Macskalandok 2018. ápr. 30. - máj. 13.

Cicás blog | 2018. május 17.

 

Sajnos bekövetkezett az, amire még gondolni sem akartunk az elmúlt napokban, de Prüntyi és Pöcök gyenge kis szervezete feladta a harcot, aprócska lelkül a mennybe röppent! Viszont itt van nekünk Pocak, aki legyőzhetetlen és hármuk helyett eszik, ugyanakkor ennyivel több törődést és gondoskodást is kap. A kicsik távozása miatt kissé leült a hangulatunk, de bármennyire is próbáltuk elhessegetni a negatív gondolatokat, mi is láttuk, hogy az az x idő, amivel ők többet töltöttek a napon a dupla zacskóban, igen megnehezítette a túlélési esélyüket...

Bizsu egyre közvetlenebb. A néhai dorombolást már rendszeresre váltotta. Persze ezt megelőzi némi beszéd, majd érintés, mielőbb belemelegednénk a simogatásába, mivel van hogy megretten és akkor fúj egyet-egyet. De az is előfordul, hogy már fújni is elfelejt. Gyakran tapasztaljuk, hogy figyel. Dolgokat követ a fejével, főleg sepregetésnél mindig nyomon követi a mozzanatokat. Ám abban még nem vagyunk biztosak, hogy rendesen látja is mi történik, de árnyakat minden bizonnyal érzékel. Bátorságáról is ejtenék pár szót, mivel az is a napokban kezdek kibontakozni. Eddig takarításnál ha kivettük a kuckójával együtt, amibe szorosan belelapult és meg sem moccant, ugyanúgy tudtuk vissza is rakni. De mostanság ha nyílik az ajtó, kiül a tálkája mellé és mint kiderült hangja is van, nyávogós is! És mikor rá kerül a sor, ahogy megkezdődik az ellátása, takarítása már ballag kifelé és ügyesen körbeszimatolja, felfedezi a környéket. Ilyenkor mindig nagyon büszkék vagyunk rá!

 

Bizsu igazából élvezte a simogatást 

 

Csütörtökön aktuálisan senkinek sem járt oltás, szerencsére mindenki rendben is volt, így a doktor úrnak nem volt gondja a cicákkal. Tudtuk is fogadni az új lakókat, Cirmit és Dotit (aki eredeti neve Boti volt, csak az túl fiús egy ilyen csini cicalányhoz). Ők testvérek, imádják egymást, sülve-főve együtt vannak, evés közben a farkincájukat is összekulcsolják. Nekik gazdijuk halála miatt kellett kivárniuk a várólistát. Addig kint laktak az udvarban és nem meglepően tele voltak kullanccsal. Mint ahogy az sem meglepő, hogy mindketten vemhesek is voltak. Ezért még időben kellett varriálni a jövő keddi utazó állatok listáját, addig pedig minden reggel félve néztünk be, hogy egyben vannak-e még. A lényeg, hogy Cirmi és Doti cukipofák, kedvesek, bújósak és ember központúak. Közöttük is megoszlanak a szerepek, Doti kicsit nyugodtabb, míg Cirmi a nagy dumás, felfedező, mondhatni követelőző a duóban.

 

Doti és Cirmi

 

Péntek reggel kaptuk a segítségkérő telefont, hogy egy fekete cica fekszik saját vérében a Gáspár Z. és Gáz utca sarkán. Kolléganőnk munkába jövet felkarolta őt, bevitte Dr. Farkas Attila rendelőjébe, aki gyors megvizsgálta, mivel első körben a szája/orra részéből folyt a vére. Szerencsére csak felszakadt száján a bőre, tüdeje tiszta és amitől nagyon rettegtem, az állkapocstörésnek semmi jele. Mivel mozogni nem akart, végig nyomkodta a gerincét is, átforgatták de egyelőre más dolgot nem jelzett a cica, hogy fájna neki. Kapott szurikat, láza is volt, amit nekünk is méregetnünk kellett a következő napokban. Kolléganőnk azonnal ráragasztotta a Ludmilla nevet, így is könyveltük el ezt a fekete, 1 év körüli nőstény cicust. 

 

Ludmilla a begyűjtése után

 

Hétvégén egy kedves gazdicsalád látogatott ki a menhelyre cicasimogatásra és adományokkal. Ők Grimm cicánk családja, aki egy éves létére már a 6 kilót verdesi, ivartalanul és teljes lelki békében. Imádja a család minden tagja a nagy kandúrkát és ez az érzés kölcsönös! Jól meg is szeretgették a cicákat, még ami nagyon fontos, hogy Huszár is hagyta magát simogatni. Célozgattam is rá "titokban", hogy ez akár egy jel is lehet, mivel Huszárt idegen, főleg egy férfi nem gyakran tudja csak úgy simogatni. De csak mosolyogtak rám válaszul és vakarászták az arra igényt tartók buksiját. Még legifjabb lakónk, Pocak is kapott pénzbeni támogatást, hogy ő is jó nagy és erős kandúrrá cseperedjen, mint elődje, Grimm. Nagyon szépen köszönjük nekik!

 

Huszár általában így néz a látogatókra

 

Vasárnap Kitti és Eszter jöttek ki meglátogatni védenceinket és Kendéből még egy cicányi szőrt kisimogatni. Mindeközben a macskaház két kutyusa is aktívan részt vett a programban, ők a kanapén fekve birkóztak, időközönként ők is odarohantak egy-egy pocakvakarásra. Nem érkeztek üres kézzel, ők is hoztak egy kis nasit és fertőtlenítőszert, mert tudják, hogy az fogyóeszköz. Köszönjük szépen! 

Majd a délutánt a cicák spot-on-ozásával zártuk, vagyis a bolha/kullancs elleni cseppeket kapták meg, mert olyan mértékű kullancsinvázió van, hogy fő az elővigyázatosság!

 

Hétfőn arra lettünk figyelmesek, hogy Ludmilla, aki elkezdett már mocorogni és nem csak lapít ha meglát minket, nem használja a bal mellső lábát. Görbe is. Ez eddig nem volt feltűnő, mi nem bolygattuk, volt szegénynek elég baja, örültünk, hogy elfogyott az étel, az is csak akkor mikor mi nem láttuk. Ám ez a felfedezés újbóli átszervezést igényelt, mihamarabb el kellett jutnia orvoshoz, így a keddi fuvarba be lett protezsálva. Váratlan fordulatok mindig vannak, szerencsére Dr. Sebő Ottó rendelőjében nagyon rugalmasak ilyen téren. A szája szépen begyógyult, azzal semmi gond nem volt már. Telefoncsönd idején jött a megvilágosodás, hogy így elütni egy állatot nem lehet, gyanús, hogy inkább kiesett valahonnét. És mint egy Isteni sugallat, valaki megosztotta egyik csoportban, hogy keresi cicáját, aki ugyanott tűnt el, mint ahol megtalálták Ludmillát. Megtudtuk, ő az eltűnt cica, miután felvettük a kereső féllel a kapcsolatot. Valóban kiesett az ablakból, mégpedig az 5. emeletről! Nagy szerencséje volt a kisasszonynak, hogy ennyivel megúszta! Amint lejár a két hét veszettségi megfigyelés, jön érte gazdija, aki minden nap aggódva telefonált és érdeklődött állapotáról. Ami még fontos, addig elkészül az asztalos által kreált szúnyogháló is!

Úgyhogy kedden Ludmilla, azaz Bagira Makóra utazott röntgenre, lába két helyen eltörött, sínbe rakták, 6 hétig rajta kell maradnia. Másnapra le is játszotta magáról a kötést, így újra lett kötözve, de most gallért is kapott, ami annyira ellenére volt, hogy alkut kötött. Inkább a gallért szedte le és a kötését nem piszkálja azóta sem.

 

Ludmilla sínbe tett lábbal

 

Cirmi és Doti pedig átesett az ivartalanításon, amit nagyon jól viseltek. Még a vemhesség korai szakaszában voltak, úgyhogy minden a legnagyobb rendben zajlott. FIV/Felv tesztjük negatív lett.

Szerdán karbantartónk szakított időt a kifutó feltöltésére. Több talicska homokot hordott be, hogy cicáink pihe-puha homokban tudjanak sütkérezni. 

 

Cakkos marad az imádott hintájánál

 

Csütörtökön Léna kapta meg az éves ismétlő kombinált oltását.

Pénteken Eszter első önkéntes munkanapját töltötte a menhelyen. Amint befejezte az apróbb tennivalókat, mialatt szokta a közeget, bevonult a cicákhoz, hogy dorombolással töltődjön. Köszönjük neki! Valamint kora délután osztrák partnerszervezetünk tett látogatást a menhelyen és halmozták el a lakókat nagy mennyiségű eledellel. 

 

Adomány

 

Szombaton fotósunk kedvében próbált járni mindenki. Amint meghallották az első kattanást, mindenki puccba nyalta magát és azt sem tudták, hogy pózoljanak jobban és feltűnőbben. Sokat kacagtunk rajtuk, egynémelyikük ilyenkor átszellemül és mint egy igazi topmodell, próbálja a legjobb formáját, profilját mutatni. Közben Hiszti és Tomi a fényképezőgép táskáért versengett, mert mindketten odáig vannak érte!

 

Tomi és Hiszti

 

Vasárnap már rutinosnak mondható Kriszti és Kitti jöttek ki a cicaházba önkénteskedni. Bőven kijutott a szeretgetésből mindenkinek és persze a cicaház körüli munkának is a végére értek. Szuperek vagytok! Később Edina csatlakozott újoncként az önkéntesek táborába, neki is első útja a cicaházba vezetett. A lányok kézről kézre adták a kilincset, de a cicák ezt egyáltalán nem bánták, nagyon élték a figyelmet, ki is használták serényen! 

És végül, de nem utolsó sorban nagy hírrel tudok szolgálni, Pocak szeme nyiladozik! Eddig is imádni való kis feje volt, de ezekkel a szemecskékkel....

 

Pocak szemei

 

34 cicalakóval köszönjük szíves figyelmüket! Minden segítőnek és támogatónak külön hála! 

Reni

Hozzászólások