott, ügyesen meg is eszi egy kis multivitamin pasztával. 

 

Sziporka

 

Elérkezett a varratszedés ideje Eminánál és Evetkénél. A lányok egy-egy fotelben találták meg a biztonságot, igyekeztek beleolvadni, ahogy közeledtünk feléjük. Velünk, gondozóikkal közvetlenebbek, viszont az idegenektől nagyon tartanak. Ugyanakkor jól viselték a műveletet, bár Emina méginkább lapította fejére a füleit. Nagyon vicces, olyan mint egy lógófülű nyuszi, a bundája is inkább hasonlít egy tapsiéhoz, mint cicáékhoz. Puha, nagyon puha dús szőre van és legalább annyira gyáva is a szentem.

 

Emina

 

Szombaton apuka érkezett ki gyermekeivel, hogy kiválasszák új kiskedvencüket. Nem volt annyira bonyolult a helyzet, azonnal egymásba szerettek Imolával, így amint átesik az ivartalanításon, várják otthon sok szeretettel, felkészülve a fogadtatására. 

 

Tündéri Imola

 

Hét elején megtartottuk a nagy élősködő-, parazitamentesítést. Két napba telt, míg sikerült kellő finomságú csalit bevetni a válogatósabb cicáknál. De főtt csirkehús volt a menü, abban jól el lehetett rejteni a gyógyszert, eszük ágában sem volt kifilézni, csak habzsolták befelé, mint a malackák.

 

A trükkös csirkehusi evés

 

Ennyire finom volt!

Zselyke

 

Úgy tűnik, Fintor nyitni kezdett Odin felé. Hogy ebből lesz-e barátság, még a jövő zenéje, de egyelőre jól megférnek egymás mellett és drukkolunk, hogy Odinnak sikerüljön betöltenie Fintor barátai gazdisodása okozta hiányérzetét.

 

Fintor és Odin

 

Csütörtökön kombinált oltás tömkelegét kellett kiosztania Dr. Farkas Attila állatorvosunknak. Líra és Laller kezdte a sort, őket követte a három újonc, kik a karantén idejüket ideiglenes befogadónknál töltötték. Mini kimaradt az oltásból, a doktor úr még egy hét haladékot kért oltás előtt az egészségügyi állapotára hivatkozva. Pedig igen csinos lett a megtalálása óta, de sebaj, fő a biztonság! Ezután jött Sárga, kinél kicsit felborult a sorrend az esetleges gazdisodása miatt. Majd Emánuel és húgai zárták a sort. Mindannyian ügyesek voltak, a procedúra gyorsan le is zajlott.

Hétvégén három generációs hölgykoszorú látogatott ki, anya, lánya, unokája. Már meglévő cicájuk mellé keresnek nagyon kedves, közvetlen és gyermekbarát cicát. Telefonos egyeztetés közben már megvolt a legjobb jelöltünk és a személyes találkozásnál sem okozott csalódást Inez. A család odáig volt érte, ő is szorosan belesimult leendő gazdija ölelésébe. 

 

Inez mindig kéredzkedik felfelé

 

Önkéntesek biztosították cicáink jó hangulatát, köszönjük nekik!

Valamint külföldi diákokból álló csoport látogatott ki a menhelyre, és míg az egyik része kutyát sétáltatott, addig a többiek a macskaházban foglalkoztak a cicákkal és simogatták őket kedvükre, majd cseréltek. Bátran merem állítani, mindenkinek kijutott a jóból!

Vasárnap budapesti pár érkezett, mivel a mi menhelyünket tartották a legszimpatikusabbak. Köszönjük szépen a megtiszteltetést, nagyon jólestek a kedves szavak! Nem rég veszítették el társukat és fájdalmukat szerették volna egy új kis pajtival pótolni, de egyelőre túl friss a gyászuk és nem szerették volna elkapkodni a döntést. Így csak körbe szeretgették a bent lakókat és egy tálca konzervvel is kedveskedtek nekik. Fájdalmukban mihamarabbi enyhülést kívánunk és köszönünk még egyszer mindent!

A cicáink száma 39 fő, velük együtt köszönöm szíves figyelmüket!

Reni

Hozzászólások