Macskalandok 2018. jan. 22. - febr. 4.

Cicás blog | 2018. február 8.

A hetet mindig vidáman, duzzadó lelkesedéssel kezdik cicáink. Hogy miért, ötletünk sincs, biztos érzik az új hét adta lehetőségeket. Most is élvezték a napfürdőt a kifutóban, valamint a FIVes cicáink a beáramló napsütést az ablakban.

Napfürdő (Merlot, Huszár és Cakkos)

Kirobogtak egy cicával, akit a hölgy édesanyja látogatása közben talált az udvarban gubbasztva. Mivel nekik is vannak cicáik, ezért ezt a beteg macskát nem merték ott hagyni. Fogadtuk a kandúrt, aki való igaz rossz bőrben volt, folyt a nyála, a szőre csatakos, van ahol nincs is szőre, náthás, köhög, prüszköl. Az Atlasz nevet kapta, mert biztos sok helyet bejárt élete folyamán. Megkezdődött a gyógykezelése, de ilyen állapotban egyelőre a fürdőszobában szállásoltuk el, nehogy lefertőzze a karanténlakókat. Az étvágya remek, de harmadnapra egy meglepi csomag fogadott minket, nylon kupacot hányt szerencsétlen. Isten tudja miket evett eddig, de most megpróbálja behozni a lemaradást.

Atlasz

Kedden a jó idő után leszakadt a hó. Ez már kevésbé volt ínyükre lakóinknak. Csak a látogató pár hagyta el jókedvűen a menhelyet, akik Lolita-nézőbe érkeztek, ám testvére Lepke nyűgözte le őket. A szobába lépve már vágta hanyatt magát és szinte ugrott a karjaikba, ellenben Lolitának kellett még idő ahhoz, hogy megmutassa magát. Miután Édes is az esélyesek között landolt, jött a fejtörés és a tanácstalanság, de amint visszakanyarodtunk a kis szobába, az újabb találkozó Lepkével meggyőzte őket. Mivel a pár számára fontos volt, hogy a cica szeresse a pocak vakargatást, ami a pillangó rajzolatos kicsi lány gyengéje volt, még akkor megszületett a döntés. Ám akkor már Lolita is settenkedett körülöttük és közben megejtettek egy-egy lopott pillanatot a tesóval egy kis kósza játék örömére, ezért nem sokkal a távozásukat követve csörrent a telefon, hogy átgondolták és az egy cica helyett a testvérpárost szeretnék együtt örökbe fogadni. Ez annyira példaértékű és számomra felemelő érzés, hisz a tesók, főleg még ilyen fiatal korban nagyon függnek egymástól, ezt látjuk nap mint nap. Együtt vannak sülve-főve, és bármennyire is azt hinné az ember, hogy egy cicával könnyebb, sok esetben megcáfolták ezt a tézist. Mert igen gyakran előfordult, hogy a gazdik rájöttek, hogy az immár 1-2 éves cicájukkal nem bírnak, rosszalkodik, esetleg rombol, vagy "agresszíven" játszik, és amint kap egy társat, már sokkal harmonikusabb és boldogabb a légkör. Persze vannak a magányos farkas típusú macskák is, de ezt felnőtt cicák esetében tapasztaljuk, akik fiatalon nem lettek más állattal szocializálva. A lényeg a lényeg, Lupita után Lolita és Lepke is hamarosan hazautazik. Ám előtte Lolita még nagy nap előtt áll. Ők nem az a nagy dumás népség, talán soha nem hallottuk még őket nyávogni, de mivel ma ő kimaradt az evésből mert ivartalanításhoz készülődött, muszáj volt neki bevetnie mindent a cél érdekében, úgyhogy nyikkogott párat kétségbeesetten, eredménytelenül. A műtét sikeresen zajlott, a lábadozás is rövid ideig tartott. 

Lepke művészi fotója

Szerda reggel Kriszti és Kitti önkénteskedett a macskaházban. Eddig nem volt részük az etetést elcsípni, ami nagyon tetszett a fiatal lányoknak. Utána itt maradtak cicázni, simogatni és lefárasztani őket. Jól szórakoztak mindannyian, segítségüket és a játékot is nagyon szépen köszönjük! Kriszti nagy kedvence Tomi, aki sok-sok simit tett most zsebre!

Tomi

Majd elérkezett cicáink számára a rettegett csütörtök, a vizit nap. Rep Teri kombinált oltást kapott, Nicyka az éves ismétlőjét, Lütyő, Nyafi, Nyufi és Nyurga veszettség ellenit, valamint Merlot a féléves veszettségi ismétlőjét. Atlasz is meg lett vizslatva és ugyanúgy folytatódik még az antibiotikum kúrája. 

Lepke bepakolt bőröndjébe és elindult felderíteni leendő otthonukat, mielőtt megérkezik a tesója. Gazdija nagyon boldog volt, hogy magával vihette a cicalányt, a bentlakókra is gondolva finomságokkal lepte meg őket. Még Léna is habzsolta ezt a fajta száraz tápot, hálásak vagyunk érte! 

Hétvégén nagy volt a sürgés-forgás a menhelyen. Egy fiatal lány szeretett bele Szüpürty fotójába és kijött meglátogatni őt barátnőjével. Több mint két órán át kényeztették FIV-es cicáinkat, és mindeközben Szüpi végig ott feküdt az ölében. Hoztak számukra való konzerveket és száraztápot is, amit előszeretettel el is fogyasztottak. Köszönjük! Szüpi sajnos egyre kevésbé akar enni, naponta többször töröljük az orrát, fújunk bele, igyekszünk, de nehézkes a légzése... De imádja a figyelmet és csak úgy csillogtatta magát a túláradó gondoskodás közepette. 

A másik részlegen egy család szivébe azonnal belopta magát Lütyő, amin egy percig sem lepődtünk meg, hiszen ő aztán nagyon tudja hogyan kell nyomulni. Leendő családja felkészül a fogadtatására, hogy ez a hihetetlen kandúr konfortosan érezze magát otthon. 

Lütyő

Vasárnap, még reggeli előtt megérkeztek Nensziért, aki előtt hosszú út állt, hisz ő Makóra költözött. A család apraja-nagyja oda volt a habos-babos cicalányért, akit csak egy dolog motivált, minél előbb jusson vissza a szobába, mert kajaidő van! De ő már csak otthon evett, a hordozóba kerülve gyorsan bele is törődött abba, hogy várnia kell ezzel. A család adományba sok finomságot hozott a cicáknak és a kutyáknak is. Köszönjük szépen!

Nagy ölelés Nenszinek

Aztán a nap végére valami olyat tapasztaltunk, amitől leesett az állunk. Kezdem ott, hogy minden gazdi tudja milyen az, mikor venné fel a pulcsiját és tele van kis kedvence szőrével. Meg ugye előfordul itt-ott, de macskák esetében azért a kikefélésen, lesimogatáson kívül olyan nagy dolgokat nem szoktak a gazdik bevetni. Természetesen a hosszú szőrűeket illik kozmetikázni, de jelenleg egy sima, hétköznapi nevén házi cicáról esik szó. Ő Sziporka. Pont egy éve fogadták örökbe, akkori tesztek eredménye mindenre negatív, másik cica mellé vitték társnak. A másik cicával szerették is egymást, ám Sziporka ínye gyulladt lett, elvitték orvoshoz, újabb teszt és lám, FIV+. Pillogtunk is rendesen, mikor leközölték a tényeket és ugye azt, hogy hozzák vissza, nehogy a saját cicájuk elkapja, aki tünetmentes. Fogadtuk is ezen a vasárnapi délután, zárás előtt kicsivel, miután végig kapta az antibiotikumot, amit felírt az orvos. Kaptak cicáink adomány tápot, és még Szipi immunerősítője és párnácskája is vele tartott, köszönjük! Elköszöntek tőle, mi pedig felrohantunk vele a karanténba, hiszen oltásai lejártak, a chipje sem volt átírva a nevükre, de ez részletkérdés. A döbbenet már akkor felütötte fejét, mikor raktam át egyik hordozóból a másikba, de amint kikerült a ketrecbe nézegettem, forgattam, tapogattam, mert nem értettem miért ilyen világos és miért ilyen a tapintása. Kérem, Sziporka meg volt nyírva! A fején és a farka végén bojtszerű pamacska maradt, a teste többi felszínén egész icipicire el volt vágva  a szőre... Ilyet én még nem láttam, de minden csoda 3 napig tart! Mivel nem erre a klímára van frizurázva, itt csak addig van fűtve a kazánban míg itt vagyunk természetesen, ezért kapott egy kuckót, nehogy megfázzon. Bele is költözött és azóta is az a biztonságot nyújtó menedék.

Sziporka

Eleinte nem is volt hajlandó enni, egy világ dőlt össze benne. Sokat kellett babusgatni, mire újra elkezdett bújni. Már dobja el magát, jön ki ha meglát minket, de azért az evés még nem az igazi. 

Atlasz tett egy rövid kiruccanást dr. Sebő Ottó rendelőjében FIV/FeLV tesztre, negatív lett az eredmény. A náthája javulófélben van, úgyhogy beköltözött a karanténba. Eddig a fürdőszobában egy ketrecben volt elszállásolva, nehogy lebetegedjenek az ott lakók. 

Szüpürty körül forgott a világ, mivel egyre gyalázatosabb lett az étvágya. Már sok minden megfordult a fejünkben, a kicsi annyira a szívünkhöz nőtt, hogy nem szeretnénk szenvedni látni. Már meg is született a döntés, hogy csütörtökön az utazó állatokhoz csapódik és elengedjük, ám csütörtökön jóízűen nekiállt falatozni, köszönte szépen, feltűnően jól volt. Orra, szeme tiszta, halkabban is szuszogott, úgyhogy ez a sors fintora, Szüpürty maradt!

Ivartalanításra utazott Nyafi és Terike, valamint Léna újabb fogkő eltávolításra. Amíg Nyafi hordozóba került, hogy a csemeték nyugodtan egyenek, kölykei bepánikoltak és a hordozóra, mellé ültek, hogy anyuval legyenek. Tündériek voltak, mert utána is anyjuk nélkül nem találták helyüket, összebújva, anyátlanul pislogtak ki kosarukból. Aztán nagy volt a boldogság, Nyafi még ki sem ért a dobozból, ők már agyon-össze-vissza csókolgatták a fejét.

Nyufi és Nyurga anyjukra várva

Lolitáért pénteken, varratszedés után eljött a családja. Beszámoltak Lepke gyors beilleszkedéséről, szinte az első pillanattól kezdve otthon érezte magát. És most érkezik a tesó is, hogy teljes legyen a létszám. 

Hétvégén leszakadt az ég, ez mégsem tántorította el látogatóinkat. Újfent kilátogattak Szüpürtyhöz, most főtt csirkemellel kedveskedtek neki és társainak. Kaptak még egy fekvőhelyet is, amire természetesen Félix azonnal le is csapott. Nagyon kedvesek, köszönjük!

Felkerült Nyafi és a kölykei a konténerbe, elég nehézkes volt a beilleszkedés, mert a kicsik érdeklődtek, de anyjuk nagyon oltalmazta őket. 

Husievés is volt, fincsi csemegét kaptak ebédre, a legapróbbak is szívesen fogyasztották, nem hogy a haspókok!

Lütyő egyszerre 3 tálból evett

Utána még Lütyőért is megérkeztek, kinek nem kell már menedékért és szeretetért koldulnia panel tövében, hanem lett neki saját otthona és családja, akik életében biztos sok örömet hoz!

Vasárnap fiatal srác biciklizett ki, hogy megnézze a cicákat. Párja nem tudott vele tartani, de egy kis listát adott neki nevekkel. Telefonon konzultáltak és videóhívásban azonnal felismerte a kiszemelteket, Kázmér és Kende a nagy esélyes, de jövőn héten kijönnek együtt választani. 

Kázmér akcióban

Alexáék is kilátogattak cicákat simogatni és babusgatni, köszönjük szépen! 

34 bársonytalpú szeretetgombóccal kívánunk szép napokat és köszönjük, hogy velünk tartottak!

Reni

Hozzászólások