Macskalandok: 2017. aug. 21. -szept. 3.

Cicás blog | 2017. szeptember 4.

Kecsegtetően indult a hét, Elmó után érdeklődött egy fiatal lány. Hétvégére beszéltük meg a randit, és ha kölcsönös a szimpátia, megtörténik az adoptálása.

Kedden telefonon jelezték, lenne egy kanapé, amit szeretnének a menhelynek adományozni. Nem fér el, azonnal el kellene szállítanunk. Mivel a kolónia szobában elég szegényes a berendezés, ezért oda tökéletesen beillik, így kollégánk amint végzett a feladatával, elment érte. Bepakolták a fiúk a szobába és azonnal birtokba vették a cicák. Imádják, nem tagadás! Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy ránk gondoltak és nekünk adományozták ezt a nagyon jó állapotú fekvőhelyet. 

A kanapé-fanatikusok

Örs koronavírus eredménye negatív, ezért felkerült az örökbefogadó konténer nagyszobájába. Ahogy kikecmergett a hordozóból, fújtatott össze-vissza a csodájára járó ottlakókra. Még a kaparóra, vizestálra, kanapéra is... Aztán érdekes módon ahogy megérkezett az ebéd, el is felejtette a korábbi ingerültségét és dugta oda nóziját a többiek tálkájába. 

Tomi szocializálása megkezdődött. Nem aprózzuk el a dolgokat, azonnal a sűrűjébe csöppent. Mivel ott ejtőzik az irodában, nyitva hagytuk sorstársai szobaajtaját, akik azzal a lendülettel elindultak felfedezni a terepet, játszi könnyedséggel belemásztak Tomi aurájába. Táncos belepte a maradék kajcsiját, Léna felköltözött az alombox tetejére, Nenszi a kaparóra vackolta be magát, Fintor csak nézelődött Csipisszel, majd elterültek a két szoba ajtajában.

Elmó mindenfelé volt, Úrfi pedig suhant át a bejárati ajtóhoz, mivel megszokta, hogy kint edzi magát az udvarban. Reggeli után azonnal indul az ajtóhoz, és hol türelmesen, hol nyávogja jelzi hogy ki szeretne menni, és amíg befejezzük a takarítást, addig ő kint botorkál. Majd egy kis torna, masszázs, sétáltatás után a kifutó kapujában toporog. Ez megszokott, rutinszerű mozzanat a kis életében.

Úrfi, a kinti legelészés/séta közben

Mindeközben Tomi nem győzött zsörtölődni, de semmiféle agresszív megnyilvánulása sem volt. Minden nap kap egy adag zsizsegést maga körül, ezzel növelve az ingerküszöbét és a türelmét, mielőtt beköltözne közéjük. 

Csütörtökön Mömbi és Szombati Dobi gomba elleni oltást kapott mivel a tünetek jelentkeztek. Hicu és Huppli, valamint Tomi kombinált szurit kaptak. 

Újabb egyeztetés után szombaton megérkeztek Elmóért. Tudván azt, hogy átesett a féreghajtáson cimboráival együtt és emiatt hasmenésre számíthat, valamint, hogy Elmó állandóan ott van az ember közelében, mert nagyon-nagyon ragaszkodó cica, megvolt a lelkesedés és hazavitték. Késő délután már csörgött a telefon, ami munkaidő után ott pihen a töltőjén, így vasárnap reggel jött a hívás, hogy azonnal hozzák vissza Elmót, rossz egészségügyi állapotra hivatkozva. Icuka fogadta is a kis kalandort, és a beszélgetés alatt kiderült, hogy jó, tudták hogy mehet a hasa, ez is történt. Ok. Tudták, hogy nagyon bújós, de nem tudtak tőle lépkedni, mindig ott volt láb alatt. Valamint éjszaka nem tudtak tőle aludni, mert ha kizárták a hálószobából, akkor sírt, és biztos hiányoznak neki a társai, jobb neki itt a menhelyen. Na ez már nem ok. Egy napot sem töltött náluk, esélyt sem adtak neki. Hangsúlyozom, tudták milyen természetű. Ha valaki extra bújós cicát szeretne, egy héten keresztül készül a fogadására, akkor hadd ne legyen már az a kifogása ellene, hogy ott van... Végül is nincs ezzel baj, Elmó kiruccant, és ahogy ő fogalmazott, tényleg jobb neki itt, mint olyan helyen, ahol teher. A vörös kandúrt nem viselte meg, hisz ő jól érzi magát mindenhol, csak akkor sem teljesen érthető számunkra az eset. De itt volt Alexa hétvégén, aki a vasárnapját arra áldozta, hogy az Elmót vigasztalgassa. Igaz, Elmó ebből semmit sem vett magára, de Alexa lelkét megnyugtatta, ha dédelgethette őt. Köszönjük neki a gondoskodást és emellett áldozatos munkáját is, amit a menhely körül bonyolított le. 

Elmó Alexa oltalmazó karjaiban

Elmó visszahozatala után munkatársam bevásárló körútra indult, és a Tappancsos tábla alatt egy bekötözött zacskóra lett figyelmes, amiben használt macskaalom volt. Az Önök fantáziájára bízzuk, hogy hogyan kerülhetett az oda, de könyörgöm, azért minden ház körül van szemetes....

Icuka segítségére volt önkéntesünk a cicák megfürdetésében gomba elleni szerrel a fertőzésveszély elkerülése végett. 

Vasárnap még új lakó is érkezett, fiatalok hozták ki a serdülő, teknőctarka leányzót, akinek még neve sem volt. Volt lakótársuk vitte haza, majd egy könnyed mozdulattal elköltözött, és otthagyta a cicát. Hiába várták, hogy visszatérjen érte, ez nem történt meg, ők pedig az albérletben nem tudnak vele mit kezdeni, hisz saját cicájuk mellett már nem fér bele a költségvetésbe. Ez a bűbájos teremtés a Nelli nevet kapta.

Közben elköszöntünk egyik kedves kollégánktól is, aki igaz nem cicás gondozó volt, de nagyon sokat segített itt kint a menhelyen is, ha kezelésnél, bármiféle beavatkozásnál kellett plusz segítő kéz. Emellett babacicák gondozásánál is lehetett rá számítani, kedvesével együtt több apróságot segítettek ellátni, két óránként éjszaka is etetni és gondoskodni róluk, míg kellőképp felcseperedtek. Hálásak vagyunk áldozatos munkájáért és sok szerencsét kívánunk neki a továbbiakban!

Örs elkezdett kijárni a kifutóba. Egyre ügyesebb, erősebb a műtött lába, így elindult felfedező körútjára. Összebarátkozott társaival, ezzel felkészülve arra, hogy az életét egy másik cicával is meg kell osztania. 

Dr. Sebő Ottó rendelőjébe utazott Tenki fogkő eltávolításra és Tüszike, hogy eltávolításra kerüljön a szemvarrata. Tenki napok óta egyre kevesebbet evett, a rágása is nehézkes volt. Tudtuk, hogy fogai nincsenek a legjobb állapotban, ezért időpontot kértünk számára, hogy az így is macska AIDS-es cica, aki elég sokat fogyott Sanyi beköltözése okozta depresszió miatt, újra tudjon jóízűen, könnyen enni. Már másnap sokat javult az étkezési szokása és a mosolya... Csodálatos! Tüszike pedig ismét bódítva lett a varratok eltávolításához, ezért ismét nem kapott reggelit. Szegényke Icu orrát, arcát rágicsálta, hogy vegye már észre, ő kimaradt. Annyira szívfacsaróan tudja felhívni magára a figyelmet, hogy elég nehéz megállni, hogy ne teljesítsük minden kívánságát. Eddig is nagyon cuki cica volt, de most aztán igazán vagány arca lett a mi kis kalózunknak!

Tüszike

Látogatók érkeztek ki a menhelyre, kiket azonnal meghatott Tomi kálváriája. Mivel Tomi az emberekkel jó kapcsolatot táplál, azonnal megtalálta a közös hangot velük és mit ad Isten, Tomi ismét gazdijelöltes!

Ezzel egyidőben egyre jobban elviseli a többiek közelségét is, de örök barátságot nem fog kialakítani, és ezek után már nem is kell neki.

Mohitó, Merlot és Örs veszettség elleni oltást kaptak, mivel eljött a csütörtöki vizit ideje. 

Csongrádi Örs izgatottan várta ezt a pillanatot, hisz ez választotta el a gazdisodástól. Boldogsággal ragyogó arccal jöttek is érte pénteken és vitték haza magukkal, ahol Izidor, volt cicánk várta az új jövevényt.

Huszárnak sikerült Nicykából anyai ösztönöket kicsalogatni, ami odáig fajult, hogy már képes belefeledkezni Perec arcának tisztogatásába is. Cakkos újra felfedezte a hintázás örömeit, és szinkronban Fintorral, egész nap képesek elbillegni a kellemes időben. 

Fintor a szenvedélyének él!

Hétvégén önkéntesek serénykedtek az állatok körül és adománnyal is meglepték cicáinkat. Szártaztápot és nedves eledelt is hoztak bársonytalpú védenceinknek. Köszönjük szépen!

Tomit ismét meglátogatták leendő gazdijai, akik kis időt eltöltöttek vele, hogy ne legyenek számára teljesen idegenek, mikor magukkal tudják vinni. 

Fiatal pár is kilátogatott, kik Grimm cicára voltak kíváncsiak. Nem is fért kétség hozzá, hogy ő lesz a befutó, hisz azonnal belopta magát a szívükbe. Ő jövő héten megy egy kört a doktor úrhoz, hogy meglegyenek a szűrései és átgondolják, be tudják-e vállalni még a kistesóját, Gizmót is, akivel eddig sülve-főve együtt voltak. Fontos kiemelni, hogy a mostanában nagyon igyekvő Perecet is sikerült megsimogatnia a leendő gazdinak, többször is. Emeljük nemlétező kalapunkat előtte, ezzel beírta magát a történelembe és biztosak vagyunk benne, hogy Grimm (és talán Gizmó is) rengeteg szeretetben fog részesülni.

Perec, az érdeklődő díva

Régi, kedves mondhatni ismerősök tettek látogatást nálunk. Ők Tücsike gazdijai, akik újra örömet okoztak cicáinknak és adománnyal lepték meg őket. Csak hálálkodni tudunk Nekik!

Hétvégi záráskor a macskaállomány 46 főt számlált. Velük együtt köszönjük figyelmüket és kívánunk vidám napokat!

Reni

Hozzászólások