Macskalandok: 2017. jan. 23. - febr. 5.

Cicás blog | 2017. február 8.
Cédrus cica

Mivel Peppi és Panda uralták eddig a legnagyobb ketrecet, az ő felköltözésükkel megüresedett a hely. Alapos átsuvickolás után a legnagyobb macsek, Lurkó vette birtokba. Neki aztán teljesen mindegy volt hol az új otthona, csak legyen vele a párnája, amit dagasztani tud. Szemrebbenés nélkül folytatta tovább szokásos kis dolgait, végül is ebben a korban már hova a nagy kapkodás és idegeskedés...

Közben a kicsikkel, Pandával és Peppivel akkorát fordult a világ! Amíg nem azonosítják be ki jött, addig az asztal alól lesnek, de ha ismerős arcot látnak, már pattognak ki, cincogi hangukon mesélnek sokat és közben ledörzsölik a nadrág szárát, úgy hízelkednek. Peppi új hóbortja az alomtálcába hempergőzés... Alig várja, hogy kitakarítsam, majd feltöltsem frissel és már vetődik bele. Ez az instant hátmasszázs annyira bejött neki, térül-fordul és mindig ott köt ki, pocakot villogtatva erőteljes dorombolás közepette.

Nimród és Nikola életében bekövetkezett nagy változás is meghozta gyümölcsét. Nimród elvegyül a többiekkel, benne van minden csínyben, játékban, fogózásban. Nikola kicsit szolidabb társasági életet él, az éppen aktuális pihenők mellé gömbölyödik, de amint evésre kerül sor, ő az első és leghangosabban doromboló.

Cakkos, ez a félős lányka fokozatosan bontogatja szárnyait. Mivel falatokkal próbálkozunk erősíteni a bizalmat, ő reflexszerűen a kéz mozgását követi, és ha nyújtuk már rohan oda hogy elvegye a nasit. Simogatástól sem indul világgá, de behúzza a nyakát és csendben tűr. Eddig ez úgy nézett ki, hogy ajtónyitáskor fújt, érintéskor fújt, füleit hátracsapta és pásztázta a kiutat. Már a hátsimit jól tűri, a fejét kevésbé. Újabban azzal próbálkozom, hogy míg ő falatozik a kezemből, addig a szabad ujjaimmal vakargatom az állát. Nagyon sok idő lesz, míg annyira kezessé válik, hogy ő keresse az ember társaságát, de formálható és a szíve mélyén ő is vágyik a törődésre.

Csütörtökön Sáfrány részesült kombinált oltásban az állatorvosi vizit alkalmával.

Hétvégén Icu volt segítségemre a cicaház körül. Őt a lefárasztásukra kértem, amíg én végeztem a "piszkos munkát". Nagy vidámság vette kezdetét, Mása, Sziporka és még Lili is ráhangolódtak gyorsan és eveszetett játék vette kezdetét. Még a másik szobában is hallható volt Icu kuncogása. Amint fáradtak a lányok, a cicák szórakozásfelelőse átjött a nagy szobába, ahol újabb lelkes partnereket talált a játszadozás, vadászat folytatásához.

Közben mindenki átesett a havi kezelésen, a külső-belső parazitamentesítése több-kevesebb sikerrel. Már a tömlős sajtban sem bízik mindenki, hisz tudják a közepén nem finomság rejlik, hanem tabletta. Velük trükközni kell, olyan ennivalót kell kapniuk amit nagyon-nagyon szeretnek, abból lecsenni egy darabot amibe belefér a tabi, majd villámgyorsan visszarakni a tálkába az orruk elé, hogy az legyen a következő falat. Ennek még bedőlnek, de folyamatosan agyalni kell az újabb praktikákon.

Egy család volt látogatóban a macskalakban, Ők már meglévő cicájuk mellé kerestek új családtagot. Sziporka és Mása között ment a huzavona, de mivel Mása még az ínygyulladása miatt kezelésre szorult, így nem is mehetett volna velük, ezért Sziporka csatlakozott hozzájuk. Nagy boldogság közepette indultak haza a kissé megszeppent Szipivel Szegedre. Nagy utat tett meg nálunk Sziporka, hisz olyan náthásan került be, hogy a szeme épsége is kétséges volt, és ebből csak egy kis könnyezés maradt vissza, ami nem gátolta családját abban, hogy beleszeressenek.

A hét elején Cakkos és Sáfrány nagy napja következett el, indultak Makóra ivartalanításra. Cakkos pár nappal korábban a ketrecébe megkapta a kibélelt hordozót, hogy ismerkedjen vele. Belakta szépen, ám mikor az ajtaját kellett volna felrakni inkább mindenfelé ment, csak befelé nem. A kitartás meghozta a várt sikert, és Cakkos orrát lógatva bement a hordozóba, így még időben eltudott indulni kollégánk velük. Sáfránnyal semmi ilyen jellegű gond nem volt, ideje volt arra is, hogy bájos pofijával elbűvölje a rendelő hölgy tagjait. A műtét másnapján viszont fordult a kocka! Cakkos sokkal érdeklődőbb és nyomulósabb volt (lehet közrejátszott az éhsége), míg Selyem befordult és sajnáltatta magát. Kicsit be is sértődött és jó sokáig kellett kuncsorogni a figyelméért.

Csütörtök lévén kiosztásra kerültek a soron következő oltások. Dr. Farkas Attila kombinált szurit adott Lurkónak, Nicykának, valamint veszettség ellenit kapott Cakkos, Cédrus és Ping.

Telefonhívás érkezett, hogy fotó alapján egy egész család beleszeretett Huszárba. Ki is érkeztek és elkezdődött az ismerkedés. Huszár tart az idegenektől, de jelen esetben nem rohant ki a kifutóra, hanem bebújt a kuckójába, onnan figyelte a történéseket. Majd futott egy kört és közelebbi párnán húzta meg magát, ahol a család férfi tagja meg is tudta simogatni őt. Nem tudtak ellenállni szépségének, így bevállalva egy félős cicával járó plusz figyelmet, Huszár Szegedre költözött a népes családja mellett egy másik cica és egy kutyus társaságába.

Ahogy ő elment, helyére beköltözött Cédrus. Olyan gyorsan beslisszant a legközelebbi búvóhelyre, hogy szerintem a többiek észre sem vették, hogy új lakó érkezett. Hetyke kilóg a tömegből, egyedül képviseli a "másságot", hisz rajta kívül mindegyik cica fekete. Cédrus mini fehér mellénye és fehér "kenguruzsebe" csak akkor látszik, ha pocakot villant, de felülnézetből csak méretbeli különbségek vannak.

Az egyik szemem sír, a másik nevet, hisz Huszár több mint egy éve becses tagja kis csapatunknak. Bízva a mihamarabbi beilleszkedésében köszönöm figyelmüket 27 cicapajtásommal együtt!

Reni

Hozzászólások