Macskalandok 2018. máj. 14-27.

Cicás blog | 2018. május 31.

 

A telefon megállás nélkül cseng, mindenki a saját otthoni szaporulatától szeretne megválni. Nem győzzük hangsúlyozni, már a csapból is az folyik, minden állatvédő/civil szervezet, valamint a felelős állattartó kis közösség is ezt szajkózza évek óta, hogy mennyire fontos a megelőzés, az ivartalanítás! De nem jut el mindenkihez. Van, hogy a felajánlott segítséget sem fogadják el az úgynevezett "szaporítók", mert jaaj, szegény állat! Aztán meg irgum-burgum állatvédők, kik azonnal nem fogadják a kicsiket, holott már van 4, 8 avagy 12... És elméletileg, az ő elgondolásukban mi azért vagyunk menhely, hogy bármikor, ha úri kedvük úgy diktálja, leadják az idei termést. Ez egy végtelen szélhalom harc... Sokan hallani sem akarnak arról, hogy ivartalaníttassanak, mert egy macskára költeni?! Ugyan már, elvan itt az udvarban, egerészik, ő már a 27., mert fogyóeszköz és mindig kell az utánpótlás. Csak ugye felszaporodott és nem győzik, meg hát a kenyér is drága, nem mindig futja a maradékból... Szóval igen, telefonok tömkelege azzal, hogy saját állataikat adnák le, anyástól is akár, mindenestől, csak fogyjon, van még... Micsoda érzelmi kötődés alakulhatott ki az évek alatt az ilyen "gazdi" és azon szerencsétlenek között, kiket odasodort az élet? Semmi és sajnos sok esetben macskák, kutyák százai, ezrei élik le így keserves kis életüket, kapnak enni, talán néha meg is simítják őket, de az biztos hogy odébb rúgják, ha kikaparja a muskátlit, vagy a veteményest. És akkor jön a kutyák esetében a lánc, a macska esetében meg a... Vele majd lesz valami és majd jön a következő. 

Szomorú ebbe belegondolni, de aztán itt vannak védenceink, kik mindig mosolyt csalnak az arcunkra. Jelen esetben Dzseki, kit elkapott a játék heve és ámulattal csodáltuk, hogyan fedezi fel a labdázás örömeit. Paskolta, dobálta a plüss labdát, gurította, rohant utána mint egy igazi kölyök cica, aki most először tapasztalja meg milyen érzés önfeledten szórakozni. 

 

Dzseki 

 

A másik nagy esemény számomra Csipisz volt, ki nagyon ritkán megszán és átalakul igazi cicává. Olyankor ő kezdeményez, jelzi most jött el az idő, simogassam míg kedve van hozzá. A hozzá legközelebb álló cicához odadugja a fejét és erre a mozzanatára le kell csapni, mert ha a szomszéd cicát megsimítjuk, akkor a kezünkhöz is odabújik, ettől kezdve pedig őt is lehet. Ezen pillanatok mindig napokra feltöltik az embert és adnak okot a beszédtémára. Rejtély övezi Csipisz tartózkodását, majd hirtelen fellángolását, ami mindig pozitív élmény, nem is értjük miért nem igényli többször, vagy mi tartja vissza. 

 

Csipisz lazít

 

Csütörtökön Dr. Farkas Attila a szokásos vizit alkalmával veszettségi oltást osztott ki Apolka, Ludmilla és Spárga között, kinek ez már a féléves ismétlője volt. Fintor, Cirmi, Doti, Bizsu és Nyafi úr pedig kombinált oltást kapott. Fintor olyan ügyesen elrejtőzik ilyenkor, általában a macska toalett rejtekén próbál biztonságba megbújni, majd megvető tekintettel, tiltakozás nélkül megadja és engedi magát onnan kiemelni, ami egy határozott mozdulattal meg is történik. Nyafi úr után rendszeresen érdeklődik volt gazdija gyermeke, ki fájó szívvel adta be őt a menhelyre. Mindig lelkes beszámolót adunk róla. Az uraság kiváló egészségnek, étvágynak és közérzetnek örvend. Fontolgatjuk hová is tegyük, hisz vele érkezett az imádott bútora, amit birtokba kell vennie, ám a többi cicával nem ismert a kapcsolata. Félő, nem lesz makulátlanul boldog, ha más is használatba veszi a várát. 

 

Nyafi úr fülelés közben

 

Péntekre természetesen Ludmilla leszedte a sínt, ráunt. Újra lett kötözve, amit ügyesen tűrt, valahol ő is érzi hogy mindez az ő javát szolgálja. Még hetek, mire lekerülhet róla véglegesen, de azt már gazdijával együtt boldogan kibírja. Hisz szombaton megtörtént a nagy találkozás, két hét után újra gazdija karjában zengett hangos éneke. Bizonyára ő is tanult a hibájából, de a biztonság kedvéért az ablakra cicabiztos szúnyogháló került. Teljes, mihamarabbi gyógyulást kívánunk!

 

Ludmilla sejtette, valami rosszat tett

 

Napközben sor került Doti és Cirmi varratszedésére is. A lányok kifogástalan viselkedést tanúsítottak, ezért pillanatnyi rutinmozdulat volt a cérna eltávolítása. Továbbra is hozzák az első találkozásnál tett benyomást, mindketten a végletekig igénylik az emberi gondoskodást és figyelmet, valamint egymás társaságát is. Az alomtálcában is együtt kapirgálnak, ücsörögnek és természetesen kis kifli-nagy kifliben szunyókálnak.

 

Cirmi és Doti elválaszthatatlanok

 

Hétvégén további látogatók is érkeztek. Először egy fiatal pár vacillált Kázmér és Kende között, mert valljuk be, a két vörös démon igen gyorsan belopja magát az ember szívébe bűbájos mivoltukkal. Szinte cserélték a kilincset két fiatal lánnyal, kik Szegeden folytatják tanulmányaikat, most költöznek új lakásba közösen és szeretnének maguknak egy cicapajtit, név szerint Kendét. Célirányosan hozzá jöttek, a többieknek esélye sem volt labdába rúgni, persze a pettyes orrú barátunk nagyon élvezte ezt a kitüntetett figyelmet. Amint megvolt a költözés, jönnek is a nagyfejűért. Hogy ezen állás szerint akkor Kázmérra rámosolyog-e a szerencse, vagy sem, bizakodunk....

Apolka korábbi pártfogoltja is meglátogatta a folyton morcifejű tüneményt. Megdicsérte, milyen csinos lett és a korábbi kopasz foltjai helyén is csini bundát növesztett. Nagy zsák táppal kedveskedett cicáinknak, ezúton jelzem, hogy nagyon bejött nekik és köszönjük szépen! 

 

Teszteltük a tápot, ízlett (Félix)

 

Végül korábbi időpont egyeztetés után Dumcsinknak is akadt látogatója és nem meglepő módon gazdijelöltje! Pontosítok, nem csak egy gazdijelöltje, hanem egy egész család készül izgatottan az érkezésére. Mindannyiukat elvarázsolta Dumcsi bújós lénye és be is mutatta, mennyire kommunikatív és ha úgy van, követelőző tud lenni.

 

Dumcsi

 

Csak hogy ne unatkozzunk, négy darab törpével állítottak ki, kik egy tanyán láttak napvilágot. Anyjuk jelenléte ismeretlen, de rég járhatott feléjük, mivel üvöltöttek. Az egyik törpe kalandor nekivágott a nagyvilágnak, hogy megkeresse őt és leesett a padlásról, így fedezték fel a tanya tulajdonosai. Fontos mellékes információ, hogy három kutya van a tanyán, kik nem viselik el a macskákat, így épphogy sikerült megmenteni a vakmerőt. A kicsit persze még nem önállóak, cumit sem láttak még életükben, nemhogy tejpótlót egyenek, így az első etetésük fecskendőből történt több kevesebb sikerrel. Másnapra belejöttek a lánykák a cumizásba is, már mindegy volt csak egyenek. Anyjuk hiánya is napról-napra halványodott, amint tele a bendő, némi mocorgás után alszanak mint a tökök. A folytonos nyávogást felváltotta már az emberek látta okozta ujjongás és üdvrialgás, mikor beleszippantva a levegőbe ráeszmélnek, hogy kaja idő van. 

A lányok az Inez, Irisz, Imola és Inka nevet kapták.

 

A törpe lánysereg jóllakottan

 

Mivel az eső időnként leszakadt az égből, kihasználva az alkalmat, hogy senki sem heverészik a kifutóban, általános fültakarításra vetemedtünk. Szinte mindenki fülébe rakódott egy kis homokkal felturbózott fülzsír, ezt a lehető legjobb tudásunk szerint kitisztítottuk.

Szerdán a makói rendelőben tett látogatást Bizsu, ivartalanításra és látás tesztre. Felettébb jó kedélyűen és bájolgósan kezdte a napot, alig győztük a szeretgetését. Erre még nem volt példa ezért kihasználtuk a lehetőséget. Majd a hordozóba betuszkolás sokat rondított ezen a fesztelen jókedven. A látásvizsgálat szerint reflexei, látása rendben van, mégis annyira felemás érzésünk van vele kapcsolatban. Ezek szerint jól lát, viszont akkor soha nem néz ránk. Sőt ha látja hogy nyúlunk felé, csak megszokásból fúj ránk egyet? Szó mi szó, a műtétet jól viselte.

Pénteken Huszár lepte meg Icut a felszabadult, virgonc énjével. Előfordul, hogy lebuknak Cakkossal, miközben eszeveszett futkosásban és birkózásban vannak, de most aztán mindenkit felkért egy keringőre és a legtöbben kaphatóak voltak rá. Nicyka a maga 10+ évével (ebben a korban már nem illik számolni, csak lefelé kerekíteni) akkorákat ugrik és oly bohókás tud lenni, gyakran becsatlakozik a mókázásba. És ilyenkor megemlítjük, mikor valaki nyugodt, maximum 1 éves cicát szeretne... Ritka, mint a fehér holló!

 

Nicyka 

 

Szombaton megérkezett Dumcsiért családja. Volt ám boldogság! Dumcsi is érezte, ez a felhajtás érte, miatta van, úgyhogy illedelmesen be is ballagott a hordozóba (némi ráhatással). Dumcsi a hírhedt szatymazi rémséges tanyáról került be, ami azóta a feledés homályába veszett és már családdal is büszkélkedhet, valamint egy saját szegedi otthonnal. 

Vasárnap egy fiatal pesti hölgy Szegeden töltötte idejét, ebből lecsippantott egy kicsikét, hogy kilátogasson a menhelyre és élelemmel kedveskedjen gazdira váró cicáinknak. Hálásan köszönjük neki!

 

Adomány

 

Kedves Olvasóinknak köszönjük szíves figyelmüket mind a 36 bársonytalpúval együtt!

Reni

Hozzászólások