Macskalandok 2018. márc. 5-18.

Cicás blog | 2018. március 21.

Rögtön azzal indítottuk a hetet, hogy a szokásos tennivalók mellett próbáltunk helyet varázsolni egy kora délután bejelentett cica fogadására. Az egyik határon találtak a cicóra, majd beszállították a Gellért Szabadidőközpontig, ahová vezetett az útjuk és ahol próbáltak további segítséget kérni a cica kijutásához. A vezetője megszánta a szegény bajbajutottat és kihozta őt. Mivel kandúrról volt szó, a Gellért nevet kapta ez a cirmos, igen rossz bőrben lévő cica. A jobb mellső lábát nem használta, törésnek tűnt a sérülése, mert csak fityegett az alsó lábszára és keservesen sírdogált mellé. Szeméből, orrából sűrű váladékozás. Azonnal kapott görcs- és fájdalomcsillapítót, a jó meleg ellenére még be is takargattuk, mivel igen ki volt hűlve. Némi folyadékkal próbáltuk megitatni fecskendővel, mert a bőre annyira nem volt ruganyos. Étellel is kínáltuk, de nem akart enni, gondoltuk, hátha másnapra a fájdalomcsillapító hatására valamennyi fogyni fog belőle. Ekkor már zárás idő volt, úgyhogy másnap nála kezdtünk. Tálkák érintetlenek, úgyhogy jött az űrhajós kaja, a paszta, de nagyon nehezen nyelt. A vizet is, szinte a fele mindig visszafolyt. Minimális híg széklet és pisi maga alatt... Keserves sírás, vagy inkább olyan mélyről jövő, halk, fájdalommal teli sóhajok. Ez az a hang, ami sose jelent jót... Gyenge volt és megfordulni sem fordult meg, ahogy leraktuk, úgy találtunk rá. Sokkal komolyabb dolog volt a háttérben a lábtörésnél. Mire odaért a makói állatorvosi rendelőbe, doktor úr már annyit mondott, hogy nincs remény... Pedig ha valahol lett volna, az az a hely, de sajnos beigazolódott a félelmünk. Gellért ki tudja mióta sínylődött valahol a fűben, és túl későn érkezett a segítség, így el kellett engedni. Azért hálával tartozunk a nevében is, hogy nem mentek el mellette!

 

Gellért

 

A további napok mondhatni zavartalanul zajlottak. Csütörtök lévén most nem kaptak oltásokat a cicák, hanem Hiszti utazott Dr. Sebő Ottó rendelőjébe, hogy átessen az ivartalanításon és eltávolítsák a hatalmas köldöksérvét is egyúttal. Minden renden történt, a műtét jól sikerült, Hiszti nagysága visszatért, de ismervén a habitusát, a megüresedett ketrecbe került a karanténba míg teljesen észhez nem tér. Teljes elánnal törtetett kótyagosan amerre a lendület vitte, de gondoltam mi baj lehet, ajtó rázár, rövid időn belül úgyis ledől aludni. Valami Isteni sugallat miatt visszanéztem rá, megbizonyosodni arról, hogy tényleg rendben van és mit látok! Ül és babrálja a varratát... Nagyon sok cica lett már ivartalanítva, mindegyikük átesett ezen a rutin beavatkozáson, de hogy valaki első ötlete a sebe bolygatása??? Elő a gallérral, ráeszkábál Hiszti fejére, aki mint egy bólogatós János, mindent bevetett hogy ne menjen simán. Sebe lefertőtlenít, mert szerencsésen elkapta az egyik szálat és sikerült kivéreztetnie a pocakját, de ezt leszámítva legalább nem nyílt ki a varrat. Hiszti ledorgálás és magára hagyás. Azért zárás előtt gyors rá kellett nézni, hogy épp miben töri a fejét, de csak dacosan ült a ketrec közepén. Napokig rajta maradt a tölcsér, csak hogy érezze a törődést és ami a legfontosabb, ne tegyen kárt magában. Hiszti, mint egy anyaoroszlán védelmezi a kölykeit, vagy saját magát, egyelőre még nem derült ki. Viszont elég ellenséges társaival, ezért Nicyka, Cakkos és Huszár lapos járásban közeledik felé, de inkább kerülik. A többiek, valamint az ő nyugalma érdekében napközben kiköltöztettük az irodába, ahol köszöni szépen jól van!

 

Hiszti gallérban is igazi díva!

 

Pénteken megérkezett a tavalyi várólistáról Apolka. Ő a sziksósi üdülőövezetben, egy magánháznál kért segítséget. Akkoriban még jó idő volt, gyakrabban voltak kint, ezért készítettek neki egy kis odút, ahol megtudta húzni magát éjszakánként és próbálták szelídítgetni. A most kb. 1 év körüli leányzó csapzott és szőrhiányos volt, amit próbáltak kezelgetni és állatorvos segítségét kérni. Azóta sokat javult az állapota, de továbbra is éktelenkednek kopasz foltok gömbölyded testén, és folyamatosan dolgozik is azon, hogy ez így maradjon. Gondozói a téli időszakban sem feledkeztek meg róla, a rossz időjárási viszonytagságokban is ügyeltek a cica mindenkori étkeztetéséről és ivóvízéről, valamint az ivartalanítását is biztosították. Nagyon szépen köszönjük Apolka nevében is az önzetlen gondoskodást. Ő egy igen kedves, szeretetreméltó cica, aki fő motiváló rugója a kaja és persze a simogatás, nah azt nagyon élvezi.

 

Apolka

 

Hétvégén megtört a jég és Dzseki elkezdett cukiskodni. Odáig fajult a dolog, hogy dorombolt is, persze még csak halkan, de a lényegen nem változtat. Eddigi fekvő, lapító üzemmódban várta, hogy kitakarítsunk körülötte, ha kivettük akkor sem ment egy tapodtad sem arrébb. Most viszont feláll, toporog és ha nyúlunk felé, odadugja buksiját. Nagyon hálás cicája lesz valakinek, aki majd beleszeret. 

 

Dzseki

 

Megérkeztek Kázmér gazdijelöltjei, egy fiatal pár. Időt töltöttek a kiválasztottuk megismerésével, lefárasztásával. Ami valljuk be nem könnyű művelet, mert Kázmér igen mozgékony, aktív kandúr. Szó mi szó, Kázmér nagyon élvezte leendő gazdijai társaságát.

 

Kázmér

 

Kilátogatott a két poronty, Havas és Heves gazdijelöltje. Kétség sem fért hozzá, hogy azonnal odáig lesznek a kicsiktől. Ők a kezdeti sete-sutaságukat hamar kinőtték, igazi nagy cicaként járnak, ugrálnak a bútorzaton. Továbbra is mindent együtt csinálnak, előszeretettel játszanak egyazon labdával, egy tálkából habzsolnak és a szieszta időt is együtt töltik. Amint a gazdik átköltöznek az új lakásba, érkeznek a kicsikért, hogy együtt vágjanak bele az új életükbe.

 

Havas és Heves

 

Ők csütörtökön megkapták a veszettség elleni oltásukat anyjukkal együtt, valamint rajtuk kívül kombinált oltást kapott Atlasz, és a nemrég bekerült két újonc is Dumcsi és Dzseki. Az ő egészségügyi állapotuk normalizálódott, ezért megkezdődött az oltási programjuk. 

Rep Teri megtalálói nagyon szívükön viselik az öreglány sorsát, ezért meglátogatták őt és adománnyal kedveskedtek nekik. Tercsit úgy kellett felbolygatni álmából, hisz ő nyugodtan végigalszik minden olyan eseményt, ami nem etetési időben zajlik. Köszönjük figyelmességüket!

A hosszú hétvége miatt többen is kilátogattak a menhelyre, nézelődni, érdeklődni valamint adományokkal kedveskedni a gondozásunkban álló állatok részére. Nagyon köszönjük nekik! Többen betértek megnézni cicáinkat, akik szívélyesen fogadták a nekik szánt figyelmet. Köztük Sziporka volt gazdijai is tiszteletüket tették nálunk és próbáltak Szipike kedvében járni, de erre ő egyáltalán nem volt vevő. Olyannyira nem, amíg ők itt voltak, Sziporka végig a szekrény alatt húzta meg magát. Megtudtuk, hogy a kozmetikus javasolta karomvágás alkalmával a szőrlenyírást, mivel nagyon sok cicás gazdi kéri ezt a szolgáltatást. Számomra még mindig idegen a rövid szőrű macska megkopaszítása, de ízlések és pofonok! Amint a volt gazdik elmentek, Icuka próbált elbeszélgetni Sziporkával a helytelen viselkedéséről, ő pedig kegyesen beült Icu ölébe és tátott szájjal hallgatta. 

 

Icuka és Sziporka nagy beszélgetése

 

A sok esőzés, nedvesség miatt hatalmas katasztrófa történt! A kisszoba kifutójában reggelre kidőlt a famászóka egyik tartó eleme. Szerencsére senki nem sérült meg, mivel bent melengették magukat, de amíg nem történik meg a renoválása, addig sajnos nincs lehetőségük kimenni bámészkodni. Nem mintha nagyon törnék magukat, a nagyszoba lakói is inkább végig szunyókálnak ebben a borongós időben.

 

Cicafal

 

Majd a vasárnapot nagy fordulattal zártuk. Kázmér gazdijelöltjei ismét látogatásukat tették nálunk, ám a lendülete, örökmozgósága kétségeket ébresztett a párban, ezért a nap végén visszatelefonáltak, hogy inkább maradnak Édes mellett, bármennyire is belopta magát a szívükbe Kázmika, de félnek, hogy időben és energiában nem tudják neki megadni mindazt a végtelen sok törődést és figyelmet, amit ő megkövetel. Édes pedig nyugodtabb természetű, annak ellenére hogy őt is néha elkapja az őrület, de sokkal szívesebben van el egymagában, nem igényli az állandó társaságot. 

 

Édes

 

Köszönjük szépen figyelmüket, legyen szép napjuk, ezt kívánjuk a 32 bentlakó macskánkkal együtt!

Reni

Hozzászólások